Népszava, 2021. szeptember (148. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-17 / 216. szám

2 NÉPSZAVA 2021. szeptember 17, péntek REFLEKTOR Kis harcok a nagy csaták előtt KAMPÁNY Régiónként bemutatjuk az előválasztáson induló ellenzéki jelölteket, a köztük zajló küzdelmeket. Sorozatunk második része a közép-dunántúli versengésről szól. VAS ANDRÁS Sokáig MSZP-s fellegvárnak szá­mított Fejér megye 1. sz. választó­­körzete, amelybe - mind ez idáig utolsó egyéni megméretésén - még Orbán Viktornak is beletört a bics­kája: 1994-ben csak a harmadik lett a szocialista és a szabad demokrata jelölt mögött - azóta sem tette koc­kára népszerűségét ily módon. 2010 óta azonban nem termett itt babér a jelenlegi ellenzéknek, igaz, 2018- ban az egységben az erő elv alapján megverhették volna a 47 százalék­kal diadalmaskodó Vargha Tamást: a mostani összefogás pártjai együtt cirka 1800-zal több voksot söpörtek be. Nem véletlen, hogy az ellenzék győzelemre készül jövőre, bár ehhez azért el kell majd simítani a helyi el­lentéteket. A pártközi megegyezé­sek miatt ugyanis a Momentum az utolsó utáni pillanatban - az aján­lásgyűjtések lezárultával - léptette vissza önkormányzati képviselőjét, Barlabás András közgazdászt a szo­cialista tanácsnok, Márton Roland javára. Az MSZP jelöltjének így csak a DK-s önkormányzati képviselővel, Ráczné Földi Judittal kell megmér­kőznie. Hivatalosan Székesfehérvár a központja a megye 2. választóke­rületének is, de legalább ennyit számítanak a voksoláson a bakonyi falvak, valamint a Balaton felé fekvő települések is, melyek még a legba­losabb időkben is megakadályozták a szocialista sikert. Utoljára 1994- ben nyert itt nem fideszes, azóta a jobboldal mindig mindent vitt, így a párbeszédes Buz Sándornak és a jobbikos Fazakas Attilának csak ki­sebb gondja lesz az előválasztás. A Fejér 3.-as választókerület erő­viszonyait a legjobban az mutatj­a, ha leírjuk: ide tartozik Felcsút is. Orbán Viktor szűkebb pátriája a NER egyik legnagyobb nyertese, nem véletlen, hogy a kormánypárti Tessely Zoltán nyugodtan készülődhet a jövő évi voksolásra, nem valószínű, hogy az ellenzéki előválasztás majdani nyer­tese veszélyeztetné mandátumát. Reményteljesebb az ellenzék szá­mára a megye 4. sz. választókörzete. Legutóbb Pintér Tamás szimpla job­bikos támogatással is simán legyőzte kormánypárti ellenfelét. Majd ami­kor egy évre rá Dunaújváros polgár­­mesteri székét választotta a T. Ház helyett, a 2020-as időközi voksolá­son az egyesült ellenzék színeiben rajthoz álló Kálló Gergely verte meg a már Fidesz-logó nélkül induló, ám a kormánypártok támogatta ve­­télytársat. Ezek után nem meglepő, hogy Kálló az előválasztáson is esé­lyes, az ellenzéki pártok közül csak a Momentum nem állt be mögé, ők Kovács Jankát indítják. A megye déli része, az 5. válasz­tókörzet miatt nem túlzottan kell aggódnia a kormánypártoknak: Sár­­bogárd és környékén, a megye gaz­daságilag leszakadt részén 2002 óta a Fidesz az úr, a jelenlegi képviselő­je, Varga Zoltán eddig háromszor is stabilan hozta a mandátumot, legutóbb közel 56 százalékkal. Az előválasztáson a Mindenki Magyar­­országa Mozgalom (MMM) helyi irányítója, az abai önkormányza­ti képviselő, Gottlóz Tibor, a DK-s kutyakozmetikaiszalon-vezető Kertész Éva, valamint a kórházak­ba összecsukható ágyakat szervező momentumos Orosvári Zsolt közül kerül ki a kihívója. A Komárom-Esztergom 1. vá­lasztókörzet a rendszerváltás utáni két évtizedben stabil baloldali bá­zisnak számított. 2010-ben azonban a Fidesz a hajdani bányászvárost is bevette, Bencsik János háromszor is simán bejutott a parlamentbe, s a 2019-es önkormányzati választá­sokig nem is utalt rá semmi, hogy a status quo véget érhet. Két éve azonban némi meglepetésre az el­lenzéki összefogás nyert a helyható­sági voksoláson, megalapozva ezzel a jövő évi reményeket. Nem vélet­len, hogy az MSZP igazi nagyágyút indít az előválasztáson Gurmai Zita korábbi EP-, jelenlegi parlamenti képviselő személyében, aki a me­gyei közgyűlés DK-s tagjával küzd meg az előválasztáson. Persze egy önkormányzati siker­től még nem vezet egyenes út a T. Házba, erre jó példa a megye 2. vá­lasztókerülete. Tétényi Éva orszá­gos visszhangot kiváltva nem sokkal az első kétharmad után verte Esz­tergomban önkormányzati válasz­táson a Fidesz helyi erős emberét, a botrányairól elhíresült Meggyes Tamást, 2014-ben a kormánypártok - Völner Pál személyében - mégis simán hozták a körzetet, ahogyan négy év múlva is. Igaz, mindkétszer jelentősen 50 százalék alatti ered­ménnyel, vagyis a jobbikos honatya, az előválasztáson kihívó nélküli Nunkovics Tibor okkal reményked­het a tavaszi sikerben. Míg az 1. és a 2. körzet reménytel­jes az ellenzéki összefogás számá­ra, addig a 3., komáromi központú igazán kemény dió. Az utóbbi két voksolást a korábbi köznevelési ál­lamtitkárból digitális tartalomfej­lesztésért felelős kormánybiztossá lefokozott Czunyiné Bertalan Ju­dit nyerte. Ma már nem olyan erős embere a Fidesznek, mint akár­csak fél évtizede, de a pártlogó akár mandátumhoz is juttathatja. Két, országosan kevéssé, helyben annál jobban ismert jelölt indul harcba az előválasztáson: az MSZP-s ügyvéd, Nemes Andrea Komáromban, a job­bikos Szanyi Gábor Oroszlányban önkormányzati képviselő. A 2010-es, földindulásszerű vá­lasztási vereség, majd a 2014-es újabb Fidesz-KDNP kétharmad után a veszprémi 1. választókerület adta a reménysugarat az ellenzék­nek: verhetőek a kormánypártok. Az uniós biztossá választott Navra­­csics Tibor megüresedett helyére kiírt 2015-ös időközi választáson *A választókerület központja **A jelölt több lehetőséget is megjelölt arra az esetre, ha valamelyik pártnak mégsem lesz frakciója a 2022-től induló parlamenti ciklusban Forrás: elovalasztas.hu/Népszava-gyűjtés ugyanis a Jobbik és az LMP híján a teljes ellenzék támogatta Kész Zol­tán megverte fideszes ellenfelét. Három évvel később kiderült, ellen­zéki összefogás nélkül viszont nem lehet nyerni a Királynék Városában: a kormánypárti jelölt 1195 vokssal kevesebb szavazatot kapott, mint a jelenlegi ellenzéki összefogás, ám miután Kész mögé ekkor sem állt be a Jobbik, az LMP és a Momentum, Ovádi Péter kényelmesen nyerte a körzetet. Ami összefogás esetén nem tűnik reménytelen helynek, nem véletlen, hogy az egyik MSZP-s nagyágyú, a hajdani MSZP-elnök és miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila is itt próbálkozik, hogy meg­hosszabbítsa 2004 óta tartó képvi­selői mandátumát. Riválisa a DK-s ügyvéd, Csonka Balázs, akinek a je­lölése kisebb vihart kavart, s végül tiltakozásképpen többen is kiléptek a helyi DK-alapszervezetből. Némileg nagyobb falatnak tű­nik a veszprémi 2. választókörzet az ellenzék számára, mely 2014 óta Kontrát Károly belügyminisztériu­mi államtitkár terepe: két voksolást is simán hozott, 2018-ban ráadásul 50 százaléknál jobb eredménnyel. Miután az ellenzék­­ a Jobbik­­ he­lyi markáns emberét, Kepli Lajost 2019-ben Balatonalmádi polgár­­mesterévé választották, az ellenzéki előválasztáson két, eddig ismeret­lennek számító jelölt méreti meg magát: a momentumos mérnök, Szecsődi Andrea pártja egykori he­lyi listavezetőjével, a már DK-s me­zőgazdasági cégvezetővel, Benedek Szilveszterrel csatázik. Előválasztás nélkül is készülhet a jövő tavaszi megméretésre a job­bikos országgyűlési képviselő, Rig Lajos, ugyanis nem akadt kihívója a 3. választókörzetben. Ahol akár meg is dicsőülhet 2022-ben az ellen­zék, hiszen közös erővel a T. Házba juttathatják Riget, ahogyan ezt a 2015-ös időközi választáson egyszer már megtették. A fideszes Fenyvesi Zoltán ugyanis 2018-ban is csak 46 százaléknyi voksot kapott, s azóta több kormánypárti botrány - pél­dául a sümegi fideszes polgármes­ter ügyei - is ráégett, nem véletlen, hogy a körzetben a közelmúltban többször is feltűnt Navracsics Ti­bor, aki a szeptember eleji, kötcsei pikniken elismerte, elképzelhető, hogy elindul egyéniben a választá­sokon. Nem lenne meglepő, ha ép­pen a veszprémi 3. körzetben tenné, jócskán megnehezítve ezzel Rig dol­gát. Akinek még mindig könnyebb lesz a helyzete, mint a 4. körzetben majdan induló ellenzéki közös je­löltnek. Pápa és környéke ugyanis Kövér László házelnök szűkebb pátriája, s ezt az sem ellensúlyozza, hogy a DK elnöke, Gyurcsány Fe­renc is odavalósi. A rendszerváltás óta mindössze egyszer, az 1994-es, MSZP-SZDSZ kétharmadot hozó választáson nyert itt baloldali jelölt, vagyis nyolcból hétszer a Fidesz el­vitte a körzetet, mely 1998 óta Ko­vács Zoltán hajdani pápai polgár­­mester territóriuma. Kihívójának lenni nem túl hálás feladat, bár az MSZP-s tanár, helyi önkormányzati képviselő Gröber Attila két éve pol­gármester-jelöltként csak alig több mint 300 vokssal kapott ki fideszes ellenfelétől. Most először a hajda­ni vadászpilótával, a momentumos Jádi Istvánnal, illetve a jobbikos önkormányzati képviselővel, Süle Zsolttal kell megküzdenie a kihívói posztért. A Közép-Du­­nántúlon jók az ellenzéki esélyek, így az előválasztás tétje is nagy Választókerület Indulók Választott frakció 2022-től Fejéri. Márton Roland (MSZP, Párbeszéd, LMP) MSZP (Székesfehérvár*) Ráczné Földi Judit (DK, Jobbik, Liberálisok) DK Fejér 2. Buz Sándor (ÚVNP, Momentum) Párbeszéd (Székesfehérvár) Fazakas Attila (Jobbik, DK, LMP, MSZP, Párbeszéd, MMM) Jobbik Fejér 3. Balázs Péter (DK, Jobbik, Párbeszéd, LMP, MSZP, Liberálisok) DK (Bicske) ifj. Bogdán János (MMM) Párbeszéd József András (Momentum) Momentum Fejér 4. Kovács Janka (Momentum) Momentum (Dunaújváros) Kál­é Gergely (Jobbik, DK, LMP, MSZP, Párbeszéd, MMM) Jobbik FejérS. Gottlóz Tibor (ÚVNP, MMM) ÚVNP/LMP" (Sárbogárd) Kertész Éva (DK, Liberálisok, Jobbik, MSZP, Párbeszéd) DK Orosvári Zsolt (független) Momentum Komárom-Esztergom 1. Gurmai Zita (MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Új Kezdet) MSZP (Tatabánya) Konczer Erik (DK, Jobbik, Liberálisok) DK Komárom-Esztergom 2. Nunkovics Tibor (Jobbik, DK, LMP, MMM) Jobbik (Esztergom) Komárom-Esztergom 3. Nemes Andrea (MSZP, Párbeszéd, Momentum, MMM) MSZP (Komárom) Szanyi Gábor (Jobbik, DK, LMP, ÚVNP, OLPK) Jobbik Veszprém 1. Csonka Balázs (DK, Jobbik, LMP, Liberálisok, MMM) DK (Veszprém) Mesterházy Attila (MSZP, Párbeszéd) MSZP Veszprém 2. Benedek Szilveszter (DK, MSZP, Párbeszéd, LMP) DK (Balatonfüred) Szecsődi Andrea (Momentum, Jobbik, MMM) Momentum Veszprém 3. Rig Lajos (Jobbik, DK, LMP, MMM, ÚVNP) Jobbik (Tapolca) Veszprém 4. Gröber Attila (MSZP, Párbeszéd, DK) MSZP (Pápa) Jádi István (Momentum, MMM) Momentum Süle Zsolt (Jobbik, LMP) Jobbik

Next