Népszava, 2022. július (149. évfolyam, 151-176. szám)
2022-07-02 / 152. szám
2022. július 2., szombat Tárca Játszótér is van, mindenki kedvére kitombolhatja magát (képünk illusztráció) 81 SZÉP SZÓ sosem tanítottam. Sem a konkrét egyedeket, sem egész népemet. Mindig is úgy éreztem, nem vagyok Az ehhez elég okos, vagy, ami az érem másik oldala, elég felületes. Most már tudom, tévedtem. Nem azért nem lettem tanár vagy tanító, mert nem voltam elég felkészült, ne lett volna mondanivalóm, hanem mert soha nem voltam elég bátor. Dusi első születésnapi partiján jöttem rá erre. A kisfiúnk júliusi születésű, ami azt jelenti, hogy nyári, vagy inkább vakációs gyerekként, ha szigorúan ragaszkodunk a dátumhoz, soha nem ünnepelhetett volna az iskolatársaival, hiszen addigra már mindenki szétspriccel táborba vagy nagyszülőkhöz, netán egy távoli lakás négy fala között fő az unalomtól, így előrehoztuk az ünneplést, de úgy is mondhatnám, hogy igazi hályogkovácsok módjára fejest ugrottunk a mély vízbe. Minden ott kezdődött, hogy Dusi nem tudta eldönteni, ki lehet jelen a jeles eseményen és ki nem. Hiszen mindenki a barátja, mindenkit kedvel, más szóval: senkit sem szeretne azzal büntetni, hogy nem hívja meg. Próbáltunk érvelni, hogy szülinapra a legjobb cimbiket szokás összegyűjteni, de nyolcévesen úgy változnak az egymás közötti viszonyok, mint egy jobbféle brazil szappanoperában. Ma Milán a legjobb barátom, két nap múlva viszont már szóba sem akarok állni vele, mert nem adott a lekváros fánkjából. És akkor a lányokról még nem is beszéltünk. Hiába próbáltuk szűkíteni a kört, Dusi a kitessékeltek helyett is sírt, így vettünk egy mély levegőt, hogy rendben, akkor jöjjön az egész osztály, tizenhét mindenre elszánt gyerek. A lakásunk így már szóba sem jöhetett. Már tíz gyerek után sem takarításról beszélünk, hanem lakásfelújításról, ezért adta magát az ötlet, hogy az iskola előtti Schubert-park lesz a helyszín, ott játszótér is van, mindenki kedvére kitombolhatja magát, nem látszik meg a félig megcsócsált muffin foltja a falon, nem reped meg az erkélyajtó üvege, legfeljebb csendháborításért hívnak oda valakit. A programot is egészséges keretek közé szorítottuk: kettő és öt között miénk az osztály, az a három óra egy szempillantás alatt eltelik. A nejem kincsvadászatot talált ki nyolc állomással, furfangos lelőhelyekkel és fejtörőkkel, amelynek végén személyre szóló csillogó kövek (ásványok) várnak majd . Lesszabály és születésnap PAPP SÁNDOR ZSIGMOND mindenkit. Ez négyig, fél ötig kitart, a többit majd kitölti az édességek és sós ropik módszeres elfogyasztása. De ki magyarázná el a szökőárnak, hogy csak nyugi, ráérünk, lassabban is el lehet pusztítani a fél világot, nem kell egyből eldurrogtatni minden muníciót? A kincsvadászat háromkor véget ért, és akkor már túl voltunk a tortán és muffinokon, és tizenhét cukortól fűtött gyerek (plusz az ünnepelt) nézett ránk, hogy akkor most mi jön, mi felé fordíthatja mérhetetlen energiáit, amely rossz napjain arrébb tolná Tihanyt, visszhangostul, mindenestül. Hirtelen rám szakadt az idő felfoghatatlan természete, amely úgy el tud röppenni a fogorvosi váróban mélytömés vagy gyökérkezelés előtt, és amely most vihogva támaszkodott neki a park egyik fájának, és az istennek sem jött közelebb. Nem mozgott, nem lépett előre, úgy borult ránk, mint a hullámtalan óceán egy hatalmas vákuumban. A kétségbeesés krokodilcseppjei gördültek le a hátamon. Hiszen fél szemmel és fél aggyal folyton létszámellenőrzést kellett tartani, amiben természetesen azonnal megbuktunk. A nejem mesélte már otthon, hogy észre sem vette, hogy három kislány szó nélkül felment az iskolába vécézni, ami nagyon logikus és önálló tett, dicsérendő is. Már ha egy másik születésnapi partin történik, nem azon, amelyiken a szülők, a barátaink ránk bízták a szemük fényét. Akik persze estek-keltek, hol a térdről, hol a könyökről ment le a zománc, és ez rosszabb, mint az infarktus, mert az legalább rövid és csöndes. Itt viszont a seb körültekintő ellátása csak a kezdet, a fertőtlenítést gyors terápia követi, a trauma elsikálása, vigasztalások és ígéretek, s már lehet is rohanni a következő pácienshez. Vettünk egy mély levegőt, hogy rendben, akkor jöjjön az egész osztály, tizenhét mindenre elszánt gyerek. Elképesztő sebességgel próbáltam felidézni, hogy mit játszottunk annak idején elsősként a nagyszünetekben, mi az, ami több gyereket is leköthet. Az adj király katonát jutott eszembe, és pár perc múlva már zúgott az egész park és játszótér, hogy: „Ha nem adsz, akkor szakítunk!” Szegény pihenni vágyó osztrákok joggal vélhették, hogy pár pillanatra az orosz-ukrán különleges hadművelet költözött át ide, a párátlanító kapuk és az álmosító árnyékok közé. És még mindig csak fél négy volt. Máig nem tudom, hogyan jutottunk el a végéig. Arra emlékszem, hogy fociztam a lányok csapatában, miközben fél szemmel a bújócskát követtem, nehogy valaki végképp eltűnjön, vagy beszoruljon valahová, a nejem stoptáncot játszott a maradékkal a We Will Rock You taktusaira, közben válaszoltam minden felmerülő kérdésre a dinóktól a lesszabályig. Életemben nem voltam még ilyen fáradt, úgy éreztem, mintha ólomból öntöttek volna ki egy kortárs kiállításra. Azt viszont szentül megfogadtuk, hogy jövőre csak a legszerencsésebb öt (de inkább négy) gyerek jöhet el a partira. Inkább legyek lelketlen szülő, aki nem érti meg a gyermekét, mint jószívű halott. Az igazságtalan és igazságos háborúról Amióta - majdnem 400 /■ éve - a száműzött Hugo / ■ Grotius Párizsban kiad /----■ ta De jure belli ac pacis / ■ (A háború és a béke jo■A Mgáról) című művét, amivel megszületett az „igazságos háború” doktrínája, az európai jogrendszer elfogadja, hogy a háborúkat ne csak a tények szintjén, hanem az igazsághoz való viszonyukban is vizsgáljuk. Ezek szerint azt a háborúviselést lehet igazságosnak minősíteni, amit nem a megtámadott fél kezdett, s amely emberi jogokat, önrendelkezést és/vagy vallásszabadságot véd. Minden más háború, mondja az arminiánus (tehát a kálvinizmuson belül jobboldali elhajló”), toleranciára hajlamos Grotius, merő agresszió, amit nyers geopolitikai érvekkel és a támadást kezdeményező hatalom „dicsőség) vágyával meg lehet ugyan magyarázni, ugyanakkor erkölcsileg el kell ítélni”. Ha előre ugrunk pár évszázadot, úgy tűnik, a francia forradalom óta a „népfelségre” való hivatkozás felülírja a grotiusi elveket. De az ennek alapján létrejövő nacionalizmus relativizálja az igazság fogalmát, hiszen ha X ország nemzeti érdekeinek érvényesítése sérelmeket okozó országnak, amelyik ugyancsak nacionalista alapon ellenzi ezt az érdekérvényesítést, akkor hol az igazság? Tegyük fel, hogy elfogadjuk a protestáns jelszót: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” - ami éppen a vallásszabadság védelmében keletkezett, vagyis hogy az igazság mindig a megtámadottak oldalán áll. El kell döntenünk, mi lett ebből a XX. században, amikor a német hadvezetés meg volt győződve arról, hogy az igazság nem az „álnok” Anglia, hanem az ő oldalukon áll és minden német katona övére ráírta, hogy „Gott mit uns”, vagyis „Velünk az Isten”. 1918-ra viszont bebizonyosodott, hogy azt a háborút nem a jó, vagy rossz Isten, hanem a tankok döntötték el - ezek szerint Isten vagy már kezdetben sem pártolta az európai nagyhatalmakat, vagy pedig cserben hagyta a németeket. Akik ettől kezdve „más lóra tettek”, újjászervezték hadseregüket, és revizionista retorikával, illetve a „hátba döfős” mítosz alkalmazásával újabb háborút kirobbantó diktátort bíztak meg a Harmadik Birodalom megteremtésével. Hitler elvi szempontból mindent a „nyelvi” kártyára tett fel: mindenütt, ahol németül beszélnek, Berlin akarata kell, hogy érvényesüljön. Vagyis 1939- ben a nemzetiszocialista kotyvalék már köszönőviszonyban sem volt az igazsággal. Ki az, aki ma a „Velünk az Isten” önáltató hazugságát képviseli a világban? Az iszlamistákon kívül egyedül Kirill (Gungyajev néven hajdani szovjet titkosrendőr), minden orosz ortodox hívő moszkvai pátriárkája. Ő az, aki nap mint nap Putyin propagandaszövegeit mondja fel egy verkli egyhangúságával. Eszerint az Oroszországi Föderáció senkit sem támadott meg, csupán „a saját határait védi” és annak van igaza, aki naponta imádkozik az orosz fegyverek győzelméért Ukrajnában. Hogy ezt az oroszok esetleg más vallású csecsen, vagy szíriai csapatokkal és rengeteg fiatal orosz katona halálával érik el, másodlagos tényező. Kirillt keresztényellenes állásfoglalása miatt joggal utasította rendre Ferenc pápa egy hosszabb videóbeszélgetésben, ahol közölte a moszkvai pátriárkával: hiába érvel, mint egyházfő nem lehet Putyin elnök ministránsa! Persze ez is régi bizánci hagyomány: a pátriárkának mindig ki kell szolgálnia a császárt, a cárt, vagy a mindenkori uralkodót. Kirill magatartása máris az ortodox egyházon belüli szakadáshoz vezet: a Moszkvától független ukrán egyházfő, Epifanyij metropolita a legsúlyosabb bűnökkel vádolja Putyin csapatait, de még a Moszkvához tartozó ukrán ortodox egyház feje, Onufrij metropolita is számonkéri Kirillen az ukrajnai templomokat és kolostorokat ért pusztításokat, illetve az iskolák és a kórházak lebombázását, a „felszabadító” orosz tüzérség és légierő, civil lakosságot egyáltalán nem kímélő tevékenységét. Ugyanakkor nemzetközi felháborodást váltott ki, hogy Kirill pátriárka jelentős külföldi vagyonának zárolását az Európai Unióban a magát egyébként protestánsnak valló, de alighanem teljesen vallástalan Orbán Viktor vétója akadályozta meg. Nem hiszem, hogy Kirill áldása segítené az orosz fegyvereket, vagy Dél-Kelet-Ukrajna ígért újjáépítését, amikor a Donbászban és másutt Putyin szétlövi az ortodox templomokat és civilek ezreit gyilkolja meg, vagy űzi el otthonából egyre „különlegesebb” hadművelete folyamán. Ami csak az orosz nagyhatalmi vágyakat közvetíti Európának, de sem az Újtestamentum keresztény Istenéhez, sem az igazsághoz nincsen semmi köze. GÖMÖRI GYÖRGY (LONDON) Félig lerombolt ukrán ortodox templom. Számonkérik Kirillen az orosz pusztítást