Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-09 / 34. szám

2024. február 9., péntek 15 INTERJÚ NÉPSZAVA Most a fegyvereké a szó INTERJÚ Bármit lépett volna Izrael válaszként az október 7-i terrorra, az a támadás kiötlőinek kedvezett volna - állítja Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. GÁL MÁRIA Létezik egy nemzetközileg kőbe vé­­settnek tartott alapelv, miszerint terroristákkal nem tárgyalunk. Izrael gázai hadművelete kapcsán mégis ál­talános elvárás, hogy Izrael tárgyaljon a Hamász terrorcsoporttal. Ez esetben miért nem az alapelv a mérvadó? Bontsuk legalább kétfelé a kér­dést. Egyrészt van a „terroristák­kal nem tárgyalunk” alapelv. Ez igaz abban az esetben, hogyha nem egy olyan terrorszervezetről beszé­lünk, mint a Hamász, amely a közel 2,5 millió lakosságú Gázai övezetet kvázi önkormányzatként irányít­ja. Kinyilatkoztatni könnyű, de van az a méret és van az a helyzet, ami­ben egy ország vagy egy politikai erő nem tudja megkerülni azt, hogy ne tárgyaljon ezekkel az emberek­kel. Van a kérdésnek egy másik ve­­tülete is. Létezik egyfajta elvárás a Nyugat és egy másik elvárás az iz­raeli lakosság oldaláról. Különö­sen a túszok hozzátartozói részéről. Teljesen érthető, hogy ők azt kérik a kormánytól, hogy igenis tárgyal­janak, és valahogyan, de lehetőleg élve hozzák vissza őket, miközben azt sem lehet tudni, hányan vannak egyáltalán életben. Hivatalosan megerősített adatok sze­rint 32-en biztosan halottak. Igen. És úgy kell tárgyalni, hogy közben semmiféle garancia nincs arra nézve, hogy a többiek életben vannak. Miért ennyire hangsúlyos a tárgyalá­sok sürgetése a Nyugat részéről? Azért, mert az elmúlt 1,5-2 év arra világított rá, hogy minden mindennel összefügg. Egyre lát­hatóbbá válik egy tömb - Kína, Fehéroroszország, Oroszország, Észak-Korea és Irán -, ami egybe­szerveződött a Nyugat ellenében. Ezeknek az országoknak az a faj­ta eszkalációs gondolkodása, hogy minél több területen szeretnék a Nyugat erőit katonai, hírszerzési, gazdasági szempontból lefoglalni, komoly tényező. Hadd soroljam: a gázai háborúval egy időben kezd­ték veszélyeztetni a jemeni húszik a Vörös-tenger térségét. De ott van a Tajvani-szoros kérdése vagy az is, hogy Észak-Korea kardcsörte­tő politikája intenzívebbé vált. A Nyugat számára az a helyzet, ami­ben attól kell tartani, hogy a Kö­zel-Kelet még inkább lángba bo­rul, egyáltalán nem üdvös. Jelen esetben a Nyugat számára kedve­ző, hogy a hadban álló társadalom maga is kéri, hogy folyjon tárgya­lás a terroristákkal. Egyrészt azért, mert aki időt nyer, életet nyer, de a Nyugatnak azért is jó, ha tárgyalás folyik, mert akkor ezekben a vál­ságövezetekben nem kell katonai­lag megjelennie, és bízhat abban, hogy a tűzszünetek révén egyfajta rendezés elindulhat a térségben és csökken a válságövezetek száma. És mi az izraeli érdek? Ez is sokrétű. A társadalmi érde­ket szétválasztanám a hadsereg és hírszerzés érdekeitől, a politikai ér­dektől, és ezen utóbbit is tagolni kell kormánypárti és ellenzéki érdek­re. Netanjahunak fontos, hogy ez a helyzet ne nyugodjon le, merthogy a háború után szembe kell néznie a belpolitikai feszültségekkel, de az október 7-i támadást lehetővé tevő hibákkal is. Én azt gondolom, hogy TARJÁNYI PÉTER Biztonságpoli­tikai szakértő, rendőr, közgaz­dász, író, infor­matikai védelmi szakember. Rendőrparancs­nokként a Rend­őrség Különleges Szolgálata kere­tében dolgozott a terrorelhárítás és fegyveres bűnözés elleni harc területén. A Belügyminiszté­rium Nemzetközi Oktatási Köz­pontjában (FBI- akadémia) több külföldi misszió felkészítésében vett részt. Több regény szerzője, művei jelentek meg angol, spanyol és héber nyelven is. ha ennek a háborúnak vége lesz, az a Netanjahu-kormány végét is jelenti majd. A hadsereg nem zárkózik el a vi­szonylag hosszabb tűzszünettől sem a túszok megmentése érdekében, de hangsúlyozzák, hogy a hadművelet folytatódni fog, merthogy ezt a hábo­rút a túszok kimentéséért és a Hamász végleges felszámolásáért indították. Szerintem fordított a sorrend. A politika vagy a hadsereg részéről? Az izraeli hadsereg oldaláról a katonai műveletek végrehajtása az elsődleges. Az IDF azt a kapacitást és azt a lehetőségrendszert szeret­né megszüntetni, aminek köszön­hetően nagy fegyveres támadásokat képes végrehajtani a Hamász. Ne­tanjahu a Hamász százszázalékos megsemmisítéséről beszél, de ki­zárt, hogy a hadsereg ne lenne azzal tisztában, hogy erre valójában nem képesek. Korábban is volt már néhány had­művelet a Hamász gázai terrorinfra­struktúrája ellen, ami után mindig azt mondták, hogy a fegyverraktáraikat, alagútjaikat megsemmisítették. Most mégis fegyvergyártó üzemekkel, sok­sok ezer rakétával és alagutak egész hálózatával találták szembe magukat. Ezek után feladhatják ezt a háborút „végső győzelem" nélkül? Valójában ez olyan, mintha egy hidrának a csápjait próbálnák le­nyesegetni. Egyre-másra derül ki, hogy egyre több alagútrendszer, parancsnoki álláspont és muníciós raktár van a térségben. Ami azt je­lenti, hogy a hadsereg egyre inkább hírszerzési és saját tapasztalati in­formációi szerint szembe kell, hogy nézzen azzal, hogy az egész Gázai övezetet valahogyan el kell foglalni. És itt jön az, ami a legnehezebb. Mért? Egy haderő nem szike, nem pre­cíziós műveletekre van kitalálva. Láthatjuk, hogy a precíziós csa­pások is hány civil áldozattal jár­nak. És beszélhetünk arról, hogy élő pajzsként használják a palesz­tinokat a terroristák, de a valóság az, hogy a városi harcban elképzel­hetetlen, hogy csak a fegyveres erő semmisüljön meg és eközben a ci­vil lakosság és civil infrastruktúra ne sérüljön. Ez a háború logikájával szembemegy. A hadsereg az mindig is pallos lesz, egy kard, ami odacsap, a városi harc pedig az egyik legpusz­títóbb háborús forma. De lehetett volna-e Izraelnek más vá­lasza, mint a katonai? Én azt gondolom, hogy ezzel az egész hadművelettel az a baj, hogy az említett öt ország tömbösödése folytán bármit lépett volna Izrael, az a támadás kiötlőinek kedvez. Ne­kik teljesen mindegy, hogy mi tör­ténik, mert a valós céljuk az, hogy válság legyen, hogy a Nyugat egyre többet költsön hírszerzésre, hábo­rúra, katonai fejlesztésekre, hadi­technikára. Izrael nem tehette meg, hogy nem ad katonai választ októ­ber 7-re, mert akkor gyengének mu­tatkozik, ami felhívás az összes szél­sőséges iszlamista szervezetnek, hogy innentől kezdve támadásokat lehet végrehajtani ellene. Ez is jó nekik, de az is jó - különösen Irán­nak -, hogyha Izrael kőkeményen lép fel, hiszen az egybekovácsol­ja a szélsőségeseket. A támadás ki­ötlőjének azért is teljesen mindegy volt, hogy mit lép Izrael, mert bár­milyen válaszával darabokra hul­lik az Irán számára horrorforgató­könyvként alakuló Ábrahám-terv, az, hogy olyan ősellenségek között, mint Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok és Izrael, valami­féle párbeszéd kezdődött el, és ha nem is a klasszikus béke, de valami­féle normalizáció irányába mozdult el a folyamat. Szóval bármilyen vá­lasz esetén, akár békésen tárgyal­va, akár kardcsörtetve, háborúzva, valójában a támadóknak az érdekei érvényesülnek. Ezért mondom azt, hogy ebben a helyzetben egyáltalán nincs jó válasz. Tárgyalásokkal véget lehetne vetni ennek a konfliktusnak úgy, hogy Izrael céljai, a túszok kiszabadítása és a Ha­mász felszámolása is megvalósuljon? Minden olyan katonai logika, amelyik azt állítja, hogy egy terror­szervezetet százszázalékosan meg lehet semmisíteni, az hazudik. A terrorszervezeteknek a sajátja az, hogy nem lehet őket eltüntetni a föld színéről. A katonai szárnyakat meg lehet semmisíteni, de földalat­ti mozgalomként képesek tovább működni. Ez történt az Iszlám Ál­lammal is. A katonai szárnya meg­semmisült, de a szervezet létezik, januárban ugyebár épp Iránban követtek el pusztító robbantást. Rövid távon nincs reális esély a kétál­­lami megol­dásra. Ugyanez igaz a Hamászra is. Netan­jahu arról beszél, hogy megsemmi­sítik a Hamászt, de hát többször ne­kifutott már ennek Izrael, és lám, a Hamász még mindig harcol. Lát-e arra bármiféle lehetőséget, hogy ha ez a háború egyszer véget ér, ak­kor tényleg elkezdődnek a kétállami megoldást célzó tárgyalások? Feltéte­lezzük, hogy a palesztin államiságért nem rajongó Netanjahu-kormány buk­ni fog, mert Izrael nem Oroszország, és jön egy új kormányzat, amely hajlik a kompromisszumra. De ki lehetne an­nak a palesztin oldalnak a legitim kép­viselője, amelynek szereplői pillanat­nyilag egymásnak is ellenségei? Kivel tárgyalhatna Izrael, ha lenne is valós tárgyalási szándék palesztin oldalon? Ebben a pillanatban nem látom realitását a kétállami megoldásnak. Sem palesztin, sem pedig izraeli ol­dalról. Egyrészt azért, mert nem tudni, ki az, aki képviselheti a pa­lesztinokat. Kit ismer el legitim kép­viseletnek a Nyugat, kit ismer el Iz­rael, és van-e olyan szervezet, amely befolyásolni tudja az összes szélső­séges palesztin csoportot és garan­tálni tudja a palesztin vállalások betartását. De izraeli oldalon sincs realitása egyelőre a Netanjahu-kor­mány menesztése esetén sem. Miért? Úgy gondolom, hogy az izrae­li politika egyetlen szereplője sem vállalhatná fel most a palesztin ál­lam gyors létrehozását, mert az az­zal járna, hogy ezt a Hamász azonnal eredményként tűzné a zászlajára, és azt hirdethetné, hogy lám, az ok­tóber 7-i terrortámadással elérték céljukat. Ez olyan arcvesztés len­ne, ami Izrael oldaláról elfogadha­tatlan. A Nyugat szempontjából viszont nagyon kényelmes és pisz­kosul nagy eredmény lenne. Azt le­hetne mondani, hogy ezt a kérdést innentől le lehet söpörni az asztal­ról, lokális konfliktusnak, lokális problémának lehet nevezni, amivel nagyhatalmilag egyáltalán nem kell már foglalkozni. Az az igazság, hogy ezt az egész térséget már szeretné elfelejteni a Nyugat, és inkább már magával foglalkozna. Bármiféle palesztin államiság megva­lósítása elképzelhető a ciszjordániai telepek felszámolása nélkül? - Biztos, hogy nem. Ezért is tar­tom elképzelhetetlennek most a két állami megoldást. Most Izrael min­dent megtesz azért, hogy a Hamász katonai szárnyát totálisan elpusz­títsa. Az Egyesült Államok és az eu­rópai államok, az Egyesült Király­ság mindent megtesz, hogy a húszik katonai szárnyát elpusztítsa. Tehát most a fegyvereké a szó. Az elkö­vetkező időszakban semmi nem fog eldőlni a tárgyalóasztalnál. Biztonságpolitikai szempontból el­képzelhető, hogy a háború után Izrael katonai felügyelet nélkül átadja Gázát bármiféle palesztin szervezetnek? Nem tudom elképzelni. Október 7-ével ennek bármilyen valószínű­sége megszűnt. Meglepték Izraelt, és Izrael még egyszer ezt nem fog­ja megengedni. Nem véletlenül volt ez olyan Izraelnek, mint 2001. szep­tember 11-e az Egyesült Államok számára. Súlyos évek, sőt inkább év­tizedek kellenek majd ahhoz, hogy Izrael újból higgyen bármiben és készen álljon bármiféle kompro­misszumra. Tarjányi szerint a Hamász teljes felszámolása vágyálom csupán

Next