Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-12 / 36. szám

2024. február 12., hétfő 15 INTERJÚ NÉPSZAVA Mire megtérülhetne, elavul ÁRAMFORRÁS Az ország semmilyen szempontból nincs felkészülve az akkumulátoripari cégek idetelepülésére - véli Fábián István, a Debreceni Egyetem korábbi rektora. F. SZABÓ KATA Elegendő nyilvános dokumentáció áll rendelkezésre az akkumulátoripari beruházásokról ahhoz, hogy megala­pozott szakmai véleményt lehessen alkotni? Én nem itt látom a fő problémát. Jelenleg nem az akkumulátor­gyártás technológiai részletei az izgalmasak, hanem a környezeti hatások. A kínai CATL esetében például már jó ideje nyilvános a környezethasználati engedély és annak a módosításai, ezek nem könnyű olvasmányok még egy szakember számára sem, de szere­pelnek bennük olyan, a technoló­giához köthető részletek, amelyek alapján azért már lehet véleményt alkotni. Bár sokszor valóban elég nehéz kibányászni az információ­kat. A fő probléma az, hogy iga­zából nincs rendes szakmai vita. Tulajdonképpen úgy indult el a magyar Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégia, hogy nem is­merjük, milyen szakmai előkészí­tés állt mögötte. Ez egy 51 oldalas dokumentum, amiben olyan fur­csa megállapítások vannak, ami­ket valódi szakember biztosan nem mond. Például, hogy majd a magyar termálvizekből nyernek ki nagy mennyiségű lítiumot. Mi­közben ezeknek a vizeknek olyan kicsi a lítiumtartalma, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy ezt gazda­ságosan meg lehessen oldani. Va­lójában politikai döntés volt, hogy betelepítenek az országba egy olyan iparágat, aminek hatalmas az energia- és vízigénye, emellett olyan nyersanyagok kellenek hoz­zá, amiből nekünk egy deka sincs, nem is beszélve a szakértelemről. Vagyis az ország egyáltalán nincs felkészülve erre az egészre. Az akkumulátorgyárak közelében élők egyik legnagyobb aggodalma az üzemek vízfelhasználása. Nem véletlen. Ez az egyik olyan téma, amelyen tetten érhető, hogy improvizálás és propaganda megy szakmai kérdésekben. Debrecen­ben a CATL kapcsán például azt mondták, hogy úgynevezett szür­ke vizet fognak használni - vagy­is olyan szennyvizet, ami nem tartalmaz vizeletet és fekáliát -, majd azt, hogy tisztított szenny­vizet. A CATL számára még a vá­rosi ivóvíz minősége sem elég jó, mert a hőcserélőkben ionmente­sített vízre van szükségük, hogy a vízkövesedést megakadályozzák. Bármilyen minőségű szennyvíz­ből elő lehet állítani jó minőségű vizet, de ennek iszonyatosak lehet­nek a költségei. Azt hallani, hogy erre a szennyvízkezelési techno­lógiai beruházásra százmilliárdos nagyságrendben kapott pénzt a vízmű, de semmit nem lehet tudni arról, hogy ezt technológiailag ho­gyan akarják megvalósítani. De ha megvalósulna, a felhasználó, vagy­is a gyár miért fizetné ki ezt a jóval drágább vizet, ha rendelkezésre áll számára az olcsóbb ivóvíz is? Milyen nagyságrendű víz- és ener­giaigényük van valójában ezeknek a gyáraknak? Korábban azt nyilatkozta a Népszavának, hogy a CATL önma­gában évente 1640 GWh energiát használ fel ahhoz, hogy megtermel­jen évi 40 GWh összteljesítményű akkumulátort. Ez így van. A trükk abban rejlik, 70 ezer köbméterre van kalibrálva a vízmű, a város vízfogyasztása egy meleg nyári napon akár 60 ezer köbméter is lehet. Ehhez jön még a gyárak napi körülbelül 25 ezer köbméteres pluszvízigénye, hogy egyszerre mindig csak egy cég víz- vagy energiaigényéről beszél­nek. De a CATL mellett ugyanazon a telephelyen lesz katódgyár, kicsit távolabb egy másik ipari parkban, a BMW mellett lesz egy másik akku­mulátorgyár is. Ezeknek az igényei összeadódnak, és innentől kezd­ve erős aggodalomra ad okot, hogy vajon mennyire fogják megter­helni a környezetet. Debrecen egy geológiai tölcsérben helyezkedik el, a város évente két-három mil­limétert süllyed. Ha a megemel­kedett vízigény miatt megnöve­lik a talajvíz kivételét, az könnyen felgyorsíthatja a város süllyedését. Ráadásul még 2010-ben a Tiszán­túli Vízügyi Igazgatóság az egyik tanulmányában leírta, hogy van­nak olyan szennyeződések a talaj­ban, amelyek elkezdtek az ivóvíz­bázisok felé migrálni, ez a folyamat is felgyorsulhat. A város korábban a Keleti-főcsatornából kapta a víz egy részét, de a 1990-es években ennek a kapacitását lecsökkentet­ték 20-25 százalékra. Ennek a ki­vételi kapacitásnak az újrafejlesz­tése szintén jelentős beruházást igényelne. Összességében jelenleg napi 70 ezer köbméterre van kalib­rálva a vízmű, a város vízfogyasztá­sa egy meleg nyári napon akár 60 ezer köbméter is lehet. Én úgy szá­molok, hogy ehhez jön még a gyá­rak napi körülbelül 25 ezer köb­méteres pluszvízigénye. Ráadásul ezek a számok csak addig igazak, amíg a CATL 40 százalékos kapa­citáson működik, de ha ez felmegy 100 százalékra, az igényeit is meg kell szorozni 2,5-tel. Ebből már látszik, hogy komoly fejlesztésekre lenne szükség, hogy ezek a gyárak működni tudjanak és a lakosság se szenvedjen vízhiányban. Mi van az energiával? Az egyik fajta energia, amire az akkumulátorgyárnak szüksé­ge van, a földgázégetésből szárma­zó energia. A CATL-gyár 40 száza­lékos kapacitáson való működése a hazai földgáztermelés körülbe­lül 10 százalékát viszi majd el, és ezt mind el is égeti, ami jelentős szén-dioxid-kibocsátás. A kieső gázmennyiséget pedig importból kell majd pótolni. Emellett ter­mészetesen elektromos energi­át is használnak. A déli ipari park­ban lévő gyáraknak a CATL-lel együtt összesen 740 megawatt lesz az áramigényük, ami a teljes pak­si termelésnek kicsit több mint egyharmada. Ez iszonyatos men­­­nyiségű energia, pedig most csak a debreceni beruházásokról be­szélek. Erre persze azt szokták azt mondani, hogy majd behozzák kül­földről, de ehhez sincs meg a meg­ FÁBIÁN ISTVÁN 1980-ban a Kos­suth Lajos Tudo­mányegyetemen vegyészként diplomázott, 1982-ben dok­torált, 2002-ben az MTA doktora lett, majd 2003- ban egyetemi tanárrá nevezték ki a Debreceni Egyetemen, ahol a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszéket is vezette. 2010- től három éven át a Debreceni Egyetem rektora volt, 2016-tól két éven keresztül a Fizikai Kémiai Tanszék vezető­jeként dolgozott. felelő infrastruktúra, ráadásul ez csak tovább növelné az ország energiafüggőségét. Mi kerül majd a levegőbe? Azt, hogy pontosan milyen szennyező anyagok kerülnek a kör­nyezetbe, csak akkor lehet tudni, ha már működik egy gyár és van­nak konkrét mérési adatok. Deb­recen éves szén-dioxid-kibocsátá­­sa jelenleg egymillió tonna, amit a CATL 40 százalékos kapacitáson való működése nagyjából 350 ezer tonnával növel meg. Miközben a városnak van egy klímastratégiá­ja, amely szerint 2030-ig a kibo­csátást a jelenlegi felére szeretnék csökkenteni. Emellett nem szok­tak azzal számolni, hogy a felhasz­nált víz 85 százaléka vízpáraként kikerül a gyárból a levegőbe. Még ha nincs is benne semmi szennye­ző anyag, akkor is hatással lehet a helyi klimatikus viszonyokra, a nö­vénytermesztésre vagy akár a 1,5 kilométerre lévő debreceni rep­tér működésére, és előfordulhat­nak ipari hóesések is. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság erről készí­tett korábban egy nagyon korrekt szakmai anyagot, amely után nem sokkal leváltották az igazgató Kin­cses Dánielt. Mennyire tekinthetők komolynak a környezetvédelmi hatóságok enge­délyezési folyamatai? Semennyire. Többek között a gödi gyár is érvényes környezet­használati engedély nélkül mű­ködött egy jó ideig. Az is problé­ma, hogy a szankcióknak nincs valódi elrettentő erejük, a bírsá­gokat ezek a cégek mellényzseb­ből kifizetik. Sokkal keményebben kellene őket büntetni a jelenlegi gyakorlatnál. A környezethaszná­lati engedélyekben benne van az, hogy milyen anyagokkal és milyen mennyiségben fognak dolgozni ezek a cégek, és ezeknek a többsé­gére léteznek határértékek, ebben volt is szigorítás a közelmúltban. A gond az új anyagokkal van, ame­lyekre még nincs megállapított határérték, ezek esetében nagy meccs lesz, hogy hol húzzák meg a határokat. Az alapján, amit jelenleg tudunk, az akkumulátoripari beruházások ál­tal igényelt fejlesztések nagyon sok pénzébe kerülnek majd az országnak, nem beszélve a direkt támogatások­ról, amiket az állam nyújt ezeknek a cégeknek. Megéri? Mérvadó becslések szerint kö­rülbelül ötször annyi lítium-ion­­akkumulátort fognak legyártani Magyarországon, mint amennyit az itt működő autógyárak felhasz­nálnak. Ilyen volumenben bizto­san nem éri meg beszállni ebbe az iparba, mert kicsi rajta a profit. Emellett folyamatosan újabb és újabb akkumulátorokat fejleszte­nek a világon, ha valaki kijön egy jobb technológiával a lítium-akku­mulátor helyett, nem biztos, hogy ezek a gyárak átállíthatók lesznek. Én személy szerint azt gondolom, hogy a jövő a hidrogénnel hajtott autóké, és a most ismert elektro­mos autózás 5-10 éven belül vis­­­szaszorul. 2025-ben a BMW is tervezi piacra dobni a saját hidro­génhajtású autóját. Vagyis mire ez a befektetés megtérülhetne az or­szág számára, a technológia való­színűleg már elavult lesz. A Debreceni Egyetem ko­rábbi rektora szerint ilyen volumenben biztosan nem éri meg beszállni az akkuiparba

Next