Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-02 / 28. szám

BELFÖLD NÉPSZAVA 2024. február 2., péntek „Ez az ország egy dráma’" DÖNTÉS Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az euta­názia büntethetőségéről szóló nép­szavazási kezdeményezéseket. Az ügyben a gyógyíthatatlan ALS-be­tegséggel küzdő Karsai Dániel - aki kisebb beavatkozás miatt nem volt jelen a helyszínen - testvére, Karsai Péter nyújtott be kérdése­ket. A bizottság 8 tagja utasította el a kezdeményezést, míg 4 tag a hitelesítés mellett foglalt állást. Sasvári Róbert, az NVB elnöke arra hívta fel a bizottsági tagok figyel­mét, hogy a beadott kérdések nem az eutanáziáról szólnak, hanem az asszisztált öngyilkosság büntet­hetőségének szabályozásáról és mértékéről. Előterjesztésében azt javasolta, hogy mindkét kérdést utasítsák el. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatából azt vezette le, hogy a saját haláláról való döntés mindenkit megillet, a magyar jog az öngyilkosságot nem bünteti, a gyil­kosságban való részvételt azonban szankcionálja. Karsai Péter a döntés után azt mondta, ez a kérdés 10 millió magyar állampolgár ügye, amit nem hagynak ennyiben. Ha megkapják a hivata­los értesítést az elutasításról, akkor a jogászok elkezdenek dolgozni a to­vábbi lépések kidolgozásán. Az NVB épülete előtt demonstrációt tartó, és a küzdelemben Karsai Dániel mel­lé álló Momentum frakcióvezető­helyettese, Bedő Dávid pedig úgy fo­galmazott: csalódás, de nem meglepő az, ami történt. „Ebben az országban valódi kérdésekben nem lehet nép­szavazást tartani, mert a rendszer gyáva ehhez. Az a kormány, amelyik minden évben azt hangoztatja, hogy mennyire fontos a magyarok véle­ménye, és ezért sok tíz milliárd fo­rintot költ el nemzeti konzultációra, sok száz milliárdot kormányzati pro­pagandára, elutasítja, hogy emberek dönthessenek a saját életükről” - fo­galmazott a politikus. Az ülésen bent volt Dunavölgyi Erzsébet is, aki ugyanabban a beteg­ségben szenved, mint Karsai Dániel. A döntés után sírva azt mondta: nagy reményekkel jött el, és lesújtotta az, ami történt. „Ez az ország egy dráma. Nem lehet eljutni egy szépen megfo­galmazott, jogilag helytálló kérdés­sel arra a pontra, hogy felnőtt embe­rek döntsenek fontos kérdésekben. Tovább kell küzdeniük olyan bete­geknek, akiknek hónapjaik vagy már csak heteik vannak hátra, hogy ne azt várják, a debreceni gyors mikor jön meg. Erre már szavak sincsenek. Kö­szönöm szépen ennek a kormány­nak és minden kiszolgálójának.” Az alkotmányjogász küzdelmé­ről lapunkban többször beszámol­tunk. Karsai azt akarja, hogy az élet végi döntésekkel kapcsolatban pár­beszéd induljon politikai és társa­dalmi téren. Őt és testvérét január 15-én a köztársasági elnök is fogadta a Sándor-palotában. Novák Katalin időt kért tőlük arra, hogy a stábjával alaposabban átgondolhassa a javas­latot. (Nováknak államfőként egyéb­ként joga van saját hatáskörben refe­rendumot kiírni.) A népszavazási kezdeményezés­ről egyébként Orbán Viktor minisz­terelnök évzáró sajtótájékoztatóján is említést tett. Mint mondta: a kor­mánynak nincs dolga egy jogi kér­déssel, erről döntsenek az emberek. Karsai Dánielnek pedig azt üzente: „Vele vagyunk, együtt érzünk vele, sok erőt kívánunk.” Az alkotmányjogász 2022-ben tudta meg, hogy gyógyíthatatlan beteg. Az ALS az izmokat mozgató idegsejtek és az izmok sorvadásával jár, majd bénuláshoz, végül fulladás­hoz vezet. A betegség a mentális ké­pességeket nem érinti, mindezt tel­jesen tiszta tudattal kell a betegnek végigélnie. MUHARI JUDIT Karsai Dániel azért küzd, hogy az élet végi dön­tésekkel kapcso­latban párbeszéd induljon Az NVB tegnapi ülése: 8-4 arány­ban szavazták le a kérdéseket LAPSZÉL Rendkívüli ülés lesz, szavazás aligha Az ellenzék kérésének megfele­lően február 5-ére, hétfőre ös­­­szehívta Kövér László az Ország­­gyűlés rendkívüli ülését - írta a hvg.hu. A napirenden szereplő témák - svéd NATO-csatlako­zás, élet végi döntések, akkugyá­rak ellenőrzése - megtárgyalásá­ra ugyanakkor csekély az esély a kormánypárti képviselők szin­te borítékolható bojkottja miatt. A kétharmados többség miatt a kormánypártiak nélkül határo­zatképtelen a Ház, így ha ők nem mennek el, akkor napirendi sza­vazás, végül ülés sincs. NÉPSZAVA Covid-tesztek, fideszes szállal Több százezer antigéngyors­tesztet vásárolt a koronavírus­­világjárvány alatt az állam, a tesz­tek árának felét előlegként el is utalták a cégeknek. Velük pedig közbeszerzés nélkül szerződ­tek - ez derült ki Újhelyi István EP-képviselő közérdekű adat­igényléséből. Az állam öt szerző­dést kötött három céggel, mint­egy ötmilliárd forint értékben Covid-tesztek beszerzésére. Az adatokat kikérő Újhelyi István a hvg.hu-nak azt mondta: azok alapján két vállalkozásnál azono­sítható a fideszes szál is, három­ból két cég viszont azóta már fel­számolás alatt áll. N­É­PSZ­AVA Párbeszéd: Szabó helyett Tordai Tordai Bence váltja Szabó Tí­meát a Párbeszéd frakcióvezetői posztján, utóbbi frakcióvezető­helyettesként folytatja, ahogy Mellár Tamás is - írta a Magyar Hang a parlament honlapján közzétett változtatásokból. No­vemberben az is felmerült, hogy Mellár kiléphet a frakcióból, de a tisztújítás után a képviselőcso­port helyettes vezetőjeként dol­gozik tovább. NÉPSZAVA Leszedték a helyettest V. KERÜLET Visszalépett a Momentum polgármesterjelöltje a Belvárosban, de még mindig maradt két ellenzéki jelölt. Akár előválasztás is jöhet. SZALAI ANNA „Minden szavazatra szükség van, ha meg akarjuk törni a Fidesz uralmát az V. kerületben” - közölte Juhász Péter, miután Donáth Anna, a Mo­mentum elnöke bejelentette, hogy visszaléptetik javára a saját jelölt­jüket, Kerpel-Fronius Gábort. A je­lenleg főpolgármester-helyettes­ként tevékenykedő momentumos politikus indítását október közepén hozta nyilvánosságra a Momen­tum. Gelencsér Ferenc, a párt azóta távozott elnöke akkor azt mondta, „Kerpel-Fronius tapasztalatával, hitelességével és a csapatával hoz­za el a változást a régóta Rogán An­tal és baráti köre által kisajátított V. kerületben”. Kerpel-Fronius színre lépése előtt egy hónappal egyébként Ko­vács Alex Gábor a kerületi civil el­lenzéki összefogás, a­miéd a Bel­város jelöltjeként mutatkozott be. Kovács jelenleg is önkormányza­ti képviselő, és azt gondolja, nyerni fog mind az esetleges ellenzéki elő­választáson, mind pedig a későbbi polgármester-voksoláson is. A Momentum mostani döntése különösen érdekesnek tűnik a ZRI Závecz Researchnek a billegőnek tartott fővárosi kerületben készült - az RTL által elsőként bemutatott - friss felmérésének ismeretében. Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes polgármester jelenleg 37 százalé­kon áll, Kovács Alex Gábort 27, Ju­hász Pétert 11, míg Kerpel-Froni­us Gábort 9 százalék támogatja, vagyis az ellenzék akár nyerhetne is, ha meg tudna állapodni egy kö­zös jelöltben. Ha kicsit tovább bön­gésszük az adatokat, akkor az is kiderül, hogy a momentumosok közül kétszer többen voksolnának Kovácsra, mint Juhászra, de még a Mi Hazánk és a Fidesz szavazói kö­zül is többeket sikerült eddig meg­szólítania, mint Juhásznak. Juhász Péter, az egykori Együtt párt volt elnöke decemberben tért vissza a politikába, a Magyar Két­­farkú Kutya Párt polgármester­jelöltjeként. A Kutya párt közlése szerint Juhász kereste meg őket az ötlettel, ők pedig szívesen támogat­ták, mivel „nem láttak más ellenzéki képviselőt az elmúlt évtizedben, aki ennyit próbált volna tenni a helyi korrupció ellen, és ilyen mélység­ben ismerné a kerület problémáit”. Juhász egyébként már 2014-ben is próbálkozott, de akkor alulmaradt Szentgyörgyvölgyivel szemben. „A legrosszabb, amit tehet az el­lenzék, hogy egymással foglalkozik A legrosszabb, amit tehet az ellenzék, hogy egymással fog­lalkozik ahelyett, hogy közösen in­dulnánk a Fidesz ellen ahelyett, hogy közösen indulnánk a Fidesz ellen” - magyarázta Kovács Alex Gábor a Népszavának. A Bel­városban évek óta működik egy el­lenzéki csapat - folytatta a poli­tikus -, miközben a Momentum országos vezetése saját szlogenje ellenére, miszerint a helyi közössé­geket támogatják, immáron a har­madik jelöltjét állítja a kerületben. Elsőként Berg Dánielt, azután Ker­­pel-Froniust, most pedig Juhászt. „Kétségtelenül egyszerűbb lett a képlet. A legjobb az lenne, ha egy minél előbb megtartott előválasz­táson, még a kampányindulás előtt eldőlne, ki az ellenzék jelöltje” - tette hozzá. „Kaptunk felkérést az előválasz­tásra az V. kerületből, így ha a felek valóban beleállnak, akkor április 13-án megrendezhető a procedúra” - közölte lapunkkal Magyar György ügyvéd, a korábbi előválasztáso­kat lebonyolító Civil Választási Bi­zottság elnöke. Érkezett hozzájuk megkeresés Zuglóból és a XII. ke­rületből is, illetve felmerült ez a le­hetőség a XX. és a XXII. kerület­ben, hiszen mind a négy helyszínen több ellenzéki jelölt indulna. „Az előválasztás kiválóan al­kalmas arra, hogy pártérdekek­től mentesen a választók maguk dönthessenek az ellenzéki indu­ló személyéről” - állította Magyar György, aki szerint az idő ugyan gyorsan pereg, de még mindig elég ahhoz, hogy lebonyolítsák az elővá­lasztásokat. Ez szerinte az aHang közreműködése nélkül is megold­ható. Az általuk megjelölt április 13-i dátumot nem tartja későinek, hiszen a hivatalos kampány ápri­lis 20-án indul, onnantól gyűjthe­tők az ajánlások. Példaként Bara­­nyi Krisztinát említi, akiről az előző önkormányzati választás előtt két hónappal dőlt el, hogy ő lesz az el­lenzék közös jelöltje a IX. kerület­ben, és nyert is Ferencvárosban. Magyar György ugyanakkor azt ál­lítja, a szuverenitási törvény soka­kat megfélemlít a segítők és a vá­lasztók között is. Sokan attól is tartanak, hogy egy utcai térfigyelő kamera esetleg felveszi, hogy részt vesznek az előválasztáson, és nekik abból bajuk lehet. Juhász Péter 2014-ben már próbálkozott de nem nyert. Most a Mo­mentum és a Kutya párt is támogatja PROBLÉMA KOVÁCS ALEX GÁBOR: Újbudán megállapodtak Elsőként Újbudán állapodott meg az ellenzék a közös indulásról - közölte a XI. kerület sajtóosztálya. A De­mokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP, a Pár­beszéd és az LMP a DK-s László Imre regnáló polgár­mestert támogatja.

Next