Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)
2024-02-02 / 28. szám
2024. február 2., péntek 9 VELEMENY NÉPSZAVA Fekete lovag győzzünk ki egy döntet lenben! A Gyalog galoppból ismert, szállóigévé vált mondat visszhangozhat a fülünkben a csütörtöki uniós csúcstalálkozó kapcsán. A legendás filmben a nagyvonalú kompromisszumot a fekete lovag ajánlotta fel, akinek már levágták a kezét meg a lábát is. Nagyjából mi is így érezhetjük magunkat azt követően, hogy az EU-s állam- és kormányfők egyhangúlag szavazták meg Ukrajna 50 milliárd eurós támogatását. Mindez Orbán Viktor jóváhagyásával történt, miközben hetek óta mást sem hallunk, mint azt, hogy vétózunk. Ennek ellenére megint mi győztünk. Habár az Orbán Viktor által hónapok óta lebegtetett vétófenyegetés feladása minden bizonnyal egy ördögi terv része volt, mégis, mintha porszem került volna a kormánypropaganda gépezetébe. Mint tudjuk, a legutóbbi nemzeti konzultáció is igazi sikersztori volt. A kérdőívet kitöltők 99 százaléka Ukrajna támogatását illetően azt mondta, ne fizessünk a háború sújtotta országnak addig, amíg az Európai Unió fel nem szabadítja a Magyarországnak szánt, befagyasztott támogatásokat. Azok, akik tényleg képesek komolyan venni a „konzultációt”, a mostani uniós csúcs után tanácstalanul kérdezgethetik: nem vették figyelembe a véleményüket? Bizonytalanságukat aligha csillapítják a kormányszóvivő szavai, aki szerint Orbán Viktor nem is ment szembe a nemzeti konzultációval, mivel már elkezdtek csordogálni az uniós pénzek. Igen ám, de arról egyelőre szó sincs, hogy az EU minden pénzt felszabadítana, s még abban sem lehetünk biztosak, egyáltalán az összes támogatást megkapjuk-e. A kormányhívők értetlenkedését csak erősítik Charles Michel, az Európai Tanács elnökének szavai, aki szerint miniszterelnökünk a tárgyalóteremben konstruktívan viselkedett. Orbán Viktor másfél hónap alatt kétszer volt kénytelen meghajolni az Unió akarata előtt. Tavaly decemberben nem vétózta meg a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával a teremből való emlékezetes kivonulásával, most pedig Kijev finanszírozásával kapcsolatban is megfutamodott a nindzsaharc elől. Ahogy Karl Nehammer osztrák kancellár rövid nyilatkozatában fogalmazott, „újra velünk van a fedélzeten” Orbán Viktor. Nem világos, hogy a miniszterelnök kivel is van a fedélzeten, de egyvalamit tényleg sikerült elérnie: az Európai Tanács, illetve az Európai Bizottság rafináltságban kezdi felülmúlni tanítómesterét, s egyre erősebb üzenetekkel adja a tudtára, ki is az úr a háznál. Az uniós intézmények már a zsarolástól sem riadnak vissza. Ezt az a hétfőn kiszivárogtatott dokumentum is igazolta, amely azt sugallta, hogy az EU a piacokon keresztül kényszerítheti térdre a magyar gazdaságot, ha a kormányfő megvétózná Ukrajna támogatását. Ugyan nem hivatalos szövegről van szó, már ennek megszellőztetése is kétségbe ejtette a magyar piaci résztvevőket, akik pontosan ismerik a magyar gazdaság drámai helyzetét, s tisztában vannak azzal: csak távolodunk attól, hogy „mi rendeljük a zenét”. Nem táncolunk úgy, ahogy Brüsszel fütyül, olvashattuk a plakátokon. Tényleg nem: levágott lábbal nem könnyű fellépni Európa táncparkettjén. dk___Jh RÓNAY TAMÁS JEGYZET Vas András 4 k ______________________J__jL____Wfe. Jt Wagner úr M-be e gymilliárdnál is többe kerülhet Gyurcsányék új luxusotthona - hirdette a legnagyobb nyomtatott politikai propagandalap. Nagy nyomozást nem igényelt a sztori, hiszen, ahogyan minden évben, ismét nyilvánosak a politikusi vagyonnyilatkozatok, csak át kellett nyálazni néhány A4-es oldalt a nagy leleplezéshez. Melyet persze még habosítanak, úgy ez a nagy rongyrázás, hogy az Apró-villát el sem adták, a cihából húzták elő a milliárdot. Naná, hogy erre ugrik a rajongótábor, ennyi pénzt még tud értelmezni. Mészáros Lőrinc 600 milliárdos gyarapodására vagy a kormányfői vej köréhez került szűk félbillióra csak legyintenek, úgy vannak vele, mint Wagner úr, amikor Fülig Jimmy száz fontot ajánlott neki, ha elvezeti Piszkos Erődhez: Nincs annyi pénz, fiam, amit itten mondsz... Az csak tíz font! Egymilliárd, ez még belefér, ennyit a lottón is lehet nyerni, a vagyonbevallásokban szereplő félmegyényi földeket, kastélynak beillő házakat, ilyen-olyan hegyvidéki lakásokat, balatoni „parasztházakat”, „fészereket” a „tűzivízmedencékkel” viszont nem forintosítja a kormánylap. Ahogy a hatvanpusztai hacienda sem szúrja senki szemét, noha annak árából nem két rózsadombi lakást, de 12 lakásos apartmanházat lehetne venni. Ám ha a Főpuritán azt mondja, hogy csökkent a megtakarítása, noha nőtt a fizetése és nem vett semmit, azt simán elhiszi a tábor, hiszen érezte a saját zsebén, inflációs évet zártunk, a Főnöknek is többe került a bevásárlás a sarki kisboltban. Hogy mennyit hoz a papa bányája, a tesó üzletei, a gyerekek saját lábas bizniszei, azt senki sem firtatja, hiszen megmondta: a családi üzlettel nem foglalkozik. Esetleg elsüt valami dakota közmondást vagy magyaros álbölcsességet. Wagner úr Fülig Jimmynek egy Aida nevű kardalosnőről dalolt, aki először becsapta a zöld alsót, azután kijátszotta a vörös felsőt... A nyáj TÜZES LÓ Mekkrológ. Napok óta ez a szó zakatol a fejemben, még szerencse, hogy nem csempésztem be kamionos tüntetésről vagy szociális tűzifagondokról szóló riportokba. Csak hátul motoszkált, a nyakszirt fölött, tudván, eljön az idő, amikor tisztességesen el kell búcsúzni egy hozzánk kötődő állattól, Mekitől, a kecskétől. Gidaként került hozzánk pár éve, amikor még csak kezdetlegesen építgettük saját kis állatfarmunk szegleteit és létszámát. Naivan azt gondoltuk akkor még, olyanok leszünk, mint a többi itteni helybeli, aki jószágot józan megfontolásból tart, nem kötődik, csak módjával babusgat, és ha eljön az idő, feláldoz. Jellemző, hogy a disznóvágást - amikor még volt malacunk - jórészt másra bíztuk, az asztalunkon gőzölgő pompás tepertőből, fűszeres hurkákból jó pár napig nem is ettünk. A helyiek szemében némiképp bolondok lettünk, városinak megmaradt, mimóza lelkek, akik költenek, de hasznot nem látnak. - Emlékszel...? - kezdődött mindig a mondat, ha az üres ólak felé jártunk, felidézve, hogyan dőltek jobb oldalra, ha a hasukat kellett vakargatni, milyen sebesen futottak a moslékosvödörhöz, és miként vették el pár hét elteltével már a kezünkből is az almát, óvatosan, hogy véletlenül se harapjanak az ujjainkba. A kecskét eszünkbe se jutott levágni. Hiába mondta a hozzánk körmölni járó, tapasztalt, komótosan megfontolt bácsi, hogy nincs jobb az omlós kecskehúsnál, ha még időben levágjuk, megsüthetjük egyben, megtöltve a belsejét jóféle fűszerekkel, de akár rizzsel vagy kuszkusszal is, akkor a köretre sincs gondunk. Ott topogtunk hajnalban, amikor elleni kezdett, néztük, milyen féltő gondoskodással nyalja körbe kicsinyét, amelyik baknak született, így aztán jó pár hónappal később el is köszöntünk tőle, jobb a békesség a hátsó udvar matriarchátusában. Fejni is próbáltuk aztán, de ügyetlenségünk, tapasztalatlanságunk és az, hogy talán nem voltunk elég kitartóak, nem hozott gyümölcsöt. A helyiek szemében épp ezért némiképp bolondok lettünk, városinak megmaradt, mimóza lelkek, akik költenek, de hasznot nem látnak. Hiába is magyaráznánk, hogy jó ideje a hasznot nem húsban vagy tejben mérjük, hanem abban az összhangban, ami az évek során ember és állat között kialakult és szavak nélkül működött. Tudtuk a kecskéről is, melyik zöldséghéjat kedveli legjobban, mikor eszik bele a tyúkok kukoricájába, hogy szalad utánunk, amikor kinyitjuk a fás, bozótos területre vezető hátsó kaput, s merre tartja a fejét, ha azt akarja, vakargassuk a füle tövét. Rácsodálkoztunk, mennyire szereti a narancshéjat, s hogyan borzolja fel a szája szélét egészen az orráig, ha kellemetlen ízt érez. Elfogadtuk, hogy a lepotyogó alma az övé, s azt is, ha itt-ott az ingujjunk szélét is megrágta a nagy szeretetében. Didergős délutánon, a kedvenc fája alatt találtuk meg tetemét. A többiek körbeállták, bámultak csak, még a libák és a kacsák is elhalkultak kicsit, a kakas sem kukorékolt. Mintha tudnák, nem illendő olyankor a ricsaj, amikor kecskénk épp az égi nyájba távozik. DOBOS JUDIT ien PÁPAI GÁBOR RAJZA GOMBFOCI MUHARI JUDIT A nyílt összecsapások, sértegetések nem az egymással szemben állók, hanem az elvileg egyoldalt képviselők között zajlottak. Sas, aki repülni tanít I mentek a falig, ám a kitűzött célt nem érték el. Mégis sikeres volt a Volán-dolgozók sztrájkja. Hogy miért? Mert a munkavállalók többsége a megosztottság és a közöny helyett beállt a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet vezetője mögé. Dobi István azt mondta, ha támogatják, ő elmegy értük a falig a bérharcban. Decemberben még sokan féltek a munkáltatói megtorlástól, januárban már a buszvezetők 80 százaléka támogatta a sztrájkot és Dobit. Mi ez, ha nem irigylésre méltó siker? Néhány tízezer forint volt egyébként a különbség az ajánlat és a követelés között, de ez az összeg egy volánosnál fájón hiányzik a hónap vége felé. Végül mégis győzött a miniszteri fenyegetés és zsarolás, illetve az, hogy Dobit több társa kitaszítottként kezelte. Hogy jutottak idáig? Egy állami tulajdonú cégnél normális esetben a bértárgyalás gyakorlatilag kétoldalú. A kormány, illetve az üzemeltető cég, jelen esetben a MÁV-Volán Zrt. áll az egyik oldalon, a munkavállalók érdekeit képviselő szakszervezetek a másikon. A szerepek általában nem keverednek. Az érdekvédők a dolgozók megélhetésével, megbecsültségének hiányával érvelnek, a kormány és a munkáltató pedig ezt az igényt próbálja fékezni. A számok az egyik oldalról egy kicsit felül-, a másik oldalról egy kicsit alábecsültek. Aztán hosszas érvelés után valahol középen találkoznak. Általában. Az a sajátos helyzet állt most elő, hogy a nyílt összecsapások, sértegetések nem az egymással szemben állók, hanem az elvileg egy oldalt képviselők között zajlottak. Szakszervezeti vezető érvelt azzal, hogy a cégnek nincs pénzesládája. Más Dobit okoskodónak, felelőtlennek és hazugnak nevezte. Lázár János miniszternek a páholyból kellett kivárnia, hogy mindenki azt írja alá, amit ő diktált. Az egyedül maradt Dobi sarokba szorult. Ha újabb sztrájkot hirdet, azzal kockáztatja, hogy az ő dolgozói maradnak ki a bérfejlesztésből. Mérlegelt, és úgy döntött, a kevesebb most több. De bizony ő lett az a sas, aki nem légy után kapkod, de repülni tanít.