Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-03 / 29. szám

BELFÖLD NÉPSZAVA 2024. február 3., szombat Egy orvosnak is nehéz egyszerre két helyen lenni FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Ezek a vállalkozások azonban 24 órás szolgálatot már nem tudnak adni, mert egy jogszabály a házior­vosi és a házi gyermekorvosi ügyele­tek működtetését az Országos Men­tőszolgálat kizárólagos hatáskörébe utalta. Az OMSZ ezt a feladatot hét­köznap délután 16 órától 22 óráig, munkaszüneti napokon 8 órától este 10-ig az ügyeleti pontokon a háziorvosok közreműködésével látja el. Ám munkaidőben továbbra is a háziorvosnak kell ellátnia, köz­tük azok esetében is, akik maguktól nem tudnak eljutni a rendelőbe. Csakhogy egy másik rendelkezés szerint a háziorvos rendelési időben nem hagyhatja el a rendelőt. „Több szolgáltató is megkeres­te az érdi önkormányzatot - kö­zölte lapunkkal László Ferenc, az érdi városháza kommunikációs ve­zetője -, hogy erre az időszakra át­vállalnák a rendelőn kívüli ellátási feladatokat.” Majd hozzátette: „In­formálisan viszont azt a tájékozta­tást kaptuk, hogy miután nincs az önkormányzatnak feladatellátási kötelezettsége, nem adhatunk az OMSZ engedélye nélkül ilyen meg­bízást senkinek. Egyelőre folynak az egyeztetések a szomszédos ön­kormányzatokkal, a háziorvosok­kal arról, hogyan oldjuk meg ezt a problémát. A helyi gyógyítók és a lakosság is erősen ösztönzi, hogy találjunk valamiféle megoldást az ügyeleti helyzetre.” Jogos ez az igény - erősít rá Keczéry Attila -, hiszen sok he­lyen 24 órás ügyeleti szolgálatot működtettek az önkormányzatok. Ez arra is jó volt, hogy a rendelési időben, amikor az orvos nem tudta otthagyni a rá várakozókat, akkor ez a szolgálat ment ki a beteghez. A kamara háziorvosi csoportjának a vezetője szerint elvben ha valaki rosszul van, s nem tud saját erejé­ből eljutni a háziorvosi rendelőbe, hívhat mentőt, de a diszpécser na­gyon sokszor úgy ítéli meg, hogy az eset nem sürgős, és nem küld mentőt, hanem a feladatot „vis­­­szadobja” a háziorvosnak. Ha ő ép­pen rendel, akkor lehet, hogy csak mondjuk 3-4 óra múlva ér ki a be­teghez. Ha viszont elhagyja a ren­delőjét, akkor azzal ugyanúgy hi­bát követ el, mert a váróban is lehet olyan helyzet, amikor azonnal kell segíteni. Nagyon nehéz kérdés, hogy miként tud egyszerre egy há­ziorvost két helyen lenni. „Sokszor nehéz egy telefonbe­szélgetés alapján megítélni, hogy mekkora a baj - érvel Keczéry At­tila. - Saját tapasztalatom, hogy sokszor sem a betegek, sem a hoz­zátartozók nem tudják reálisan megítélni, mekkora a baj, és rá­juk hagyatkozva könnyű »elnézni« akár egy szívinfarktust vagy akár egy stroke-ot. Ezért is állítom, hogy felelősen járnak el azok az önkor­mányzatok, amelyek erre az idő­szakra alternatív ügyeletet biztosí­tanak.” DANÓAM­A Keczéry Attila szerint jogos az önkormányzatok igénye LAPSZÉL Februárban zárják le az egyeztetést Mind a 23 fővárosi kerületben egy ellenzéki jelölt legyen a fide­­szes indulóval szemben; ebben értettek egyet - a momentumos Bedő Dávid szerint az LMP-t le­számítva - azon a találkozón, amelyet Karácsony Gergely fő­polgármester tartott a DK, az MSZP, a Momentum, a Párbe­széd és az LMP vezetőivel. Bedő az atv.hu-nak azt mondta, a cé­lokban egyetértettek, egyedül az LMP lógott ki a sorból. A cikk szerint annyi derült ki még, hogy az ellenzéki pártok egyeztetéseit februárban befejezik, hogy már­ciusban már az előválasztásokra készüljenek azokban a kerüle­tekben, ahol nem tudnak meg­állapodni a jelöltről. NÉPSZAVA Meloniékhoz lépne be a Fidesz Belép a Fidesz az Európai Kon­zervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjába, de csak az EP-vá­lasztások után - erről beszélt a brüsszeli uniós csúcson Orbán Viktor az olasz La Stampának. A miniszterelnök úgy fogalmazott: „Az volt a terv, hogy a választá­sok előtt csatlakozunk, de jelen állás szerint ezt a szavazás után fogjuk megtenni. A válasz azon­ban igen, készen állunk.” A Poli­tico szerint a volt lengyel minisz­terelnök, Mateusz Morawiecki ajánlotta fel a Fidesznek a belé­pést a frakcióba, ahol a PiS és a Giorgia Meloni olasz kormányfő vezette Olaszország Fivérei viszi a prímet. NÉPSZAVA Folytatódik a harc a Ruszwurm körül Befejezte munkáját és elké­szítette jelentését az I. kerüle­ti Ruszwurm cukrászda ügyét vizsgáló bizottság. A kizárólag jobboldali képviselőkből álló testület nem meglepő módon azt állapította meg, hogy „több bűncselekmény gyanúja is fel­merül a kerületi polgármestert érintő esetben”. V. Naszályi Márta polgármester a Telexnek úgy fogalmazott: „Úgy hazugság, ahogy van. Ez csak egy lejárató kampány része.” N­ÉPSZAVA A fél sertés lett a sláger PÁLYÁZAT Elmúltak azok az idők, mikor néhány szem krumplival akarták megvásárolni a romák szavazatait - állítja Lakatos Oszkár, az ORÖ vezetője. Szerinte Sztojka Attila jogsértő módon beavatkozik a cigány közéletbe. CZENE GÁBOR Rosszul kalkulált Sztojka Attila ro­maügyi kormánybiztos, fideszes parlamenti képviselő szervezete, a Cigány Közösségek Szövetsége (Ci­­KöSz), amikor a közelmúltban kiírta a Facebook-oldalára: „Soha többet Farkas Flórián, soha többet Lungo Drom.” A CiKöSz bizonyára abból indult ki, hogy Farkas Flórián nem­csak partvonalra szorult, hanem végérvényesen kegyvesztetté vált a Fideszben. Ez azonban egyelőre nincs így: a kormánypárt a Lungo Dromot még mindig a szövetségesei között tartja nyilván. Kubatov Gá­bor, a Fidesz pártigazgatója és alel­­nöke nemrég demonstratív módon Farkas Flórián társaságában fotóz­­kodott Szolnokon. A Fidesz a jelek szerint nem akar mindent egy lapra feltenni a roma­politikában, inkább megversenyez­teti a holdudvarához tartozó szerve­zeteket. Más kérdés, hogy a Lungo Dromnak - vagy másoknak - men­­nyi esélyük lehet a győzelemre az erős kormányzati hátszéllel műkö­dő CiKöSz-szel szemben. Sztojka Attila szorgalmasan járja az orszá­got, kampányvideókat tesz közzé. Szereplései során összemosódik a kormánybiztosi pozíció a CiKöSz el­nöki tisztségével. Sztojka Attila erősen zokon vet­te, hogy a Népszava hírül adta: a tiszaroffi roma nemzetiségi ön­kormányzat akár kampányrendez­vénynek is beillő „hagyományőr­ző disznóvágást” szervezett abból a pénzből, amit elnyert a Belügy­minisztériumhoz tartozó Társa­dalmi Esélyteremtési Főigazgató­ság (TEF) pályázatán. „A baloldali sajtónak a rászorulók támogatása, a roma nemzetiségi önkormányza­tok közösségfejlesztése és kulturá­lis értékeinek megőrzése kampány” - háborgott közösségi oldalán a kor­mánybiztos. A tisztánlátás kedvéért: a rászo­rulók támogatása nyilván fontos, de a belügyminisztériumi pályázat nem szociális célokat szolgált, és az is több mint kétséges, a disznótor gond nélkül beilleszthető-e a „kul­turális értékek megőrzése” kategó­riába. A pályázat idevonatkozó ré­szét ugyanis a „Magyarországi roma közösség fejlesztését, kulturális ér­tékek és javak megőrzését, a romák társadalmi és munkaerőpiaci integ­rációjának elősegítését támogató” modellprogramokra írták ki. Ahogyan megírtuk, a tiszaroffi eset nem számít kivételesnek. A la­punkhoz eljutott információk sze­rint Pécsen, Fegyverneken és Tö­­rökszentmiklóson is rendeztek disznóvágást vagy disznótorost. A TEF-től, amikor megkérdeztük, hány településen valósult meg ilyen rendezvény, általános választ kap­tunk: „A roma közösségeket támo­gató pályázatokon összesen 785 db pályázat érkezett be, melyekből 553 db támogatásban részesült, ez a pá­lyázatok 70 százaléka.” Buczó Csanád, az Országos Roma Önkormányzat volt képviselője hív­ta fel a figyelmünket egy múlt évben tartott konferenciára. Az esemé­nyen Aba-Horváth István debrece­ni roma politikus, a CiRéSz egyik vezetőségi tagja az „új irányzat” erő­forrásaként nevezte meg Sztojka At­tilát. „Ha nem történik valami föld­indulás, 2026-ig ez így lesz. Ezek a makacs tények. Ezekkel kell szem­benéznie mindenkinek” - közölte. Fotók tanúsága alapján a CiKöSz molinója a TEF egyik irodájában is helyet kapott. „Még Farkas Flórián sem merészkedett odáig, hogy egy kormányzati intézményben a saját szervezetét reklámozza” - állapí­totta meg Buczó Csanád. Szerinte Sztojka Attila befolyással bír a pá­lyázatokról döntő TEF munkájára. A Fidesz a jelek szerint nem akar mindent egy lapra felten­ni a roma­politikában, inkább megverse­nyezteti a holdudvará­hoz tartozó szervezete­ket, így arra, mennyi támogatást kapja­nak a CiKöSz-höz tartozó vagy az­zal szövetséges szervezetek. „Az országgyűlési törvény szerint ez ös­­­szeférhetetlen a parlamenti képvi­selőséggel. Sztojka Attila tevékeny­sége akár még a hivatali visszaélés gyanúját is felvetheti” - mondta. Az ORÖ elnöki feladatait ellá­tó Lakatos Oszkár lapunknak nyi­latkozva kifogásolta, hogy a koráb­bi gyakorlattal szakítva az országos önkormányzat képviselői már nem kapnak meghívást a TEF-es pályá­zatokról döntő testületekbe. Tudo­mása szerint előfordult, hogy egy­­egy család hat-nyolc, különböző településekre bejegyzett szervezet nevében is pályázott, a család tagja pedig részt vett az elbírálásban. Úgy látszik - folytatta Lakatos Oszkár a disznóvágásokra utalva­­, „elmúltak azok az idők, amikor né­hány szem krumplival akarták meg­vásárolni a romák szavazatait, ma már fél sertésekkel kampányolnak”. A disznókat ugyanis (ennyit a ha­gyományőrzésről) nem a helyszí­nen vágják le, hanem előre vásárolt fél sertéseket dolgoznak fel - szá­molt be. Lakatos Oszkár is azon az állásponton van, hogy Sztojka At­tila jogsértő módon befolyásolja az erőviszonyokat a roma közéletben. Az ORÖ vezetője ezért arra készül, hogy írásbeli panasszal fordul Pin­tér Sándor belügyminiszterhez. Kubatov Gábor nemrég demonstra­tív módon Farkas Flórián társaságában fotózkodott

Next