Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)
2024-02-03 / 29. szám
I VELEMENY NÉPSZAVA 2024. február 3., szombat I Lázár ládikája Olyan ez a budapesti bérlet megállapodás, mint a régi idők ajándékba kapott ládikája. Kívülről szépen faragott, tetszetős darab, amire mindenki vágyik. Belül tágas, sok minden belefér. A réseket kitöltik a jövő vágyott dolgai (közös regionális közlekedésszervezés, amit a BKK kap meg, sőt az ingyenes utazás). Alul pedig ott van egy titkos rekesz. Vagy akár több is. Azt még nem tudni, mit is rejtenek. Főpolgármesterként ajándékot kapni a Budapest-ellenességéről elhíresült minisztertől legalábbis elgondolkodtató. Már most látszik néhány karcolás a ládán. A városvezetés mégis örvendezik. A korábbi, tavaly határozott miniszteri utasításra nem meghosszabbított megállapodás nehéz helyzetbe hozta a fővárost. A dupla bérlet súlyos árnyékot vetett a választási kampányra. Ráadásul későn kaptak észbe. Ügyes kommunikációval talán irányítható lett volna a népharag, de a járatritkítás esete jól érzékelteti, hogy ez a képesség hiányzik a városvezetésből. De pánikba esett a MÁV és a Volán is, megriadtak a külkerületi polgármesterek, választók százezrei kaptak volna egy gyomrost. Lázadás nem tört ki, de kormánykörökig is felért az elégedetlen moraj. Lázárt utasították, hogy nagyon gyorsan hozzon össze valamit. S ő arcvesztést kerülő ajánlatot tett: fogadják el kölcsönösen egymás bérleteit. A felvetés annyira abszurd volt, hogy az azt bejelentő sajtótájékoztatón el is hangzott: Karácsony ezt nem fogadja el. De megtette. Elég volt hozzá egyetlen (legalábbis hivatalosan) találkozó a miniszterrel. A bérletügy mellett más is előkerült. Például a teherautó-behajtási díjra vonatkozó, potenciálisan 1,8 milliárdos hiányt hozó kormányhivatali fenyegetés, és vélhetőleg a mini-Dubaj ügye is. Lázár minden bizonnyal tett valamiféle ígéretet. Nem nyilvánosan, így nem is számonkérhetően. Karácsony pedig belement a bérletalkuba. Holott az agglomerációban is használható vármegyebérlet durván kannibalizálja majd a Budapest-bérletet. A főváros, mentve a menthetőt, csökkentette a dolgozói bérlet árát, de a diákbérletnél meg se próbált versenybe szállni. Egyszerűen eltörölték, átengedve azt az állami cégeknek. Karácsony 4-5 milliárdos veszteséggel számol, és úgy tesz, mintha ez semmiség lenne, mondván: százmilliárdos elvonással is megbirkóztak. De ha valóban van ennyi tartalék a rendszerben, akkor miért nem költötték eddig fejlesztésre? Ha nincs, akkor hogyan teremtik elő? A 12 milliárdos állami normatíva elvonását egyenesen úgy próbálják beállítani, mintha az nem is lett volna. A városvezetés azzal nyugtatja magát, hogy az új elszámolás átláthatóbb lesz a korábbinál. Ha most így is van, vajon meddig lesz így? A HÉV-megállapodást is egyoldalúan alakította át a kormány, a főváros pedig egyre többet fizetett. Ha pedig elfogy a pénz, akkor nem lesz miből elindítani a járműveket. Lázárék eleve úgy számoltak, hogy az intézkedés teret nyithat költség- és teljesítményracionalizálásra. Ez pedig a járatritkítást és a fővárosi közösségi közlekedés MÁV-színvonalra süllyesztését vetíti elő. Lázár semmi garanciát nem adott semmire. SZALAI ANNA Közpénzérzet lőre lehet tudni, két ásítás között Polt Péter legfőbb ügyész mivel fogja kommentálni, hogy a Transparency International (TI) szerint az EU-ban Magyarországon érzik leginkább úgy az emberek, hogy egy velejéig korrupt országban élnek. Ugyanazzal, amivel tavaly kommentálta. Meg tavalyelőtt. Hogy a korrupcióérzékelési index az nem a felderített korrupciós ügyek egzakt mutatója, hanem csak egy közvélemény-kutatás. Mint az, hogy Tóth Gabi énekel szebben, vagy Pápai Joci. Na ugye? Nincs itt semmi látnivaló, lehet szépen továbbmenni. Vagyis nem. A korrupció 22- es csapdája, hogy minél korruptabb egy rezsim, annál kevesebb a felderített korrupció. Mint Magyarországon, ahol az évek során megtermelődött pár kormányzati vesztegetési ügy - Mengyi, Boldog, Völner, Simonka - közös nevezője: egyik esetben sem a hatóságok rázták a fát, hanem a rothadás és a gravitáció nyomán magától potyogott a férges a köténybe. Másfelől Polt ott csúsztat, hogy a korrupciós index picivel több, mint szimpla közvélemény-kutatás. Nemcsak az utca népét kérdezik meg - amely persze lassan már az ötezresről is úgy gondolja, hogy azon Mészáros Lőrinc van a szakállas beatkorszakából, s nem Széchenyi -, hanem például cégvezetőket is. Akik egzakt-pontosan tudják, hogy milyen az, amikor a képviselő úr dizájnszemüveges slapaja érkezik az alkotmányos költségért, egy óvodafelújítás-közbeszerzés első lépéseként el kell vinni a polgármester urat a Maldív-szigetekre a babájával, esetleg lövetnek vele egy aranyérmes vaddisznót, vagy amikor a sikeres cégvezető minden létező könyvelési trükköt bevet, nehogy véletlenül túl nyereségesnek tűnjön a vállalkozása. Mivel akkor rájuk vetülhet Szauron szeme - A gyűrűk ura mindent látó főgonosza alapján emlegetik így a NER-erőközpontot -, és esetleg puszira oda kell adni a cégük negyedét egy narancsszínű maffiózónak. A 25 vagy több gyerekkel feltöltött csoportokban az óvónőknek gyakran se türelmük, se felkészültségük foglalkozni a különleges bánásmódot igénylő gyerekekkel, csak a frusztrációjukat zúdítják rájuk. Maugli gy hívták az óvónők az ötéves autista kisfiút, akit a szülei és az óbudai köznevelési intézmény - végső soron az állam - a gondjaikra bíztak. Ordítoztak vele, és amikor sírt, még jobban kiabáltak. Az anyuka érezte, hogy baj van, a kisfia már félt bemenni a csoportba, de a pedagógusok nem álltak szóba vele. Valószínűleg rémálmaiban sem gondolta, mit fog hallani a felvételen, amit titokban készített, hogy gyanújának bizonyítékot szerezzen, mert egyetlen gyerek sem érdemel ilyen bánásmódot, nemhogy egy különösen érzékeny pici. Az óbudai eset nemcsak az óvónők, de az úgynevezett integráló nevelés csődjét is mutatja a mai Magyarországon. A 25 vagy több gyerekkel feltöltött csoportokban az óvónőknek gyakran se türelmük, se felkészültségük foglalkozni a különleges bánásmódot igénylő gyerekekkel, csak a frusztrációjukat zúdítják rájuk. Sok szülő hiába szeretné, hogy gyereke a kijelölt integráló intézménybe járjon, amiből eleve iszonyú kevés van, a legtöbben egy idő után feladják, és a szegregáltakba menekülnek. Mert ott a kicsik legalább részben megkapják a szakértői bizottság által előírt fejlesztéseket, amiket még otthon és az anyagi helyzettől függően magánterápiákkal lehet kiegészíteni. És ahol nem az ő gyerekük a „Maugli”, nem bántják a mássága miatt. Ez persze nem védi meg őket attól, hogy az élet többi helyszínén ne találkozzanak hasonló kipécézéssel, a játszótértől a tömegközlekedésig. Nézem a Netflixen a Szerelem és autizmus sorozatot - egy boldogabb és elfogadóbb társadalomban arra is energiát fordítanak, hogy az autistáknak párt találjanak, a fiatal lánytól a magányos öregúrig. De nemcsak az a cél, hogy ők teljes életet éljenek, hanem hogy a nézők fejében is normalizálják a másságot, meglássák benne a szupererőt. Ami Maugliban is megvolt, mert bár egyedül maradt a dzsungelben, a jólelkű állatok támogatásával megtanult ott is boldogulni, végül még a félelmetes Sir Kánt is legyőzte. Maugli hős volt, ezt csak azok nem látják, akik a szívükkel vakok. De ez már egy másik mese, és hasonlóan fontos „emberi szakirodalom”. BÁLINT ORSOLYA Ki gépen száll... PILLANTÁS A KILENCEDIKRŐL zijjártó Péter egyáltalán nem szégyelli vagy rejtegeti, hogy helikopterrel utazott Ungvárra, az ukrán külügyminiszter kollégájával való találkozóra. Ő maga tette nyilvánossá, amint ki- és beszáll, s tegyük hozzá, nem először választja az utazásnak eme formáját. Lássuk be, igaza van. Bár magam hosszú életem során még egyszer sem ültem helikopteren, azt így is nyugodtan állíthatom: lényegesen kényelmesebb lehet, mint autóval vagy vonattal utazni, nem szólva arról, hogy gyorsabb is. Márpedig egy ilyen fontos személyiségnek, mint neki, a magyar diplomácia első számú képviselőjének, bizony alig-alig van ideje, ezért kell például a lakhelyéhez közel, Dunakeszin találni leszállópályát, hisz a bahreini miniszter is ott látogatta meg. Hogy miért pont ott, azt nem tudjuk, de nyilván Dunakeszi családiasabb, mint Budapest, kiváltképp, ha neki nem jutott hely a Karmelitában. Mely helikopternek tehát kiemelt jelentősége lett, a béketeremtés múlhatatlan érdemű eszközévé vált. leglegfentebb azt írtam, hogy ő a magyar diplomácia első számú szereplője, ami ma már biztosan nem igaz, hiszen ezt elvette tőle Orbán Viktor. Hogy miért tette ezt a miniszterelnök, azt azóta sem tudjuk, de itt és most nincs is jelentősége. Nincs, mert Szijjártó a jelek szerint nem vesztette el kiváltságait, ha úri gusztusa - vagy időrendje - úgy kívánja, egyszerűen magához rendeli a rendőrség helikopterét. Azt persze nem tudtam, hogy a rendőrségnek van ilyen szolgáltatása, de hát ez nem is fontos tudás, mert nyilván én hiába kérném, sosem kapnám meg. Ezzel együtt jó lenne tudni, hogy akár a rendőrségnek, akár a katonaságnak kiket kell kiszolgálnia, kik azok, akiknek elég csak felemelni a telefont - melyiket vajon?, ma már nincs K-vonal, vagy van? -, és máris szállnak rendelkezésükre. Nem szeretném természetesen, ha ezt az írást úgy olvasnák, mintha felháborodásomban nyúltam volna a tollhoz - klaviatúrához egyáltalán nem, végül is be kell látnom, modern világban élünk, az idő igenis pénz, kiváltképp, ha a mi külügyérünk, aki ugye a béke egyik legnagyobb harcosa, az eddig elutált Ukrajnába utazik. Békét visz oda és békét hoz onnan - s ez mindennél fontosabb. Szegény Szijjártó így is késett egy kicsit, képzeljük, mi lett volna, ha autóval kell megtennie az egész utat; talán soha nem lesz magyar-ukrán megbékélés. És Ukrajna marad szemünkben, megítélésünkben - Orbán megítélésében - az, ami volt: egy területileg is bizonytalan, jövőtlen ország... A helikopternek tehát ilyen szempontból kiemelt jelentősége lett, a béketeremtés múlhatatlan érdemű eszközévé vált. Elégedetten is nyilatkozott mindkét fél, és bár a külügyünk szolgája szerint még messze van egymástól a két ország, de ez a távolság sok-sok munkával, mondta, legyőzhető. Mellesleg, egyes tudósítások szerint Szijjártó kivitette a határra a szolgálati autóját is, amely, ha így történt, szintén könnyen magyarázható; az őt ért halálos fenyegetések után semmiképp sem ülhetett be egy idegen autóba. Még akkor sem, ha a győri bencés rendház összes szerzetese imádkozott is a külügyminiszterért. És, szerencsére, sikeresen tették; Szijjártó dolga végeztével sértetlenül szállhatott fel újra a helikopterével, hogy kis idő múltával Dunakeszin landoljon. Ott bizonyára már egy másik miniszter várhatta őt... NÉMETH PÉTER S