Néptanítók lapja 42. évfolyam, 1909

1909-05-20 / 20. szám

16 NÉPTANÍTÓK LAPJA. 20. SZÁM. nyítvány a jelen iskolai évről, 4. az atyja, eset­leg az anyja halálát igazoló bizonyítvány, 5. a testvérek számát és azok korát feltüntető családi értesítő, 6. szegénységi, illetőleg községi bizo­nyítvány, mely tanúskodik arról, hogy az árva teljesen vagyontalan és hogy az özvegy anya minő jövedelmi forrásból tartja fönn magát, 7. hivatalos okirat arról, hogy az özvegy anya és annak árvái kapnak-e és mennyi segélypénzt a tanítói nyugdíj- és gyámalapból vagy bármely más alapból, 8. az atya, esetleg az anya tanító voltát igazoló bizonyítvány és 9. az anyának, esetleg a gyámnak két tanú előtt aláírt abbeli nyilatkozata, hogy az árva számára a tanítói nyugdíjalapból járó nevelési pótlékot és az általa esetleg élvezett más ösztöndíjat az árvaháznak szolgáltatja át. — Madarak és fák napja. Április 27-én kedves ünnep játszódott le Deákin (Pozsony m.), a bencés­ uradalom erdejében. Az iskola lelkes tanítótestülete s Wargha Samu dr. igazgató vezetése mellett, nemzeti zászló alatt az összes róm. kath. tanulók kivonultak az erdőbe, hol a 22 pontból álló, madárénekekkel fűszerezett pro­grammot nagy lelkesedéssel adta elő a gyermek­sereg, az ünnepen nagy számban megjelent szülők, a helybeli és vidéki intelligencia gyönyörűségére. — Felvétel tanítóképzőbe. A szentferenc­rendi nővérek vezetése alatt álló nagyszebeni tanítónőképző-intézetbe felvételért folyamodók jú­nius 15-ig nyújtsák be fölszerelt kérvényüket az intézeti igazgatósághoz. Bennlakási havi díj 36 korona. A bennlakásról p­rospektust szívesen küld az igazgatóság. — Iskolatársak találkozója. Szilágyi Artúr tanító (Dány, Pest m.) felkéri osztálytársait, kik vele Esztergomban 1904-ben képesítettek, hogy címüket azonnal tudassák. — Halálozások. Dénes Károlyné szül. Szieber Margit Hunyad vármegye kir. tanfel­ügyelőjének felesége, életének 34-ik, boldog házasságának 7-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt Déván. — Nárai Horváth­ Endre kis­somlyói róm. kath. kántortanító élete 66-ik, tanítóskodásának 45-ik évében elhunyt. — Gu­lyás János iglói róm. kath. el. isk. tanító, a „Lőcsevidéki Róm. Kath. Néptanító­ Egyesület" alelnöke és tiszteletbeli tagja, életének 72-ik, áldásos tanítói működésének 45-ik évében el­hunyt. — Kulinyi Mór bácsföldvári izr. tanító életének 51-ik évében Bácsföldváron elhunyt. — Lőrincz Lajos nyug. tanító neje, szül. Imreh Mária, életének 87-ik évében, 61 évi házasélet után elhunyt Keresztváron. — Köröspataki és köpeci Sebestyén Sándor felszentelt ref. lelkész, nyug. állami polgári iskolai tanár, életének 57-ik évében elhunyt Nagyenyeden. Áldás emlékükre ! Szerkesztői üzenetek: K. M. A szerkesztő történeti kézikönyvét ingyen és bérmentve küldi meg mutatványul a kiadó Campel-cég (Andrássy­ út 21.), a vegyes ajkú iskolák részére készült magyar-román,­­tót, német, szerb és ruthén kiadásból pedig — szintén ingyen és bérmentve — az Athe­naeumtól (Rákóczi-út 5­1 ) kaphat mutatványpéldányt. Vizsgái jutalomkönyvekül ajánlhatjuk a Kis Könyvtár köteteit. .Száznál több jelent meg. Egy-egynek 60 fillér az ára. Jegyzéket kaphat a Lampel-cégtől. — A. K. Péczely József novelláját, mely körülbelül egy­időben jelent meg lapunkban és az Uj Idők­ben, nem az Uj Idők­ből vettük át. A szerző, úgy látszik, mind a két lapnak beküldötte s véletlenül egyszerre jelent meg. — M. Gy. (Bucsum.) Vezérkönyv a testgyakor­lathoz. Népiskolai tanítók számára írta Stepanko Albert. Ára 2 K. Kiadja Lampel R. (Wodianer F. és Fiai), Budapest, Andrássy­ út 21. — P. E. (A fiam. A csók ára.) Mind a kettőben van valami kedvesség, de egyik sem üti meg a mi mértékünket. — 15. M. (Hét vers.) Sajnáljuk, de ezek között sem találtunk közölhetőt. Amit múltkor kifogásoltunk, azon minden igyekezete mellett sem tudott segíteni. — S. E. A versek alapgondolata — különösen a Gyermekekhez címűé — szép, de megírásukban, nyelvükben nem tudjuk az igazi költőt fölfedezni. Ez a baja a külső forma tekintetében eléggé sikerült németből való for­dításnak is. — P. H. (Intézetben stb.) Gyönge szárny­próbálgatások. — G. C. (Az új otthonban stb.) Sorra kerülnek. — I. L. (Más idők stb.) A versek gyöngék. — B. A. (Boldogságom.) Őszinte érzés, de kidolgozásában dilettánsra vall. — F. (A nemi felvilágosításhoz.) E kérdésről legközelebb kezdjük meg egy nagyobb tanulmány közlését, ön is sok figyelemreméltót mond, de magyartalan stílusának javítására a legjobb akarat­tal sem vállalkozhatunk. — C. (A tanítónéni harag­szik.) Sorra kerül. A Kis Könyvtárnak küldött kéz­iratot még nem olvashattuk. Valószínűleg a nyárra marad — L. (Iskolalátogatás.) Jóízű apróság, de bizo­nyos, hogy mindenféle félreértés s ízetlenkedés támadna a nyomán. Emiatt le kell mondanunk a közléséről. — P. I. Cs. Bizony szomorú, hogy sok okleveles tanító van állás nélkül, de e tekintetben is sokat javultak az állapotok a még nem oly rég múlthoz képest. Az ön cikkecské­i'e s annak javaslata nem változtat e bajon. Gyökeresebb kúra szükséges itt. —• F. M. László István, kinek néhány versét közöltük s egye­bütt is találkozott verseivel, fiatal tanító. A kérdéses jegy alatt az ír, akit ön gondol. — Közgyűlési meg­hívókat nem közlünk, mert hisz' azokat amúgy is megkapja a tanítóegyesület minden tagja, s különben is rendszerint, mire a meghívó megjelennék a lapban, már meg is volt a gyűlés. Ellenben igen szívesen vesszük és közöljük a gyűlésekről szóló tudósításokat: ezek az összes olvasókat érdeklik. — N­. (A gyermek játékai.) Sorra kerül. — Sz. (Nagybánya.) Szíveskedjék annak idején beküldeni a könyvet s ismertetni fogjuk..— M. (Pusztakeresztúr.) Mind a három sorra kerül. — Az anya. Mély, igaz érzés árad ki minden sorából, de nem tudja megtalálni a megfelelő irodalmi formát. Tartalom : Gyermekek a színpadon. — A magyar nőnevelés kérdései. Kóródy Miklós. — A népiskola földrajzáról. F. Szántó Károly dr. — Egyesületi élet. — Irodalom és művészet. — Könyvesház. — Tanítók tanácsadója. — Szépirodalom . Kikeletkor. Sza­bolcska Mihály. — Az almafa alatt. Szép Annuska. — Valamire várok. Visolyi Mária. — Az új tanító. Steindlné Ludvig Mici. — Görgey téli hadjárata 1848/9-ben. Balogh Pál. — Hivatalos rész. — Különfélék. — Szer­kesztői üzenetek.

Next