Népújság, 1991. augusztus (43. évfolyam, 150-172. szám)

1991-08-01 / 150. szám

Beadunk bohóckodni? (Folytatás az 1. oldalról) Jövőjüket építgetik a szóban for­gók. A lassan leáldozó Front he­lyén támadó űrben akarnak mi­nél előnyösebb pozíciót kivívni. Ez világosan kitűnik az egyes ellenzéki pártok által sebtében összehívott magyarázkodó gyűlé­seken és sajtótájékoztatókon el­hangzottakból. Népszerűséghaj­­hászó populizmus — így jelle­mezhetjük megnyilatkozásaikat. A PUNR-képviselők Marosvásár­helyen tartott találkozóján pedig különös éllel ütközött elő ezen párt totalitarista szelleme, amely­nek nem az ilyen vagy olyan privatizáció, hanem semmilyen privatizáció nem kell! Hirtelen jött nagy ellenzékiségük a visz­­szarendeződéshez jelent erőgyűj­tést. örültem, hogy az RMDSZ-ben volt tartós, politikai tisztánlátás és hátrányos helyzetben is vál­lalta a privatizációs törvény vi­tájában való részvételt. Tehette, mert képes volt saját alternatívát állítani a kormány javaslatával szemben, de tennie kellett, mert valóban, a demokrácia játék­szabályait be kell fogadni. Eb­ben pedig az adott — tetszik, nem tetszik! — erőviszonyokat tiszteletben kell tartani. Belátva egyben, hogy az ország, a hala­dás érdeke, a privatizáció folya­matának késedelem nélküli elin­dítását kívánja. Mondom ezt, ab­ban a tudatban, hogy a kormány­zat elképzelése nem a legjobb. De abban a tudatban is hogy nincs olyan változat, amely a honi, vagy akárhonnan hozott szakemberek egyetértésére szá­míthatna. A megoldás tehát, hogy el kell indulni az úton és sem­miképpen a helybenállás Sajnos a „végjátékban“ az RMDSZ is meghasonlott: kilencen visszavonultak a szavazástól. A szakadás láttán Domokos Géza kénytelen volt kijelenteni, hogy: „.. .az a legcélszerűbb, ha min­den képviselő a saját belátása szerint szavaz. Aszerint, ahogyan maga értelmezi a választók ér­dekeit, vagy aszerint, hogy poli­tikai szempontból, hogyan ítéli meg a helyzetet“. Kezd fárasztó lenni mindegyre emlékeztetni arra, hogy a többi pártok képviselői pojácáskodhat­­nak, ahogy akarnak, az RMDSZ képviselői ezt nem tehetik. Ak­kor sem, ha nagy a kísértés az önálló, független politikus mezé­ben fel- és kitűnni. Talán nem egyedül gondolom azt, hogy „saját belátásukat“ az egység a­lapvető követelménye korlátozza és korlátozhatja! A „kilencek" szóvivőjének, Borbély Ernőnek az érvelése, miszerint a más pár­tok kivonulása után nem érezték jól magukat, enyhén szólva ama­tőr megnyilatkozás. Az úgyneve­zett bentmaradásért fizetett po­litikai árról beszélve pedig, csak a zavart fokozta. Nem kell kép­viselőnek lenni ahhoz, hogy be­lássuk, a mai politikai konstel­lációban kizárólag magunkra szá­míthatunk. Végülis, mit kellett volna tenni? Egységesen következetes­nek lenni, bent maradni és a tervezet ellen szavazni. Ez min­denképpen helyesebb lett volna, mint zavart keltve, beállni a politikai bohóckodásba a bohóc­­kodók közé. A széthúzást és a szakadást semmilyen szépség­tapasz és „rugalmas“ magyarázat nem fedheti el. A „pluralizmu­son alapuló egység“ (még) nem működik. És nem is fog, ha a nemzetiség egészének érdekkép­viselete helyett „ki-ki saját lelki­ismeretének parancsát" követi Ennél sokkal egyszerűbb, ha a­­dott esetben ,,ki-ki“ egyenesen megmondja, hogy ezt vagy amazt a törvényt, törvénycikkelyt nem­­ érti és választóinak a vélemé­nyét nincs módja megtudni, e­­zért tartózkodik a szavazástól. De, hogy önálló (csoportos) po­litikai partizánkodásba kezdje­nek — nem tudom elfogadni! Hasznos kiadványok kaphatók a Kisgazdapárt székhá­zaiban (Forradalom útja 8, volt Lenin utca, telefon 15-254). Az RMGE füzetek első példánya, a Zöldségtermesztés (általános rész), ára 25 lej. Kapható még a Vető­mag-tájékoztató, a Magyar Mező­gazdaság, a Falvak Népe és a ////////////////////////////////////////.,, Gazeta de Mureș. A kisgazdák pártjának országosan kb. nyolc­ezer tagja van, amiből öt és fél ezer megyénkbeli — tudtuk meg Mihály József elnöktől. Kiadvá­nyokkal a falusi gazdakörök ve­zetői is ellátják az igénylőket. //////////WOT///W/W///////WW////Ä ■ Az albán minisztertanács kö­zölte, hogy központi és helyi szin­ten mélyrehatóan átszervezi az állami apparátust, és olyan új politikát fogad el, amely lehe­tővé teszi a válság áthidalását, a gazdaság és politika pozitív át­alakulását. ■ Norodom Szianik hercegnek az ellenzék ellen betöltött ösz­­szes tisztségéből való lemondá­sát (július 17.) követően a kam­bodzsai nemzeti ellenállást ezen­túl Son Sam­, a Khmerek Fel­­szabadítási Frontjának (jobbolda­li nacionalista) elnöke fogja ve­zetni. Mi vér a kivándorlóra ? A Föld nem tud futni. Csak a Földnek népe... ADY ENDRE A többség azért vándorol ki, mert általában jobb életfeltételeket talál egyebütt. De környezetét, „a Földet“, nem tudja magával vinni. Az idegen közegbe, a más társadalmi viszonyokba való beilleszkedés óriási erő­feszítést igényel, mely szinte egy emberöltő munkáját emészti fel. Ennek a beilleszkedési folyamatnak az össze­tevői a következőek: A szakmai beilleszkedés a jól képzett, tanulékony szakmunkások számára aránylag könnyen megy. Az értelmiségiek csak duzzasztják a már mindenütt létező munkanélküli értelmiségi réteget. Az 1989-es menekülési hullámnak azonban a jól képzett szakmunkások és értel­miségiek esetleg egynegyedét képezték. A többség nehe­zen tudja elviselni azt a többletmegterhelést, amit a be­illeszkedés igényel. Sok esetben még a legjobbak is csak saját színvonaluk alatt tudnak elhelyezkedni: ismerek jó képesítésű mérnököket, technikusokat, akik külföldön munkásként dolgoznak, tanárnőt, aki ott titkárnő, stb Magyarországon is nő a munkanélküliek száma, jelen­leg 70 000 és egy év alatt kb. 200 000-re fog emelkedni. A gazdasági beilleszkedés azért nehéz, mert a be­vándorolt anyagi háttér nélkül kell új életet kezdjen. A Magyarországra kivándoroltak zöme albérletben lakik, fizetése kb. negyven százalékát költve lakbérre, így — még, ha visz is innen anyagi javakat — nehezen tud pénzt gyűjteni arra, hogy az ittenihez képest kb. ötször magasabb áron lakást vegyen. A társadalmi beilleszkedés hosszú folyamat, teljesen nem is sikerül a kivándorolt generációnak, hanem csak a következőnek. A többség, amely nem akar szakítani eredetével, társaságokba, egyletekbe jár, hogy így tartsa, érezze kapcsolatát a szülőfölddel, így társadalmi tudat­­hasadásban él, se bent, se kint, aminek az az eredménye, hogy a honvágy emészti és nem nyugszik meg. Sokan azzal érvelnek, hogy a gyermekeik érdeké­ben mennek el. Ez az érv sem helytálló. A Németország­ba kiszármazott ismerős, német nemzetiségű családok fele pont a gyermeknevelésben volt eredménytelen. Min­dig nehezebb annak a fiatalnak megállnia a helyét, aki nem tartozik egyértelműen egy közösséghez, aki gyökér­­telen. A „Menni vagy maradni“? kérdést a családon belül nem tanácsos nyitva hagyni. Barátaim zöme az itthon­ Az elszármazottak arról panaszkodnak, hogy Német­országban, de ma már Magyarországon is, kinézik. Ne­künk az a történelmi és erkölcsi kötelességünk, hogy itthon éljünk és boldoguljunk, mert a gyakorlat igazolja, hogy nehezen tudunk beilleszkedni egy olyan gazdaági­­társadalmi környezetbe, amelynek kialakításához nem járultunk hozzá, így a befogadó közeg ellenszenve meg­alapozottnak látszik és ezért nehéz elviselni. Az ember boldogságérzete viszonylagos. Nyugaton lépten-nyomon azt láttam, hogy a megszokott anyagi jó­lét egymagában nem boldogítja a fiatalokat. A céltalan­ság, az elidegenedés károsan hatnak a fiatalok lelki­világára. Tartósan pedig csak az boldog, aki helyes célt, tartalmat biztosít életének. Ezeket azonban itthon talál­juk meg leginkább. A kisebbségi sorban élő népekre nem jellemző sem a céltalanság, sem az elidegenedés. A menekültek száma, a gazdasági nehéz­égek, a két német állam egyesítése, a Szovjetunióból kivándorolni készülődők új nagy hulláma, oda vezettek, hogy a be­fogadó államok mind jobban elzárkóznak a bevándorlók elöl. Ausztria tömeges visszatelepítést helyezett kilátás­ba, Norvégiából néhányan vissza is jöttek Nagyon nehéz naponta szembenézni egy esetleges visszatelepítés lehető­ségével. Azoknak a magyaroknak, akik Magyarországra men­nek, nehezebb a beilleszkedés, mint a romániai németek­nek Németországban, mivel Magyarországon az életszín­vonal lényegesen alacsonyabb, és a beilleszkedés lehe­tőségei nincsenek intézményesen megszervezve, mint Németországban. A piacgazdaságra való áttérés követ­keztében a munkanélküliek szá­ma Magy­arországon is növekszik, drága a lakás és nagyméreű az infláció, úgy­hogy a végleges áttelepedés jelenleg semmiképp nem ajánlatos. FODOR IMRE VENDIÁK-TALÁLKOZÓ NAGYENYEDEN Az áprilisban újjáalakult nagyenyedi Bethlen Gábor Kol­légium Baráti Társasága szept. 7-8-án újabb nagy találkozót szervez. Ebből az alkalomból kerül sor a társaság közgyű­lésére, mely arra hivatott, hogy elfogadja az alapszabály­zatot, megválassza a vezető­séget, kidolgozza távlati prog­ramját. A rendezvény szeptember 7-én, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik az iskola ud­varán tartandó korosztályon­kénti találkozóval. Délután 3 órakor­­ ünnepélyes tárlatnyi­tás, majd közgyűlés a kollé­gium dísztermében. Este kö­zös vacsora. Vasárnap öku­menikus istentisztelet, temető­­látogatás. Az érdeklődők augusztus 20-ig jelenthetik be részvételi szándékukat, elszállásolási i­­gényüket. A cím: 3325 Aiud, str. Bethlen Gábor, nr. 1. A­­sociatia de prietenie a cole­­giului Bethlen Gábor. Telefon: 968/61-947, 61-104, 61-572. Sze­mélyesen csütörtök, péntek és szombat délután lehet je­lentkezni a Baráti Társaság irodájában, az iskola épületé­ben. Volt egyszer egy... (Folytatás az­I. oldalról) sem jártak volna hosszú ideje A gondozatlanság, nemtörődömség jele lépten-nyomon. Ottjártamkor legalábbis ez az összbenyomás. A faritkaságok, cserjék nevét feliratok ismertetik az érdeklő­dőkkel, sok helyütt azonban a táblácskákat belepi a gaz. Len­­nebb az erdős részen faágak gar­mada letörve, kivágva. Engem azonban most elsősorban a szob­rok érdekelnek. Keresem, kuta­tom, nyomukat sem találom. Il­letve mégis, kettő még áll. Egy magas, nagy Ikarusz-torzó és egy hatalmas, szarkofágszerű, rovát­kási törzs. Nehéz lett volna el­hurcolni, felvagdosni. Kettő a huszonkettőből. És a többi? Az erdészeti líceumban nézek utána. Az épület, az arborétum is az ottani közösség gondozásá­ban, használatában áll. Valaki­nek tudnia kell a kompozíciók sorsáról. Az iskolaigazgatóval, a biológiatanárral, a park felelősé­vel beszélgetek. A dendrológiai park a tanulók élő laboratóriu­ma, mondják, őket is aggasztja az épület leromlott állaga Fel szeretnék újítani, renoválni, rendbe tenni, a költségvetés el­készült, legalább 6 millió lejre lenne szükség. Honnan ebben a nagy pénzínségben? Az értékes, erdészeti, vadászati múzeum is megérdemelne egy állandó mú­zeumért. Nincs miből fizetni. Így látogatót csak akkor fogadnak, ha idejében értesülnek az érke­zéséről. És a szobrok? Néhányat, egyet-kettőt bevittek a ro­let úr­ba. Amikor a nagytöbbség már eltűnt. Amikor — ismerik el a tanerők — sokat már eltüzeltek az emberek. Különben ők nem is értik, miért értékelték negy­ven-ötvenezer lejre ezeket a fa­­ragványokat. Össze-vissza farics­­kált, fűrészelt, érthetetlen töm­bök voltak, ilyet egy favágó vagy egy gyerek is csinálhatna, nem olyan nagy kár értük. Igaz, azért illett volna gondoskodni az őrzésükről, de ki és hogyan. A kerítés is olyan alacsony le is lehet bontani. Ki tudja megállí­tani az embereket, hogyha fáz­nak? Erre a kérdésre én se tudok válaszolni. És sok másra sem, a­­mely felvetődik bennem, mint olyankor általában, amikor ki­derül, mennyire nem tudunk gazdálkodni értékeinkkel, meny­nyire nem számít az, ami a közé Csak annyit tudok, hogy volt egyszer egy szoborpark. Meg­érdemel legalább egy ilyen pró­zai requiemet. Ki az úr? ^ Igazat kell adnom Hunyadi ^ András marosvásárhelyi szinház­­§ rendezőnek, aki szerint az úr § szavunk használata a legtöbb e­­­ setben nem felel meg nyelvünk ^ szellemének. Ezért tekintem fon­tosnak, hogy közelebbről ismer­­­ kedjünk meg a szó múltjával és 5* mai használatával. Az úr, uram 5 a XII. században a trónörökös­­i­nek járó megszólítás volt. A­­ XIV. században már nem a trón­­­­örököst, hanem a kíséretében le­­­­vő előkelőségeket jelentette. Ké­­­­sőbb csak várbeli tisztek és­­ más várbeli nemes személyek­­ megszólítására alkalmazták. Alig 5 telik el egy évszázad, és a szó­­ általában főrangúak jelölője lett. § Minthogy a nemesek gyakran­­ fordultak a városi polgársághoz , szívességért, támogatásért, egy­­ idő után ettől a társadalmi ré­­­tegtől sem lehetett megvonni az­­ úr, uram megnevezést. Az úr ^ szónak e lefokozását társadalmi­­ okokon kivül az a körülmény is­­ befolyásolta, hogy a magyar asz- 5 szony, a kódexek tanúsága sze- - rint, már a középkorban urának ^ nevezi férjét. Otrokocsi Fóris­s Ferenc 1699-ben így ír e szó­­ használatáról: „A mi magyar­­ asszonyaink, bármilyen hiten­­ vannak is, akár nemesek, akár nemtelenek, a férjüket a tisztes­ség okáért uruknak szokták ne­vezni.“ A XVI. századtól kezdve a magyar múltnak két új szava van. Az első a mind mélyebb társadalmi rétegekre szálló pusz­ta udvarias megszólítás,"a másik ennek forrása, a legmagasabb társadalmi osztály törvényes jo­gú elnevezése. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az egyházi és hitéletben az Úr, Anyanyelvünk Uram (nagybetűvel) Isten, Krisz­tus megnevezője. Tehát az úr szó használati köre kiszélesedett, minden társadalmi réteg sajátja lett e szó, másrészt napjainkig megmaradt annak a társadalmi rétegnek a tudatában, melyet e­­redetileg megilletett. Századunk társadalmi változásai az úr hasz­nálatát mesterségesen háttérbe szorították. Az elvtárs lett álta­lános az élet minden területén, függetlenül a politikai hovatar­tozástól. Amolyan mindenes szó lett. Ismerősre és ismeretlenre egyaránt az elvtársat alkalmaz­tuk elveitől függetlenül. Az utóbbi esztendők forradal­mi változása az elvtárs szót e­gyik napról a másikra elsöpörte. Az úr lépett a helyébe. És itt kezdődött a baj. Nagyon sokan nem tudják, hogy­ a magyarban az új megszólítást nem használ­hatjuk olyan általánosan, mint például a románban a domnu szót. A magyarban, hogyha va­lakiről beszélünk, teljesen fölös­leges úrnak is neveznünk. Pl. A sajtókonferencián részt vett Pet­re Roman miniszterelnök úr. Vagy: A külügyminiszter úr rá­mutatott ... Helyesen: Petre Ro­man miniszterelnök, a külügy­miniszter. Hasonlóan helytelen: a képviselő úr, a mérnök úr, a polgármester úr ezt meg ezt mondta. Egyszerűen: a képviselő, a mérnök, a polgármester. Meg­szólításkor, hogyha valamilyen kérésünk van, az ismert foglal­kozásnév vagy a családnév mel­lett használhatjuk az új megszó­lítást is. Ps Kedves doktor úr, a következő a panaszom. Vagy: Megkérem Solymosi urat, szól­jon egy-két szót az idei ered­ményekről. A teljesen ismeretlen személytől így is kérdezhetünk valamit: Uram, nem lenne szíves megnézni ezt a motort ! De még itt is elkerülhető: kérem, nézze meg ezt a motort! Követke­zésképpen: éljünk az újból fel­­virágzott szóval, de csak ott, a­­hol nyelvünk szokásai megenge­dik. Csak így gátolható meg az indokolatlan úrtúltengés. B­ARTRA JÁNOS 3313333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 A megmaradásról ( I.) maradás helyességét vallja és ez a következetesség, ki­egyensúlyozottság, munkakedv jellemzi az ilyen csalá­dok fiataljait is. De ezek mellett sok olyan esettel talál­kozunk, hogy főleg a fiatalok, meggondolatlanul kisza­kadnak a családból. Az ilyen esetek azokra a családokra jellemzőek, amelyben a felfogás nem következetes, két­értelmű és sok bánatot, anyagi többletmegterhelést, néha tragédiát okoznak. Sokan mentek el, végleg vagy tanulni, nyomós ok nélkül. A Marosvásárhelyen kialakított „viharsarok“ nyomán, mindazok, akik ebben a városban élünk, köz­vetlenül tapasztaltuk sérelmeink nagy részét. Ismerve a kivándorló vagy az átjelentkező egyetemi hallgató itteni személyes sérelmeit, sok esetben restellve állapítottam meg, hogy ottani érvelése túlzott s főleg azt a célt szol­gálja, hogy igazolja tettét és a remélt segélyeket.

Next