Népújság, 1991. november (43. évfolyam, 216-237. szám)
1991-11-08 / 221. szám
s-------------------------Újító szellők a Köteles Sámuel utcában Sikeres bemutatóval nyitotta idei évadját a marosvásárhelyi Stúdió Színház. A Színművészeti Akadémia Szentgyörgyi István tagozatának végzős hallgatói Dürrenmett Play Strindberg című drámáját adták elő Lohinszky Loránd érdemes művész rendezésében. Ezen az évfolyamon hárman végeznek. Elenyészően kicsi ez a szám, ha színházaink krónikus színészhiányára gondolunk. A rendezői szakon pedig még csak I. és II. év van. De ven. És ez már jelez valamit. Persze, ettől még igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, hogy a romániai magyar színházi mozgalom több éve tartó válsága a színész- és rendezőképzésben is érzékelhető, ezzel szorosan összefügg. Hogyan látják ezt a kérdést a színiakadémián? Erről beszélgettem Béres András dékánnal, a magyar tagozat vezetőjével. — A válságból kimozdultunk, legalábbis a számszerű változások tekintetében. Köztudott, hogy a letűnt diktatórikus rendszer nemzetiségellenes, művészetölő politikája következtében beiskolázási lehetőségeink egyre csökkentek, az utóbbi években már csak két-három hallgatónk volt egy-egy évfolyamon. Ez nevetségesen kevés, már-már lehetetlenné tette a munkánkat. A tavaly végre 15 fiatalt vehettünk fel első évre, az idén tizenkettőt. Újraindult a rendezői szokás, a múlt évben négy, az idén három hallgatóval. Ez a szám is kicsi, ahhoz viszonyítva, hogy évtizedekkel ezelőtt, hány színészjelölt kerülhetett intézetünkbe, de mégis biztosítja színházaink igényeinek a kielégítését. Sajnos, ma még nem, habár az ügy halaszthatatlannak tűnik, holnap azonban már elégséges lesz a színészutánpótlás. — Vannak, akik felróják az intézetnek, hogy tartalmilag nem képes megújulni, nem elég korszerű a színészoktatás. Valóban a minőség kérdése legalább olyan fontos, mint a számbeli növekedés igénye. Ilyen vonatkozásban 1989 után történt-e lényeges változás? — Egyértelmű igennel válaszolhatok. Finoman fogalmazva, intézetünkben a minőségi kérdések megoldása folyamatban van. Azáltal, hogy mi magunk dolgozhatjuk ki a tantervet, módosíthatjuk az oktatás szerkezetét, lehetővé vált a színészképzés megújítása. A több diák jelenléte már önmagában is egyfajta pezsgést hozott a főiskola életébe. Egyben új tanárok alkalmazását is megkövetelte, így újabb művészi tapasztalat került az intézetbe. Abból a teljes színész- és rendezőgárdából próbáltunk toborozni pedagógusokat, amivel az erdélyi magyar színjátszás rendelkezik. Főleg a rendezőképzésben vannak nagy hiányaink, ezt marosvásárhelyi viszonylatban nem lehet megoldani. Tompa Gábor Kolozsvárról, Parászka Miklós Szatmárnémetiből jár le hozzánk rendszeresen tanítani. — A tavaly szóba került, hogy magyarországi színészpedagógusoktól, rendezőktől is segítséget kapnak. — Igen, úgy látszik, megoldódnak az anyagi nehézségek, a Soros Alapítvány támogatásával négy budapesti vendégtanár közreműködésére számíthatunk. A rendező-tanár Székely Gábor, Nánay István, a Színház folyóirat főszerkesztőhelyettese, Elek Judit rendező és Regős Pál Ferenc jön tanítani Marosvásárhelyre. Elek Judit mesterkurzust is tart a színészképző szakon, és elvállalta a főiskola és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház közös Rómeó és Júlia produkciójának a megrendezését. Regős Pál Ferenc az előadás koreográfiáját készíti el, és ő is tart mesterkurzust. — Nem ez lesz az első ilyen közös produkció városunkban. Az utóbbi időben kibővült a főiskola és a színház kapcsolata. — Ez is egyfajta változás jele. Teljesebb nyitás a színház felé, amelyből mindkét fél nyerhet. A Stúdió színpadot különben a többivel egyenértékű, önálló színházként tartja számon a közönség. Mostani bemutatónk után Füst Milán Catullusa következik. Rendező Kovács Levente. Parászka Miklós Singe A nyugati világ bajnoka című darabját állítja színpadra. És a már említett Rómeó és Júlia mellett valószínűleg Kincses Elemér is rendez egy színművet nálunk. — A szerencsés darabválasztás is a minőség egyik biztosítéka. Milyen újdonság szolgál-(Folytatás az 5. oldalon) SZOTYORI ANNA kompozíciója Bölöni Domokos Az előadóművészt hatalmas, kövér ember szedte le az autóbuszról. — Ugye, maga tetszik lenni? — kérdezte, a formaság kedvéért. A művész felnézett rá, aztán megcsóválta a fejét. — Azért gondoltam — simított végig sima haján a kövér ember —, mert ugyebár a sofőr az nem lehet ön. — Hát igen — kacagott a művész. — Bár én voltam már sofőr is. — Nagyon várjuk — ragadta meg a művész táskáját a kövér. — Már mindenki megérkezett. A művészt ez a közlés felvillanyozta. Nagyszabású rendezvényről volt szó, modern külsöltők verseit kellett szavalnia, művelődési vetélkedőt is említettek a meghívó levélben, na és azt, hogy jelen lesz a NYAVICA együttes, különszámaival. Háromszáz jegyet küldött postán, tíz nappal ezelőtt, ekkora a községben azonban, úgy vélte, a közönség fél fogára sem lesz elég. A sötétség ellenére elég gyorsan haladtak, a művész lelkesen bukdácsolt a kövér mögött. Kínai ■pagodára emlékeztető épület előtt állottak meg, a kultúra háza. Darumadár szuszogott a kövér. — Siessünk, várnak. S azzal az épület hátsó traktusa felé kormányozta a művészt. Egy kisebb helyiségbe léptek, iroda lehetett, hat, nyakkendős férfi ugrott fel az asztal mögül, s később egy titokzatosan mosolygó nő is felállt s kézcsókra nyújtotta a kezét. — Imolka — mondta ábrándos Tegnapi lapi ban a kövér. — A mi üdvöskénk, a kultúrában. Az asztalon fehér abrosz, tányérok, villák, , kések, fogpiszkáló. — Bejöhetünk? — kopogtak az ajtón.Két testes szakácsnő gyömöszölte át magát az egybegyűlteken, s friss mititert tett a művész elé. — Mustárral tetszik vagy tormával? — kérdezték kedvesen, s miután kitették a mustárt is, azonnal elvonultak. — Tessék fogyasztani — biztatta a kövér. — Aztán meg tetszik ismerkedni az értelmiséggel. — Köszönöm, előadás előtt nem tudok enni — szabadkozott a művész. A nyakkendős férfiak összenéztek. — Akkor jöhet a bor — jelentette ki a kövér. Mindenki koccintásra nyújtotta a poharát, nem ellenkezhetett. — Ez itt a falu krémje — mondta büszkén a kövér. Kiszólt az ajtón, s kisvártatva zene szálait meg a folyosón. — A mi műkedvelő zenészeink. Bejöhettek, Béla. Béláék bejöttek. Béla prímeit, Csurdé Mózsi kontrázott, s Béka Peri bőgőzött. A művész meghökkent: ennyi figyelmesség! — Tessék megmondani a nótáját — kérte Imolka kulturáltan. Nagy fehér kebleit meglengette a művész orra előtt. — Darumadár fenn az égen — makogta a művész. A társaság hahotázni kezdett. — Ne tessék megharagudni — fuldoklott a kövér. — De erre ma mindétig aszondjuk, s kuszt visszanyel... — Nem igaz! — vágott közbe (Folytatás a 6. oldalon) tal mazza meg a jobbító változásokat? — A nemzetközi tapasztalatok értékesítése terén is sikerült egy pár dolgot elérnünk. A tavaly testületileg eljutottunk egy budapesti nemzetközi színészpedagógiai kollokviumra. Hasonló meghívásunk van a jövő tavaszra. A nyáron négy diákunk részt vett az avignoni színészfesztiválon. Rendezőszakos hallgatóink ott voltak a magyar színházak kaposvári seregszemléjén. Talán intézményesíteni tudjuk, hogy diákjaink eljussanak Budapestre előelőadásokat nézni. Nyilván, Bukarestbe is. Valami tehát elkezdődött, megteremtődött a lehetőség arra, hogy a romániai magyar színészképzés is eredményesebb legyen. Nem azt mondom, hogy ténylegesen megtörtént az áttörés, de hogy a feltételei megvannak,azt állítom. (Folytatás a 4. oldalról) VARGA-SZIA ANDRÁS tála N. M. K.