Népújság, 2005. január (57. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-08 / 5. szám
Hass Albert „Erőt csupán egymásból meríthetünk” Bár jól tudjuk, hogy Újév napja, mint kezdet, kiindulási pont, mindössze ember csinálta illúzió az idő végtelenségében, mégis emberöltők óta az a nap, amikor az ember számadást készít a múltról és terveket sző, fogadalmakat tesz a jövendőre nézve. Szükséges is, jó is, hasznos is úgy a tetteinkkel való elszámolás, mint időnként az újrakezdés józan kitervelése ennek az elszámolásnak az árnyékában. Emberek vagyunk s ezáltal hibákat követünk el, úgy egyénenként, mint közösségként avagy nemzetként, mely elkövetett hibáknak következményei alatt szenvednünk kell. Ha fölismerjük ezeket a hibákat és igyekszünk levetkőzni, akkor elmondhatjuk, hogy szenvedésünk haszonnal járt. Ha azonban elmulasztjuk akár a felismerést, akár az orvoslást, szenvedéseink értelmetlenek és hiábavalóak maradnak, és egyre újabb, egyre keserűbb és súlyosabb szenvedéseket vonnak maguk után. Aki verembe esett, az csak fölfele menekülhet ki onnan. Ha lefele próbál menekülni, egyre mélyebbre ássa önmagát. Mi magyarok Trianon óta a lefele való meneküléssel próbálkoztunk. Legnagyobb hibánkat, a széthúzást, mely Mohács óta egyik nyomorúságból a másikba vitt, az utolsó fél évszázad során odáig tökéletesítettük, hogy ma már alig található két magyar ezen a földön, aki huzamosabb ideig képes, minden erejét összetéve, egy közös cél érdekében dolgozni. Ez az oka annak, hogy sem az orosz gyarmattá vált Magyarországon, sem idekint a szabad földön egy lépést sem haladunk előre, sőt egyre mélyebbre ássuk magunk alatt a vermet. Szomszédaink, a románok, csehek, szerbek, horvátok araszonként dolgozzák magukat fölfelé. Isten szabad napfénye felé, s mennél melegebben süt reájuk a nap, annál hidegebbé válik rajtunk a sötétség. Tudatosan vagy öntudatlanul, de valamennyien tudjuk, hogy sorsunk nem is fordulhat jóra mindaddig, amíg meg nem szabadulunk lelki hibánktól, mely újra és újra vesztünket okozta. Amíg föl nem ismerjük, hogy erőt csupán egymásból meríthetünk. Amíg meg nem tanuljuk, hogy a magyar ember első kötelessége Istenével szemben a többi magyarral való megbékélés a testvéri szeretet jegyében, az egyetértés és együttműködés megteremtése, és ezen keresztül a nemzeti egység újjáépítése. Egyénileg mindegyikünk lelkében ott pislákol a vágy, hogy valóban testvérek legyünk. Egyénileg minden egyes magyar érzi és tudja, hogy szeretnünk és segítenünk kellene egymást, mint ahogy azt más, szerencsésebb nemzetek fiai teszik. Irigység, hiúság, önzés és egyéb kicsinyes gyöngeségeink azonban megakadályoznak abban, hogy valóban testvérekké válhassunk. Nem vagyunk képesek felülemelkedni ezeken a gyengeségeinken, és összefogás helyett viszálykodunk, egymás segítése helyett aláássuk egymást, és közben panaszkodunk, hogy egyre mélyebbre süllyedünk a világ népei között. Önmagunkat süllyesztjük alá. Ellenségeink csupán a magyar földet darabolták szét alattunk. Amit ők nem voltak képesek megtenni ellenünk, azt elvégeztük mi magunk: földaraboltuk a magyar lelkiséget. Ez az újévi magyar számadás őszinte és becsületes képe. Behunyhatjuk a szemünket, hogy ne lássuk, de a kép nem változik meg ettől. Meg is feledkezhetünk róla, mint ahogy a leégett, lerombolt családi hajlékról megfeledkezhet az ember, ha mentődni kíván a fájdalomtól, és talán okosan is tennénk, ha megfeledkeznénk magyar voltunkról és az ezzel járó felelősségről, ha már képtelenek lettünk arra, hogy mint magyarok hibáinkat levetkőzve új jövendőt építsünk magunknak. Ha azonban van valami kis értelme is annak, hogy újévi számadást tegyünk magunkkal és magunkban, ez csak az lehet, hogy a számadáson okulva megpróbáljuk kitervelni az újrakezdés, a jóvátétel lehetőségét. Fogadalmat teszünk, hogy az új esztendőben minden erőnket az egymás közötti békesség megteremtésére fordítjuk. Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy kiküszöböljük a félreértéseket, melyek elválasztanak egymástól, és megkeressük azt a lelki alapot, melyre fölépíthetjük az egyetértést és az egységet. Kétségtelen, hogy véleménykülönbségeink mindig lesznek, és erre szükség is van, mert enélkül nincs fejlődés, haladás, szellemi tisztulás. Elvi vita azonban nem lenne szabad hogy gyűlölködéssé fajuljon. Kétségtelen az is, hogy hazaárulók és nemzetárulók mindig lesznek közöttünk, s a testvéri szeretet nem jelentheti azt, hogy ezeket az egyéneket meg kellüljük magunk között. Ellenkezőleg. Időtálló egységet, mint időtálló acélt is, csak salakmentes, tiszta anyagból lehet önteni. Akik magyar nyelven megírt orosz propagandakönyvekkel próbálják ma megrontani gyermekeinket, unokáink lelkét, azokkal még csak szóba állnunk sem illik. Akik azonban megegyezünk abban, hogy elsősorban magyarok vagyunk, s hogy magyarságunkat minden idegen világnézettől mentesen kívánjuk átmenteni unokáink számára, a magyar jövendő számára, akik hiszünk abban, hogy a magyar népnek jussa van igazi, önkormányzatot és szellemi függetlenséget jelentő szabadsághoz, azok egymásra kell találjunk végre ebben az emberi vadonban. Ha van még jelentősége az új esztendőnek mint ember állította mérföldkőnek, mely célszerűség okából feldarabolja az időt, s lehetőséget nyújt a kezdés illúziójának arra, hogy lezárhasson egy elrontott múltat és újjátervezze a jövendőt, akkor ez a jelentőség módot kell nyújtson számunkra ahhoz, hogy komoly, becsületes és lelkiismeretes önrevaió után valóban ráismerjünk hibáinkra, s azokat kiküszöbölve testvérekhez méltó módon éljünk és dolgozzunk, egymás mellett és együtt, nemzetünk érdekében. Nem elég, ha csak ráköszönünk egymásra a megszokott szavakkal: „Adjon Isten boldog új esztendőt!” Mert Isten szándéka üres szavaktól nem változik javunkra. Ha valóban „boldog új esztendőt ’ várunk, akkor teljesítenünk kell előbb az isteni parancsot: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, s szeresd nemzetedet önmagadnál is jobban!” Adjon az Úristen erőt, egészséget minden derék magyarnak, és a magyar szívekbe egymás iránt való hűséges szeretetet! (1970. december 15.) * Jegyzet: Harmincöt esztendővel ezelőtt közölte a Kanadai Magyarság című lap Wass Albertnek ezeket a sorait. Mármár döbbenetes, hogy a kényszerű emigrációban élő erdélyi magyar író újévi gondolatai azóta is milyen időszerűek - különösképpen napjainkban, a nemrég lezárult esztendő decemberének ötödik napja óta, mikor is az „anyaországiban, egy félelmetesen riogató kormánypropaganda eredményeként újólag elkeserítő módon nyilatkozott meg a magyar széthúzás, a nemzeti összetartozás ügye iránti érzéketlenség, a határokon kívülre szakadt nemzettestvérekkel szembeni közömbösség. Wass Albert Amerikában kezdettől fogva mindvégig, haláláig, publicisztikai cikkeinek, esszéinek, tanulmányainak sokaságában is következetesen számon tartotta a hazai és külhoni magyar gondokat, s tudatosítani igyekezett a szétszakított nemzet együvé tartozásának eszményét. 1963 augusztusától a Kanadai Magyarság oldalain jelent meg a Magyar szemmel című sorozata, de ugyanekkor állandó rovata volt a rádióban, és a többi lapok, folyóiratok is rendszeresen közölték írásait. Munkásságának ez a tetemes hányada (több ezer oldalnyi szövegről van szó) csak mostanság kezd ismertté válni a magyar olvasók előtt; a hagyaték ilyen jellegű anyagának kiadása épp csak elkezdődött Budapesten, a Kráter Kiadónál, s remélhetőleg hamarosan napvilágot látnak a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó kötetei is. (Nagy Pál) Kereső Attila Olykor a hegyre hordunk földet Kátyúk világa sem marad, Pedig a hiány hív a tettre A szél a völgybe hord havat. A magunkban tátongó űrök ködös mélysége megriaszt, És ösztönöz előbbre lépni, Erőt sugall betömni azt. A szomjúságunk vízzel oltjuk, Éhező áhít kenyeret; Ugar földjébe búza vágyik - A remény azé, aki vet. Csak a hiány az, ami serkent Napok értelmét hozza meg, Porladoznak a büszke sziklák, Szakadékba homok pereg. 2004. X. 30. Csak a hiány... Helyesbítés A Múzsa 670., 2004. december 18-i számában sajnálatos elírás jelent meg. A Könyvek Európája, Európa könyvei című írás harmadik oszlopa második bekezdésének negyedik sora, helyesen: Bevezetés a szépirodalomba című, újonnan kiadott, ragyogó könyvének III. kiadása. Az érintett szerző és olvasóink elnézését kérjük a cikkíró Rózsa Mária nevében is. Ráduly János Nézem Nézem a fűszálat föléje hajolok Mondj valamit Éváról halljam a hangod Ugye épp rám gondol míg gyümölcsöt hámoz almástészta-illat lengi be szobáját Nézem a köveket simogatom őket Szóljatok Éváról halljam szavatokat Ugye hogy mosolyog amikor rám gondol s gyógyító két kezét imára kulcsolja Elnézem az időt felmagasztalom Mondj valamit Éváról Ugye megtáltosul amikor rám gondol s szerelme sátrából otthont épít körém • halhatatlanságot Néhány irodalmi évforduló 435 éve született Pázmány Péter (1570- 1637) * 410 éve született Szepsi Csombor Márton (1595-1622) * 380 éve született Apáczai Csere János (1625-1659) * 345 éve született Tótfalusi Kis Miklós (1650-1702) * 280 éve született Gvadányi József (1725- 1801) * 270 éve született Ráróczi Sándor (1735-1808) * 260 éve halt meg II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) * 250 éve született Martinovics Ignác (1755-1795) és Földi János (1755-1801) * 230 éve született Bolyai Farkas (1775-1856) * 210 éve született Bölöni Farkas Sándor (1795-1842) * 210 éve végezték ki a magyar jakobinusokat: Martinovics Ignácot, Hajnóczy Józsefet, Laczkovits Jánost, Szentmarjay Ferencet, Sigray Jakabot, Őz Pált és Szolárcsik Ferencet * 210 éve halt meg Szentjóbi Szabó László (1767-1795) és Kármán József (1769-1795) * 205 éve született, 150 éve halt meg Vörösmarty Mihály (1800-1855) * 200 éve halt meg Csokonai Vitéz Mihály (1773-1905) * 200 éve született, 135 éve halt meg Toldy Ferenc (1805-1875) * 180 éve született Jókai Mór (1825-1904) és Lévay József (1825-1918) * 175 éve született Orbán Balázs (1830-1890) * 160 éve halt meg Batsányi János (1763-1845) * 150 éve született Reviczky Gyula (1855-1889) és Czóbel Minka (1855-1947) * 140 éve halt meg Jósika Miklós (1794-1865) * 130 éve halt meg Kemény Zsigmond (1814- 1875) és Kriza János (1811-1875)* 120 éve születtek: Benedek Marcell (1885-1969), Hóman Bálint (1885-1953), Kosztolányi Dezső (1885-1936), Kuncz Aladár (1885- 1931), Lesznai Anna (1885-1966), Lukács György (1895-1971) * 110 éve született Mécs László (1895-1978) * 110 éve halt meg Komjáthy Jenő (1858-1895) * 100 éve születtek: Cs. Szabó László (1905-1984), József Attila (1905-1937), Tamkó Sirató Károly (1905-1980) * 100 éve hunyt el Koós Ferenc (1828-1905) * 80 éve született Nagy László (1925-1978) * 60 éve hunytak el: Janovics Jenő (1872-1945), Szabó Dezső (1879-1945), Gulácsy Irén (1894-1945), Gyárfás Elemér (1884-1945), Szerb Antal (1901-1945), Gelléri Andor Endre (1906- 1945), * 50 éve hunyt el Szekfü Gyula (1883-1955), Sárközi György (1899-1945) * 30 éve hunytak el: Németh László (1901-1975), Ravasz László (1882-1975) * 20 éve hunyt el Kálnoky László (1912- 1985). (január 1.), Görömbei András (február 5.), Györffi Kálmán (március 26.), Monostori Imre (június 1.), Soltész József (szeptember 17.), Szentmihályi Szabó Péter (január 8.), Szőllősi Zoltán (március 6.), Szörényi László (március 22.), Zöldi László (november 23.). * Ötvenévesek: Bertha Zoltán (június 4.), Csapody Miklós (szeptember 8.), Füzi László (március 15.), Koppány Zsolt (augusztus 20.). Összeállította: B. D. * Töltik a nyolcvanat: Antal Árpád (július 24.), Csávossy György (június 20.), Dánielisz Endre (április 6.), Nemeskürty István (május 14.), Németh G. Béla (február 17.). * Hetvenévesek: Bertók László (december 6.), Czigány Lóránt (június 3.), Ferdinandy György (október 11.), Fülöp Miklós (április 4.), Katona Ádám (október 12.), Kozma Dezső (november 6.), Lendvay Éva (április 24.), Makkay Ádám (december 16.), Tőzsér Árpád (október 6.). * Hatvanadik életévükbe lépnek: Ablonczy László (október 14.), Alexa Károly (június 16), Cseke Péter (január 30.), Cs. Gyímesi Éva (szeptember 11.), Duray Miklós (július 18.), Fábián Imre (július 2.), Ferenczes István Gyarmathy János: Lélekharang