Népújság, 2014. május (66. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-08 / 104. szám

2014. május 8., csütörtök HARMÓNIA Tavaszi ízek új köntösben Addig, amíg még hűvösebbek a napok, be lehet gyújtani a terbe, anélkül, hogy valakit is zavarna a konyha melege. Kihasználva az időjárás adta feltételeket, ismét sütünk, méghozzá nagyon finomakat. Ez alkalom­mal kedvenceinket készítettem el, amihez az idény főszereplőit: friss ordát, juhtúrót, spe­nótot, kaprot, zöldhagymát használtam fel. Spenótos, kolbászos, juhtúrós pite Ez az étel uzsonnára, vacsorára készíthető, nagyon laktató, jól csúszik rá a sör vagy a bor. Tésztájához 25 dkg liszt, egy fél (12,5 dkg) margarin, egy tojás, pici só, kevés víz szükséges. A lisztet és a tojást hűtőből ki­vett, hideg margarinnal dolgozzuk össze, majd frissen tartó fóliában hűtőben legalább egy órát pihentetjük. Amíg pihen a tészta, addig elkészítjük a tölteléket. Két szelet füstölt szalonnát fel­kockázunk és megüvegesítjük, hozzáadunk 15-20 dkg felkarikázott szárazkolbászt és két jó marék spenótot, amit a zsíron meg­­fonnyasztunk és hűlni hagyunk. Közben fel­verünk öt tojást egy deciliter tejjel, hozzá­adunk 10-15 dkg juhtúrót, és enyhén sózzuk (mert a szalonna sós). Amikor a spenót meg­hűlt, összevegyítjük a tojásos, túrós masszá­val. A tésztát kör formájúra serítjük, kivaja­zott, kilisztezett (30 cm átmérőjű) formába helyezzük, megszurkáljuk, és rátöltjük a masszát. Tetejére paradicsomszeleteket he­lyezünk és lassú tűzön megsütjük. Körcik­kekre vágva tálaljuk. Fokhagymás sült csirke krumplisalátával Egy szép grillcsirkét „meg­kozmetikázunk”, azaz eltávolítjuk róla a fö­lösleges bőröket, szárnyvégeket, tollmara­­dékot. Megmossuk és befűszerezzük, ami­hez sót, borst, kevés pirospaprikát és bősé­gesen tört vagy ap­róra vágott fokhagy­mát használunk. A fűszerkeverékkel jól bedörzsöljük a csir­két kívül-belül, majd sütőzacskóba helyezzük. (Nagy­áruházakban lehet venni.) A befűszere­zett csirkét pár órát hűtőben állni hagy­juk. Miután a pác jól átjárta a húst, a zacskót fogpiszká­­lóval megszurkáljuk és egy tepisbe he­lyezve terbe tesz­­szük. Amikor a hús szépen megpirult, a zacskót kivágjuk és a csirkét tálaláshoz Az elkészítése egyszerű. A tojá­sokat felszeletel­jük, és pépessé törjük, sóval, 3-4 kanál olajjal, egy kanál ecettel és egy kevés vízzel eldolgozzuk. Eb­be belevágjuk a főtt krumplit, a zöldhagymát, a retket, enyhén összekeverjük, és salátástálba helyezzük, tetejét főtt tojással, salátával, retekkel színe­sítjük. Ordás csiga Mivel kedvencem az ordás-kapros tölte­lék, úgy döntöttem, ez alkalommal felváltom az ordás palacsintát, és kipróbálok egy ordás süteményt, olyan te­kercset, ami az első falattól kedvenc lett. A tésztához fél kilo­gramm liszt, egy egész tojás, 25 g élesztő, kb. 3-4 dl tej, 3-4 kanál cukor, két kanál mar­garin (esetleg kevés disznózsír), 1 csomag vaníliás cukor, reszelt citromhéj, csipetnyi só szükséges. Az élesztőt cukros tejben felfuttatjuk, majd a többi alap­anyaggal eldolgozzuk, és a tésztát meleg helyre kelni tesszük. Közben elkészítjük a tölteléket. Ehhez 30 dkg orda, 20 dkg cukor (aki édesebben sze­reti, tehet még bele), 10 dkg vaj, egy tojás, 1 csomag vaníliás cukor és egy csokor apróra vágott kapor szükséges. A tölteléket simára dolgozzuk. Amikor a tészta megkelt, két részre oszt­juk, egyenként téglalap alakúra serítjük, és megkenjük a töltelékkel. A tésztát felteker­jük és az így kapott rudat (két-három centi­­méteres) csigákra vágjuk. A csigákat kerek vagy téglalap alakú tepsibe, egymástól távo­labbra helyezzük, és ismét kelni hagyjuk. Amikor a tészta megkelt, tejjel és cukorral felvert tojással megkenjük és aranysárgára sütjük. Érdemes kipróbálni, mert nagyon finom. Mezey Sarolta egy tűzálló edénybe emeljük. Melléje krumpli­salátát készítünk. Sze­mélyenként két-három (langyos) főtt krumpli, egy főtt tojás, 3-4 szál zöldhagyma, 4-5 hóna­pos retek, só, 3-4 kanál olaj, egy kanál ecet, a díszítéshez saláta szük­séges. Jól szeretni­­ dr. Vekerdy Tamás előadása Marosvásárhelyen! Május 24-én igazi csemege várja a lélek dolgai iránt ér­deklődő közönséget Marosvásárhelyen, hiszen a népsze­rű Nyitott Akadémia sorozat keretében a magyar pszi­chológia élő legendájával, dr. Vekerdy Tamással találkoz­hatunk a Maros Művészegyüttes előadótermében. Dr. Vekerdy Tamást senkinek sem kell bemutatni: a legismertebb ma is élő magyar gyermekpszicho­lógus, akinek könyvein generációk nőttek fel, önálló rovata pedig évti­zedek óta óriási népszerűségnek örvend a Nők Lapjában. Élőben hallgatni azonban még nagyobb élményt jelent, hiszen a Tanár Úr fantasztikus előadó, aki bölcs, gya­korlatias tanácsaival, egyedi stílu­sával és fergeteges humorával mindig meghódítja a közönsé­get. Az elmúlt évek során több­ször járt már Marosvásárhe­lyen, ám most új könyvéhez kapcsolódó vadonatúj előadásá­val érkezik, melyet Magyaror­szágon mindenhol vastapssal köszönt meg a közönség. A neves szakembernek tavaly ősszel jelent meg legújabb (és egyben eddig legnépszerűbb) könyve, a Jót szeretni, amely fél éven át vezetett minden si­kerlistát Magyarországon. Az azonos című előadás úgyszin­tén kincsesbányát jelent a lélek­tan iránt érdeklődők számára, hiszen a nevelés, a családi együtt­élés legkülönbözőbb területeit érinti, a Vekerdy Tamástól meg­szokott lebilincselő stílusban. Kö­zéppontjában azonban egyetlen alapkérdés áll: vajon miként tud­nánk igazán jól szeretni? Természetesen elképzelhetetlen, hogy egy gyerek felnevelése során ne kövessünk el hibákat, ám az már reális­ célkitűzés lehet, hogy szeretetünk minden tévedésünkön, gyöngeségünkön, konfliktusunkon átragyogjon, a nehézségek idején is eltéphetetlen köteléket jelentsen közöttünk, és biztonságos menedé­ket gyerekeink számára. Ehhez azonban meg kell tanulnunk úgy szeretni, hogy az nekünk és gyere­keinknek is jó legyen. Ha ez sikerül, az ezerszeresen hálálja meg magát. Minket lénye­gesebben nyugodtabbá és elégedet­tebbé tesz, gyermekeinknek pedig olyan alapot ad, ahonnan a lehető legmesszebbre tudnak elrugasz­kodni, s ahova a legnagyobb szere­tettel térnek vissza. Jól szeretni annyi, mint jól élni­­ önmagunkkal és egymással. Az előadás interaktív, tehát lehe­tőség lesz arra, hogy a megjelentek kérdezhessenek Vekerdy Tamás­tól, véleményt, tanácsot kérjenek tőle. Érdemes élni az alkalommal! A Nyitott Akadémia helyszínen felállított standján - számos pszi­chológiai témájú újdonság mel­lett - kedvezményes áron meg le­het vásárolni a Jól szeretni című könyvet, melyet Vekerdy Tamás kérésre szívesen dedikál is. A május 24-i előadásra jegyek elővételben kaphatók a Kulcslyuk könyvesboltban, a Kossuth utca 5. szám alatt. NÉPÚJSÁG 7 Villámcsődülettel tette feledhetetlenné leánykérését Villámcsődület kórussal tette feledhetetlenné leányké­rését egy cardiffi férfi: a 36 éves Marc Fury egy étterem­be szervezte a meglepetést, partnere, Naomi Coleman az utolsó pillanatig nem sejtette, miről van szó. A BBC News beszámolója szerint Fury csütörtök este barátnőjével tért be a walesi főváros Cosy Club étter­mébe. Asztaluknál ültek, amikor egyszer csak egy negyventagú kórus termett körülöttük, amely fergeteges hangulatban adott elő egy Bruno Mars, valamit egy Whitney Huston­­számot - természetesen a szerelem­ről. Az előadás végén a 34 éves Fury letérdelt a barátnője előtt, elővette a gyűrűt és megkérte a kezét. Naomi, aki addig érdeklődve nézte az ese­ményt, és csak ekkor döbbent rá, hogy valójában neki szólt a koncert, nyomban kedvese nyakába borult és igent mondott. Később elmondta: mindig is tudta, hogy vőlegénye kép­zelete rendkívül gazdag, de azt nem sejtette, hogy ennyire romantikus. „ Szép és őrült dolog volt egyszerre” - mondta a lánykérésről. „Marc semmit sem árult el, még akkor sem, amikor a kórus elkezdett énekelni. Egészen addig nem fogtam fel, amíg meg nem láttam, hogy a zsebébe nyúl. Hihetetlen volt, abszo­lút mesés” - mesélte. Fury egy konferencián ismerte meg a Sing & Inspire kórust, amely­nek vezetője elmondta, hogy bár gyakran énekelnek flash-mobokon, ez volt az első alkalom, hogy eljegyzésen léptek fel. Az étterem személyzete is be volt avatva a megle­petésbe, az ott dolgo­zók igyekeztek úgy időzíteni a műszakja­ikat, hogy minél töb­ben ott lehessenek a különleges esemé­nyen. A flashmobos lánykérésről készült videó a Facebookon és a Twitteren is megjelent.

Next