Nimród, 1990 (110. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-19 / 22. szám
AZ ERDŐKÉRT, MINDANNYIUNKÉRT em valamiféle divatos szlogen, hanem valós tény, hogy Földünkről évente egy ■ Magyarországnyi erdő tűnik el, és ez nagymértékben hozzájárul az úgynevezett „üvegházhatás” erősödéséhez, amely ma már világszerte érezhető klimatikus gondokat okoz. Kontinensünk erdei is aggasztóan veszélyeztetettek. Nyugat-Európában éppúgy, mint nálunk, ahol például a mindmáig jószerint ismeretlen eredetű tölgypusztulás tizedeli erdeinket. Decemberben Strassburgban ülnek össze Európa országainak felelős miniszterei, hogy közös cselekvési programot dolgozzanak ki az erdők megmentése érdekében, így nem csupán a rendszerváltás az oka annak, hogy halaszthatatlan feladattá vált az új erdőtörvény tervezetének elkészítése. A munkára 18 szakemberből álló bizottság alakult, amelynek vezetője dr. Bondor Antal, az ÉRTI főigazgatója: - Az erdő értéke puszta létében van. Ha mi a hazai levegőt, vizeket tisztának akarjuk tudni, több erdőre van szükségünk. A kilencvenes években mintegy 150 ezer hektár erdőt szeretnénk telepíteni. Még szakmai berkekben is vitatott kérdés: mi is az erdőgazdálkodás elsődleges célja? A mai körülmények között ez, minden egyéb rendeltetését megelőzve a társadalom szolgálata, az ember egészségvédelme. A fatermesztés másodlagos szerepet kap. A különbség alapvető, hiszen az elmúlt évtizedekben ez pontosan fordítva volt, minden gazdasági szabályozó és az egyéni érdekeltségek is ilyen irányba hatottak. Nem akarok túlságosan a részletekbe belemenni, ezért elég, ha azt mondom, hogy mind a termőhely kiválasztásában, mind a fafajokat illetően történtek nemegyszer súlyos mulasztások is. A vállalatok „mérőszámai” az éves fakitermelésen alapultak, a nyereségérdekeltség miatt ezek voltak az elsődleges „értékek”. A munkát egy kritikus, őszinte és igen részletes helyzetfelméréssel kezdtük. Miután az erdőfelügyelőségeken mérhető adatok vannak, és az ellenőrzés folyamatos volt, megállapítható, hogy mennyiségi túllépés nem fordult elő, de igen jelentős az úgynevezett minőségi túlhasználat. Éves termelésünk - véghasználat és nevelővágás együtt - nyolc és fél millió köbméter faanyag. Egy magasabb rendű célokat megfogalmazó törvénnyel mindezeknek véget lehetne vetni. Hozzájön ezekhez a tulajdonviszonyok várható változása is. Az 1961-es törvény az akkori viszonyoknak felelt meg, állami, szövetkezeti és magántulajdonon alapult. Ma - és a közeli jövőben mindinkább - ez a kör óhatatlanul bővül. Lesz közbirtokossági és önkormányzati, alapítványi erdőtulajdon, és bizonyára nagyobb szerepet kap a magántulajdon is. Az erdőt károsító tényezők nagyobb része általános környezetvédelmi komplex kérdéskörbe sorolható. Ezzel az új törvény sem tud bírókra kelni. Melyek azok a gondok, amelyeken viszonylag könnyen változtatni lehetne? - A gazdálkodási hibák - szerintünk - döntően négy tényezőre vezethetők vissza. Ezek között szerepel a túltartott nagyvadállomány, a hosszú távú társadalmi érdekek ellen ható vállalati, illetve egyéni anyagi érdekeltség, a vállalati szervezeti gondok és az egész intézményi rendszer. Ezeken változtatni kell, a reformok végrehajtását éppen ennek a törvénynek kellene garantálnia. - Elképzelhető volna az erdő nagyvad nélkül ? - Szó sincs ilyesmiről! Nyomatékosan szögezem le, hogy a vad az erdei ökoszisztéma része, és az lesz a jövőben is. Csakhogy... az elmúlt negyedszázad alatt a szarvasállományunk a becslések szerint három-, a vaddisznó öt-, a dám és a muflon csaknem kilenc-, az őz pedig hétszeresére növekedett. Az élőhely fokozott terhelése előrevetíti a trófeaminőség romlását, és egyre elviselhetetlenebbé teszi az erdei és mezőgazdasági vadkárt. A kialakult hatalmi struktúra, a földtulajdon és a vadászati jog elkülönülése miatt az érdekellentétek a végletekig kiéleződtek, egyeztetésük lehetetlenné vált. Magyarán a vadgazdálkodás és az akkori hatalom érdekei egybeestek. Ilyen egyszerű ez, így azután nem csoda, hogy az erdőgazdálkodást a vadászat érdekei alá rendelték. Az erdészetpolitikai irányelveinkben - elismerve az ebből származó valutabevétel és rekreációs tevékenység fontosságát, a sportérdekeket - a nagyvadállomány szabályozását éppen ebben az erdőtörvényben kívánjuk kimunkálni. A vadászati jogot, illetve annak hasznosítását szívünk szerint a földtulajdonhoz, használóhoz kötnénk, annak ellenére, hogy más törekvések is ismeretesek. Mi szakmai szempontok mérlegelése alapján ezt tartjuk helyesnek. - A vadászok érdekképviselete részt vesz a törvény-előkészítés munkájában. Ki a bizottság vadászati szakértője? - A törvény-előkészítő bizottság tagjait erre a feladatra a tárca felelős főosztályának vezetője kérte föl, mind neves szaktekintélyek. A vadgazdálkodás szakértője dr. Fatalin Gyula, aki egyébként a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke és az OMVV elnökségi tagja, a témakör igazán avatott ismerője. Szakmai munkássága jól ismert az Önök olvasói előtt is. Egyébként pályám kezdete óta magam is hosszú évtizedek óta egy zalai nagyvadas vadásztársaság tagja vagyok. Hadd mondjam el, hogy az egész vadász-erdész ellentét - és minden szakmailag megalapozott vitára nyitottak vagyunk - véleményem szerint erőltetett, és legkevésbé talán az érintettek tehetnek róla. Meg lehet és meg is kell találni a megoldást, félre kellene tenni az egyéni érdekeket, és pontosan meghatározva a célokat, illetve alárendelve, a hosszú távú emberi értékekre helyezve a hangsúlyt, kell az egész kérdéskört törvényben szabályozni. Hogyan, milyen módszerekkel dolgozik a bizottság? - A törvény-előkészítő bizottság tagjai szűkebb szakterületük témáit kapták meg, és azt legjobb tudásuk szerint dolgozzák ki: szervezet, erdőrendezés, felügyelet, vadgazdálkodás, satöbbi. Három lépcsőben terveztük a munkát, az első - amelyen már túl vagyunk - a helyzetfölmérés. Meg kellett ezt tennünk már csak azért is, mert egyre több helyről éri az erdészeket az a vád, hogy mi tesszük tönkre az erdőt. Ugyanúgy, mint például a laikusok a vadászokat okolják, hol a vadállomány esztelen pusztításáért, hol meg éppen a vadállomány ésszerűtlen túlszaporításáért. Kinek mikor hogy tetszik. Azért, hogy hiteles és pontos választ tudjunk adni erdőgazdálkodási kérdésekre, alapvetőnek tartottuk a saját esetleges hibáink föltárását. Ezután határoztuk meg a célokat, és ennek megfelelően alakítottuk ki a törvénytervezet főbb rendező elveit a tulajdonlás kérdéseitől kezdve egészen az ágazat irányításáig, a jövőkép kialakításáig. Minden témakör „nevesített”, a bizottság nem bújik a saját álarca mögé. A harmadik fázis az egységes szerkezet elkészítése, és ha kell, év végére az asztalra tudjuk tenni az új törvénytervezetet, ami természetesen az elfogadás folyamatában még változhat. A mi feladatunk ezzel véget is ér. Sok sikert kívánunk! HOMONNAY ZSOMBOR