Nimród, 2000 (88. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-10 / 1. szám
Durran a pezsgő, meghatott és hangoskodó érzelmek kavarognak az évezred utolsó évének első perceiben, így vagy úgy, mindenki átérzi a pillanat rendkívüliségét, pedig csak egy kikerekedő szám súlya tükröződik a belőle sarjadt gondolatokból. Temetjük, ami volt, és várunk, remélünk valami biztatóbb holnapot. Boldogabbak leszünk ezután? És vajon meddig vadászunk? Keményen hangzó kérdés ez, hisz a mai vadászataink fokozódó megalkuvása egyre nyomasztóbbá válik. Találunk-e így vagy úgy kiutat? És ha azok a kétezerrel kezdődő számok is elkoptak egyszer, maradnak-e újabb évezredváltást megérő nimródok ezután is?... Bizony, nyugtalanító elgondolkodni rajta, mert a sokasodó emberiség térfoglalása félelmetes sejtéseket ébreszt! Egyre kevesebb, sivárabb élőhely marad a vadnak, s akkorák az aránytalanságok, hogy a környezetüket óvó-fejlesztő erőfeszítések sem lehetnek már egyebek ideigóráig segítő tűzoltómunkánál. Mindezek következményeként, a vadon élő állatok állományai is sorvadoznak! A vadászhatónak maradó fajok száma folyvást apad, és hasznosításuk csak poézisét vesztő körülmények között, növekvő áldozatokkal történhet. A világszerte tapasztalt vadászatfékező szemlélet sem csak a hozzá nem értő elfogultak siránkozása már, hiszen egyre több avatott szakember javasol sokak által ugyan értetlenül fogadott, de az élet kényszeréhez igazodó megszorításokat. A megmaradó lehetőségeket pedig a vadászok jelentős hányada az elviselhetetlen költségterhek miatt veszíti el... Ilyen körülmények között joggal kérdezhetnők, hogy érdemes-e még az új évezred kilátásainak ismeretében is szélmalomharcot folytatni? A betelelés előtt álló öreg vadász meggyőződésével állítom: igen! Saját, egyre szűkülő lehetőségeimmel győzködve ébredtem rá arra, hogy azok a harmincas évek, majd meg a háborút követő, vadkő évtizedek bizony alaposan elkényeztettek bennünket! Megszoktuk, hogy az apróvad sportját elképesztő terítékek rekordszámai alapján értékeljük, hogy egyre-másra magyar szarvasból kerülnek ki a világrekordok. Gazdag vadállományunkat az egész világ csodálta, mi pedig természetesnek fogadtuk el nagyhatalmi kiváltságainkat. Nem számoltunk azzal, hogy ez másképp is lehet egyszer!... Pedig, hogy lehetett, ma már látjuk, tudjuk. De hogy hozzáigazítsuk a szemléletünket, az már rajtunk múlik. Hogy elszerényedő adottságainkat is éppúgy féltsük, becsüljük, megtanulva a belőlük fakadó gyönyörűségeknek, apró szépségeik fölismerésének, a mindenre kiterjedő örülni tudásnak kifinomult művészetét! Aki csak lövészetteljesítményeivel vagy trófeamedáliái alapján értékel, annak bizony ily módon látni nemigen lesz könnyű! Mert hát a vadászat nem csupán diadalokból áll - annál bizony sokkal szerteágazóbb összetevőkből fakad titokzatosan izgalmas sava-borsa! Olyan pillanatok nyomán is éppúgy ünneppé válhat, amikor semmi egyéb nem történik, csak valahol csönd van, és közben bámuljuk az éppen úszó felhőt, hallgatjuk a tücsköt, vagy a tekintetünk fűszálat hajlító harmatcseppre téved. Amikor mindezzel a szívünk is úgy megtelik, hogy szeretnénk magunkhoz ölelni az egész, kerek világmindenséget! Nem csupán a rangos teljesítményekért vadászunk. Mellettük, helyettük valahogy így, ezért is! Vizek, rétek, hegyek, erdők csodáiból ötvözött, apró boldogságok után kutatgatva. Hiszen a természet ezután is ezernyi szépséggel tárulkozik ki körülöttünk! Bármennyire is rombolja azt a pénzhajhász ember, sok-sok évszázad beletelik még, mire valóban élvezhetetlenné tudja silányítani! Hiszem, hogy ezek a nehezedő idők vadászabbá formálnak bennünket! Mássá, felelősséget érzőbbé, igazabbá, mint váltunk valaha a bőség idején, nem is olyan régen. Hogy ezután látóbb, bölcsebb használói leszünk majd a természetnek! Tennünk kell a vadászatért! Szüntelenül, mindig, hiszen a vadászat évezredek óta csak adott az emberiségnek. Hasznot és örömet, oly sokunknak akár az élete értelmét is! Fordítsunk most hátat neki, csak azért, mert a kínálata megfogyatkozott szerényebb lett? Csodálatos hagyományok köteleznek minket eléggé le nem róható törlesztésekre. Szolgálnunk kell a vadászat ügyét! Kinek így, kinek úgy, mindenkinek, ahogy a tehetségéből futja. Hittel, lelkesedéssel a közeli új évezredben. Bizakodó derűlátást kívánok hozzá útravalóul minden vadásztarisznyába! Dr. Sterbetz István Útravaló az ezred vesére Fotó: Blaumann Ödön 4 Nimród 1/2000.