Nimród, 2002 (90. évfolyam, 1-12. szám)
2002-01-10 / 1. szám
Az év vége a vadászok életében is a számvetés időszaka. Nézzünk tehát szét a házunk táján. Mit tettünk a vadállományért, a vadgazdálkodásért, a vadászokért, a vadászkultúráért, egymásért? Ha összességében nézzük, szerencsés helyzetben voltunk, mert a természet is kegyeibe fogadott bennünket. A vadászterületeken az utóbbi évek legjobb szaporulata látott napvilágot. A szarvas- és a vaddisznóállomány észrevehetően növekedett, számos őzsuta ikergidákat vezetett. A trófeák az átlagosnál jobbak voltak. Felnőtt a mezei nyúl harmadik és negyedik szaporulata, de a fácán természetes állománya is növekvő tendenciát mutatott. Reményt keltően indult tehát a „betakarítás” időszaka, de aztán jöttek a csalódások. A vadgazdálkodók megnövekedett költségeik ellensúlyozására minél több vadászatot és vadat szerettek volna értékesíteni, ez azonban a legtöbb esetben csak vágyálom maradt. A korábbi éveknél kevesebb vendég érkezett vadászat céljából az országba, és ami még nagyobb baj, hogy az olasz hatóságok megtiltották az általuk elejtett apróvad bevitelét Olaszországba, valószínű a védett madarak lelövésével kapcsolatos emlékezetes botrány következményeként. A vadhús és az élő vad árai sem emelkedtek, a megoldandó problémák tehát sokasodtak. Eközben a médiának sikerült olyan helyzetet teremteni, hogy a közvélemény a vadászokra ismét ferde szemmel nézzen. A gazdálkodók egyre nehezebb körülmények közé kerültek, mert nem csak a gazdasági nehézségekkel kell megküzdeniük, hanem a vadászat belső és külső ellenségeivel is, akikkel szemben csak közös akarattal, összefogással léphetünk fel. Meg tudjuk ezt tenni? Nem könnyen! Mert mondjuk ki őszintén, kedves vadásztársaim, hogy nem tudunk a vadászok egységéről beszélni, a megosztottságról viszont annál inkább. Jó példát szolgáltattak erre az év végén zajló kamarai választások, amelyeken - a vadászok érdektelensége mellett - az is egyértelműen látszott, hogy egy-egy megyén belül mennyire megosztottak a vadászok, de vezetőik is (tisztelet a kivételnek). Pedig az elmúlt két esztendőben volt alkalom bőven, hogy erősítsük kapcsolatainkat az összefogás jegyében. Ha mást nem, csak a millenniumi eseményeket említsük. Országszerte nívós, színvonalas rendezvények zajlottak és maradandó alkotások jelzik az utókornak, hogy az ezredfordulón élő vadászok miként tevékenykedtek. A sorozatban szervezett rendezvényeken többnyire ugyanazok a személyek, arcok jelentek meg, akik önzetlenül vállalták a vadászok szolgálatát, vállalták, hogy képviselik választóikat, a vadászokat és a vadászatra jogosultakat. A vadászok többségét azonban sajnos inkább csak az érdekli, hogy mikor, hol, mennyit lehet vadászni, és mennyi vadászrészt lehet hazavinni. Az összefogás, az egység azonban nem erre vonatkozik, hanem arra, hogy azonos szellemben védjük, óvjuk, gondozzuk vadászható és nem vadászható vadjainkat, természeti értékeinket, etikusan, a vadászat írott és íratlan szabályait betartva hódoljunk szenvedélyünknek, és könyörtelenül közösítsük ki magunk közül azokat a „puskásokat”, akik nem hajlandók mindezeket betartani. Ők azok, akik veszélyeztetik a jövő vadgazdálkodását és vadászatát, akik miatt a vadállomány sorsa is megpecsételődhet. Ez úton is kérek minden tisztességes, a vadászatot és természetet szerető vadásztársat, hogy mindenki a saját „hazájában” segítse azt a munkát, amelyet az ötvenezres magyar vadásztársadalom érdekében a tisztességes vadászokkal együtt végzünk. A 2001- es esztendő a Vadászati Kulturális Egyesület kezdeményezésére az etika éve volt. Ez alkalomból került megrendezésre a II. Országos Vadászati Kulturális Konferencia, melynek állásfoglalásai remélhetőleg pozitív irányba befolyásolják a vadászok viselkedését. A 2002- es esztendő a vadász képzőművészet jegyében telik, teret engedve annak a sok tehetséges művésznek, akik a természet és a vadászat ábrázolására szánják szabad idejüket. Február 16-ra szervezzük azt az emlékülést, amelyet a szervezett magyar vadászat 120 éves fennállásának évfordulójára rendezünk, és amelyre a nemzetközi szervezeteket és a szomszédos országok vadászvezetőit is meghívjuk. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a magyar vadgazdálkodás és vadászat - túl egy rendszerváltáson, a megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok között is - eredményesen és elismerten működik. A hírnév megtartásához, az elismertséghez, az eredményes működéshez nagyon sok vadásztársam önzetlen munkájával jutottunk, amit ezúton is köszönünk nekik. Ahhoz, hogy eredményeinket megtartsuk, szeretnénk egységet és együttműködést a magyar vadgazdálkodás és vadászat valamennyi szervezetével, közös gondolkodást és boldogulást a földtulajdonosokkal, kiszámítható magatartást társadalmi környezetünkben, valamint belátható időre stabil törvényi feltételrendszert. Mindezek megvalósulása reményében kívánok minden sportvadásznak, hivatásos vadásznak és családtagjaiknak vadászsikerekben gazdag, boldog új esztendőt! Pechtol János Remények az uj évre Rékasi Csaba olajfestménye 4 Nimród 1/2002.