Nógrád, 1971. május (27. évfolyam. 102-126. szám)
1971-05-08 / 107. szám
Fock Jenő felszólalása (Folytatás az 1. oldalról) részt fordítsunk beruházásra, felhalmozásra. Ahhoz, hogy a tervezett arányokat be tudjuk tartani, a kormány nevében kérem a szakszervezetek segítségét a beruházási munkákhoz is. A továbbiakban a munkaerőmozgásról, a törzsgárdatagok nagyobb megbecsüléséről, a szocialista brigádmozgalomról beszélt, majd a káderpolitikáról szólt a a többi között, ezeket mondta: — Megesik, hogy évekig tartó túlzott türelemmel elnézzük az egy-egy vállalatot már túlhaladott módszerekkel vezető igazgató működését, olyan vezetőét, aki nem törődik sem az üzemi demokráciával, sem önmaga továbbképzésével, de azzal sem, hogy körülötte új káderek nevelődjenek, pedig látjuk, hogy felnőnek mellette rátermettebb, hozzá képest fejjel kimagasóbb káderek. Ezzel a problémával is meg kell birkózni, bátrabban alkalmazva a káderpolitika helyes elveit. Szociális kérdésekkel foglalkozva elmodta: ezen a területen gördülékenyebb a kormány és a szakszervezetek együttműködése. A feladatok között utalt arra, hogy már ez év végéig rendezni kellene azoknak a nyugdíjkorhatárt elérőknek a helyzetét, akik még jó egészségnek örvendenek, bírják a munkát. — Már a jövő évben be kellene vezetnünk olyan gyakorlatot — mondta Fock Jenő, amely arra ösztönzi a korhatárt elérőket, hogy ne akarjanak rögtön nyugdíjba menni. Változtatni lehetne a jelenlegi előíráson, miszerint a nyugdíjösszeg felső határa az eredeti kereset 75 százaléka. Ezt fel kellene emelni 80—85, vagy 90 százalékra, olyan formán, hogy a nyugdíjkorhatár után munkában töltött további évek kétszeresein vagy háromszorosan számítsanak. Azon is gondolkodnunk kell, hogy kiterjesszük a nyugdíjasok egyes területeken már tíz-,illetve tizenkétezer forintban megállapított, az évi hatezer forinthoz képest már jóval felemelt kereseti lehetőségét. Ennek kidolgozásában i> van még tennivalónk. Vita után jó határozat __ Sok szó esett a kongresszuson a nők helyzetének javításáról. Természetesen gyökeresen a kormányzat akkor tudna javítani, ha az anyagi lehetőségek ezt jobban megengednék. Elsősorban a textiliparban, de más ágazatokban is, ahol három műszakban dolgoznak. A kezdeti lépés már megtörtént azzal, hogy számos üzem — saját elhatározásból — már megszüntette az anyák beosztását éjszakai műszakra. E helyről is kérjük, kövessék mások is a példát. Következő témaként a készülő ifjúsági törvénnyel foglalkozott. Kitért arra, hogy számos olyan területen, amellyel kapcsolatban konkrétan nem intézkedik majd a törvény, illetőleg az érintett minisztériumok végrehajtási utasítása, a szakszervezetekkel közösen további intézkedéseket lehet és kell majd kidolgozni. A továbbiakban Fock Jenő arról szólt, hogy a negyedik ötéves tervben meghatározott 400 OOO lakás felépítésével kapcsolatban semmiféle alkunak, vitának helye nincs, mert csak ennek a vállalásnak a teljesítésével tudjuk majd a 15 éves lakásépítési programunkat is megvalósítani. Említett olyan témákat is, amelyekben felmerülhetnek véleménykülönbségek a kormány és a szakszervezetek között, de érdemi eszmecserékkel itt is lehet jó határozatokat hozni. Egyes üzemek ugyanis felfuttatják majd termelésüket, s ehhez új munkaerőre lesz szükségük, amit máshonnan szereznek meg. Tehát a gazdaságosan termelő, távlatban is jó piaccal rendelkező üzemek gyorsabban fejlődhetnek. Más üzemeknél viszont — olyanoknál, amelyek elavult gyártmányokat készítenek, s ezekhez is nehezen tudnak piacot találni — meg kell vonni az állami támogatást. Ezeknél az üzemeknél tehát munkaerő-csökkentésről, egyes esetekben az üzem bezárásáról is szó lehet. Természetesen ez magával hoz különféle olya emberi problémákat, amelyek kapcsán a szakszervezeteknek sarkukra kell állniuk a kormánynál. Amennyiben például egy budapesti kisvagy középüzemről van szó, úgy vélem, minden további nélkül hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ha gazdaságtalanul termel — és ez a reform során bebizonyosodott — akkor inkább csukja be a kapuit, vagy nyissa meg egy nagy vállalat előtt, esetleg legyen annak leányvállalata, s munkásgárdája a másik üzem gyártmányait termelje, nagyobb mennyiségben, és még olcsóbban. Más jellegű problémát jelent például egy iparilag fejletlen vidéki város. Ilyenkor a kormánynak sokszorosan meg kell gondolnia, hogy hagyja-e az ilyen helyein működő üzemet tönkremenni, szanálja-e, és a munkaerőt helyezze el máshová, vagy éppenséggel néhány évig a korábbinál is nagyobb segítségeit adjon ahhoz, hogy az üzem talpra tudjon állni, és dolgozhasson. E problémák kapcsán Fock Jenő hangsúlyozta: azok az üzemek, amelyek az államközi gyártmányokat készítik, semmiképpen sem hivatkozhatnak a gazdaságirányítási rendszerre, arra, hogy ez számukra gazdaságosabb termékek előállítására ösztönzi őket Egyébként ezeket a vállalatokat már az államközi szerződések előkészítésébe is bevonják, s ha a szerződések megkötése után kiderült, hogy az üzem más terméket mégis gazdaságosabban tudna gyártani, a kormány a segítségükre siet. Az árak feleljenek meg az igényeknek o o ! — A kormánynak — hangsúlyozva Fock Jenő — az az álláspontja, hogy fokozni kell a reform hatékonyságát. Az adottságainknak mind jobban megfelelő struktúra kialakítása rendkívül fontos kérdése népgazdaságunknak. E tekintetben szintén szükség van arra, hogy a kormányzat konzultáljon és szót értsen a szakszervezeti vezetéssel. Ugyancsak szép, de nehéz feladat a munkaidő további csökkentése azokon a területeken, ahol ez még nem történt meg. Alig néhány hónap telt el azóta, hogy pártunk kongresszusa erre határozatot hozott, s kimondta, hogy olyan ütemben kell végrehajtani, ahogyan annak feltételeit meg tudjuk teremteni. Ehhez természetesen több évre van szükség. E kérdésben a kormány és a SZOT közös határozatot is hozott, hogy ez év végéig a szakszervezetek, az illetékes ágazati miniszterek, a SZOT és a Munkaügyi Minisztérium koordinálásával dolgozzanak ki ütemtervet. Fock Jenő emlékeztetett arra, hogy kétmillió ember munkaideje már csökkent, s hozzáfűzte: az ipari és építőipari dolgozók munkaidejének csökkentését a második szakaszban már gyorsított tempóban hajtották végre, s ebből hibák, népgazdasági károk származtak. Sokszor álltak a rövidebb munkaidő miatt kirakatlanul a vagonok, mert éppen szabad szombat volt, a termelékenység jó ideig stagnált, növekedett a túlórák száma, s ez utóbbi tendencia még most is tart. A mostani tanácskozást teljes joggal úgy foghatom fel, mint munkásosztályunk parlamentjének ülésszakát, és ahogyan a Parlamentben a kormány odafigyel minden felszólalásra — s nemcsak a miniszterekhez szóló közvetlen interpellációkra —, ugyanúgy ígérhetem, hogy az itteni kongresszuson elhangzott, valamennyi felszólalást a jegyzőkönyvek alapján átvizsgálunk. Mindazt, amai az itteni vitában a kormányzatra teendő«kró, a kormány munkaterveiben figyelembe vesz. „ szűk. B kérdésekre a SZOT Sikeres negy esztendő vezetőivel történő tanácskozáséránkon vissza fogunk térni. — Azt hiszem," lesz egy terület — mondotta —, ahol sokat vitatkozunk majd: ez pedig az árkérdés. Ligeti László elvtárs az egyik fogkrém árának emeléséről tett említést. Jól tudom, hogy további példákat is fel tudna sorolni. Én is boldog lennék, ha csupán ilyen példákat ismernék. Erre hivatott szerveink tavaly 30 ezer ellenőrzést folytattak, ennek kapcsán korrigáltattak árakat, néhány kirívó esetben pedig jelentős gazdasági bírságokat is kiszabtak jogtalan áremelkedésekért. Tudom tehát, hogy az árak területén nincs minden rendben. Ugyanakkor szeretném, ha elhinnék, hogy a Statisztikai Hivatal nem szépíti az adatokat, amikor kimutatja — hiszen ezt az ENSZ statisztikája is megerősíti —, hogy az elmúlt 3 évben évente 1—2 százaléknál nagyobb mértékben soha nem emelkedett az árszínvonal Magyarországon. De van itt egy nagyobb kérdés is — folytatta — a reform bevezetésekor állást foglaltunk abban, hogy a fogyasztói árakat is úgy kell alakítani, hogy azok megfeleljenek a ráfordított értéknek. Nem sokkal később rájöttünk, hogy ezt a feladatot csak nagyon lassan lehet végrehajtani. Oly módon, ahogyan erre a SZOT beszámolója is utalt. Ha az árintézkedés áremelést jelent, a lakosságot érzékenyen érintő területeken, ha például a hús árának emelésére kerülne sor, akkor ezt ne csak árcsökkentéssel ellensúlyozzuk, főleg ne csak olyan árcsökkentéssel, amely a dolgozók sokkal szőkébb rétegét érinti, hanem egyben béremelésekkel a családi pótlék és a nyugdíj növelésével is ellensúayozzuk. Komoly vitákkal kell előkészítenünk Mwvrk a feladatnak a megoldását, amit itt a kongresszuson úgy fogalmaztak meg, hogy szükséges a helyesebb bérarányok kialakítása, és hogy évekre előre dolgozzák ki, szabják meg * Mte színvonal, a bérarányok alakulását. Ez sem lesz könnyű feladat. Nagyon sok szempontot, érvet és ellenérvet kell figyelembe venni ahhoz, hogy jól megoldjuk. Berenseéeűl hangsúlyozta, hogy sizezee négy esztendő áll mögöttünk és lelkesítő, nagy feladatokat kell megoldani a következő esztendőkben. A kormány, a szakszervezetek, a dolgozók gondjait is ismerjük, megértjük, azok saját gondjaink is, amelyek megoldásáért továbbra is együtt kell munkálkodni. Fock Jenő nagy tapssal fogadott beszéde után több külföldi testvérszakszervezet delegációjának vezetője kapott szót. (MTI) Dr. Ajtai Miklós az angol külügyminiszternél Dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken Londonban másodszor is tárgyalt John Davies brit kereskedelem- és iparügyi miniszterrel.A hétfőn megkezdett tárgyalások ezzel befejeződtek. Sír John Stevens, a keleteurópai kereskedelmi tanács nevű brit szervezet elnöke ebédet adott át Ajtai Miklós és kísérete tiszteletére. Sir Alec Douglas-Home brit külügyminiszter pénteken délután a külügyminisztérium épületében megbeszélést folytatott dr. Ajtai Miklóssal, a Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány elnökhelyettesével. A beszélgetésben részt vett dr. Házi Vencel, hazánk londoni nagykövete is. (MTI) NÓGRÁD - 1971. május 8., szombat T, Fordulat Európa történetében Ma üli meg a Német Demokratikus Köztársaság felszabadulásának 26. évfordulóját. Ez az ünnep más megemlékezésekkel is egybeesik: 26 évvel ezelőtt ezekben a napokban kapta az utolsó csapásokat a német fasizmus. A Harmadik Birodalom összeomlott, de annak a győzelemnek, amelyet a szovjet hadsereg katonái és a szövetségesek a német fasizmus fölött arattak, egyik nagy történelmi eredménye, hogy a romokon létrejött a német munkás-paraszt állam. Az NDK egykor Németország szegényebb része volt, ma a világ tizedik legfejlettebb ipari országa. Egykor junkerek hitbizománya, ma virágzó, önálló állam. A felszabadított földön a nép lerázta magáról a földbirtokosok és a tőkések igáját, kialakította a szocialista társadalmi rendet. A német munkás-paraszt állam megalakulása fordulat Európa történetében. A negyed évszázad alatt, nehéz utat járt meg ez az ország, de fejlődése immár imponáló. Iparcikkei négy világrészben ismertek, s a lipcsei vásáron a legnagyobb világcégek is szívesen vesznek részt. Bizton támaszkodva arra a társadalmi-gazdasági alapra, amelyet megteremtett. Az NDK a nemzetközi élet jelentős tényezője lett. Megjelent a világpolitika színterén, s nemcsak német földön, a múltba veszett birodalom határain belül, képviseli a haladást és a békét, hanem — a testvéri szocialista országokkal karöltve — a nemzetközi porondon is. A Német Demokratikus Köztársaság mind nagyobb tekintélyt szerez magának a nem szocialista világban is. Letűnt a Hallstein-doktrína kora! Ma már 29 állammal van Berlinnek diplomáciai kapcsolata, 34 másikkal tart fönn hivatalos kapcsolatot, és csaknem 300 nemzetközi szervezet tagja. Annak, hogy még nem minden kormány ismeri el diplomáciailag a Német Demokratikus Köztársaságot, egyik fő oka a tőkés német állam, a Német Szövetségi Köztársaság magatartása. Bonn álláspontját azzal indokolja, hogy a két német állam „nem külföld egymás számára”, tehát úgynevezett „belnémet” kapcsolatokat kell egymással teremteniük. Valójában ilyen kapcsolatok nincsenek, és nem is lehetnek, hiszen a változatlanul tőkés Német Szövetségi Köztársaság mellett van önálló és szuverén szocialista német állam is, a Német Demokratikus Köztársaság. Szükséges és kívánatos az NDK és az NSZK közötti jó viszony, de csak a szuverén országok közötti nemzetközi kapcsolatok normái alapján. Az NDK elismerése az európai kibontakozás egyik fő feltétele. Az NDK mind a belső építésben, mind nemzetközi helyzetét tekintve, fölfelé ívelő úton halad. Biztosítékot nyújtanak erre eddigi sikerei, biztosítékot nyújt az internacionalista összefogás a testvéri szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval. E felszabadulási ütanp emlékezés és alkalom a Jóesőbe mutató gondolatok összefoglalására. Alkatom szívből jövő jókívánságaink kifejezésére. Brezsnyev fogadta a francia külügyminisztert Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, pénteken megbeszélést folytatott a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó Maurice Schumann francia külügyminiszterrel. Mint közölték, a megbeszélésen a szovjet—francia kapcsolatok fejlődésének távlataival és néhány más kérdéssel foglalkoztak. A meleg, baráti légkörben folyt megbeszélésen Gnomiko szovjet külügyminiszter is részt vett. A francia külügyminiszter pénteken befejezte a szovjet kormány meghívására Moszkvában tett négynapos hivatalos látogatását, és a délutáni órákban repülőgépen visszautazott Párizsba. A pokolgép úgy robbant, hogy az sérült meg, aki a bombát elhelyezte. Ha a nyugati világ dollártulajdonosinak egy része is követelné valutatartalékainak aranyra váltását, az amerikai kormány kénytelen lenne aranyzárlatot elrendelni. Ekkor viszont — amint azt a New York Times közgazdasági szemleírója megállapította : azonnal kiderülne, hogy a dollár valójában már régóta megszűnt mint átváltható valuta. Lázas beteg a nyugati világ eddig mindenhatónak vélt fizetési eszköze. A nagy kapitalista bankok többségében mindinkább megkérdőjelezik az USA gazdasági megbízhatóságát. Pedig nem is olyan régen még az angol fontnak nyújtottak életmentő segítséget, s talán ez a tranzakció bátorította fel igazán a Nixon-kormányt, hogy eleve döntőbíróként lépjen fel a nyugati világ valamennyi gazdasági kérdésében. Megfigyelők véleménye szerint a szinte hisztérikus színezetet öltő dollárválság oka az expanzív gazdaságpolitikában keresendő. Abban, hogy az idei költségvetési évben mintegy 30 milliárd dolláros államháztartási deficittel számoltak, így próbálván ösztönzést adni a stagnáló gazdasági életnek. Másként szólva: a gazdaság reális talajt nélkülöző felélénkítésével 1972-re, az elnökválasztás esztendejére „elviselhető” szintre akarták csökkenteni a jelenleg több mint ötmilliónyi munkanélküliséget. Ez kitűnő esélyt kínált volna Kuponnak ..az újraválasztáshoz. Csakhát az egész machinációból az európai pénzpiacon azt a következtetést vonták le, hogy a Fehér Ház minden fogadkozása és ígérete ellenére a dollár évi 5—6 százalékos inflációja folytatódik. Érthető, ha ilyen körülmények között az USA fő kereskedelmi partnerei nem hajlandók tovább növelni dollárkészleteiket, amelyek már így is jóval meghaladták az amerikai aranytartalékokat. Egy hír szerint így áll a helyzet: a külföldi kormányok és magánzók birtokában 60 milliárdnyi papírdollárkészlet van, az amerikai aranytartalék pedig nem haladja meg a 11 milliárdot. Pillanatnyilag nem könnyű a washingtoni gazdasági szakértők dolga. Nincs ugyan „fekete péntek”, a kapkodás és a kiútkeresés azonban tagadhatatlan. Az is már világos azonban, hogy a partnerekkel együtt megkeresik a megfelelő megoldást. Brüsszelben ma kezdődik az Európai Gazdasági Közösség miniszteri tanácsa. Itt már napirendre kerül az a bonni indítvány, amely a valutaválság megoldására „nyugat-európai szintű” verziót terjeszt elő. Ennek a lényege, hogy a mostani rögzített árfolyamot nem változtatják meg, s ily módon átsegítik a nehézségeken a dollárt, vagyis a krízis egyik kinövését gyógyító műtéttel lenyesik. A másikat, a politikai következményt azonban már nem ilyen egyszerű megszüntetni. Gazdasági értelemben elképzelhető a rendezés, de a dollárválságot kísérő politikai vereség a továbbiakban is érezteti majd a hatását, mind a bel-, mind pedig a külpolitikában. S mivel erről Washingtonban ez ideig még mélyen hallgatnak, feltehetően ez a fájdalmasabb. Ezügyben érdemes odafigyelni Edward Hambro, az ENSZ-közgyűlés norvég elnökének kijelentésére, aki hangsúlyozta: „Úgy kell megváltoztatni a jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszert, hogy az ne függjön az Egyesült Államok belső pénzügyi helyzetétől.” Vagyis: Washington söprögessen a saját portáján és ne szórja a port mások szemébe... Hogy a papírdollár-manipuláció ennyire kritikusan ütött vissza, abban nem kis szerep jutott az Egyesült Államok katonai elkötelezettségeinek. Az indokínai agresszió, Izrael nagymértékű támogatása, a világ más térségeiben vállalt zsandárszerep, valamint a fegyverkezés fokozott üteme nyomasztó teherként nehezedik az amerikai gazdaságra. Közkeletű szóhasználattal élve: elviszi a pénzt a háztól. A haladó világ ítélete egyértelműen világos: az USA azzal, hogy fegyveresen beavatkozik Indokínában és tevékenyen támogat minden rendű és rangú agresszort, a világbéke első számú ellensége. Ezt már igen nagy tömegek látják az Egyesült Államokban is. A mostanában zajló nagy béketüntetések azt mutatják, mind több az amerikai politikát elvetők száma. S ez arra mutat, hogy az Egyesült Államok kormányának nem Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában kellene hajszolni minden áron a katonai győzelmet, hanem az egyre égetőbb belpolitikai problémák megoldására kellene törekednie. A közelgő elnökválasztás során ugyanis nem azt fogják majd latolgatni a választók amit megválasztása előtt mondott az elnök, hanem azt kérik számon, amit teljesített. Amikor „félidős” volt Nixon kormánya, igen kevés jót mondhatott el tevékenységéről. A be nem váltott ígéretek sora szaporodik: a dollárválság éppen azt jelzi, hogy a gazdasági bajok tovább gyűrűznek, nem csökken a munkanélküliség, nő az elégedetlenség. S ha ez így megy tovább, Nixon neve után odaírják majd a címet: az Egyesült Államok volt elnöke. Sz. I. Dollárválság politikai vereség