Nógrád, 1971. május (27. évfolyam. 102-126. szám)

1971-05-08 / 107. szám

Fock Jenő felszólalása (Folytatás az 1. oldalról) részt­ fordítsunk beruházásra, felhalmozásra. Ahhoz, hogy a tervezett arányoka­t be tud­juk tartani, a kormány ne­vében kérem a szakszerveze­tek segítségét a beruházási munkákhoz is. A továbbiakban a munka­erőmozgásról, a törzsgárda­­ta­gok nagyobb megbecsülé­séről, a szocialista brigád­­mozg­alomról beszélt, majd a káderpolitikáról szólt a a töb­bi között, ezeket mondta: — Megesik, hogy évekig tartó túlzott türelemmel el­nézzük az egy-egy vállalatot már túlhaladott módszerek­kel vezető igazgató műkö­dését, olyan vezetőét, aki nem törődik sem az üzemi­ demokráciával, sem önmaga továbbképzésével, de azzal sem, hogy körülötte ú­j ká­derek nevelődjenek, pedig látjuk, hogy felnőnek mel­lette rátermettebb, hozzá ké­pest fejjel ki­magas­­­óbb ká­derek. Ezzel a problémával is meg kell birkózni, bátrab­ban alkalmazva a káderpoli­tika helyes elveit. Szociális kérdésekkel fog­lalkozva elmodta: ezen a területen gördülékenyebb a kormány és a szakszerveze­tek együttműködése. A fela­datok között utalt arra, hogy már ez év végéig rendezni kellene azoknak a nyugdíj­­korhatárt elérőknek a hely­zetét, akik még jó egészség­nek örvendenek, bírják a munkát. — Már a jövő évben be kellene vezetnünk olyan gyakorlatot — mondta Fock Jenő, amely arra ösztönzi a korhatárt elérőket, hogy ne akarjanak rögtön nyugdíjba menni. Változtatni lehetne a jelenlegi­ előíráson, miszerint a ny­u­gd­íjösszeg felső határa az eredeti kereset 75 száza­léka. Ezt fel kellene emelni 80—85, vagy 90 százalékra, olyan formán, hogy a nyug­díjkorhatár után munkában töltött további évek kétsze­resein vagy háromszorosan számítsanak. Azon is gon­dolkodnunk kell, hogy ki­terjesszük a nyugdíjasok egyes területeken már tíz-,­­illetve tizenkétezer forintban megállapított, az évi hatezer­­ forinthoz képest már jóval­­ felemelt kereseti lehetőségét. Ennek kidolgozásá­ban i> van még tennivalónk. Vita után jó határozat __ Sok szó esett a kongres­­­szuson a nők helyzetének ja­vításáról. Természetesen gyö­keresen a kormányzat akkor tudna javítani, ha az anyagi lehetőségek ezt jobban meg­engednék. Elsősorban a textil­iparban, de más ágazatokban is, ahol három műszakban dolgoznak. A kezdeti lépés már megtörtént azzal, hogy számos üzem — saját elhatá­rozásból — már megszüntette az anyák beosztását éjszakai műszakra. E helyről is kér­jük, kövessék mások is a példát. Következő témaként a ké­szülő ifjúsági törvénnyel fog­lalkozott. Kitért arra, hogy számos olyan területen, amellyel kapcsolatban konk­rétan nem intézkedik majd a törvény, illetőleg az érintett minisztériumok végrehajtási utasítása, a szakszervezetekkel közösen további intézkedése­ket lehet és kell majd kidol­gozni. A továbbiakban Fock Jenő arról szólt, hogy a negyedik ötéves tervben meghatározott 400 OOO lakás felépítésével kapcsolatban semmiféle alku­nak, vitának helye nincs, mert csak ennek a vállalásnak a teljesítésével tudjuk majd a 15 éves lakásépítési progra­munkat is megvalósítani. Említett olyan tém­ákat is, amelyekben felmerülhetnek véleménykülönbségek a kor­mány és a szakszervezetek között, de érdemi eszmecse­rékkel itt is lehet jó határo­zatokat hozni. Egyes üzemek ugyanis fel­futtatják majd termelésüket, s ehhez új munkaerőre lesz szükségük, amit máshonnan szereznek meg. Tehát a gaz­daságosan termelő, távlatban is jó piaccal rendelkező üze­mek gyorsabban fejlődhetnek. Más üzemeknél viszont — olyanoknál, amelyek elavult gyártmányokat készítenek, s ezekhez is nehezen tudnak piacot találni — meg kell von­ni az állami támogatást. Ezek­nél az üzemeknél tehát mun­kaerő-csökkentésről, egyes esetekben az üzem bezárásá­ról is szó lehet. Természetesen ez magával hoz különféle olya emberi problémákat, amelyek kapcsán a szakszer­vezeteknek sarkukra kell áll­niuk a kormánynál. Amennyi­ben például egy budapesti kis­vagy középüzemről van szó, úgy vélem, minden további nélkül hozzájárulhatunk ah­hoz, hogy ha gazdaságtalanul termel — és ez a reform so­rán bebizonyosodott — akkor inkább csukja be a kapuit, vagy nyissa meg egy nagy vállalat előtt, esetleg legyen annak leányvállalata, s mun­kásgárdája a másik üzem gyártmányait termelje, na­gyobb mennyiségben, és még olcsóbban. Más jellegű problémát je­lent például egy iparilag fej­letlen vidéki város. Ilyenkor a kormánynak sokszorosan meg kell gondolnia, hogy hagyja-e az ilyen helyein működő üze­met tönkremenni, szanálja-e, és a munkaerőt helyezze el máshová, vagy éppenséggel néhány évig a korábbinál is nagyobb segítségeit adjon ah­hoz, hogy az üzem talpra tud­jon állni, és dolgozhasson. E problémák kapcsán Fock Jenő hangsúlyozta: azok az üzemek, amelyek az államközi gyártmányokat készítik, sem­miképpen sem hivatkozhatnak a gazdaságirányítási rend­szerre, arra, hogy ez számuk­ra gazdaságosabb termékek előállítására ösztönzi őket Egyébként ezeket a vállalato­kat már az államközi szerző­dések előkészítésébe is bevon­ják, s ha a szerződések meg­kötése után kiderült, hogy az üzem más terméket mégis gazdaságosabban tudna gyár­tani, a kormány a segítségük­re siet. Az árak feleljenek m­eg az igényeknek o o ! — A kormánynak — hang­súlyozva Fock Jenő — az az álláspontja, hogy fokozni kell a reform hatékonyságát. Az adottságainknak mind jobban megfelelő struktúra kialakí­tása rendkívül fontos kérdése népgazdaságunknak. E tekin­tetben szintén szükség van arra, hogy a kormányzat kon­zultáljon és szót értsen a szakszervezeti vezetéssel. Ugyancsak szép, de nehéz feladat a munkaidő további csökkentése azokon a terüle­teken, ahol ez még nem tör­tént meg. Alig néhány hónap telt el azóta, hogy pártunk kongresszusa erre határozatot hozott, s kimondta, hogy olyan ütemben kell végrehajtani, ahogyan annak feltételeit meg tudjuk teremteni. Ehhez ter­mészetesen több évre van szükség. E kérdésben a kor­mány és a SZOT közös hatá­rozatot is hozott, hogy ez év végéig a szakszervezetek, az illetékes ágazati miniszterek, a SZOT és a Munkaügyi Mi­nisztérium koordinálásával dolgozzanak ki ütemtervet. Fock Jenő emlékeztetett ar­ra, hogy kétmillió ember mun­kaideje már csökkent, s hoz­záfűzte: az ipari és építőipari dolgozók munkaidejének csök­kentését a második szakaszban már gyorsított tempóban haj­tották végre, s ebből hibák, népgazdasági károk származ­tak. Sokszor álltak a rövidebb munkaidő miatt kirakatlanul a vagonok, mert éppen sza­bad szombat volt, a termelé­kenység jó ideig stagnált, nö­vekedett a túlórák száma, s ez utóbbi tendencia még most is tart. A mostani tanácskozást tel­jes joggal úgy foghatom fel, mint munkásosztályunk par­lamentjének ülésszakát, és ahogyan a Parlamentben a kormány odafigyel minden felszólalásra — s nemcsak a miniszterekhez szóló közvetlen interpellációkra —, ugyanúgy ígérhetem, hogy az itteni kongresszuson elhangzott, va­lamennyi felszólalást a jegy­zőkönyvek alapján átvizsgá­lunk. Mindazt, amai az itteni vitában a kormányzatra te­endő«k­ró, a kormány mun­katerv­eiben figyelembe vesz­. „ szűk. B kérdésekre a SZOT Sikeres negy esztendő vezetőivel történő tanácskozá­séránkon vissza fogunk térni. — Azt hiszem," lesz egy te­rület — mondotta —, ahol so­kat vitatkozunk majd: ez pe­dig az árkérdés. Ligeti László elvtárs az egyik fogkrém árá­nak emeléséről tett említést. Jól tudom, hogy további pél­dákat is fel tudna sorolni. Én is boldog lennék, ha csupán ilyen példákat ismernék. Er­re hivatott szerveink tavaly 30 ezer ellenőrzést folytattak, ennek kapcsán korrigáltattak árakat, néhány kirívó esetben pedig jelentős gazdasági bír­ságokat is kiszabtak jogtalan áremelkedésekért. Tudom te­hát, hogy az árak területén nincs minden rendben. Ugyanakkor szeretném, ha el­hinnék, hogy a Statisztikai Hi­vatal nem szépíti az adato­kat, amikor kimutatja — hi­szen ezt az ENSZ statisztiká­ja is megerősíti —, hogy az elmúlt 3 évben évente 1—2 százaléknál nagyobb mérték­ben soha nem emelkedett az árszínvonal Magyarországon. De van itt egy nagyobb kérdés is — folytatta — a re­form bevezetésekor állást fog­laltunk abban, hogy a fo­gyasztói árakat is úgy kell alakítani, hogy azok megfe­leljenek a ráfordított érték­nek. Nem sokkal később rá­jöttünk, hogy ezt a feladatot csak nagyon lassan lehet vég­rehajtani. Oly módon, aho­gyan erre a SZOT beszámo­lója is utalt. Ha az árintézke­dés áremelést jelent, a lakos­ságot érzékenyen érintő terü­leteken, ha például a hús árá­nak emelésére kerülne sor, akkor ezt ne csak árcsökken­téssel ellensúlyozzuk, főleg ne csak olyan árcsökkentéssel, amely a dolgozók sokkal sző­kébb rétegét érinti, hanem egyben béremelésekkel a csa­ládi pótlék és a nyugdíj nö­velésével is ellensúayozzuk. Komoly vitákkal kell előké­szítenünk Mwvrk­ a feladatnak a megoldását, amit itt a kongresszuson úgy fogalmaz­tak meg, hogy szükséges a he­lyesebb bérarányok kialakítá­sa, és hogy évekre előre dol­gozzák ki, szabj­ák meg * Mte színvonal, a bérarányok ala­kulását. Ez sem lesz könnyű feladat. Nagyon sok szem­pontot, érvet és ellenérvet kell figyelembe venni ahhoz, hogy jól megoldjuk. Berenseéeűl hangsúlyozta, hogy sizezee négy esztendő áll mögöttünk és lelkesítő, nagy feladatokat kell megol­dani a következő esztendők­ben. A kormány, a szakszer­vezetek, a dolgozók gondjait is ismerjük, megértjük, azok saját gondjaink is, amelyek megoldásáért továbbra is együtt kell munkálkodni. Fock Jenő nagy tapssal fo­gadott beszéde után több kül­földi testvérszakszervezet de­legációjának vezetője kapott szót. (MTI) Dr. Ajtai Miklós az angol külügyminiszternél Dr. Ajtai Miklós, a Minisz­tertanács elnökhelyettese pén­teken Londonban másodszor is tárgyalt John Davies brit ke­reskedelem- és iparügyi mi­niszterrel.­A hétfőn megkez­dett tárgyalások ezzel befe­jeződtek. Sír John Stevens, a kelet­­európai kereskedelmi tanács n­evű brit szervezet elnöke ebédet adott át­ Ajtai Miklós és kísérete tiszteletére. Sir Alec Douglas-Home brit külügyminiszter pénteken délután a külügyminisztérium épületében megbeszélést folyta­tott dr. Ajtai Miklóssal, a Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány elnökhelyet­tesével. A beszélgetésben részt vett dr. Házi Vencel, hazánk londoni nagykövete is. (MTI) NÓGRÁD - 1971. május 8., szombat T, Fordulat Európa történetében Ma üli meg a Német Demokratikus Köztársaság felsza­badulásának 26. évfordulóját. Ez az ünnep más megemlé­kezésekkel is egybeesik: 26 évvel ezelőtt ezekben a napok­ban kapta az utolsó csapásokat a német fasizmus. A Har­madik Birodalom összeomlott, de annak a győzelemnek, ame­lyet a szovjet hadsereg katonái és a szövetségesek a német fasizmus fölött arattak, egyik nagy történelmi eredménye, hogy a romokon létrejött a német munkás-paraszt állam. Az NDK egykor Németország szegényebb része volt, ma a világ tizedik legfejlettebb ipari országa. Egykor junkerek hitbizománya, ma virágzó, önálló állam. A felszabadított földön a nép lerázta magáról a földbirtokosok és a tőké­sek igáját, kialakította a szocialista társadalmi rendet. A német munkás-paraszt állam megalakulása fordulat Európa történetében. A negyed évszázad alatt, nehéz utat járt meg ez az or­szág, de fejlődése immár imponáló. Iparcikkei négy világ­részben ismertek, s a lipcsei vásáron a legnagyobb világcé­gek is szívesen vesznek részt. Bizton támaszkodva arra a társadalmi-gazdasági alapra, amelyet megteremtett. Az NDK a nemzetközi élet jelentős tényezője lett. Megjelent a világ­politika színterén, s nemcsak német földön, a múltba veszett birodalom határain belül, képviseli a haladást és a békét, hanem — a testvéri szocialista országokkal karöltve — a nemzetközi porondon is. A Német Demokratikus Köztársaság mind nagyobb te­kintélyt szerez magának a nem szocialista világban is. Le­tűnt a Hallstein-doktrína kora! Ma már 29 állammal van Berlinnek diplomáciai kapcsolata, 34 másikkal tart fönn hivatalos kapcsolatot, és csaknem 300 nemzetközi szervezet tagja. Annak, hogy még nem minden kormány ismeri el diplomáciailag a Német Demokratikus Köztársaságot, egyik fő oka a tőkés német állam, a Német Szövetségi Köztársa­ság magatartása. Bonn álláspontját azzal indokolja, hogy a két német állam „nem külföld egymás számára”, tehát úgy­nevezett „belnémet” kapcsolatokat kell egymással teremte­niük. Valójában ilyen kapcsolatok nincsenek, és nem is le­hetnek, hiszen a változatlanul tőkés Német Szövetségi Köz­társaság mellett van önálló és szuverén szocialista német állam is, a Német Demokratikus Köztársaság. Szükséges és kívánatos az NDK és az NSZK közötti jó viszony, de csak a szuverén országok közötti nemzetközi kapcsolatok normái alapján. Az NDK elismerése az európai kibontakozás egyik fő feltétele. Az NDK mind a belső építésben, mind nemzetközi hely­zetét tekintve, fölfelé ívelő úton halad. Biztosítékot nyújta­nak erre eddigi sikerei, biztosítékot nyújt az internaciona­lista összefogás a testvéri szocialista országokkal, elsősor­ban a Szovjetunióval. E felszabadulási ütanp emlékezés és alkalom a Jóesőbe mutató gondolatok összefoglalására. Alkatom szívből jövő jókívánságaink kifejezésére. Brezsnyev fogadta a francia külügyminisztert Leonyid Brezsnyev,­­ az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, péntek­en megbeszé­lést folytatott a hivatalos lá­togatáson Moszkvában tartóz­kodó Maurice Schumann fran­cia külügyminiszterrel. Mint közölték, a megbeszé­lésen a szovjet—francia kap­csolatok fejlődésének távlatai­val és néhány más kérdéssel foglalkoztak. A meleg, baráti légkörben folyt megbeszélé­sen Gnomiko szovjet külügy­miniszter is részt vett. A francia külügyminiszter pénteken befejezte a szovjet kormány meghívására Moszk­vában tett négynapos hivata­los látogatását, és a délutáni órákban repülőgépen vissza­utazott Párizsba. A pokolgép úgy robbant, hogy az sérült meg, aki a bombát elhelyezte. Ha a nyu­gati világ dollártulajdonosi­­nak egy része is követelné va­lutatartalékainak aranyra vál­tását, az amerikai kormány kénytelen lenne aranyzárlatot elrendelni. Ekkor viszont — amint azt a New York Times közgazdasági szemleírója meg­állapította : azonnal kiderül­ne, hogy a dollár valójában már régóta megszűnt mint át­váltható valuta. Lázas beteg a nyugati világ eddig minden­hatónak vélt fizetési eszköze. A nagy kapitalista bankok többségében mindinkább meg­kérdőjelezik az USA gazdasá­gi megbízhatóságát. Pedig nem is olyan régen még az angol fontnak nyújtottak élet­mentő segítséget, s talán ez a tranzakció bátorította fel iga­zán a Nixon-kormányt, hogy eleve döntőbíróként lépjen fel a nyugati világ valamen­­­nyi gazdasági kérdésében. Megfigyelők véleménye sze­rint a szinte hisztérikus szí­nezetet öltő dollárválság oka az expanzív gazdaságpoliti­kában keresendő. Abban, hogy az idei költségvetési évben mintegy 30 milliárd dolláros államháztartási deficittel szá­moltak, így próbálván ösztön­zést adni a stagnáló gazdasá­gi életnek. Másként szólva: a gazdaság reális talajt nélkü­löző felélénkítésével 1972-re, az elnökválasztás esztendejé­re „elviselhető” szintre akar­ták csökkenteni a jelenleg több mint ötmilliónyi munka­­nélküliséget. Ez kitűnő esélyt kínált­­­ volna Kuponnak ..az új­ra­választáshoz. Csakhát az egész machinációból az euró­pai pénzpiacon azt a követ­keztetést vonták le, hogy a Fehér Ház minden fogadkozá­sa és ígérete ellenére a dollár évi 5—6 százalékos­­ inflációja folytatódik. Érthető, ha ilyen körülmények között az USA fő kereskedelmi partnerei nem hajlandók tovább növelni dol­lárkészleteiket, amelyek már így is jóval meghaladták az amerikai aranytartalékokat. Egy hír szerint így áll a hely­zet: a külföldi kormányok és magánzók birtokában 60 mil­liárdnyi papírdollárkészlet van, az amerikai aranytarta­lék pedig nem haladja meg a 11 milliárdot. Pillanatnyilag nem könnyű a washingtoni gazdasági szak­értők dolga. Nincs ugyan „fe­kete péntek”, a kapkodás és a kiútkeresés azonban tagad­hatatlan. Az is már világos azonban, hogy a partnerekkel együtt megkeresik a megfele­lő megoldást. Brüsszelben ma kezdődik az Európai Gazda­sági Közösség miniszteri ta­nácsa. Itt már napirendre ke­rül az a bonni indítvány, amely a valutaválság megol­dására „nyugat-európai szin­tű” verziót terjeszt elő. Ennek a lényege, hogy a mostani rögzített árfolyamot nem vál­toztatják meg, s ily módon átsegítik a nehézségeken a dollárt, vagyis a krízis egyik kinövését gyógyító műtéttel lenyesik. A másikat, a politikai kö­vetkezményt azonban már nem ilyen egyszerű megszün­tetni. Gazdasági értelemben elképzelhető a rendezés, de a dollárválságot kísérő politikai vereség a továbbiakban is érezteti majd a hatását, mind a bel-, mind pedig a külpoli­tikában. S mivel erről Washingtonban ez ideig még mélyen hallgatnak, feltehető­en ez a fájdalmasabb. Ezügy­­ben érdemes odafigyelni Ed­ward Hambro, az ENSZ-köz­­gyűlés norvég elnökének kije­lentésére, aki hangsúlyozta: „Úgy kell megváltoztatni a je­lenlegi nemzetközi pénzügyi rendszert, hogy az ne függjön az Egyesült Államok belső pénzügyi helyzetétől.” Vagy­is: Washington söprögessen a saját portáján és ne szórja a port mások szemébe... Hogy a papírdollár-manipu­­láció ennyire kritikusan ütött vissza, abban nem kis szerep jutott az Egyesült Államok katonai elkötelezettségeinek. Az indokínai agresszió, Izrael nagymértékű támogatása, a világ más térségeiben vállalt zsandárszerep, valamint a fegyverkezés fokozott üteme nyomasztó teherként neheze­dik az amerikai gazdaságra. Közkeletű szóhasználattal él­ve: elviszi a pénzt a háztól. A haladó világ ítélete egyértel­műen világos: az USA azzal, hogy fegyveresen beavatkozik Indokínában és tevékenyen támogat minden rendű és rangú agresszort, a világbéke első számú ellensége. Ezt már igen nagy tömegek látják az Egyesült Államokban is. A mostanában zajló nagy béke­­tüntetések azt mutatják, mind több az amerikai politikát el­vetők száma. S ez arra mu­tat, hogy az Egyesült Álla­mok kormányának nem Viet­namban, Laoszban és Kam­bodzsában kellene hajszolni minden áron a katonai győ­zelmet, hanem az egyre égetőbb belpolitikai problé­mák megoldására kellene tö­rekednie. A közelgő elnökvá­lasztás során ugyanis nem azt fogják majd latolgatni a vá­lasztók amit megválasztása előtt mondott az elnök, ha­nem azt kérik számon, amit teljesített. Amikor „félidős” volt Nixon kormánya, igen kevés jót mondhatott el tevékenységé­ről. A be nem váltott ígéretek sora szaporodik: a dollárvál­ság éppen azt jelzi, hogy a gazdasági bajok tovább gyű­rűznek, nem csökken a mun­kanélküliség, nő az elégedet­lenség. S ha ez így megy to­vább, Nixon neve után oda­írják majd a címet: az Egye­sült Államok volt elnöke. Sz. I. Dollárválság politikai vereség

Next