Nógrád, 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)

1983-06-03 / 130. szám

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetünket fejez­zük ki mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, fiam, testvérünk, rokonunk, ID. PATTERMAN JÁNOS temetésén megjelentek, sírjá­ra virágot helyeztek, és mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönetet mondunk a városgazdálkodási vállalat vezetőinek, dolgozói­nak, a párt alapszervezetének, valamint a munkásőrség és a rendőrség tagjainak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Balassagyarmat Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a szeretett édesapa, nagyapa, HRABECZ GYULA temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek s részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Próbafogsort készít Izsó Imre, a salgótarjáni fogtechnikai laboratórium munkatársa. Az itt dolgozók hosszú ideje küzdenek a munkahelyi túlzsúfoltság és helyszűke okozta gon­dokkal. Ezek ellenére igyekszenek jó munkájukkal kielégíteni a megye igényeit. Barna Alfréd felvétele Budapesti munkahelyeink­re felveszünk: — villanyszerelőket, — víz- és gázvezeték­szerelőket, — központifűtés-szerelőket, — szerkezeti lakatosokat, — kőműveseket, — hőszigetelőket, — mázolókat, valamint a felsorolt szakmákba be­tanított és segédmunkáso­kat (nyugdíjasokat is). Modern munkásszállásun­kon, háromágyas szobák­ban kényelmes elhelyezés, naponta kétszer meleg ét­kezés, illetve térítés. Na­ponta 30,— Ft különélési pótlék, menetjegytérítés. Szakmai képzésre és to­vábbképzésre lehetőség van. Jelentkezni lehet: Fővárosi Szerelőipari Vállalat. Budapest IX., Kop­pány u. 5—11. Telefon: 336-560, 83-as mellék. Az Észak-magyarországi 'WeíT, Nyersanyaghasznosító vállalat . ' a megye területén­­­önálló kiskereskedelmi tevékenység keretén belül szerződést köt hasznosítható hulladékok felvásárlására, gyűjtésére. Feltétel: gyűjtőkereskedői kisipar kiváltása. Jelentkezés: személyesen a területileg illetékes MÉH-telep vezetőjénél, vagy a vállalat központjának lakóterületi osz­tályán. 3501 Miskolc-Sajópart. Telefon: 18-454. Ügyintéző: Molnár József. Gombatermelők figyelem ! Laskagomba termesztésére alkalmas átszövetett alapanyag szövetkezetünk gombatelepén 420 Ft/g áron kapható. Megkeresésére a termeléssel kapcsolatos tájékoztatót posta­­fordultával a megadott címre megküldjük. „Aranykalász” Mgtsz., Sajóvámos, gombaüzem. HIRDESSEN ÖN IS A NÓGRÁDBAN! Színes televízió­­csereakció! június 18-ig Ötvözetgyár Salgótarján felvételre ke­res: — villanyszerelőket, — szerkezeti lakatosokat, — általános lakatosokat, kohókarbantartás területé­re. Bérezés gyakorlattól füg­gően megegyezés szerint. Továbbá: férfi segédmun­kásokat betanított kohó­­munkára. Kereseti lehető­ség: 5000—8000 Ft között, teljesítménytől függően. Alkalmazunk diákokat nyá­ri szünidei munkára, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet a válla­lat munkaügyi osztályán, 6—14 óráig. Telefon: 10- 066/36. A Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ ipari osztálya FELAJÁNLJA SZABAD KAPACITÁSÁT, A KÖVETKEZŐ SZAKMÁKBAN: festő, vízvezeték-szerelő. Azonnali vállalási készséget ajánlunk. Megrend­eléseket: a Pásztó, Felszabadulás tér 2. Telefon: 179. címen várjuk. Felveszünk: a Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ ipari telephelyére: villanyszerelőt, Hegesztőt, asztalos SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: Pásztó,­­ Felszabadulás tér 2. Telefon: 179. Fizetés: megegyezés szerint. AKCIÓ — VÁSÁR — AKCIÓ — VÁSÁR — AKCIÓ — VÁSÁR — AKCIÓ — VÁSÁR — AKCIÓ — VÁSÁR- AKCIÓ MZ 250 cm3 ETZ luxus motorkerékpárok. Ára: 23 800 Ft. Ha június 13-ig Salgótarjánban, a JÁRMŰBOLTBAN vásárol, 1000 FT ENGEDMÉNNYEL vásárolhat színes televíziót (Helios, TS, 4322) Salgótarjánban, a LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZBAN Balassagyarmaton, a HÍRADÁSTECHNIKAI BOLTBAN. A használt készüléket átveszi a bizományi áruház. A kapott igazolás szükséges a vásárláshoz. TOVÁBBI KEDVEZMÉNY: fekete-fehér televízió vásárlóinknak! A 2 ÉVRE SZÓLÓ ÁTALÁNYDÍJAS SZERZŐDÉSEN TÚL, 500 FT ENGEDMÉNYT IS ADUNK JÚNIUS 18-IG! Motorvásárlók figyelmébe! Megérkeztek a legújabb BUKÓSISAKOT KAP AJÁNDÉKBA! A Börzsöny ÁFÉSZ pályázatot hirdet a 242. SZÁMÚ NÉZSAI ITALBOLT szerződéses üzemeltetésére 1983. július 1-től 1987. december 31-ig terjedő időszakra. A versenytárgyalást 1983. július 11-én (hétfőn) 8 órakor tartják az ÁFÉSZ központi tárgyalótermében (2651 Rétság, Kossuth u. 4.). A pályázatokat 1983. július 3-ig kell benyújtani az ÁFÉSZ központjába. Érdeklődni lehet az ÁFÉSZ titkárságán. Telefon: 27. ílPKOII­K DIÜTÉSlüIi­s. ■­­ t——■ “——— a HARMINCEZER ki­lométert futott — — PH rendszámú­­ 300-as Lada eladó. Érdeklődni: 16 órá­tól a ll-177-es telefo­non. KÉTÉVES ZUK te­hergépkocsi eladó. Salgótarján, Kilián krt. 94. IV/12. este. ZJ-s Wartburg jó állapotban eladó. Megtekinthető: hét­köznap 15 órától 19 óráig, ünnepnap egész nap. Zagyvapálfalva, Hámán Kató-telep 17. P 21-es Pannónia érvényes műszaki­val olcsón eladó. Ka­­rancskeszi, Fő út 46/a. GARANCIÁLIS, át­írható Lada 1300 S eladó. Cím: 10-977 te­lefonon. MEGKÍMÉLT 125-ÖS Polski FIAT 45 000 Ft-ért eladó. Cím: 10-977 telefonon, 0 km-es VW Jatta C. 1300-as, metálzöld négyajtós (átírható) és ugyanitt 5 éves 1500-as Lada igényes­nek eladó. Telefon : 15-851. NAGYON , megkí­mélt Wartburg eladó. Telefon: 10-681, esti órákban. ÜZEMKÉPES Robur 3 tonnás tehergépko­csi eladó. Balassa­gyarmat, Patvarci út 27. S 100-as Skoda 1985-ig érvényes mű­szakival, megkímélt állapotban eladó. Ba­lassagyarmat, Ifjúság út 27. 17 óra után. Uz írsz Trabant Combi jó állapotban eladó. Pásztó, Lovász­i út 5. Dudás ZO-s 1200-as Lada eladó. Hudák Lajos, Zagyvaróna, Zagyva út 54. PIROS színű 1200- as Zsiguli sürgősen eladó. Salgótarján, Kilián krt. 58. Kovács, 1600-as FIAT eladó Nagybátony, Honvéd út 56. TF-es fehér 1600-as Lada eladó. Rimóc, Dózsa­­ György út 4. ELCSERÉLNÉM Salgótarján, város­központi kétszobás, összkomfortos szö­vetkezeti lakásomat egyszobásra. Garzon is érdekel. Telefon: 15-642. KÉTSZOBÁS, össz­komfortos lakás hos­­­szabb távra bérbeadó. Salgótarján, Ybl Mik­lós út 86. II/8. ZAGYVARAKODÓN téglagarázs villan­­nyal eladó. Érdeklőd­ni: este 13­ 819 tele­fonon. 780 négyszögöl épí­tési telek Zagyvapál­falva Sugár úton el­adó. Érdeklődni: szombat, vasárnap 13—17 óra között. Sal­gótarján, Martos F. út 31. Miklós József. BESZTERCE-tele­pen garázs eladó. Ci; i a 10-977-es tele­fonon. SALGÓTARJÁN­TÓL 12 kilométerre, festői környezetben, a műúttól 200 méter­re, kétszobás, egye­dülálló lakóház egy­­holdnyi gyümölcsfás telekkel eladó. Vil­lany van. Érdeklődni: július 15-ig minden­nap 17 órától. Salgó­tarján. 10-964 tele­fon­szám­on. KERTES családi ház eladó Salgótarján­ban. Érdeklődni: 13-682 telefonon, 17 órától. KARANCSKESZI­BEN FŐ út 141. SZ. alatti családi ház el­adó. Érdeklődni: 14­ 733-as telefonon 7—15 óráig, vagy dél­után 5 órától, Ka­­rancskeszi, Fő út 139. A salgói útelágazó­­­­nál 400 négyszögöl gyümölcsös faház­zal eladó. Megosztás­sal is. Érdeklődni: Salgótarján, Báthori út 5. fszt. 2. A somoskői elága­zóban kétszobás üdü­lő vasszerkezetű bó­déval, 195 négyszögöl telken eladó. Érdek­lődni: Salgótarján, Arany János út 15. 11/19. Telefon: 13­ 765. NAGYBÁTONY Dó­zsa-telepen (kastély mögött) 416 négy­szögöles beépíthető telek eladó. Érdek­lődni: Nagybátony, bányaváros, Lenin út 1. Rakotyay Imré­­né. GARÁZS eladó az Arany János utcában. Érdeklődni: Salgó­tarján, Somogyi Bé­la út 21. (Ferenc-te­­lep). TELJESEN felújí­tott 2 szoba, komfor­tos házrész eladó vagy nagyobbra cse­rélhető. Balassagyar­mat, Temető utca 25. (címfestő). Érdek­lődni: 18 óra után. 2 k­­m2 területen családi ház eladó. Pásztó, Magyar út 13. Érdeklődni: özv. B­orsik György­né, Mikszáth K. út 10. BALASSAGYAR­MATON 1 és 2 fél­szobás 60 m2-es köz­ponti fűtéses OTP- öröklakás eladó kész­pénz -j­ OTP-átválla­­lással. Szilágyiné, Balassagyarmat, Rá­kóczi út 98—126. C. lépcsőház IV/2. KISTEREN­YÉN 120 m2-es lakóterületű kertes családi ház, szuterénnel eladó. Érdeklődni: Kiste­renye, Rákóczi út 91. KARANCSALJA központjában (Ber­csényi út 16/A) két­szobás, konyhás, kertes lakás, valamint a Káposztásban 160 négyszögöl telek el­adó. Érdeklődni le­het: Karancsalja, Ságvári út 31/A. 16 óra után. KÉTSZOBÁS, össz­komfortos OTP-s öröklakás eladó. Sal­gótarján, Ybl Miklós út 43. IH/15. BAGLYASALJAN kétszobás, konyhás családi ház 1258 négy­szögöl kerttel eladó. Érdeklődni: Baglyas­­alja, Petőfi út 129. ŐRHALOM, Rákó­czi út 74. sz. alatt vágnivaló kacsák ol­csó áron kaphatók. KÉTT­RGYAS GROSSER 52-es kö­tőgép eladó. Érdek­lődni lehet: hétköz­nap 5 után, Pásztó, Lenin u. 8. 3. ajtó. Telefon: 196. ELŐNEVELT csir­ke állandóan kapha­tó. Balassagyarmat, Jószív u 68. (Szociá­lis otthonnál.) F 1 vegyes háztáji előnevelt csirke jú­nius 4-től kapható. Forgácsné, Szentkút, élelmiszerbolt mel­lett. ELŐNEVELT csir­kék kaphatók Balas­sagyarmat, Somogy Béla út 13. Petrovsz­kiné, HÁROM tehén hat­hónapos vemhesek magyar­ tarka és egy­éves per sodrott, csi­kó eladó. Mihály­­gerge, Arany János út 4. ELŐNEVELT ka­csa, liba állandóan kapható Mohóra, gyógyszertár mellett. VÁLASZTÁSI ma­lacok eladók. Ipoly­szög, Fő út 59. leczki András. Sze-BETEGSÉG miatt egyéves csíké eladó. Tar, Szondi út 104. VERMONA 100-as énekszerelés, basszus­­gitár eladó. Farsang, Szarján, Ybl M. út 94. A PÁSZTÓI KÓRHÁZ 24 48 órás váltásos be­osztással férfi portást keres. Jelentkezni lehet a kórház gazdasági hivatalában. Az Arany János úti bölcsőde felvételre keres takarítónőt, mosónőt konyhai ki­segítőt. Érdeklődni lehet a bölcsőde ve­zetőjénél. Salgótar­jániak jelentkezései várjuk. KOPORC balassa­gyarmati gyáregysé­ge felvesz kétműsza­kos beosztással könnyű fizikai mun­kára női dolgozókat és elektroműszeré­szeket. Jelentkezés a gyár munkaügyesé­nél, Balassagyarmat, Pozsonyi út 30. SZOBAFESTŐ, má­zoló-tapétázó mester munkát vállal. Tele­fon: 15-398, közü­le­teknek is. A Nógrád megyei Gyermek- és Ifjúság­védő Intézet, Salgó­tarján, Schönherz Zoltán út 9. azonna­li belépéssel takarí­tónőt keres. Jelent­kezés a fenti címen: 60-as nyugdíjas se­gédmunkás férfi sze­rény, nemdohányzó, józan életű ezermes­ter keres középkorú, házias asszonyt. Gyer­mek nem akadály. „Egyedüllét ’81” jel­igére Balassagyar­mat, Luther utca 8. címre kérek. ÖSSZEKÖLTÖZÖK FIGYELEM! Salgó­tarján központjában levő kettő és fél­szobás külön bejá­ratú tanácsi bérlaká­somat két garzonra cserélném. Cím: 10­ 977 telefonon. NUTRIAK eladók: Nagylóc, Bajcsy-Zs. Út 64. Rigó. HÁZASSÁGKÖZ­­VETÍTÉS, szabad­idő-, levelező-, utazá­si, hobbipartnerek keresése az egész or­szág területére! Ön­nel közösen! A leg­olcsóbb irodánál. „Szimpátia­* 8002 Székesfehérvár, Pos­tafiók 90 Különle­ges módszer, garan­tált diszkréció! Kér­je ingyenes tájékoz­­tatónkat REDŐNYKÉSZÍTÉS minden ablakra, rö­vid határidő, díjtalan felmérés. írjon, iö­­*vök! Levélcím: 1145 Budapest Thököly út 117/A. Solymáry György. 33 éves, 170 cm rr»H- sas, diplomás, el'ált nő gyermekv °*'/ai'5 férfi ismeretségét keresi házasság cél­jából. „Megértés" jeligére a kiadóba.

Next