Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-27 / 175. szám

jazzEJ KULTÚRA A Galaxis másik oldala Nincs egy hely, nincs egy hely... A salgótarjáni Galaxis-klub megnyitása óta vitákat kavar a város­ban. Vélemények, érvek és ellenérvek sokasága hangzott már el, de úgy tűnik nem sikerült még a felszínes heveskedésektől elszakadva a dolgok mélyére tekinteni. Mert a bírálatok kereszttüzében is nyilvánvaló, hogy a Galaxisra szükség van. Olyan űrt hivatott betölteni, amelynek messze kongó visszhangja mindeddig süket fülekre talált. Hogy a kezdeményezés első nekifutásra milyen sikerrel járt, s, hogy az előrelépés érdekében mik a teendők, ez lehet a további, józan és segítő szándékú párbeszé­dek tárgya. Az eddigi tapasztalatokról és az újabb fejleményekről a legilletéke­sebb, Andrássy Nóra a József Attila Művelődési Központ Galaxis klubjáért felelős népművelője tájékoztatott: - A klub megnyitása előtt az volt számunkra a kérdés, hogy megszervezzük-e a gyerekek sza­badidős tevékenységét, vagy hagyjuk, hogy a saját elképzelé­seik szerint szórakozzanak, s ők mondják meg mit szeretnének? Végül az utóbbi elképzelés mel­lett döntöttünk. Az ide járó fiatalok rövid idő alatt megkedvelték ezt a helyet, de megelégedtek annyival, hogy tető van a fejük felett, s nem jutottak el odáig, - amit mi sze­rettünk volna - hogy bizonyos érdeklődési körök szerint csopor­tosuljanak, s maguk kezdemé­nyezzék programok szervezését. - Miként segítettek ezen ? Tulajdonképpen kísérleti stá­dium után elhatároztuk, hogy szeptembertől megpróbálunk mi kialakítani programokat, így jött létre a következő rendezvények hetente ismétlődő sorozata: Hét­főn „Beszéljük meg” címmel a fiatalok problémáiról, politiká­ról, társadalomról, bibliáról és még sok egyébről beszélgetnek a jelenlévők, s ezen a napon van a lemezklubunk is. Kedden a „Val­lásokról mindenkinek" sorozat zajlik, este pedig - a gyerekek kezdeményezésére indított - Rocker-klubnak biztosítunk he­lyet. Szerdán az önismereti cso­port tart foglalkozást, csütörtö­kön önvédelmi klubok mutatkoz­nak be. Pénteken a diszkóban szórakozhat a közönség, szomba­ton pedig a Black and White táncklubban bővíthetik tánctudá­sukat az érdeklődők. Ezen kívül, kéthetenként vagy alkalomsze­rűen koncerteket és más rendez­vényeket is szervezünk. - Kik járnak a Galaxisba ? - Mára kialakult a Galaxis törzsközöpsége, amellyel nincs probléma. Fontos számukra, hogy ide bejárhatnak. Összetar­tozásuk erősítésére novembertől tagsági igazolványt is bevezet­tünk. Akiket csak a véletlen hoz el hozzánk, időnként gondot je­lentenek, de őket is igyekszünk határozottan leszerelni, s ha kell, kitiltani a helyiségből. Volt már rá példa, hogy egy ilyen kitiltott csoport „szóvivője” egy szál vi­rággal jött bocsánatot kérni bot­rányos viselkedésükért. - A környékbeli lakók nem örültek a klub indításának!­­ A nyár óta nem érkezett rek­lamáció a környéken lakók részé­ről. A jogos kifogásokat figye­lembe véve próbáljuk a nyugal­­mukat biztosítani. Az italozás és a randalírozás megszüntetése ér­dekében a büfé a diszkók idején nem árusít szeszes italt és hétköz­nap is csak sört lehet kapni. Ter­mészetesen minden eszközzel azt szeretnénk, hogy normális me­derbe tereljük a klub működését. - Tehát elcsitult a vihar. - A fent elmondottakból lát­szik, a művelődési központ a kompromisszumos megegyezés híve. Sajnos azonban az indulatos viták eredményeképpen a szü­lők, az iskolák mind a mai napig rossz szemmel nézik a Galaxis­ban zajló eseményeket, és egyre inkább háttérbe szorulnak a gye­rekek, a gyerekek érdekei. Pedig nem feledhetjük el, hogy ez a kezdeményezés azért indult el, hogy a fiatalok ne a parkokban, utcákon és tereken találjanak „otthont”, hanem értelmesen, le­hetőleg kulturált helyen töltsék el szabadidejüket. S ha ők bőrdzse­kiben járnak, szeretnek a földre ülni, rágóznak és nem hallgatnak komolyzenét, akkor így kell elfo­gadnunk őket, s nem zárhatunk be minden ajtót az orruk előtt. A Galaxis lehetőség. S ezt a lehetőséget nem elutasítani kell, hanem támogatni. A klub műkö­dése nem hiba nélküli, de a szer­vezők jószándéka vitathatatlan. A szándék megvalósításában pe­dig segítenünk kell. Gyerekek­nek, szülőknek, iskoláknak­­ egyaránt. Különben kezdődik a régi nóta „...nincs egy hely ahova mehetnél...” Lénárd Tamás Berkenyei és nógrádi elsősök Szép, gondozott iskolája van a hegyek közé szorult kis falu­nak, Berkenyének. Csak az al­sósok tanultak itt, a nagyobbak a szomszédos Nógrádra jártak. Az épület falán ott a német nyelvű tábla: Grundschule. A lakosság döntő többsége német anyanyelvű. A legkisebbek már az óvodá­ban ismerkednek őseik nyelvé­vel. A nyelvtanulást természete­sen az iskolában is folytatják, így aztán nem csoda, hogy az utcán is egyre többet hallani né­met szót. Reggelente kétszázhúsz gye­rek érkezik a csöngetésre a nóg­rádi iskolába. Túri Gyuláné igazgató arról számol be, hogy ebben a közösségben három nyelvet is tanulhatnak a gyere­kek, szlovákot, németet és oroszt. Az iskolai órák mellett sokfajta szakkör - matematika, német, nyelvművelő, vöröske­resztes, természetjáró, szlovák népi játék, fotó - várja délutá­nonként a gyerekeket. Hétfői számunkban a szurdokpüspöki iskoláról olvashatnak. A berkenyei elsősök: Kovács Erika, Gencelman Edina, Sághy László, Rottenbacher Gabriella, Pintér Annamária és Fehérvári Nikolett. Tanítónő: Laczhegyi Jánosné. A nógrádi elsősök: Kovács Péter, Povazsán Attila, Pikács Tamás, Máté Dezső, Porcsén Lívia, Nagy Balázs, Szám László, Szám Gábor, Less Krisztián, Larczag Szilárd, Debreceni Viktor, Podh­­rágya Erik, Velki Erzsébet, Bertyák Katalin, Lestyán Mónika, Kareczki Melinda, Kelemen Katalin, Czerman Julianna, Less Tamás, Gergely László. 1990. OKTÓBER 27., SZOMBAT Őszi terasz és nagyvilág Hamvas őszibarack, szőlőfür­tök a tálon, meleg és szúrt fény a balassagyarmati Nagy Iván utcai családi ház kicsiny, ám dús kertje fölött, s a műterem előtti tera­szon. Minap még a nyárias idő­ben váltottunk szót Réti Zoltán festőművésszel, akit kerti mun­kája közben zavartunk meg. Az­tán bejött a fagyos idő. Ilyen ez a kor is, egyik szélsőségből kön­nyen átcsaphat a másikba. Réti Zoltán festői életműve azonban mind tartalmilag, mind a stílusirányokat tekintve szélső­ségektől mentes, mondhatni, szervesen épült életmű. Ezen be­lül viszont olyan roppant gazdag gondolatiságban, színvilágban, kompozíciós megoldásokban, amely csak a világot egységben látó, a történelmet megszenve­dett ember és művész sajátja, akinek nincsen szüksége gyorsan változó stílusdivatokra ahhoz, hogy elmondja, milyen az a kor, amelyben él. Mostanában tájemlékeket fest, olajképeket, akvarelleket. Vi­gyáznia kell egészségére, ritkáb­ban mozdul ki otthonról, a tájak emlékeiben élnek. Azt mondja: - Az egyik ilyen emlék az Ipoly és régi kiöntései. Az Ipolyt nem tudom elfogadni egy kisvá­ros patakocskájának most sem. Gyerekkoromban kiöntéskor nem láttam a bokrokat, a fákat, csak a nagy vizet, mindig így képzeltem el a tengert. Aztán 1945 nyarán fogságban meglát­tam az Északi-tengert. Akkor a fákat képzeltem el a víz fölött, így fordult meg a világ. Sok ter­vem van. Tovább foglalkoztat Komjáthy Jenő költészete, Mik­száth Kálmán világa. A „szűk” környezetem változatlanul meg­ihlet, Csesztve, Patvarc, Vadkert, Nagyoroszi. Ilyenkor a lelkiisme­retem megnyugszik, jó, hogy itt élek. S ha akadna, aki úgy véli, kisszerű lehet az ilyen élet, a „szürke” pedagógussors, gondol­jon arra, nemcsak mi vagyunk a világban, a világ is bennünk van. Réti Zoltán művészetében megteremtette a nagyvilágot, emberi, szellemi tartása konok következetességgel érvényesül mind a mai napig, igényességéből sohasem kellett engednie. Ezt is­merték el a nagyvilág kiállítóter­meiben Londontól Tokióig, ahol a palóc táj és ember a maga teljességében nyert befogadást művei által. Zenészi, zenetörté­netírói, képzőművészeti, nem utolsósorban tanári munkássága mára kiteljesedett, megnyugvást kínálhat, s további erőt adhat. Egy valamiben ne higgyünk Réti Zoltánnak, amikor szűk világról beszél, mert nincsen szűk és nin­csen tág világ, csak a világot szű­ken vagy a maga tágasságában érzékelni és érzékeltetni képes mű­vész van, akinek, egy mások szá­mára ismeretlen folyócskáról a tenger, a tengerről pedig a fo­lyócska jut eszébe. T. E. Réti Zoltán: „Megnyugvással tölt el, hogy itt élek...” Fotó: R. Tóth Sztálin téglája Európa keleti felének sajá­tos idényjelensége volt a csil­laghullás, ez a szezon múltá­val immár érdektelenné vált. Leváltották a szobrokat is, az ércnél maradandóbbakat. Mi jöhet még? Például Sztálin téglája. Igaz, ez már Olaszor­szágban esett, és nem is akár­honnan. Mint a La Repubb­­lica megírta, egy derűs napon, Firenze közelében arra figyel­tek föl a járókelők, hogy a templom tetejéről hullik a tég­la. S minden egyesen beégetett üzenet: „Éljen Sztálin". A kissé anakronisztikus szöveg elgondolkodtatta a helybélie­ket, összeférhet-e vajon a mai felfogással egy fél évszázaddal ezelőtti téglaégető vallomása, avagy bontsák le a falakat, és erőszakkal távolítsák el a Go­noszt az Úr házából. Az értelem győzött. De azért a templomot újból be­szentelték. Az ördög nem al­szik, noha befalazták. ‘Diszkin­ Kwr s Kedves Olvasóim! Újból kérem Önöket, hogy levélben­­ pénzt ne adjanak föl címünkre, csak a befizetett utalvány feladóvevényét! A borítékba tett pénzért sem mi, sem a posta nem vállal felelősséget. Köszönjük megértésüket. Petrának és Zolinak eljegyzésük alkalmából szívből gratulálnak: Szülék. Drávái Szabinának Ecsegre! Névnapod alkal­mából sok boldogságot és jó egészséget kívánunk: Mama, Papa, Viki. Kassagranda Jánosnénak Karancslapujtőre! Születésnapja alkalmából kíván Jancsi, Krisztina­­ és Zsuzsanna sok , ^^boldogságot! Katonaerény Bárhogy is alakul a hadihelyzet a Perzsa (Arab)-öbölben, a brit tengerészgyalogosok már beírták nevüket a hadtörténet rózsaszínű lapjaira. Közelebbről is azok, akiket sorsuk és feljebbvalójuk az első vonalba vezényelt. Oda, ahol a legtöbb a homok. Hogy tele van vele a lábbeli? Ez termé­szetes. Hogy ropog a fogad alatt? Kit érdekel. A feszült harci hely­zetben csupán azzal törődik min­denki az altisztektől a táborno­kig, hogy tiszta-e a fegyver. A tengerészgyalogosok tudják, hogy a homok nem kapitulál, ezért cselhez folyamodtak. Elő­vették a hazulról hozott bátorsá­gukat, és úgy találták, hogy éppen méretre szabott. Azóta homok nincs a fegyvercsőben, gondosan védi­­ a gumióvszer. Állítólag könnyű szívvel le­mondtak róla, úgyse tudnák mire használni...

Next