Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)
1990-10-27 / 175. szám
jazzEJ KULTÚRA A Galaxis másik oldala Nincs egy hely, nincs egy hely... A salgótarjáni Galaxis-klub megnyitása óta vitákat kavar a városban. Vélemények, érvek és ellenérvek sokasága hangzott már el, de úgy tűnik nem sikerült még a felszínes heveskedésektől elszakadva a dolgok mélyére tekinteni. Mert a bírálatok kereszttüzében is nyilvánvaló, hogy a Galaxisra szükség van. Olyan űrt hivatott betölteni, amelynek messze kongó visszhangja mindeddig süket fülekre talált. Hogy a kezdeményezés első nekifutásra milyen sikerrel járt, s, hogy az előrelépés érdekében mik a teendők, ez lehet a további, józan és segítő szándékú párbeszédek tárgya. Az eddigi tapasztalatokról és az újabb fejleményekről a legilletékesebb, Andrássy Nóra a József Attila Művelődési Központ Galaxis klubjáért felelős népművelője tájékoztatott: - A klub megnyitása előtt az volt számunkra a kérdés, hogy megszervezzük-e a gyerekek szabadidős tevékenységét, vagy hagyjuk, hogy a saját elképzeléseik szerint szórakozzanak, s ők mondják meg mit szeretnének? Végül az utóbbi elképzelés mellett döntöttünk. Az ide járó fiatalok rövid idő alatt megkedvelték ezt a helyet, de megelégedtek annyival, hogy tető van a fejük felett, s nem jutottak el odáig, - amit mi szerettünk volna - hogy bizonyos érdeklődési körök szerint csoportosuljanak, s maguk kezdeményezzék programok szervezését. - Miként segítettek ezen ? Tulajdonképpen kísérleti stádium után elhatároztuk, hogy szeptembertől megpróbálunk mi kialakítani programokat, így jött létre a következő rendezvények hetente ismétlődő sorozata: Hétfőn „Beszéljük meg” címmel a fiatalok problémáiról, politikáról, társadalomról, bibliáról és még sok egyébről beszélgetnek a jelenlévők, s ezen a napon van a lemezklubunk is. Kedden a „Vallásokról mindenkinek" sorozat zajlik, este pedig - a gyerekek kezdeményezésére indított - Rocker-klubnak biztosítunk helyet. Szerdán az önismereti csoport tart foglalkozást, csütörtökön önvédelmi klubok mutatkoznak be. Pénteken a diszkóban szórakozhat a közönség, szombaton pedig a Black and White táncklubban bővíthetik tánctudásukat az érdeklődők. Ezen kívül, kéthetenként vagy alkalomszerűen koncerteket és más rendezvényeket is szervezünk. - Kik járnak a Galaxisba ? - Mára kialakult a Galaxis törzsközöpsége, amellyel nincs probléma. Fontos számukra, hogy ide bejárhatnak. Összetartozásuk erősítésére novembertől tagsági igazolványt is bevezettünk. Akiket csak a véletlen hoz el hozzánk, időnként gondot jelentenek, de őket is igyekszünk határozottan leszerelni, s ha kell, kitiltani a helyiségből. Volt már rá példa, hogy egy ilyen kitiltott csoport „szóvivője” egy szál virággal jött bocsánatot kérni botrányos viselkedésükért. - A környékbeli lakók nem örültek a klub indításának! A nyár óta nem érkezett reklamáció a környéken lakók részéről. A jogos kifogásokat figyelembe véve próbáljuk a nyugalmukat biztosítani. Az italozás és a randalírozás megszüntetése érdekében a büfé a diszkók idején nem árusít szeszes italt és hétköznap is csak sört lehet kapni. Természetesen minden eszközzel azt szeretnénk, hogy normális mederbe tereljük a klub működését. - Tehát elcsitult a vihar. - A fent elmondottakból látszik, a művelődési központ a kompromisszumos megegyezés híve. Sajnos azonban az indulatos viták eredményeképpen a szülők, az iskolák mind a mai napig rossz szemmel nézik a Galaxisban zajló eseményeket, és egyre inkább háttérbe szorulnak a gyerekek, a gyerekek érdekei. Pedig nem feledhetjük el, hogy ez a kezdeményezés azért indult el, hogy a fiatalok ne a parkokban, utcákon és tereken találjanak „otthont”, hanem értelmesen, lehetőleg kulturált helyen töltsék el szabadidejüket. S ha ők bőrdzsekiben járnak, szeretnek a földre ülni, rágóznak és nem hallgatnak komolyzenét, akkor így kell elfogadnunk őket, s nem zárhatunk be minden ajtót az orruk előtt. A Galaxis lehetőség. S ezt a lehetőséget nem elutasítani kell, hanem támogatni. A klub működése nem hiba nélküli, de a szervezők jószándéka vitathatatlan. A szándék megvalósításában pedig segítenünk kell. Gyerekeknek, szülőknek, iskoláknak egyaránt. Különben kezdődik a régi nóta „...nincs egy hely ahova mehetnél...” Lénárd Tamás Berkenyei és nógrádi elsősök Szép, gondozott iskolája van a hegyek közé szorult kis falunak, Berkenyének. Csak az alsósok tanultak itt, a nagyobbak a szomszédos Nógrádra jártak. Az épület falán ott a német nyelvű tábla: Grundschule. A lakosság döntő többsége német anyanyelvű. A legkisebbek már az óvodában ismerkednek őseik nyelvével. A nyelvtanulást természetesen az iskolában is folytatják, így aztán nem csoda, hogy az utcán is egyre többet hallani német szót. Reggelente kétszázhúsz gyerek érkezik a csöngetésre a nógrádi iskolába. Túri Gyuláné igazgató arról számol be, hogy ebben a közösségben három nyelvet is tanulhatnak a gyerekek, szlovákot, németet és oroszt. Az iskolai órák mellett sokfajta szakkör - matematika, német, nyelvművelő, vöröskeresztes, természetjáró, szlovák népi játék, fotó - várja délutánonként a gyerekeket. Hétfői számunkban a szurdokpüspöki iskoláról olvashatnak. A berkenyei elsősök: Kovács Erika, Gencelman Edina, Sághy László, Rottenbacher Gabriella, Pintér Annamária és Fehérvári Nikolett. Tanítónő: Laczhegyi Jánosné. A nógrádi elsősök: Kovács Péter, Povazsán Attila, Pikács Tamás, Máté Dezső, Porcsén Lívia, Nagy Balázs, Szám László, Szám Gábor, Less Krisztián, Larczag Szilárd, Debreceni Viktor, Podhrágya Erik, Velki Erzsébet, Bertyák Katalin, Lestyán Mónika, Kareczki Melinda, Kelemen Katalin, Czerman Julianna, Less Tamás, Gergely László. 1990. OKTÓBER 27., SZOMBAT Őszi terasz és nagyvilág Hamvas őszibarack, szőlőfürtök a tálon, meleg és szúrt fény a balassagyarmati Nagy Iván utcai családi ház kicsiny, ám dús kertje fölött, s a műterem előtti teraszon. Minap még a nyárias időben váltottunk szót Réti Zoltán festőművésszel, akit kerti munkája közben zavartunk meg. Aztán bejött a fagyos idő. Ilyen ez a kor is, egyik szélsőségből könnyen átcsaphat a másikba. Réti Zoltán festői életműve azonban mind tartalmilag, mind a stílusirányokat tekintve szélsőségektől mentes, mondhatni, szervesen épült életmű. Ezen belül viszont olyan roppant gazdag gondolatiságban, színvilágban, kompozíciós megoldásokban, amely csak a világot egységben látó, a történelmet megszenvedett ember és művész sajátja, akinek nincsen szüksége gyorsan változó stílusdivatokra ahhoz, hogy elmondja, milyen az a kor, amelyben él. Mostanában tájemlékeket fest, olajképeket, akvarelleket. Vigyáznia kell egészségére, ritkábban mozdul ki otthonról, a tájak emlékeiben élnek. Azt mondja: - Az egyik ilyen emlék az Ipoly és régi kiöntései. Az Ipolyt nem tudom elfogadni egy kisváros patakocskájának most sem. Gyerekkoromban kiöntéskor nem láttam a bokrokat, a fákat, csak a nagy vizet, mindig így képzeltem el a tengert. Aztán 1945 nyarán fogságban megláttam az Északi-tengert. Akkor a fákat képzeltem el a víz fölött, így fordult meg a világ. Sok tervem van. Tovább foglalkoztat Komjáthy Jenő költészete, Mikszáth Kálmán világa. A „szűk” környezetem változatlanul megihlet, Csesztve, Patvarc, Vadkert, Nagyoroszi. Ilyenkor a lelkiismeretem megnyugszik, jó, hogy itt élek. S ha akadna, aki úgy véli, kisszerű lehet az ilyen élet, a „szürke” pedagógussors, gondoljon arra, nemcsak mi vagyunk a világban, a világ is bennünk van. Réti Zoltán művészetében megteremtette a nagyvilágot, emberi, szellemi tartása konok következetességgel érvényesül mind a mai napig, igényességéből sohasem kellett engednie. Ezt ismerték el a nagyvilág kiállítótermeiben Londontól Tokióig, ahol a palóc táj és ember a maga teljességében nyert befogadást művei által. Zenészi, zenetörténetírói, képzőművészeti, nem utolsósorban tanári munkássága mára kiteljesedett, megnyugvást kínálhat, s további erőt adhat. Egy valamiben ne higgyünk Réti Zoltánnak, amikor szűk világról beszél, mert nincsen szűk és nincsen tág világ, csak a világot szűken vagy a maga tágasságában érzékelni és érzékeltetni képes művész van, akinek, egy mások számára ismeretlen folyócskáról a tenger, a tengerről pedig a folyócska jut eszébe. T. E. Réti Zoltán: „Megnyugvással tölt el, hogy itt élek...” Fotó: R. Tóth Sztálin téglája Európa keleti felének sajátos idényjelensége volt a csillaghullás, ez a szezon múltával immár érdektelenné vált. Leváltották a szobrokat is, az ércnél maradandóbbakat. Mi jöhet még? Például Sztálin téglája. Igaz, ez már Olaszországban esett, és nem is akárhonnan. Mint a La Repubblica megírta, egy derűs napon, Firenze közelében arra figyeltek föl a járókelők, hogy a templom tetejéről hullik a tégla. S minden egyesen beégetett üzenet: „Éljen Sztálin". A kissé anakronisztikus szöveg elgondolkodtatta a helybélieket, összeférhet-e vajon a mai felfogással egy fél évszázaddal ezelőtti téglaégető vallomása, avagy bontsák le a falakat, és erőszakkal távolítsák el a Gonoszt az Úr házából. Az értelem győzött. De azért a templomot újból beszentelték. Az ördög nem alszik, noha befalazták. ‘Diszkin Kwr s Kedves Olvasóim! Újból kérem Önöket, hogy levélben pénzt ne adjanak föl címünkre, csak a befizetett utalvány feladóvevényét! A borítékba tett pénzért sem mi, sem a posta nem vállal felelősséget. Köszönjük megértésüket. Petrának és Zolinak eljegyzésük alkalmából szívből gratulálnak: Szülék. Drávái Szabinának Ecsegre! Névnapod alkalmából sok boldogságot és jó egészséget kívánunk: Mama, Papa, Viki. Kassagranda Jánosnénak Karancslapujtőre! Születésnapja alkalmából kíván Jancsi, Krisztina és Zsuzsanna sok , ^^boldogságot! Katonaerény Bárhogy is alakul a hadihelyzet a Perzsa (Arab)-öbölben, a brit tengerészgyalogosok már beírták nevüket a hadtörténet rózsaszínű lapjaira. Közelebbről is azok, akiket sorsuk és feljebbvalójuk az első vonalba vezényelt. Oda, ahol a legtöbb a homok. Hogy tele van vele a lábbeli? Ez természetes. Hogy ropog a fogad alatt? Kit érdekel. A feszült harci helyzetben csupán azzal törődik mindenki az altisztektől a tábornokig, hogy tiszta-e a fegyver. A tengerészgyalogosok tudják, hogy a homok nem kapitulál, ezért cselhez folyamodtak. Elővették a hazulról hozott bátorságukat, és úgy találták, hogy éppen méretre szabott. Azóta homok nincs a fegyvercsőben, gondosan védi a gumióvszer. Állítólag könnyű szívvel lemondtak róla, úgyse tudnák mire használni...