Nógrád Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-04 / 180. szám

EGY PERCBEN Visszatér az ördögöktől LABDARÚGÁS A Juventus megkötöt­te talán minden idők legérthetet­lenebb, legellentmondásosabb üz­letét: visszavette a 80-szoros olasz válogatott belső védő Leonardo Bo­­nuccit, akit tavaly 42 millió euróért adott el a Milannak. Cserébe pedig odaadta érte az ugyanazon a posz­ton szereplő, immár a válogatott­ban is bemutatkozott 24 éves Mat­­tia Caldarát, továbbá a transzfer ré­szeként 18 millió euróért átenged­te a Milannak az argentin Gonzalo Higuaínt is, akit két éve kilencven­­millióért vásárolt a Napolitól. ► 15 Többet ér az idei búza MEZŐGAZDASÁG Az idén az elmúlt öt év átlagánál néhány százalékkal kevesebb kalászos gabona termett, ám az árak magasabbak a tavalyi­nál - jelentette be az Agrárminisz­térium mezőgazdaságért felelős ál­lamtitkára. Feldman Zsolt a beta­karítás befejezése alkalmából tar­tott sajtótájékoztatón. ► 7 Menő a KórházSuli PROGRAM Egyre több középiskolás és egyetemista csatlakozik a há­rom tanév óta működő KórházSuli programhoz, amelyben betegségük miatt tartósan kórházi vagy otthoni ápolásra szoruló iskolásoknak segí­tenek a felzárkózásban. Jó lenne, ha a beteg gyerekeket segítő program minél több településen követőkre találna. ► 8 Jó reggelt! T­eljesen természetesnek tar­tom, hogy ha elmegyek vala­hová, akkor ügyelek a higié­niára, amibe szerintem a legalább napi egyszeri zuhanyzás is beletar­tozik. Sajnos a minap azt tapasz­taltam, hogy ezzel az álláspont­tal nem minden embertársunk ért egyet. Beléptem az üzletbe egy üdí­tőért, ahol az eladó egy idősebb urat próbált kiszolgálni. A feltűnő az volt, hogy a kicsi helyiségben a vevő mögötti tér teljesen üres volt, a vásárlásra várakozók az ajtóhoz közel tömörültek össze. Az első le­vegővételig nem értettem a problé­mát, azt követően ellenben követ­tem a példájukat. Soha nem örül­tem még ennyire, hogy én lehetek az utolsó a sorban! V. E Állati bajokra gyógyírt emberi lélek NÓGRÁD MEGYE Kutyák és macskák róják szenvedésekkel teli útjukat, legtöbb­ször nem saját elhatározásukból, hanem a néhai gazdik jóvoltából. A felelőt­len gazdák mellett sok állatszerető ember is van, akik nem adják fel és időről időre megpróbálnak a kidobott háziállatoknak egy utolsó esélyt adni a túlélés­re. A szervezett formában működő állatvédők mellett ott vannak a magányos harcosok. Fotó: Hüvösi Csaba ► 7 Megnyerték a szellemi erőpróbát NÓGRÁD MEGYE A Szolnok megyei Jászjákóhalmán tar­tottak országos rejtvényfejtő versenyt, amely újabb szép eredményeket hozott Nóg­­rádnak. A Jó palócok elneve­zésű salgótarjáni csapat tag­jai tovább öregbítették a me­gye rejtvényfejtőinek eddig kivívott hírnevét. ► 5 Tartósan emelkedik a forgalom KSH Júniusban a naptárha­tással kiigazítva 6,1 száza­lékkal bővült a kiskereske­delmi forgalom a tavalyihoz képest, ami ugyan lassulás a 7,1, illetve 7,7 százalékos növekedéshez képest, de to­vábbra is dinamikus növeke­dést tükröz. ► 7 Nálunk edzőtáborozott Boros Péter csapata Legenda a strandon VÍZILABDA Nem minden nap fordul elő, hogy élvonalbeli csapat a nógrádi megyeszék­helyen kezdi meg a felkészü­lését. A női egri vízilabdázók azonban egy hetet tölthettek el Salgótarjánban, a most in­duló alapozásuknak válasz­­­­tották megyénket. Bár válo­gatott játékos is kerettag a hevesieknél, a legnagyobb név mégis a vezetőedzőé. Biros Péter háromszor nyert olimpiai aranyat, de Európa- és világbajnoki cím­mel is büszkélkedhet. Tudósítónknak a csapat felkészülése és céljai mel­lett a napokban megrende­zett masters mérkőzésről is mesélt, ahol betalált a világ­­válogatott csapatának. Nem sok olimpiai bajnok rótta már a köröket a salgótarjá­ni strand medencéjében, Bi­ros Péter viszont nemcsak a partról osztogatta a tanácso­kat, hanem ő maga is beug­rott a lányok közé. A háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter maga is beugrott a medencébe Fotó: Bakos László Kánikula: tovább tart a riasztás BUDAPEST Vasárnap éjfélig meghosszabbította az ország egész területére kiadott hő­ségriasztást az országos tisz­ti főorvos - közölte az Embe­ri Erőforrások Minisztériu­mának egészségügyi állam­­titkársága. A döntést a leg­frissebb meteorológiai előre­jelzések indokolták. mw Hét embere: évtizedes gyógyítás BALASSAGYARMAT Dr. Szál­kás Julianna 1972 óta látott el házi gyermekorvosi szol­gálatot. Sokan, ha azt hall­ják, Julika néni, tévedhetet­­lenül tudják, hogy a kedves doktornéniről van szó. Van olyan család, ahol három ge­nerációt gyógyított. ► 6 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: nool@nool.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Palchuber Kinga 32/418-192 TERJESZTÉS 8-16 óráig 32/418-191,06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 32/340-100 MA HOLNAP . U J 32 33 # Ma sok napsütésre és kevés felhőre számíthatunk, számottevő csapadék nem valószínű. Jelentős lég­mozgásra sem számíthatunk. ► 13 &T: dog névnapot Domonkos és ubminik nevű olvasóinknak!

Next