Az Érem, 1981 (37. évfolyam)
1981 / 1. szám - Gáspár Dorottya: Éremlenyomatok egy római kori ládikavereten
Éremlenyomatok egy római kori ládikavereten GÁSPÁR DOROTTYA Fadobozokat díszítő bronz és ezüst lemezeket nevezik a régészek ládikavereteknek. Pannónia földjéből sok ládikaveret került elő. Ezek egyikét geometrikus mintákon kívül pénzlenyomatok díszítik. Az egyik lenyomat Antoninus Pius császár (138—161) érmei közül való és annak hátlapját mutatja, a másik pedig Constantius Chlorus császáré (mint ceasar 293—305, mint augustus 305—306). Ez utóbbinak előoldala látható a ládikavereten. (1. kép) A ládikaveret Kisárpáson került elő, a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. A ládika hivatalos megrendelésre készült és császári ajándék volt lojális alattvalóknak, ezért ábrázolása propagandisztikus jellegű. Kellett lennie tehát egy adott politikai helyzetnek, amely indokolttá tette a két uralkodó egymás mellé állítását. Erre vonatkozóan időhatárt egyrészt a Constantius Chlorus érem, másrészt viszont a Constantinus dinasztia kihalásának időpontja (363) ad. Nagyon valószínű, hogy a Constantinus dinasztiánál későbbi időpontra aligha gondolhatunk. Keresendő tehát az a politikai és vallási szituáció, amely ezt az ábrázolást eredményezhette. Vallási szituáció is szóba jöhet, hiszen a Constantinus dinasztia idején a politikai megmozdulások legtöbbje egyúttal vallási mozgalom is volt. Antoninus Pius alatt csupán helyi kezdeményezésű keresztényellenes megmozdulások voltak, főleg a keleti provinciákban, amelyeket a császár leiratok (rescriptum) kiadásával próbált megszüntetni. Ez a leirat tulajdonképpen csak felújítja a Hadrianus (117—138) által Minucius Fundanusnak, Asia proconsulának adott leiratot, amelynek lényege, hogy a keresztények ellen érkező feljelentés esetén a helytartónak a pert bebizonyítható bűntett súlyossága arányában kell lefolytatnia; amennyiben viszont a feljelentett ártatlannak bizonyul, akkor a feljelentő a büntetendő. A keresztényüldözés problémájának értelmezésével kapcsolatban általánosan elfogadott az a nézet, hogy a keresztények nem vallásos voltuk miatt üldözték, hiszen ez