A magyar nyelvért és kultúráért - A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának tájékoztatója, 11. szám (1973)

Dr. Szilágyi Ferenc: A szabadság apostola (Petőfi Sándor, 1823-1973)

Anyám, az álmok nem hazudnak; Takarjon bár a szemfödél: Dicső neve költő-fiadnak Anyám, soká, örökkön él.” A költőről már a régi rómaiak azt tartották, hogy „non fit, sed nascatur”, azaz: nem lesz, hanem születik. De hát a költő is lehet sokféle: udvari poéta, a hatalom szolgalelkű tömjénezője, s a régit és az elavultat leromboló, „szent őrületben” egy új, igaz világot teremtő. A fiú korán hitet tett arról, hogy melyik út felé húzza a szíve. Versben megírt önvallomása szerint még tizenötéves diák volt, mikor az iskolai korlá­tok közül menekülve az arra járó vándorszínészek közé akart állni, csakhogy tanítója neszét vette lázadó tervének, és rácsukta szobája ajtaját, önvallomása szerint ekkor tette életre szóló esküjét: Nem az fájt már, hogy nem leszek színész, De hogy maradni kényszerítenek. A kényszerítés égett lelkemen, Mint a görögtűz, olthatatlanul. Itt tettem első esküvésemet, Nagy és szent esküt mondok börtönömben, Hogy életemnek egy főcélja lesz, S ez­ a zsarnokság ellen küzdeni. A lázongó fiatal diák sok mindent zsarnokságnak érezhet: a szülői ház fegyelmét éppúgy, mint az iskolai rendszabályokat. A vers hőse azonban na­gyobb dolgok ellen tett esküt, s nem csupán a saját függetlenségére vágyott, hiszen akkor nem tett volna többet, mint bármelyik vándorbotot ragadt sze­génylegény. Hogy mi ellen lázadt föl, azt verses önéletrajzában követhetjük leghívebben nyomon. Ez az önéletrajz „Az apostol” címet viseli, s hősének neve Szilveszter, mivelhogy éppen Szilveszter éjszakáján született, akárcsak a kiskőrösi kocs­­máros fia. A hányatott sorsú fiú szolgasorba jutva egy előkelő házban lázadt föl a sok jogtalan bántás ellen. Mi jognál fogva vernek itten engem? Mi joggal bánt embert az ember? A vers szerint ekkor Szilveszter tizenhat esztendős volt. A föllázadt fiú világgá indult. Amerre csak ment, mindenütt Oly szépnek látta a természetet, De benne mindenütt az embert Olyan boldogtalannak, Nyomor i­gazság gyötörte mindenütt. Azt kezdte észrevenni, hogy ő nem a legszerencsétlenebb. És fájt nagyon neki, Hogy vannak nála szánandóbbak is. ”

Next