Nyíregyházi Napló, 2010. január-június (17. évfolyam, 1-23. szám)
2010-01-14 / 1. szám
2 Nyíregyházi Napló • 2010. január 14., csütörtök Aktuális Szüneteltethető a vállalkozás Több, a lakosságot érintő igazgatási jogszabály is változott az új évtől. Módosult az egyéni vállalkozók nyilvántartása, a gépjárművek adás-vételi szerződésének tartalmi követelménye, és például az üzletszerű ingatlanközvetítőkről is nyilvántartás készül. Az idei évtől hatályon kívül helyezték az egyéni vállalkozókra vonatkozó húszéves törvényt, és az Európai Unió irányelveihez igazodó rendszert vezettek be. Most már a hatóság csak tudomásul veszi az egyéni vállalkozás bejelentését, vagy megszűnését, engedélyezésre nincs szükség. Újdonság, hogy az egyéni vállalkozást egy hónaptól öt évig terjedő időszakra szüneteltetni is lehet. Vállalkozói igazolványra sincs szükség, de kérni lehet. Minden módosulás bejelentésköteles, és ezt kizárólag saját elektronikus ügyfélkapun keresztül lehet megtenni. Változások történtek a gépjármű-igazgatás területén is. Például a gépjármű-nyilvántartásban kérhető, hogy szerepeljen telefonszám vagy e-mail cím, így a tulajdonost bármilyen eseményről lehet értesíteni - tájékoztatott Gál György, a megyeszékhely okmányirodájának vezetője. Köteles István, hatósági és építésügyi osztályvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy januártól a telekalakítási ügyeket már a körzeti földhivatalok intézik. Emellett kormányrendelet szabályozza, hogy az üzletszerű ingatlanközvetítőkről, vagyonértékelőkről, társasház- és ingatlankezelőkről a jövőben nyilvántartást vezetnek, melyet Nyíregyháza címzetes főjegyzője felügyel. Elkezdődött a költségosztók leolvasása Január negyedikétől kezdődött el a költségosztók leolvasása a nyírtávhős lakásokban. A szolgáltató február végére készíti el a végleges elszámolásokat, ekkor postázzák majd a fogyasztóknak. A Nyírtávhő arról is beszámolt, januártól már a csökkentett áfatartalmú számlákat kapják kézhez a fogyasztók. Z. Pintye Zsolt Erről a Nyírtávhő már korábban értesítést küldött a fogyasztóknak. A leolvasók általában kifüggesztik a lépcsőházakban, mikor érkeznek, és a tervezett petleolvasások időpontját is megjelölik. A Nyírtávhőnél hozzáfűzik, ha egyik időpont sem jó a tulajdonosnak, érdemes egyeztetni a szolgáltatóval. A tervek szerint a leolvasók a hónap végén megküldik az adatokat a Nyírtávhőnek és a feldolgozás után február végén kapják kézhez a végleges elszámolást a fogyasztók. A távhős lakásokban élők számára kedvező hír, hogy januárban ismét kevesebbet kell fizetni a szolgáltatásért. Az új számlákat már a csökkentett áfával postázzák. A tavalyi egymást követő három csökkentés után, ez a negyedik kedvező árváltozás. A Nyírtávhő számításai szerint egy átlagos lakás fűtésköltsége 25 százalékkal lett így kevesebb, mint egy éve volt. Kölcsey Ferenc szónokverseny A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében idén első alkalommal rendezett Kölcsey Ferenc szónokversenyt a megyei önkormányzat, a pedagógiai intézet, a Kölcsey Társaság és a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium. A megye középiskoláinak tíz diákja vett részt a megmérettetésen. A résztvevők egy szabadon választott, majd egy, a helyszínen kapott kötelező szónoklattal mérhették össze képességüket. A Kölcsey Ferenc szónokverseny résztvevői és a felkészítő tanárok emléklapot kaptak, az első három helyezettet pénzjutalommal díjazták, a győztes pedig a Magyar Kultúra Napja megyei ünnepségén is szónokolhat. ------------ HIRDETÉS w •■ [UNK] m Já+rzóház háza, jan. 16., szombat ■1Ü 10-18 óráig Zrínyi Gimn. tornaterem, Széchenyi u. 29-37. pnwmnnpni www.megaiatszohaz.hu óstón eladó! Nyíregyháza-Sóstófürdőn, Fürdő utcában, a fürdő bejáratától 300 m-re, iker családi ház egyik fele tulajdonostól eladó. Az épület egyszintes, 120 m2-es, felújított + pince és terasz, elkerített 830 m2 telken fekszik. Folyadékhűtés hűtés-fűtés + gázfűtés is, öntözőrendszeres, vakondhálós, ápolt kert, 20 m3-es, fűthető medence, 10 m3-es kerti tó,melléképület, gyerekjátszó. Irányár: 28 M Ft 1,5-2 szobás lakás csere is lehetséges. F.rtlck loilní: 70/9 U ‘»SAS Segítségre van szükség Az ünnepek alatt megfogyatkoztak a Nyíregyházi Vérellátó Állomás vérkészletei. Az év végi ünnepek, a karácsony, a szilveszter miatt az elmúlt hetekben kevesebb véradást tudott szervezni a Magyar Vöröskereszt, ezért fogyatkoztak meg a Vérellátó Állomás készletei. Ugyan hiányról még nem beszélnek a szakemberek, de van olyan vércsoport, amelyből nincs elegendő mennyiség. Szarkáné Kövi Márta, a Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, a 0 negatív és az A negatív vérkészletekre lenne most szükség. Ezek a ritka vércsoportok közé tartoznak, csak minden ötödik embernek ilyen a vére. Ebből adódik, hogy az ilyen készletek mennyisége is korlátozott. A szakemberek annak érdekében, hogy ne alakuljon ki vészes készlethiány, most minden segítséget szívesen vesznek. Nyíregyházán, a Vérellátó Állomáson 8 és 15 óra között várják azokat, akik segíteni szeretnének a rászorulókon. www.nyiregyhazinaplo.hu Nyugdíjemelés és változások Januártól 4,1 százalékkal növekednek a nyugdíjak, és emellett megtörténik a nyugdíjba vonulás idejétől függő korrekciós emelés is. Megszűnt viszont a 13. havi nyugdíj, de megmaradt a korengedményes nyugdíjazás lehetősége. Szoboszlai Tibor Az általános 4,1 százalékos nyugdíjemelésen túl 2 százalékos korrekciós emelést kapnak, akik 1988 és 1990 között mentek nyugdíjba. Két másik korosztály, az 1992 és 1995, valamint az 1997 és 1998 között nyugdíjazottak pedig plusz 4 százalékot kapnak korrekciós emelés címén. Ezekről az érintettek két tájékoztatót is kapnak, egyrészt a korábbi kifizetéseikről, valamint az idei járandóságukról. Januárban már az emelt nyugdíjakat utalja a biztosító. A jelenlegi gazdasági környezetben a kormány megtartotta a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét. Amennyiben 2009-ben született meg a megállapodás, még a tavalyi szabályokat alkalmazzák, idén viszont már változások lesznek. Mint köztudott, megszűnt a 13. havi nyugdíj, helyette a nyugdíjprémium intézményét vezették be. Ezt a kifizetést összekötik az ország gazdaságának növekedésével. Amennyiben a GDP meghaladja a 3 és fél százalékot, egyheti, hat és fél százalékig pedig arányosan akár négyheti prémiumot is kaphatnak a nyugdíjasok, de az összeg maximum 80 ezer forint lehet. A szakemberek szerint erre a prémiumlehetőségre a jelen gazdasági helyzetben még várni kell. Fokozott közúti ellenőrzés Fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség a közutakon, az országos akciót az ORFK rendészeti főigazgatója rendelte el. Hétfőn kezdődött el az akció, és január 31-éig tart. A fokozott ellenőrzés kiemelt célja a magyar közutak közbiztonságának javítása, hogy kevesebb legyen a közlekedési baleset. Az országos akción a rendőrség kiszűri a gyorshajtókat, az ittas járművezetőket, a túlsúlyos és rossz műszaki állapotban lévő tehergépjárműveket és autóbuszokat. Pénzt kapott a kórház Megérkezett a Jósa András kórházba a tavaly év végére ígért, kiegészítő állami támogatás. 2009-ben többek között a válság miatt a kormány csökkentette az egészségügyi intézmények támogatását. A kórházak egy része ezért már év közben jelezte, komoly problémáik lehetnek, ha a megnyirbált forrásokból kell gazdálkodniuk. A Jósa András kórház vezetése többek között azzal érvelt, egy hátrányos helyzetű megyében még nehezebb kijönni a szűkített költségvetésből. A kormány, látva a kialakult helyzetet, kiegészítő támogatást ígért az intézménynek, amelyet most utaltak át a kórház számlájára. Vancsó Ágnes, ügyvezető igazgató azt mondta, a pénz egyszeri kifizetés, kötelezettséget ebből nem lehet vállalni, így adósságcsökkentésre fordítják. ------------ HIRDETÉS NYÍREGYHÁZA Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Irodája (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér) kétfordulós, nyilvános pályázat keretében BÉRBEADÁS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ HASZNOSÍTÁSRA MEGHIRDETI az önkormányzat tulajdonában álló alábbi ingatlanokat: Hely Funkció m2 Hrsz. Licit induló ár Bérbeadás időtartama Bánatpénz (Ft) Arany J. u. 8/A üzlethelyiség 46 6403/2/A/69 17.660 Ft/nf/év + ÁFA 5 év 80.000 Ft Bethlen G. u. 8. pavilon üzlethelyiség;4 201/129.000 Ft/ma/év ■+■ ÁFA 5 év 12.000 Ft Szent I. u. 3. üzlethelyiség 24 6/A/42 28.400 Ft/m2/év + ÁFA 5 év 70.000 Ft Szent I. u. 1. üzlethelyiség 31 4/A/23 31.865 Ft/m2/év + ÁFA 5 év 100.000 Ft Szent I. u. 1. üzlethelyiség 43 4/A/23 31.865 Ft/m2/év ÁFA 5 év 137.000 Ft Kossuth u. 1. pince 34 293/B/2 1.800 Ft/m2/év + ÁFA 1 év 10.000 Ft Szegfű u. 16. üzlethelyiség 80 3165 10.605 Ft/mV év + Áfa 1 év 80.000 Ft Nyírfa tűr pavilon üzlethelyiség 28 252/2 16.030 Ft/m2/év + ÁFA 5 év 42.140 Ft Az első fordulóban a részletes pályázati kiírás szerinti tartalmú pályázatok 2010. január 22. napján (péntek) 10.00 óráig nyújthatók be. A második fordulóban, a versenytárgyalásokra 2010. január 25. és 27. napján (hétfő, szerda) kerül sor a részletes pályázati kiírásban meghatározott időpontokban. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy az eljárás bármely szakaszában a felhívást indoklás nélkül visszavonja, vagy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A részletes pályázati kiírás - melyben foglaltak ismerete és betartása az érvényes pályázat benyújtásának elengedhetetlen feltétele - átvehető a Bolgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és üzemeltetési Iroda Nyíregyháza, Kossuth tér 1. „D” épület 1/150. sz. irodahelyiségében vagy letölthető www.nyirhalo.hu honlapról. További információ kérhető személyesen, vagy telefonon (42/524-5/ 42/524-543, és 42/524-524/334 melléken) ügyfélfogadási időben. 4401 Nyíregyház", Kossuth tér 1. Tel.: 42/524-524 Zrínyi I. u. 2. egyéb (pincecsop.) 120 175/A/4 175/A/5 175/A/7 része 175/A/111.800 Ft/m/év+ÁFA 5 év 21.600 Ft Nyíregyházi Napló, Nyíregyháza Megyei Jogú Város hivatalos lapja. Megjelenik a Város-Kép Nonprofit Kft. gondozásában. Felelős kiadó: a Város-Kép Nonprofit Kft. ügyvezetője, Főszerkesztő: ■ Diczkó József, Felelős szerkesztő: Doroginé Sipos Marianna 70/866-9402, Szerzők: Dankó László, Kovács Mariann, Pelyvás Adrienne, Szabó Edina, Z. Pintye Zsolt. Fotók: Máté János 70/933-9840, Cseke Szabolcs 20/777-2738. A szerkesztőség címe: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. Tel.: 70/933-9821, fax: 42/411-826, hirdetés: 70/933-9822. Nyomdai munkálatok: Start Nonprofit Kft. Nyírségi Nyomda Üzeme. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató. ISSN: 1218-1080. Terjeszti: Profikiadó és Lapterjesztő Kft. Terjesztési reklamáció: 70/933-982. Lapunkat az Observer rendszeresen figyeli Lapunk online olvasható vakbarát változatban is: www.nyiregyhaza.hu