Nyíregyházi Napló, 2017. július-december (24. évfolyam, 26-50. szám)
2017-07-07 / 26. szám
NAPRÓL NAPRA JUNIUS PÉNTEK30 NYÁRESTI KONCERT Népszerű dallamok csendültek fel péntek este a Krúdy Vigadó előtti téren, ahol a Nívó-díjas Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport immár harmadik alkalommal adott nyári könnyűzenei koncertet. DIPLOMAOSZTÓ Vasárnap rendezte meg a Nyíregyházi Egyetem az Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi ülését az intézmény Kodály-termében. A 2016/2017-es tanév tavaszi vizsgaidőszakában 694 egyetemista tett sikeres záróvizsgát, ebből 462-en vehették át most diplomájukat. JÚLIUS HÉTFŐ PÉT KUPA Ötödik alkalommal indult útnak a PÉT Kupa. A látványos vízitúra és szemétszedő akció célja, hogy felhívják a figyelmet a Tisza szennyezettségére, az ártéri erdőkben lerakodott és emiatt a folyón gyakorta megjelenő műanyag hulladékokra. MÓRICZRA EMLÉKEZTEK A névadó, Móricz Zsigmond születésének 138. évfordulóján koszorúzással egybekötött ünnepi emlékezést szerveztek a könyvtár dolgozói, az intézmény előtt álló egész alakos bronzszobor előtt, ahol emlékező beszédet mondott Tomasovszki Anita könyvtárigazgató. JULIUS HÉTFŐ KACSAMENTŐ HALI A NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai békafogó hálót feszítettek ki a Bujtosi-tónál. A védőháló célja a „vadkacsa-balesetek" megakadályozása. A kiskacsák ugyanis előszeretettel másznak bele a tóparti csatornába, ahonnan nem tudnak kijönni. JÚLIUS KEDD MEGÚJUL A JÁTSZÓTÉR Felújítja a Városi Stadion fa játszóterét a NYÍRVV Nonprofit Kft. A helyreállítás során lecsiszolják a faszerkezeteket, kijavítják a hibákat és újrafestik a játékokat. A gyerekek így már egy megújult környezetben élvezhetik majd a vakációt. IRÉN: A KIS TEVE Újabb apróság született a Nyíregyházi Állatparkban. Az Ázsia élővilágát bemutató kifutóban a látogatók jelenlétében jött világra Irén, a kis tevelány. Ebben az évben ő már a harmadik csemete a családban, aki különleges fehér színnel született. JULIUS SZERDA BECSŐDÖLT IRODA Közel ezer utast érint a Green Holidays Kft. csődje, 99 százalékuk Törökországban tartózkodik. Az ügy kapcsán a Magyar Utazási Irodák Szövetsége az irreálisan olcsó utak veszélyeire figyelmezteti a nyaralásra készülőket. JULIUS HÉTFŐ wxmwsm 30NINCS TÜRELEM! AKAR BÍRSÁGOLHATNAK IS Akár 150 ezer forint bírságot is fizethet az, aki ingatlana előtt nem tartja rendben a közterületet. Júliustól a közterület-felügyelők elsődlegesen az allergén növényeket keresik az utcákon, tereken és az ingatlanok előtt is. A parlagfű pár hét múlva virágzik, de már most érdemes irtani. A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló helyi rendelet alapján ellenőriznek és ha kell, figyelmeztetnek is a nyíregyházi közterület-felügyelők. Július elsejétől kiemelt figyelmet fordítanak az allergén növényekre. Elsődlegesen azt ellenőrzik, hogy a közterületeken van-e parlagfű. Ha igen, egy olyan tablettel fotózzák le a területet, amely össze van kapcsolva a felügyelet szerverével, így rögtön rögzítik a pontos GPS adatokat és fotókat is. Hiába a városhoz tartozik az ingatlan előtti közterület, mégis az ingatlan tulajdonosának feladata azt rendben tartani, egészen az úttest szegélyéig. 150 000 FORINTOS BÜNTETÉS - Ha valaki mulaszt, elhanyagolja az ingatlana előtti közterületet, felszólítják a felügyelők - mondta a közterület-felügyelet vezetője. Bodrogi László kiemelte, ha a felszólítást követően, egy adott határidőn belül sem tesz rendet az érintett tulajdonos, akkor írásban is felszólítják őt. Ha erre sem reagál, akkor a közterület-felügyelő a helyszínen akár 50 ezer forint bírságot is kiszabhat Amennyiben ezután sem tart rendet tulajdonos az érintett területen, akkor már a címzetes főjegyzőnél kezdeményeznek eljárást. Ebben az esetben akár 150 ezer forintig terjedő pénzbírság is kiszabható. EGYELŐRE NINCS GOND A közterület-felügyelők idén még nem találtak olyan területet Nyíregyházán, ahol bírságoltak volna. Bodrogi László hozzátette, folyamatosan ellenőrzik a megyeszékhely közterületeit, ám még nem kellett intézkedniük. A parlagfű azonban pár hét múlva virágzik, így már most érdemes irtani az allergén gyomot. A legcélszerűbb tövestől kihúzni vagy betárcsázni a parlagfüvet. (Szerző: Dér Vivien PERMETEZÉSSEL VÉDIK A NÖVÉNYEKET A nyári forróság beköszöntével megkezdődött a növényeket károsító rovarok inváziószerű szaporodása. A helyszíni vizsgálatok megállapították, hogy a juharfák elsősorban levéltetűvel és lisztharmattal, a hársfák levéltetűvel fertőzöttek. A NYÍRVV Kft. megbízásából a Tréner Kft. júliusban az alábbi ütemezés szerint végez növényvédelmi munkákat: július 1-10. gömbszivarok, díszkörték; július 10-20. gömbjuharok, vöröslevelűek; július 20-30. hársak, borókák, platánok, buxusok. Július 7-én permetezik a város turisztikailag, sport- és kulturális szempontból kiemelt területeit is: Bujtosi városliget Örökösföld, Robinson domb, erdő sétálóutak, Csalóköz, Sóstófürdő füves ligetes területei, és a tópartok. A növény védelem mellett a kombinált vegyszere: védekezés riasztja és gyéríti a szúró-csípő rovarokat, valamint rovarkártevőket. A védekezést méhkímélő technológiával speciális, magas fák permetezésére is alkalmas géppel, a késő esti és éjszakai órákban (23 és 05 óra között) végzik. Az alkalmazott növényvédő szerek emberre és melegvérű állatokra nem veszélyesek. Kérik a városlakók türelmét és megértését!