Nyíregyházi Napló, 2018. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-26 / 3. szám

FEJLESZTÉS. Másfél év alatt több mint 6 milliárd forint­ból fejlesztette gyártó­­kapacitásait a ContiTech Magyaror­szág Kft. Nyíregyházán. KULTÚRA NAPJA. Nyíregyházán több helyszínen is ünnepel­ték hétfő­n a magyar kultúrát és felelevení­tették a Himnusz születését. ADOMÁNY IDEIGLENES FORGALOMKORLÁTOZÁSOK A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a lakosságot és a járművezetőket, hogy rendezvény miatt forgalmirend-változásokra kell számíta­niuk 2018. január 26-án 16 órától 27-én 16 óráig Nyíregyházán. Megállási tilalom lesz érvényben a Kodály Zoltán Általános Iskola (Nyíregyháza, Vay Ádám körút 18. szám) körüli útszakaszokon és parkolókban, így a Tavasz, a Selyem és a Nyár utcán. 2018. január 27-én 10 és 11 óra között, valamint 14 és 16 óra között útlezárás lesz a Nyár és a Selyem utca kereszteződésétől a Tavasz utcán, a Tesco áruház parkoló­jába vezető bekötőútig. Az ideiglenes forgalomkorlátozás ideje alatt a területre ki­zárólag az ott lakók hajthatnak be. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főka­pitányság kéri a járművezetőket és a lakóközösség tagjait, hogy a megváltozott for­galmi rend szerint, fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek! VISSZATEKINTŐ DOWNOS ÚSZÓK CHICAGO g MEGÚJULT A NYÍREGYHÁZI BUSZFLOTTA! Környezetbarát, esztétikus, olcsóbb üzemeltetésű és csendesebb: ilyenek Nyíregyháza új buszai. A városi tö­megközlekedésben néhány héten belül menetrendszerű­en üzemelő új, uniós pályázati forrásból finanszírozott gázüzemű buszokat a közgyűlés napján, csütörtökön cso­dálhatták meg a járókelők. Elsőként a képviselők próbálhatták ki a város vadonat­új, 41 darab CNG (tehát gázzal működő) MAN típusú busz­flottájának egy-egy szóló és csuklós darabját, amely a tes­tületi ülés egyik napirendjéhez kapcsolódott. A Kossuth téren, a közgyűlés kezdeteként rendezett mini „ünnep­ség" keretében elhangzott: múlt héten megtörtént a Tiszavasvári úti töltőállomás műszaki átadása, így min­den adott az üzemeltetéshez. FEBRUÁRBAN MÁR A VÁROS ÚTJAIN - Valódi ünnepe ez Nyíregyházának, hiszen az ország­ban összesen két város, köztük a miénk nyert jelentős pá­lyázatot ilyen mértékű buszbeszerzésre, mely a háttérrel együtt nálunk hétmilliárd forintot jelent - hangsúlyozta a polgármester. Dr. Kovács Ferenc arról is tájékoztatta a nyil­vánosságot, hogy január 31 -éig megérkezik a teljes flotta.­­ Február elsejétől 15-éig útvonalbejáráson vesznek részt a járművek, hogy semmilyen külső körülmény ne akadályoz­za az útjukat, majd egy hónapos próbaüzem következik, így a nyíregyháziak az ütemtervnek megfelelően nemsoká­ra élvezhetik a kényelmes, modern járművek előnyeit. INGYEN WIFI ÉS SZÁMOS ELŐNY A szakemberek kiemelték: dinamikusan nő az alterna­tív szektorban a gázüzemeltetésű tömegközlekedési jár­művek aránya, hiszen a hajtóanyaga nagy mennyiségben rendelkezésre áll, könnyen beszerezhető, rendkívül biz­tonságos a felhasználása és gazdaságos is az üzemelteté­se hagyományos társaikkal szemben a teljes élettartamot tekintve. Vadnai Zoltán, a projekt gépjárműbeszerzési szak­értője hozzátette: a károsanyag-kibocsátás is óriási mér­tékben csökken a dízelüzemmel összehasonlítva: általuk várhatóan 2500 kilogrammal kevesebb kerül a levegőbe évente. Ugyanakkor ingyenes wifi is a fedélzeti szolgálta­tások része lesz, ami a zajterhelés csökkenése mellett még népszerűbbé teheti az új járműveket. ORSZÁGOSAN IS KIEMELKEDŐ­ ­ Gratulálok a nyíregyháziaknak ehhez a nagy mértékű fej­lesztéshez, ezzel országos szempontból is kiemelkedően jó, öt évtől alig magasabbá válik a teljes városi buszflotta átlag­­életkora - fogalmazott a közgyűlésre ismét meghívott Pelcz Gábor, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. ve­zérigazgatója, aki utalt korábbi, tavalyi ittlétére és ígéretére is. - A városban közlekedő buszok másik fele a lakosok körében népszerű Solarisok lesznek, azokat hagyjuk itt. Mi, mint szol­gáltató, mindent megteszünk a jövőben is, hogy kényelmes, a kornak megfelelő színvonalú, minőségileg magasabb szintű szolgáltatást a nyíregyháziak örömmel vegyék igénybe, s így talán megállítható lesz az utasszám csökkenése is - mondta. A közgyűlés egyben egyhangúlag elfogadta a város és az ÉMKK közötti Közszolgáltatási Szerződés módosítását, mely azt is tartalmazza, hogy az egy hónapos próbaidőszak alatt biztonsági flottatartalékot tart fenn a társaság. (Erről, és a közgyűlés további napirendjeiről következő számunkban írunk részletesen, a buszokról pedig a Nyír­egyházi Televízió és a nyiregyhaza.hu is ad plusz infor­mációkat.) (Szerző: Tarczy Gyula)

Next