Nyitravármegye, 1940. január-február (1-9. szám)
1940-01-01 / 1. szám
УШШМЕСХЕ SZILVESZTER (kr.) Ezerkilencszázharminckilenc — könyvednek háromszázhatvanöt lapját immár csaknem teleírtuk. Néhány mondat még és oda kerül utána a pont, hogy aztán — akármit is jegyeztünk fel lapjaidra — feszengjen a dicsőítő »Te Deum laudamus». Amikor — egy évnek előtte — isten végtelen kegyelméből megengedtetett nekünk, hogy első lapodra rójuk akkori éltünk sorait, még nem tudtuk mi kerül arra s a többiekre. Most már tudjuk, látjuk a sok-sok könnyes, lángoló, fekete és reménytelen napok sorát. Seregszemlét tartunk felettük és elcsodálkozunk mindazon, amit megélni és átélni adott nekünk a sors kegyelme, avagy kegyetlensége. Egy éven át békét hirdettünk s háborút arattunk, megértést kértünk , gyűlöletet kaptunk, baráti kézfogásra nyújtottuk kezünket s még a karácsonyfa árnyékában sem vettek tudomást róla. De ezzel még nem telt be a pohár. Megátkoztak s pokolra kívántak, majd megsimogattak, hogy aztán ökölbe szorított kézzel még keményebben sújtsanak arcunkba azért, amiért mi nem tehetünk, azért, amit mi mindenekfölött elkerülni kívántunk. Adtunk, amit szerény körülményeink között szívesen adhattunk — kaptunk helyette, amit nem érdemeltünk: szitkot, vádat, szemrehányást és gyűlöletet. Kértünk — kinevettek, sírtunk — könnyeinket kigúnyolták. Mindennek elneveztek, csak jónak, igaznak nem, pedig mi is csak azt hirdettük — fanatikus hittel és szent csodavárással — amit az igazság és szeretet hite parancsolt. Ezerkilencszázharminckilenc — hidd el, — mégsem még ezek után sem átkozunk s fogunk reád gondolni gyűlölettel. Hiszen nem tehetsz róla, hogy csak ezeket adhattad nekünk, mert hiszen úgy mint mi gyarló emberek, éppen úgy te is, a véghetellen és igazságos Isten eszköze vagy csak. Voltak már szomorúbb éveink is a történelem folyamán. Átélt már a magyar tatár dúlást, török átkot, döghalált, pestist és megmaradt — megmaradtunk, — mert Isten így rendelte el az ő végtelen előrelátásával. Mint a múltban, ez évben is temettünk — de kereszteltünk is a háromszemélyű egy Isten nevében az egyház és a nemzet dicsőségére. Vad, pogány tatároknak neveztek, akkor, amikor keresztények voltunk a keresztény kultúra minden dicsőségével és bűnével. Dicsértük az Urat imában és dalban, hittünk benne és reméltünk úgy, ahogy nagyon kevesen hisznek, mert bizalmunk más senkiben sem lehetett, mint ő benne. Égre emelt szemmel írtuk így a múlófélben lévő évnek lapjait. Sokszor remélve, de többször sírva és kétségbeesve. Nem szégyeljük ezt bevallani, mert ha százszor porba sújtott is a sors, még mindig volt erőnk százegyedikszer felállni, felsorakozni és újra ott folytatni, ahol elhagytunk. Volt már úgy, hogy azt hittük, nincs tovább és mégis — Istennek hála — mégis volt tovább, ha gyakran vért izzadva is. Tudtuk úgy fogni egymás kezét, hogy a nagy szorításban vér csordult ujjainkból. Legyen hála ez év végén Istennek azért, hogy ehhez a vércsordító kézfogáshoz adott még erőt. Testvérek — Isten, akinek első királyunk a boldogságos szűz közbenjárása által felajánlott, megadta nekünk az erőt, minden kétségbeesésünkből talpra állni, az élet fonalát tovább vinni úgy, ahogy azt a mi sorsunk a kisebbségi magyar sors megkívánja. Ha ez így van, a megpróbáltatások is csak azért vannak, hogy azoktól erősödjünk, izmosodjunk és higyünk bekövetkező elhivatottságunkban. A próféták is hirdették és várták a «szeretet« eljövetelét, mi is csak ezt tehettük és ezt tesszük. Nem cselekedhettünk másképen még akkor sem, amikor szemünkbe vágták, hogy nincsen Advent, csak egy van : az ököl és az erő joga ! A «szeretet« minden tagadás ellenére mégis megérkezett — angyalok és égi fénylő csillag jelezték eljövetelét. A mi időnk is eljön. Ha tegnap még nem jött el, eljő holnap s ha akkor sem, eljön biztosan holnapután , miután a felismerésnek és a megismerésnek el kell jönnie. Csak hinni kell tudni benne, mint hittek századokon keresztül azok, akik hirdették és bevárták a «szeretet« eljövetelét. Nem várunk és nem kívánunk lehetetlent. A szeretet, a megértés és kulturális jogok elismerése nem határos a lehetetlenséggel. De ha ezeket a ma még lehetetlennek látszó kívánságainkat a jövő évben elérni és elnyerni kívánjuk, csak úgy tudunk célba érni, ha éppen úgy, mint az elmúlt évben, az elkövetkezőben is összefogunk, szorosan egymás mellé állunk és hiszünk a hit mindenkit meggyőző erejével. A hit sziklákat mozgat meg. Ezért a kételkedőknek, a kishitűeknek eget ■ostromló hangon kiáltsuk oda, legszentebb hitvallással — Credo ! Ezerkilencszázharminckilenc — nem tudtad megdönteni a mi hitünket, nem volt erőd porbasújtani a mi reményünket. Zokogva sírtunk, de mégis reméltünk és hittünk azokban a nehéz napokban is, amelyeket te adtál nekünk. Most, búcsúzunk tőled s utódjainkra bízzuk ítélkezzenek majd egyszer feletted. Mi túl közel és elfogódottak vagyunk ahhoz, hogy felőled ítéletet mondhassunk. De egyet megváltunk. Nem törtél meg bennünket Nem, győzedelmeskedtél felettünk. Szenvedéseket adtál, de a kín erősíti a hitet, a reményt és a mindent feledtető szeretetet. Búcsúzunk tőled, sok-sok tanulságot merítve napjaidból és okulva abból, aminek részesei voltunk. Elmúlsz. Utánad jövünk mi is az elmúlásba, csak emlékünket hagyjuk itt, mint hagyod itt te is. De a mi harcainkból merítenek majd erőt az utánunk következők s hisszük, hogy azok— látva a mi szent akarásunkat — soha meg nem tagadnak. Meghalsz öreg, év, de gyászolni nem főágunk — mert nem nőttél szívünkhöz ! De nem átkozva, csak könnyezve fogunk megemlékezni rólad mint azok, akik Babilonnak vizei mellett ültek. Adja az Isten, hogy a te elmúlásoddal, múljon el minden megpróbáltatásunk, minden szenvedésünk és az új évvel, melyet reményteljesen várunk és köszöntünk, jöjjön el boldogulásunk és az elvártak valóraválása. Még néhány perc és éjfélt kondúl az óra. Ha majd az új évet köszöntő poharaink összekoccannak és az öreg év minden baját feledve, kezet szorítunk, tegyünk fogadalmat, hogy azok maradunk, a kik voltunk, mert csak akkor lehet, hogy , reményeink valóra válnak. Adja az Isten, hogy az új évben ne csalatkozzunk ! NYITRA ÉS VIDÉKÉNEK MAGYARSÁGA ÁLDOZATOSAN VÁLLALTA A MAGYAR KÖTELESSÉGEK TELJESÍTÉSÉT ÚJÉVI ÜDVÖZLÉS A «NYITRAVÁRMEGYE« részére IRTA AIXINGER LÁSZLÓ dr. Közel két éve annak, hogy a magyarság közvetlen szomszédságba került a baráti nagy német birodalommal, amelynek expanziója természetszerűen szellemi téren rövidesen megnyilatkozott. Az eszmei téren a németek és ellenfelei között kezdettől fogva fennállott ellentét négy hónap óta a kifinomult modern kor válogatott, de emellett hihetetlenül irgalmatlan fegyvereinek összemérésében bontakozott ki. Titánok viaskodnak egymással, Góliátok folytatnak élet-halál harcot. Azok között a Dávidok között, akiket az isteni gondviselés még megkímélt attól, hogy belevonják őket a pusztító öldöklésbe, ott áll Magyarország és ott vagyunk mi Szlovákiában élő magyarok is. Dübörögnek a tankok, dörögnek az ágyúk, a repülőgépek szórják a gyilkos bombákat, a tenger hullámait torpedók szántják végig. Izgalom, nyugtalanság, bizonytalanság az egész világon. Természetes, hogy az emberi lélek is könnyen megrendül ebben a kavarodásban és könnyen letérhet a realitások útjáról. Mi magyarok akárhol éljünk, ilyen körülmények között is megtalálhatjuk azt az iránytűt, amely megmutatja, merre kell haladnunk. Ezeréves múltunk tanulságaiból kiindulva, a tradíciónkban gyökerező keresztény nemzeti céljaink és törekvéseink szolgálata lehet, most is egyedüli feladatunk, amelyet minden szellemi, erkölcsi és anyagi felkészültségünkkel vállalnunk kell. Aki ebbe a feladatkörbe beilleszkedik egyéniségének, természetének, képességének és tudásának megfelelő kisebb-nagyobb munkássággal, nemzeti hivatást teljesít és nem egyedül a hozzá közelebbálló magyar testvérei, hanem az egész magyar népközösség sorsát viszi előre. Nyitrának és vidékének magyarságát mindenkor eltöltötte ez a hivatástudat. Áldozatosan vállalta a magyar kötelességek teljesítését. Őrhelyen állott és áll. Gondosan megőrizte a nemzeti javaknak reá bízott értékeit. Az a törhetetlen életerő, mely eddig jellegzetessége volt a nyitrai nagy magyar szigetnek, legyen az új esztendőben és a jövőben is mindenkor egyik éltetője az örök magyar gondolatnak ! BOLDOG MAGYAR ÚJÉVÉT ESTERHÁZY JÁNOS az Egyesült Magyar Párt elnöke: Az idén is az Úristenbe vetett törhetetlen hitünkből, a magunk lelkének erejéből és magasabbrendű hivatásunk tudatából kell merítenünk a hitet és reményt, hogy ne fájdalmas érzések legyenek úrrá rajtunk . .. Minket eddig megkímélt a háború borzalma. Lássuk ebben az Úristen kegyelmét, de lássuk ebben azoknak bölcsességét és eredményes gondoskodását is, akiknek vállára nehezedik a magyar nép sorsának felelősségteljes intézése ... Ha talán ma sem tudjuk elfelejteni, hogy magyar testvéreink a lefolyt év alatt menynyit szenvedtek, mennyi gonddal, mennyi bánattal telten állottak hősiesen azokon a gátakon, amelyekre őket a Gondviselés helyezte, ne ez a visszaemlékezés hasson hangulatunkra, hanem erősödjön meg bennünk az a szándék, hogy segítsünk és adjunk... Mi szlovákiai magyarok mostoha sorsunk ellenére soha senki iránt sem voltunk mostohák. Mi a felebaráti szeretetet nemcsak hirdettük, de gyakoroltuk is .. Nyugodt lelkiismerettel, tiszta lélekkel foglaljuk szívünkbe a Megváltót, hogy az ő segítségével váljék valósággá ,a balsorstól megváltott minden magyarnak boldogsága. Az az álláspont, amelyet a szlovákiai magyarság képviseletében a pozsonyi parlamentben több ízben kifejtettem, természetesen változatlan marad azzal a magatartással együtt, amelyet a szlovákság irányában eddig tanúsítottunk. Sem az álláspont, sem a magatartás nem függ attól, hogy ez vagy az a kormány miként méltányolja azt, mert a kormányok élete múlandó, a népeké azonban örök, hacsak maguk nem ássák alá létüket.. Színvonalas magyar kulturális munkásságra is rendelkezésünkre áll megfelelő szellemi és erkölcsi tőke, amely nem fog elapadni, ha egyelőre kellően nem is kamatozhat... A szlovákiai magyar ifjúság, mint azt jól tudom, nem ringatózik illúziókban, hanem számol az adottságok realitásával, amellett, — hála Istennek — megőrizte idealizmusát és ezzel vérzetten szolgálja nagy nemzeti céljainkat. Hiszek ifjúságunk jobb jövőjében, mert erre komoly, férfias és jellemes magatartásával feltétlenül rászolgált. Lesz gyümölcs a fán, mert van Szerkeszti DALLOS ISTVÁN ÚJ ÉV XXXI. évfolyam. — 1. szám, 1940. január 1. Előfizetési ára 1 évre 50 , fél évre 26 K. Magyarországon egy évre 78 K. ÁRA 1.— K. világa ... Teljes megértéssel viseltetem magyar újságíróink idegölő, felelősségteljes munkássága iránt, amellyel ébrentartják a nemzeti gondolatot. Lássanak ebben olyan magyar kötelességteljesítést, amelyért a legméltóbb és legszebb elismerést csak egy adhatja meg — a nemes tradíciókkal telített magyar lelkiismeret. CSÁKY MIHÁLY a Sz. M. I. E. országos elnöke: Becsüljük meg egymásban az embert ! Erre törekedtünk és törekszünk De a mindennapok malomkövei elmorzsolhatják a legszebb törekvést is. Ne hagyjuk. És váltsuk valóra. Ha ezt valóra váltjuk, ha így közeledünk nemzettestvéreinkhez, ha így szeretjük őket s ez a szeretet és megbecsülés legkisebb cselekedetünkben is valóban megnyilvánul, akkor nem kell sok beszéd, akkor nem kell sok szó és nem kell sok hívogatás , mert akkor ezt megérzik a szívek ! Akkor maguktól, lelkük sugallatára, önként és szeretetből gyűlnek a családfők mellé. És megvalósul ebben a nagy és lélekből fakadó szeretetben az a családi közösség és egyensorsúság, amelyet semmi vihar meg nem tép és szét nem szakít... Minden igyekezetünk és reményünk ellenére sem tudtuk kieszközölni központi közművelődési egyesületünknek, a SzMKE- nek újból való engedélyezését. Emiatt tehát a rendszeres közművelődés megbénult. Ma Szlovákiában a magyar kultúráik, munka csekély kivétellel, magánügy. A magyarországi könyvek és folyóiratok még mindig el vannak zárva tőlünk. Reméljük, hogy a szlovák-magyar árú csereegyezmény következtében ez a helyzet itt is és más kulturális téren is megjavul. Viszont örömmel kell megállapítani azt, hogy mindamellett szellemi életünk nem stagnál. FLOCH ISTVÁN az Új Hírek főszerkesztője. Sok minden társadalmi térre terelődött, ami azelőtt a politika, vagy a kultúrmunka területe volt, s hogy a magyar társadalom olyan egységesen összeforrt, mint még soha, hogy úgy leegyszerűsödött a nagy magyar kisebbségi család, hogy nem magyar munkás és magyar földműves és magyar iparos és magyar szellemiség, hanem egyszerűen, de annál döbbenetesebben csak magyar : az a gyakorlati élet adta lehetőségeket kihasználni tudó jó politika következménye. A túlélni tudásé. Mert érdemes és szép, — ha nem is jó, — ma magyarnak lenni. A sok miértre a jövő adja meg a várt választ, ha megtartjuk öreg barátom nagyszerű életfilozófiáját. Mert igaz, hogy : »Valami nagy-nagy Sors, Ok, Cél van itt, valami nagy-nagy és tanulság, amely kis népeket tanít... S mégis szívesen áldozunk velet. Most tragikusabb és szebb sors nincs. Isten és emberek előtt!« SOMOS ELEMÉR az Esti Újság főszerkesztője: Karácsonyi számunk nem egy lapkiadóvállalat ajándéka csupán, hanem azé a gondolaté is, amelynek bátor meghirdetésére, kifejezésére és ébrentartására vállalkoztunk. Ez a gondolat a szabad, erős és meg nem alkuvó magyar élet gondolata, amely minden idegszálával benne gyökerezik az ősi szlovákiai talajban s amelyet viharok hullámverései sem zökkenthetnek ki elhivatottságának irányvonalából. Ez a gondolat a közös múlt, a közös haza, a kölcsönös egymásrautaltság és a szlovákiai patriotizmus gondolata, amely nélkül nincs megoldás és kibontakozási lehetőség. Ez a gondolat a közös, ősi föld összeforrasztó és legyűrhetetlen gondolata. Azé a szent földé, amelyen évszázadokkal ezelőtt megvetettük lábunkat, amelyet kezünkben karddal végveszedelmekben is megvédelmeztünk, s amelyen mindmáig híven teljesítjük Isten által rendelt emberi hivatásunkat... Számban megfogyatkozva, a civilizáció selymébe csomagolt kegyetlenségek idején, erősebb kézfogásra nyúlnak össze kezeink. Tudjuk, hogy mi és mindazok, akik e közös földön élnek, megtaláljuk egymást. Használja fel 0 SLO¥iNS§1A BANKAP INTRA Szolgálatait. Elvégez minden bankügyletet at