Nyugat, 1921. január-június (14. évfolyam, 1-12. szám)

1921 / 11. szám - Figyelő

­F­i­g­y­e­l­ő! Gondold el csak, embere a tettnek és lekicsinylője a költészetnek, gondold el, hogy egyszer kudarc ért, fáradt vagy, sivár az élet körülted s reménytelen. És véletlen egy verssort hallasz, vagy egy képet látsz, egy történetet mondanak neked és egyszerre megfordul és kiderül veled a világ. Egyszerre érdemesnek, szépnek látod az életet, az éle­­tedet, érdemesnek valami terved, amit elej­tettél és ha érdemesnek látod, akkor ez arra készt, hogy kivitelére kutass eszközök után, nem pedig elejtésére kételyekért. Gondolj valami ilyen egyszerűségre, nem holmi bonyolult, tudákos fejtegetésre, a költészet, a művészet szörnyű-szörnyű fon­tosságáról az életben, a lélekben, a kedélyben. Gondolj rá, hogy nem is oly mellesleges­­ség, hogy milyennek érzed a világot, hogy ezer színnel, ezer hanggal, ezer fordulattal és lehetőséggel több van benne és ez agya­kon és agyakon át a Jókaik révén jut agyadba, ha magad sohsem lapoztál föl egyetlen köny­vét sem. Gondolkodjatok bizony kissé ezen, akiken múlott, hogy olyasvalaki, mint Jókai Móric, aki nem ezer, de millió és millió fordulatot, színt, hangot hallatott és láttatott már apái­tok szemeivel és füleivel s aki nélkül bizony vakok és süketek lennétek annyi csodálatos­sal szemben ezen a földön,­­ hogy csak ekkora haladékkal jut oly rég megérdemelt jeléhez, szeretetetek és mélténylástoknak, mint ez a szobor. Gondolkodjatok kissé és kissé röstellked­­jetek, ha ezúttal valahogy jóvá is tettétek mulasztástokat. TERSÁNSZKY J. JENŐ ÖNVALLOMÁS EGy KÖNYVRŐL (Andersen György első versei) Érett, sőt túlérett fejjel, tétovázó, tán nagyon is tétovázó szívvel, az Élet csudáira nyitott, sőt betegesen tágra nyitott szemmel, éhes, dühös éhes minden­ vággyal, lagymatag, egész bizonyosan lagymatag akarattal, szent­­ségtelenül gúnyos mosollyal, metsző, fenn­­héjrázó ítéletekkel és döglött, ó, döglött eleganciával, francia eleganciával, művészies­kedéssel, impasszibilitással, mindenféle flaum­berti és anatolefrancei hájjal megkenten feszítettem neki vékony mellemet vagy úgy húsz esztendeje a Pályának, az Irodalomnak, mint egy fura «cher martre»-fióka. Gyerekből mindjárt pater-familias lettem, nem volt ifjúságom, de volt fölöttem egy Háború és két Forradalom. Érett fejem közben elbohókásodott, tétova szivem végkép megállt, az Élet csudáiba belekáprázott szemem már mit sem lát, vágyam fölém nőtt, letiport s most ő él helyettem, akarni elfelejtettem, nevető­izmaim udvariasan bamba redőkbe mere­vedtek, ítélkezni nem merek, hogy meg ne ítéltessem, eleganciáról ne is beszéljünk, a művészieskedés szűk lakk­cipőjét levetettem, egye meg a fene az impasszibilitást, Anatole Franceot már nem követem, csak fordítom s ha valaki úgy szólít meg: «Kedves mester !», csöndben elnevetem magam. Pályá­mat ketté törték, írni nincs kedvem. . . ...s bejön hozzám egy szőke hullámzó hajú fiatalember, akinek «arcán megírva áll, sorsa mi volt s mi lesz még: sebes élet, lassú halál, vágy s hú, mely enyhet nem talál s szomorú, nagy rögeszmék» és arra kér, ismer, szigorú kritikus vagyok, írjak a verseiről. Miért zavar ? Nem fogok írni róluk ! Mi közöm vershez, irodalomhoz? Belefárasztottak ebbe az ide-oda lötyögésbe, amelyet Életnek hív a szőke hajú költő. Hagyjanak nekem békét!... ezt gondolom, tehát megígérem, hogy belenézek a könyvbe. Leülök s elolvasom végig a kötetet és lassan-lassan leolvad rólam minden jég, minden komor utálat, mert a lelkemet rágó «mal du siecle» ime nemcsak az én átkom, ez a fiatalember is azt zengeti meg ver­seiben. A versek zavarosak, tétovázók, van bennük reminiszcencia is elég — Ady­­hangulat Ábrányi Emil-rímmel, Babits­­hangulat Kosztolányi-rímmel — de, nem tehetek róla, a kötet megfogott, valami enyhe sötétzöld méregcseppet csöppentett lelkembe, amelynek fájdalmát e homeopata kezelés egy percre leenyhítette. Ha egy törött lant zúgásával, amelyben egy egész emberöltő fáradt meghasonlásának fájdalma zsong, így egybehangzik egy most faragottnak első pendülése, ha így találkozik a hanyatlóval a kelő Végzet, nem hiába kelt ki az ismeretlenségből. LACZKÓ GÉZA

Next