Nyugat, 1923. július-december (16. évfolyam, 13-24. szám)

1923 / 13. szám - Pataki

(P­a­t­a­k­i József: A lerombolt Nemzeti Színház) 1907 A Lendvay-szobor áthelyezése az 1874/75-iki nagy átalakításkor történt, amikor is a Rákóczi úti és Múzeumi körúti fronton végig felépült az eredeti színházi épületet teljesen körülfogó, négy emeletes bérház. Ezzel a Nemzeti Színház egészen új homlokzatot és a réginél sokkal tágasabb előcsarnokot nyert. Ez volt az épületnek harmadik formája. A nézőtér azonban már előbb is újra megváltozott. A derék Radnótsáy intendáns u. i. a bajor származású Erzsébet királyné iránti túlságos lojalitásból a nézőtéren a bajor kék­-fehér színt tette uralkodóvá. Égszínkék könyöklős bársonyszékek s ugyanolyan színű páholyok fehér oszlopokkal. Bizony ezek egy kissé hideg színek voltak. De később — 1886 nyarán — újra a bíborvörös és fehér lett az uralkodó szín, csak a mennyezet kapott szép borsózöldes színt. A nézőtérnek tehát ismét valamelyes nemzeti színű jellege lett. Ugyanekkor a színpadon is nagy átalakítások történtek, amennyiben azt a modern színpadi technika minden vívmányával felszerelték. A zsinór­­padlást is ekkor látták el az addigi fagerendázat helyett vasszerkezettel. A vasfüggönyt s a záporkészüléket azonban már előbb — 1882-ben — alkalmazták. Ezeket az elővigyázatos intézkedéseket a 80-as évek borzalmas színházégései, különösen a bécsi Ringaszínház leégése tették szükségessé. A tűz ördöge bizony a mi színházunknál is többször felütötte fejét, de a gyújtogató csóvát mindig sikerült kiverni a kezéből. Tűz több ízben keletkezett a színpadon is, mert hát a színpad a sok vászonfüggönnyel és a sok égő lámpával többé-kevésbé mindig tűzveszélyes hely,­ de a régi Nemzeti Színházban mégsem a szufitákban, hanem inkább a két oldali szomszédos telkeken rejtőzött az igazi veszedelem. A Pannónia helyén még a 60-as évek elején is egy hosszú földszintes fogadó állott, név szerint a «Griff»-szálló, melynek udvarán istállók, szénaboglyák, szalmakazlak voltak,­ a Múzeumi körút felől pedig Grassalkovich hercegé­nek egy régi magtára dísztelenkedett. Itt is, ott is gyakorta meg,meg­­gyulladt valami s ilyenkor bizony a Színház is veszélyben forgott. A sok tűzveszély közt talán az volt a legnagyobb, amikor az 1871-ik év szept. 13-án d. u. 6 órakor hirtelen kigyulladt a Grassal­kovich-magtárból átalakított melléképület, mely a színházzal fa­folyosóval volt összekötve. Az átalakított magtár a benne tartott rengeteg díszlettel együtt teljesen leégett, de gróf Széchenyi Ödön tűzoltóinak mégis sikerült emberfeletti munkával a színházat megmenteniök. A mentésben részt vett a színház valamennyi tagja a legkisebbtől a legnagyobbig. Még Benza Ida is szivattyúzta az egyik vizipuskát. De hát mi mindent is meg nem tettek volna a mi derék színészeink a Nemzeti Színházért! VII. Búcsú az öreg színháztól. Az 1908­-ik esztendő június 17-én, közvetlenül a nyári szünet előtt, a «Nők harca» című vígjátékot játszották a régi Nemzeti Színházban. Akkor talán még senki sem gondolta, hogy ez lesz ott a legutolsó előadás. A következő színházi esztendőt 1908 szept. 1-én már a Népszínház épületében kezdette meg a Nemzeti Színház személyzete, a Népszínház tagjait pedig néhány kiérdemesült öreg tag nyugdíjazásával egyszerűen világnak eresztették, szélnek bocsátották.

Next