Községi polgári fiúiskola, Oraviczabánya, 1884
Bilszky Ferencz (1819-1885) Gyászjelentéssel kell ez évi értesitőnket is kezdenem.......... Kidőlnek iskolánk legerősebb oszlopai, — egymás után dőlnek ki! Talán mert már biztosítottnak tartják az alkotást . . . ? De hiszen a halál nem kérdi soha, várjon készen vagyunk-e már a nagy útra! 0 jön, és nekünk követnünk kell őt sötét, ismeretlen birodalmába, ahonnan még senki sem hozott hírt. A halál nem ismer halogatást. Ő nem veszi figyelembe családi körülményeinket, társadalmi kötelmeinket. Parancsszavára menni kell. . . elmenni oda, ahollétünk utolsó titka is meg lesz fejtve. * Az egyház, az iskola, de különösen intézetünk érzékeny veszteséget szenvedett Bilszky elhunytéval, s e veszteségünk annyival érzékenyebb, mert váratlanul ért minket, annyira váratlanul, hogy első pillanatban el se tudtuk a gyászhírt hinni. Igaz ugyan, hogy a múltévi tavasz egészségi állapotát olyanynyira megrongálta, hogy József napján e szavakkal lépett be egyik kortársunkhoz : „Morituri te salutant . . !“ De azután ismét felépült, s leszámítva a hajlott korával járó kisebb bajokat, elég jó színben levőnek látszott. Csakhogy a halál magvát már évek óta ott hordta beteg szivében. Április 12-én este még ott láttuk a színházban, ahol egy német színtársulat az ammergaui passió-játékot utánozta, — a színház lévén az az egyedüli hely, ahol néha, szórakozást keresett s talált ; — ápril 13-án reggel még misézett, de a templomból hazatérve rosszullétről panaszkodott, s délben már örökre el volt szenderülve. Egy szívszélhüdés vetett véget áldásos életének. * 1*