Orient Expressz, 1996. január-június (5. évfolyam, 1-11. szám)
1996-01-15 / 1. szám
INTERJÚ Kohómérnök a politika kohójában - Egyik olyan képviselő vagy, aki a Csutak Istvánnál, a Csíkszeredai fiatal politikusnál és újságírónál talált lehallgatókészülékeket láttad, s igyekszel kideríteni, hogy kik és miért szerelték ezt a lakásba. Mit tudnál erről mondani? - A készülékről nincsen mit mondani, erről írtak már az újságok. Annyit jegyeznék meg, hogy lakáslehallgatásra alkalmas készülék volt, egy egyszerű csatlakozó rögzítésére alkalmas aljzatba beépített mikrofon. Tökéletesen borítja ezt a műanyag, kívülről szemlélve semmi különöset nem lehet felfedezni rajta, csak akkor derül ki, hogy mit rejt, ha a hangerősítőbe bekötöd, vagy ha a kimenő telefonvezetékre megfelelő hangrögzítő-készülék kerül. Zsigmond László kollégámmal együtt, ígéretemhez híven, két levelet írtunk. Az egyiket a hírszerző szolgálat igazgatójához, Virgil Magureanuhoz intéztük, a másikat a távközlési miniszterhez, Adrian Turicuhoz. Ezek a levelek olyan kérdéseket tartalmaznak, melyek arra vonatkoznak, hogy a hírszerző szolgálat hallgatta-e le Csutak István lakását, mert csak neki van a törvény szerint joga ügyészi felhatalmazás birtokában lehallgatásokat végezni. A másik kérdés az, hogy mivel a postai alkalmazottak szerelték fel a készüléket - ezt állítja Csutak István, akinek a jelenlétében végezték el a munkálatokat, de nem tudta, hogy mit szerelnek a lakásába -, hogy a Román Hírszerző Szolgálat és a távközlési vállalat, a RomTelecom között van-e olyan természetű egyezség, aminek értelmében a posta alkalmazottai elvégeznek bizonyos szolgáltatásokat. Vagy a posta maga végez-e szolgáltatásokat a hírszerző szolgálatnak, nevezetesen azt, hogy felszerelnek-e ilyen készülékeket. Továbbá, a RomTelecom alkalmazottai a szolgálati kötelezettségeik révén rábírhatók-e arra, kötelesek-e elvégezni ilyen munkálatokat. Hát ezeket a kérdéseket tartalmazzák e levelek és remélem, hogy kielégítő választ kapok rájuk. Ez az eset, de a többi is, amelyben kérdéseket tettél fel vagy interpelláltál az elmúlt időszakban, mint a katonainak elleni erőszakoskodások, a vámosok és határőrök piszkoskodásai, mind azt mutatják, hogy nem akarsz egy rendőrállamot, bánt az emberi jogok megsértése. Mikor döntötted el, hogy nem csak felháborít az ilyesmi, hanem cselekszel is a polgárok jogainak érdekében. Természet és adottság kérdése a viszonyulás. Nem hoztam semmiféle döntést, alkatilag cselekvő embertípus vagyok. Magamat az RMDSZ-en belül is ilyen típusú embernek sorolnám, ha lenne ilyen felosztás. Léteznek nem kormányszintű különböző szervezetek, többnyire a civil szférában mozognak, legtöbb közülük emberi jogokkal foglalkozik, emberi jogvédő szervezetek. Ehhez adottság kell. Ha megnézzük Ștefănescu bácsit, a LADO elnökét, akkor azt látjuk, hogy nem egyéb mint egy nagy szem, aki tágra nyíltan jár-kel a világban és azt figyeli, hogy hol hibázik a végrehajtó hatalom, hol követ el ballépést, hol nem tartja be a törvényeket. Biztosan kellenek ilyen emberek is, így működik a társadalom. Olyan az én alkatom is, hogy a hibákat figyelem. - Hol születik egy ilyen alkatú ember? - 1961-ben születtem, az oroszlán jegyében, meglehet ez is összefügg azzal, hogy a hibákat figyelem. Lóvélén láttam meg a napvilágot, ez egy nagy-nagy gyermekáldással megáldott falu. Minden évben három párhuzamos osztály indult harminckét-harminchat gyermekkel. Képzelj el egy falut, ahol évente száz gyermek kezdi az első osztályt. Volt olyan is, az utánam következő közvetlen generációnál, hogy négy osztályba kellett besorolni a gyermekeket. Mi négyen vagyunk testvérek, ez egy átlagosnak számító család, hiszen Lövétén a hat, hét, nyolc, kilenc gyerek sem ritkaság. Biztos ennek tudható be, hogy a világ minden részében található lövétei, Ausztráliától Amerikáig. Jómagam a faluban jártam iskolába, ott végeztem az egy-nyolc osztályt, rengeteg mindenről lehetne ezen évekből mesélni, de nem térek ki a részletekre. Aztán Szentkeresztbányán érettségiztem, ez a szomszéd városka a Hargita tövén, majd Kolozsváron, a műszaki főiskolán kohó- és öntőmérnöki oklevelet szereztem. Azonban egész életemen át a színjátszás állt közel hozzám. Amatőrként műveltem is, az általános iskolában, a középiskolában, aztán az egyetemen, ahol felelős szakemberek irányításával nagyon jó színjátszó csoportunk volt. A főiskola után Nagykárolyba kerültem, ahol ugyancsak egy színjátszó csoportot hoztam létre, az nagyon jó társaság volt. Mondanék még egy apró epizódot, mely az egyik fontos döntés volt az életemben. Amikor az egyetemet megkezdtem, már az első esztendőben úgy határoztam, hogy egy évet megismétlek. Különböző okai voltak ennek, ezt most nem sorolom fel. A magasabb évfolyamokon lévő kollégáktól megkérdeztem, hogy melyik erre a legalkalmasabb év és ők a negyedévet ajánlották. Akkor olyan volt a szabály, hogy az évismétléskor csak abból a tantárgyból kellett felelnem, amelyikre nem mentem el vizsgázni, és mivel nem jelentem meg, megbuktattak. Ez egy olyan év volt, amit Kolozsváron a könyvtárakban töltöttem el. A megélhetésemet tejkihordásból biztosítottam. Hajnalban tejet hordtam és azután az egész napot a könyvek között tölthettem. Ez az 1986-os év nagyon-nagyon hasznos esztendő volt. Rengeteget tanultam, épültem. - Nagykárolyba miként neveztek ki? - Választhattam volna bármely más helyet, Szentkeresztbányát is, ott is volt hely. Olyan jó volt a tanulmányi átlagom, hogy bárhová mehettem. Én bizonyos okok miatt Nagykárolyba mentem. Amint mondottam, nem a kihelyezés kényszere miatt. - Miként ugrottál bele a nagypolitikába, hiszen a kohómérnökségtől a politikáig nagy a távolság? - Attól függ, hogy honnan szemléljük. Ha a kohó tövéből vagy a tetejéről, ahol édesapám életének nagy részét töltötte, meglehet. Édesapám nem ajánlotta, hogy a mesterségben nyomdokain járjunk, sőt, azt mondotta, hogy nem szeretné ha a fiai - nem beszélve a lányáról - katonatiszt vagy kohómérnök lenne. Én voltam azonban a családból az egyik, aki katonai pályára akartam lépni. Ezt megakadályozta. Később megértettem, hogy miért. Akkor, nyolcadikos koromban nemigen tudtam ezt felfogni. Azt már nem akadályozta meg, hogy kohómérnök legyek, mégis elfogadta. Az ő felfogásában a kohómérnöki munka mégis csak elfogadhatóbb volt, nem járt annyi kínszenvedéssel, mint az a munka, amit ő végzett, habár nagyon szerette a szakmáját. Még akkor is, ha nem volt vasárnapja, ünnepnapja, hiszen a kohó állandóan üzemelt. Még élt, amikor a választások előtt a szatmári RMDSZ javasolt a képviselőjelölti listára. Megkérdeztem, hogy mi a véleménye erről, ez ellen sem volt különösebb kifogása. Annyit mondott, hogyha „el tudod végezni becsülettel, akkor próbáld meg”. Közvetlenül nyolcvankilenc után kerültem be a közéletbe. Azelőtt, akárcsak mindenki, amatőr módon érdeklődtem a politika iránt, elemeztünk, híreket hallgattunk. A változásokat követően a nagykárolyi gépgyárban megalakultak a megmentési frontok, oda választottak be, aztán bekerültem a Szatmár megyei tanácsba a választásokig, ahol a kisebbségi és emberjogi bizottságot vezettem. - Tehát véletlenül kerültél a politikába? - Ezen sokat gondolkoztam, s azt mondom, hogy véletlenek nincsenek. Habár, amikor ezt kimondom, eszembe jut egy autóbuszos utazásom Varga Attila kollégámmal, miközben ezt a problémát boncolgattuk, én meglehetősen határozottan és hevesen bizonyítgattam neki, hogy nincsenek véletlenek, akkor a csomagtartóból a fejemre esett a táskája. Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen szelekciók működnek, például ebben az esetben, tehát, hogy lesz valakiből képviselő. Választ nem tudok adni rá, esetleg azokat a gondolatokat tudom megosztani, amelyek letisztulnak énnálam. Bizonyos, hogy valamiféle adottságok szükségesek, a pszichológusok meg a társadalomtudósok jobban meg tudják adni erre a választ. Olyan adottságok kellenek ehhez, amelyeket azon emberek bírnak, akiket valamilyen közösség egy tisztségre kijelöl. A szász közösségekben, amikor összegyűltek vasárnap reggelenként kalákába felépíteni valamit, kijelölték a munkavezetőt. Ott volt az az ember, abban a közösségben bizonyos adottságokkal, ismeretekkel bírt, hatása volt a társaira. Az emberek elvárják azt is, hogy néha megmondják számukra, mi a jó és mi a rossz. - Érezted-e valaha, hogy hatással vagy a társaidra? - Úgy éreztem, hogyha valamilyen ügyben megkeresnek, hajlandóság van bennem szolgálni annak a kérdésnek a megválaszolását. Úgy érzem, hogy szolgálatra hajlamos ember vagyok, szívesen cselekszem, ha fontos. Nem annyira azt éreztem, hogy valamiféle hatást gyakorolok a környezetemre, hanem azt, hogyha szolgálom azt a közösséget, amiben vagyok, az jó nekem, s ha én szolgálatot végzek, akkor egyensúly van. Mindegy, hogy milyen természetű szolgálatot. Külső szemlélőként - meglehet - úgy is fel lehet fogni, hogy hatással vagyok a többiekre, de ez egy másik kérdés. Van ennek a szelekciós dolognak egy másik vonatkozása, amit nem tudtam eléggé világossá tenni még magam számára sem, éspedig az, hogy egy képviselő kiválasztásánál működnek olyan szelekciós gyakorlatok, praktikák, amit különböző érdekcsoportok, s elsősorban hatalmi irányultságú szempontok szerint tevékenykedő szervezetek érvényesítenek. De itt sincsenek véletlenek, s amikor valakit egy tisztségre kiválasztanak ezek az elemek is - sajnos - benne vannak, mégpedig profiszinten. Nem sajnáltad a szakmádat otthagyni egy másikért? - Nem mondhatom, hogy sajnáltam. Az a munka, amit a gyárban végeztem, nem elégítette ki a szakmai igényemet. Elemző-kutató és rendszerező típus vagyok, amíg a munkahelyemen végrehajtó szerepet töltöttem be, termelést kellett irányítanom, kevés idő maradt a folyamatok elemzésére és - esetleg - befolyásolására, megfelelő tapasztalat összegyűjtése után. A szakmám azonban igazán érdekel még. - Bekerültél egy új közösségbe, a parlamenti frakcióba. Mennyire érezted magad itt otthon? - Teljes mértékben otthon éreztem magam itt, magaménak éreztem az egész mozgalmat, hiszen nagyjából azok az igények és megfogalmazások jelentek meg - legalábbis nagyrészt - a nyilvánosság előtt, s eleinte a parlamenti gyakorlat során is, melyeknek az igényét én is megfogalmaztam magamban, s úgy véltem, hogy ezek a romániai magyarság jogos és természetes igényei. Ezért, amint mondottam, a frakcióban otthon éreztem magam. - Mégis, ebben a csoportban ellenzéki lettél, aki elég sokat bírálsz. - Meglehet, hogy tényleg elég sokat bírálok, de a bírálat nem elegendő, alternatívát is kell nyújtani. Lehet, hogy az én esetemben ez az egy kicsit megfordult és úgy történt, hogy eleinte, amikor alternatívát próbáltunk nyújtani - nem egyedül, többnyire a fiatalokkal együtt - Zsigmond Lászlóval, Szilágyi Zsolttal, Csutak Istvánnal, Varga Attilával és másokkal - nem volt sikerünk. Mi úgy képzeltük el, hogy a frakció egy profi szervezetként működő parlamenti csoport kell legyen. Bár a csoporton belül nincs meg erre az igazi igény, mi azonban próbálkoztunk, de ez a kísérletünk valóban kudarcot vallott. Nem sikerült létrehoznunk egy olyan jól működő parlamenti csoportot, amiként elképzeltük. Meglehet, hogy ez az, ami nem teljesen illeszkedik az általános képbe, az, hogy először nyújtottuk az alternatívát, aztán kritizáltunk. Meggyőződésem és teljesen nyilvánvaló, hogy a frakció határozott szétválását - akár nyíltan, akár burkoltan, de a társaság nagy része beismerte, hogy két csoport van a frakción belül - az idézte elő, amit mi Neptunnak nevezünk. Bár kudarcot vallottunk a csoport szakszerű működését célzó tervünkkel, a lehetőség a csapatmunkára még mindig megvolt addig, amíg a neptunosoknak nevezett társaság különutas politikát nem kezdett. A titkos tárgyalások után megszakadt a bizalom, kilenc ember a frakcióban komoly fenntartásokkal viszonyult a nem nyíltan követhető, számon nem kérhető politizálással szemben. Hosszú idő elteltével értesültünk arról, hogy voltak Svájcban, aztán hosszú idő múltán tudomásunkra jutott a Neptun ügy is. A bizalmatlanság lehetetlenné teszi a csapatmunkát. Alapvető dolgokban látszólagos megegyezés van, de olyan csapat már nincs, amilyen volt a kezdetkor. - A kétfejű állatok természetellenesek, életképtelenek, rövid életűek. Mi a következő lépés? - Te mondod. Lesz egy új választás, s akkor majd lesz egy új frakció. Ennyi. Én csak azt tudom elmondani, ami mindebből rám tartozik. Éppen ma reggel olvastam Király Károly interjúját a Magyar Nemzetben. Azt mondja Károly bácsi, akit az Alkotmány megszavazása után megfosztottak szenátori tisztségétől, parlamenti tagságától, hogy az erdélyi magyarság egy része elfordult az RMDSZ-től. Ez gyakorlatilag nem azt jelenti, hogy megtagadják az RMDSZ-t, vagy kétségbe vonják jogosultságát, hanem nevezetesen a neptuni politizálók olyan áttekinthetetlen, követhetetlen elemeket vittek be a hazai magyar társadalom politizálásába, hogy bizalmatlanságot keltett a támogatóinkban, s ennek következtében valóban kétkedően és fenntartásokkal viszonyul az RMDSZ-hez. Alternatívák megfogalmazódnak, születnek erre a dologra, valószínű kisebb számban, de el fognak menni szavazni a magyarok, amikor újabb parlamenti választások lesznek. - Nem érzed-e úgy, hogy nagyon sok független magyar jelölt indul majd és azokra fognak szavazni a jó erdélyiek? - Elképzelhető ez is. Nem ismert egyelőre azoknak a meghatározó személyiségeknek a száma, akik nem tudják elfogadni, nem értenek egyet az RMDSZ politikai vonalvezetésével, álláspontjával, de az igen, hogy valóban léteznek ilyenek. Lehetséges, hogy ezek függetlenként indulnak, a rendszer konszolidálásával azonban ezek esélye csökken. - Nem véled úgy, hogy az elkövetkezendőkben létrejöhet egy, két, három, különböző színezetű és erős magyar párt? - Nem az a kérdés, hogy létrejön, hiszen ezek már léteznek. A kérdés az, hogy az RMDSZ - s itt van a politikai vonalvezetésnek az egyik súlyos hibája - legfelsőbb vezetése nem ad lehetőséget ezek érvényesülésére. A brassói kongresszus határozatait nem hajtotta végre az ügyvezető elnökség, és végül is a legnagyobb mértékben felelős - ezt a kongresszuson elmondottam -, tehát a szövetségi elnök nem tette meg a hatáskörébe tartozó lépéseket azért, hogy a belső népszámlálás és a belső választások megtörténjenek. Ez azt mutatja, hogy az előbb említett igényeket, s a politikai pluralizálódást helytelennek tartják és akadályozzák. Ez nyilvánvaló és látható. - Az emberek nem értik, hogy mi történik az RMDSZ háza táján? - Nem is érthetik, ha a politikai vonalvezetés ennyire ködös. Brassóban született két határozat, s ezt a romániai magyar egyházak is támogatták. A romániai magyarok megszámlálják önmagukat - ez volt az egyik döntés. A másik, hogy a romániai magyarok saját parlamentet választanak maguknak. Ez világos. A magyarázatok, hogy ez miért nem történt meg, zavarja meg az embereket. Azt az emberek megértenék, hogyha valaki kijelentené, hogy „Nem tudtam elvégezni. Köszönöm a megbízatást, viszontlátásra.” Tiszta ügy. Vagy: „Nem akarom ezt, mert helytelennek tartom.” Világos álláspont. De magyarázgatni,hogy nem lehetett, merthogy akkor amaz történne, és kezdődik a ködösítés. Te miként látod a saját jövődet? Merre indulsz? Egy bizonyos: a következő választásokon nem indulok. ROMÁN GYŐZŐ Vendégünk: András Imre Hargita megyei képviselő