Orosházi Friss Hírek, 1933. február (10. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-02 / 27. szám

Ára 10 fillér. OROSHÁZI Előfizetési árak: Helyben negyedévre 5.— pengő, vidékre egynegyedévre 7.— pengő. Lapzárta éjjel 12 órakor. Megjelenik min­dennap korán reggel. Telefon 113. szám. PolMfkol Napilap Laptulajdonos: Demartsik Ferencz . Csütörtök, 1933. február 2. X. évfolyam 27. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal Orosházán, IV., Bajza­ utca. A kiadóhivatal minden kér­désre vonatkozólag válaszbélyeggel küld értesítést. Hirdetések díjszabás szerint. ■O Súlyos pénzügyi operáció Az adók újabb emelése érthető megdöbbenést váltott ki az egész or­szágban annál is inkább, mert nem­csak köztudomású, hanem mondhat­ni közfájdalmú helyzet az, hogy túl vagyunk terhelve adókkal s még az eddigieket sem bírjuk fizetni. Ezt a szomorú igazságot legutóbb Bethlen István gróf hangoztatta debreceni beszédében. Hogy most a pénzügy­miniszter mégis az adóemelés operá­ciós kését mártja az adózókba, ez csak külső nyomás kényszerhelyzet idézhette elő. Tudjuk, hogy a népszövetség pénzügyi bizottságának jelentése alapján a magyar kormány kényte­len a költségvetésben mutatkozó 150 millió pengős deficitet eltüntetni és ■ehez nem talál más módot, mint az adók lajabb felemelését és a fizeté­sek csökkentését. Nagy kérdés azon­ban, hogy lesz-e eredménye az adó­emelésnek a pénzügyi egyensúly helyreállításában s nem puszta papi­rosforma lesz-e a költségvetés lát­szólagos deficitmentessége? Ahol nincs, onnan nem lehet ven­ni. Aki nem tud fizetni száz pen­gőt, attól hiába követelnek százöt­venet. Ez az újabb adóemelés nyil­vánvaló logikátlan pénzügyi művelet. Az adóst, a tönkrement embert nem állíthatjuk talpra, ha folyton szoron­gatjuk, hanem csak úgy, ha kere­seti lehetőséget adunk neki. Nagyon félő, hogy ez a kétségbeesett adó­emelési művelet csak még jobban el­­mérgesíti a gazdasági válságot s rákényszeríti a kormányt, hogy más eszközökhöz nyúljon a bajok orvos­lására. Onnan kell venni, ahol van. Fran­ciaországban nemrég pénzügyi ter­vezetet dolgoztak ki a fizetési mini­mum és maximum megállapítására s körülbelül havi ezer pengőben álla­pították meg a fizetések határát. Ha a magyar pénzügyi kormány is hoz­zámer nyúlni a magas fizetésekhez, amik a felsőbb régiókban messze felül vannak a havi ezer pengőn, ott pozitív eredményeket érhet el a költ­ségvetés tehermentesítésére A nagy vagyonok, nagy fizetések­nek kell most áldozatot hozni s a pénzügyminiszter bizonyosan tudja ás a módját, miképpen lehet megol­dani a megáldoztatást. Az üres ta­risznyákban való kotorászással nem lehet helyreállítani a pénzügyi e­­gyensúlyt. _(F.) Tek. M. kir. Ügyészség Közpéld. Szeged Nem isés százalékk­al emelik a forgalmiadót tegnap­i számunkban a pénzügyminisz­ter expozéjáról adott beszámolónkban té­ves telefonértesítés alapján azt írtuk, hogy a forgalmiadót száz százalékkal emeli a pénzügyi kormány. Ez, miként a Hivatalos Lapból megállapítható, nem igaz, mert a kormány a forgalmi adó felemelését az átalányok, az úgyneve­zett fázisadó felemelésével fogja ke­resztülvinni, amelynek révén azonban egészen jelentéktelen költségvetési be­vételre számít. IWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWW Csendes ülése volt nap a Képviselő frásznak Gál Jenő elválasztotta 11 interpellációját A képviselőház tegnapi ülését délután 5 órakor nyitotta meg Almásy László el­nök alig néhány kormánypárti képviselő jelenlétében. Marsall Ferenc előadó beterjesztette a vízitársulatok ügyében szerkesztett tör­vényjavaslatot, majd Niamesny Mihály ismertette az üzleti hirdetések korlátozá­sáról szóló javaslatot, melynek lényeges rendelkezése, hogy a csődtömegek végkiárusítását csak 2 év múlva lehet megismételni. Fellner Pál örömmel fogadja a javas­latot, mert az több erkölcsöt visz be a kereskedelmi életbe. Sándor Pál is jóindulatot lát a javas­latban, elfogadja. A megkezdett vitát ezután félbesza­kították és az elnök indítványát, hogy azt február 7-én folytassák, elfogadták. Ezután felolvasták a miniszterek írás­beli válaszát Weltner Jakab, Györki Imre és Peyer Károly interpellációjára. Pe­­yer a 40 órás munkahét bevezetése ér­dekében interpellált, a belügyminiszter válaszában kifejtette, hogy csak a nem­zetközi döntés után lehet ebben intéz­kedni. Vázsonyi János a budapesti távbeszé­lők magas díjszabása ügyében interpel­lált, Gál Jenő bejelentette, hogy 11 be­jegyzett interpellációját elhalasztja, mert nincs jelen az igazságügy miniszter. Malasics Géza az adók kíméletlen be­hajtása ügyében interpellált, kifogásolta, hogy zálogolás történt egy konkrét eset­ben egyházi adótartozás miatt. Az in­terpellációt kiadták a miniszternek. Peyer Károly az OTI újabb megterhe­lései ügyében interpellálta a belügymi­nisztert, aki azonnal válaszolt. Utal ar­ra, hogy az újabb terheket kénytelenség­­ből kellett kiróni a tagokra, másképpen lehetetlen kiküszöbölni a deficitet. A most tett intézkedések külföldön jól be­váltak, ha nálunk nem hoznák meg a kellő eredményt, hajlandó változtatni a rendeletén. A Ház többsége a Keresztes- Fischer belügyminiszter válaszát tudo­másul vette. Farkas István a hódmezővásárhelyi tu­dományos előadások betiltása miatt adott be interpellációt, a betiltást a szo­ciáldemokrata párt ellen irányulónak mi­nősíti. György Imre interpellációja elmondá­sát elhalasztotta, mert közben értesült, hogy az interpelláció anyaga a külügyi bizottság előtt szóba került. Dinich Ödön volt az utolsó interpelláló s ezzel az ülés fél 10 órakor végetért. Feloszlatták a birodalmi gyűlést Berlinből jelentik: Hindenburg elnök két rendeletet adott ki. Egyikkel — mi­után a munkaképes többséget megalakí­tani nem sikerült — a birodalmi gyűlést feloszlatta, a másik rendeletben az új bi­rodalmi választásokat március hó 5-re tűzte ki. II szerb kormány elfo­gatta a horvátok vezérét Belgrádból jelentik: Délszláviában kí­­nos feltűnést keltett az a hír, hogy Ma­­csek Vladimir, a volt horvát parasztpárt vezére, ugyanarra a sorsra jutott, mint Korosec volt miniszterelnök. Macsekot a kormány utasítására internálták. A horvát ellenzék vezérének száműzetési helyét nem ismerik. Internálására az adott okot, hogy Macsek egy osztrák újságírónak interjút adott, amelyben éle­sen támadta a jelenlegi rezsimet.­­ Mint késő éjjel jelentik, Macsek Vladi­mírt a szerb kormány Csarnice község­be internálta. Milyen adópótlékokat kell fizetnünk? 11 vagyonadó száz százalékkal emelkedik A pénzügyminiszter részéről bejelentett adóemelések közül a legfontosabb a jövedelmi adó és a házadó pót­lékainak felemelésére vonatkozik. Ez a két rendelet még nem jelent meg teljes szövegében és csak a 33-as bizott­ság tagjai ismerik. Ezekből a rendele­tekből a következő fontos részleteket közölhetjük. JÖVEDELEMADÓPÓTLÉ­KOK Azok az adózók, akiknek jövedelmi adója 1932-re 160 pengőnél nagyobb ösz­­szegben van megállapítva, 1933 február 15-ig a reájuk kivetett jövedelmi adó 15 százalékát, 1933 május 15-ig pedig to­vábbi 15 százalékot kötelesek fizetni. Ezenkívül mindazok, akik jövedelmi adóval vannak megróva, 1933 július 1-től kezdve a reájuk kivetett jövedelmi adó 60 száza­lékát mint rendkívüli pótlékot tartoznak fi­zetni. Ha ehez szükséges jövedelmük nin­csen, az adó és pótlékolása a vagyon­ból fizetendő. VAGYONADÓ-PÓTLÉK Akik vagyonadóval vannak megróva, 1933 január 1-től kezdve további intézke­désig a kirótt vagyonadó összegének száz­százalékát, mint rendkívüli pótlékot is befizetni tar­toznak. HÁZADÓ-PÓTLÉK Házadó alá tartozó ingatlanok tényle­ges tulajdonosai 1933 január 1-től kezdve további intézkedésig az adókivetés alap­jául szolgáló haszonérték, illetve bruttó bérbevétel 5 százalékát, ezen­kívül pedig a kivetett házadó 20 százalékát mint rendkívüli pótlékot tartoznak megfizetni. Adópótlékmentességben részesülnek az állandó adómentességet élvező ingatla­nok, valamint azok, amelyeknek legfel­jebb kétszobás lakását a tulajdonos teljes egészében a maga céljaira használja. Ha az ilyen lakás bérbe van adva, vagy a bérösszeg után adópótlék fizeten­dő. Társasházak lakásaira ez az adó­­mentesség nem vonatkozik. Az előbb említett adópótlékok a már kivetett adópótlékokkal egyidőben fize­tendők. A háztulajdonos az adókat és a pót­lékokat havonként kamatmentesen fizet­heti.­­ KERESETI ADÓ­PÓTLÉK A magánalkalmazottak fizetése, munka- Sláger gramof­onlemezek! Gramofon alkatrészek, tűk, nagy választékban lemezkikölcsönzés 2 Csepregi­stél.

Next