Ország-Világ, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-17 / 7. szám

SZÉLMALOMHARC ÉS FILMTERMIX a fény városában is­f .­ ­Egy pici Montmartre-i színház­ban, Párizsban megismerkedtem néhány francia színművész önfeláldozó hősiességé­vel. A patkó alakú, meredek Lapic utcában, múlt századbeli házak sorában feltűnik a tetejére építetett szélmalommal a »Théátre du Ter­re«. Az együttes Gorkij: »Vassza Zseleznováját« adta elő. Kezdetben furcsa volt, hogy a nyizsnyij-novgorodi kapec­­lány, a folyamhajózási cég és a család des­potikus feje — francia nyelven beszél, és nem oroszul. De aztán minderről meg­felejtkeztem, még arról is, hogy a színé­szek csak játszanak — annyira hiteles és reális figura volt a könnyelmű és ha­szontalan férjet halálba kergető asszony, aki ezzel akarta megmenteni a család be­csületét. A színészeknek sikerü­k volt — mind a harmincöt néző »frenetikusan« tapsolt, amikor »leeresztették a függönyt«. Igen, a százharmincöt férőhelyes kis szín­házban a vasárnap esti előadáson összesen harmincöt néző volt, akadt közöttük bizo­nyára néhány tiszteletjegyes is. E­lszorult a szívem a Théátre du Terrre szegénységének láttán. A szélmalom a színház tetején, csak reklám. Valójában jelkép is: a színház szélmalomharcot folytat. A termet nem fűtik, kabátban ülünk, ruhatár nincs. Súgólyuk, függöny nincs, csak egyszerűen elsötétítik vagy ki­világosítják a színpadot. A­z előadás után beszélgettem a darab rendezőjével, Gabriel Garran-nal. Francia­­országban egészen más a színészek és a színházak helyzete, mint a szocialista or­szágokban. Hetenként hét előadást tarta­nak. Egy fellépésért a színész 2000—3000 frankot kap, ami egy jó színházi vacsorára már elegendő. Nyáron turnét terveznek Lengyelországba és Csehszlovákiába, és — ha lehet — Magyarországra is eljönnek. Úgy hallották, itt nagy becsülete van a színművészetnek...­­ É­s voltam a nagybulváron lévő Renaissance színházban is. S­artre »Les Séquestres d’Altona (Az alto­­nai kirekesztettek) című darabját adták elő. Sartre új darabjának sikere van. A mintegy hatszáz férőhelyes színház terve v­olt. A darab határozott antifasiszta tar­talmú mű.­­Megnéztem néhány új filmet is. B­emutató filmszínházba nem mentem a ma­gas helyárak miatt. A párizsi mozikban a telt ház ritka, mint a fehér holló. A »Les amants« (»Szeretőik«) című film nem ép­pen új produkció, talán már egy éve is játsszák. A rendezés kitűnő, a játék mű­v­észi. Új francia film a »Les cousins«, (Unokatestvérek). Ez a film a francia diákéletet mutatja be — eléggé torzítva. Ihattam a moszkvai filmfesztivál díjnyer­tes francia filmjét, a »Hiroshima mon amour­r-t. Bántó volt, hogy a kitűnő fil­met alig néhány ember nézte végig. Ezt a filmet a magyar közönség egyelőre még csak a sajtóból ismeri. A legnagyobb kasszasikert az őszi idényben a ~Certaines raiment chaud« (Egyesek melegen szere­tik) című amerikai film érte el, Marilyn Monroe-val a főszerepben. »Vígjáték« — igazi humor nélkül. És a története elég zavaros.­­A turmix már nálunk is diva­­t­os ital. Úgy látszik, a filmművészet­b­en is a turmix hódít. A nyugati filmke­verék fontos alkatrésze a jó formájú, sebes nő, ne legyen kövér, inkább karcsú, lehetőleg telt keblekkel. Ezt a nőt — a turmixhoz tartozik — be kell mutatni fél­meztelenül vagy egészen meztelenül. A szerelemben aktív, meztelen nő — mint a film legfontosabb alkotóeleme — az előbb felsorolt filmek mindegyikében megtalál­ható. A film­turmixnak persze meg kell adni a nemzeti jelleget. Az amerikai film­ben ezt a nemzeti jelleget a p­ifi-puff, a csempész és a gengszter nyújtja. A fran­cia filmben viszont: a házasságtörés, a nyíltszíni szerelem. A filmturmix magya­rázata az, hogy Nyugaton a filmekkel szemben támasztott alapkövetelmény: a kasszasiker. Márpedig a fenti elemek nél­kül a film nem hoz sok pénzt a gyártó vállalat konyhájára. Októberben mutatták be Párizsiban »­Az erréberi sorsot«. A de­cemberi műsorokban ez a film már nem szerepel. A Marilyn Monroe testrészeit mutogató amerikai bárgyúság viszont még mindig nagy filmszínházakban fut.­­ Az egyszerű ember nem jár Pá­rizsban bemutató filmszínházba. Nemcsak a jegy drága, de le kell adni az obulust a karján fekete pénzszatyrot lóbáló,­­ültető­nőnek is. Ezért a párizsi kispolgár és munkás megvárja, amíg a filmet a tele­vízió tűzi műsorára. / I­kvas Márton Ez a szélmalom szélmalomharcot jelképez a Théátre du Tertié tetején ... ... míg ez a szélmalom a pénz és a szerelem ’ erkölcstelen forgandóságát jelképezi a Mantin Ronge mulatóhelyen Ovidius földjén T­engeri, sós szél kap sűrű hajamba, a láthatáron hajó fordul át, űzött hullámok hullnak térdre, partra, a tenger zengi örök ritmusát, ó, hányszor nézte a száműzött költő Ovidius, az egyhangú habok játékát, ezt a szivet-lelket őrlő konok csatát! Hányszor hullt térdre, ott, csak egy bárka, hajó után csengve, se bárka, se hajó nem jött soha! H­ány átok zúdult felleges egedre Fekete tenger — álmok ostora! A hitet add nekem e végső partnál, amit Ovidiustól megtagadtál... T­AKÁCS TIBOR Újra meglátogattuk Ferenczy Bénit M­unkatársunk ismét felkereste a beteg szobrászművészt. Utoljára — olvasóink még talán emlékeznek rá — tavaly áprilisban jártunk nála. Örömmel jelenthetjük: Ferenczy Béni a minap fejezett be egy kis szobrot, talán egyik legszebb alko­tását. Kis fiú nyúlik, fel egy faágon, kitáruló karral. Úgy hat, mint egy szép jelkép, vagy az elérhetetlen után. Ferenczy Béni életkedvét és er­őr­ekapó, javuló egészségét köszöni az alkotás örömének ! — Az Ország-Világ­nak küldöm e rajzomat — mondja s átnyújtja munkatársunknak legfrissebben készült, még csak balkezével rajzolt vázlatát. Olvasóink nevében is köszönjük a rajzot, jó erőt-egészséget kívánunk! (H­TS1

Next