Ország-Világ, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-04 / 1. szám

olcsó Sakta szuper, amelyet ma már Bagdadban és Addis Abe­­bában, Accrában és Conacryban is ismernek. A Popov-gyár azért tudott így »kiugrani«, mert felismerte a párhuzamot a rádió- és a ra­kétatechnika között: a felhasz­nált anyag mennyiségének csök­kentésével arányosan nő a fel­használt szellemi munka meny­­nyisége. — Miért tudtak a japánok olyan bámulatos eredményeket elérni a tranzisztor-techniká­ban, a fényképezőgépek terén? — kérdi Widmonts, és rögtön hozzáteszi: — Azért, mert a ter­vezőmérnökök egész hadsere­gét alkalmazták, s erőteljesen automatizáltak. Mi sem aka­runk lemaradni a japánok mö­gött: a mi gyárunk tervezőosz­tályain ma már több mint száz mérnök dolgozik, nekünk is lesz­nek mellényzsebben elférő mi­niatűr rádiókészülékeink, ami pedig az automatizálást illeti, éppen az automatizálás segítsé­gével fogjuk termelésünket öt­szörösére emelni, mégpedig nem hét, hanem öt esztendő alatt! A Popov-gyár mérnökei nem­csak szaklapokból tanulmá­nyozzák­­a­­külföldi technikát: Vidmonts és kollégái beutazták az Egyesült Álla­mokat, Hollandiát, Svájcot, Nyugat-Németországot, az igazgató nemrégiben érke­zett haza Japánból. Widmonts erről az útról beszélget, ami­kor megmutatja a gyönyörű, új kultúrházat — nem az első eset, hogy a növekedés ne­hézségeivel küszködő, abnor­málisan túlzsúfolt üzemegysé­gek, szürke és csúnya épüle­tek mellett hivalkodó páva­ként pompázik a kultúrpalota é­s az előtte álló magánautók hosszú sorát. — Egy vonatkozásban nem fogjuk és nem is akarjuk utol­érni a japánokat. Az igazga­tónk mesélte, hogy az egyik to­kiói rádiógyárban csupa gye­reklányt látott, mert a nők a férfiak bérének csak a felét kapják, s nem egy helyen kö­telezvényt kell aláírniuk: haszülékeket gyártanak, nem lak­­férjhez mennek, automatikusan elveszítik az állásukat, így ta­karítja meg az igazgatóság a szülési szabadsággal, munka­könnyítéssel stb. összefüggő többletkiadásokat... Ami a mi igazgatóságunk többletkiadá­sait illeti, új mozgalmat indí­tottunk: aki szép és modern la­kást akar, álljon össze kilenc társával, ingyen kapják az építő­anyagot, szerzünk szakembere­ket, a ház felépítése az ő dol­guk. A tervrajzot azonban be kell mutatniuk, mert azok a munkások, akik szép rádióké­hatnak csúnya lakóházakban. A kultúrház faliújságján új­ra találkozunk Rizsoval, ezút­tal fénykép formájában. Wid­monts a homlokát ráncolja: — Tudja, mi az én hétéves tervem? Beíratom Rizsovot a technikumba. Olyan fiatal, még csak harminchárom éves — s mosolyognom kell, amint a gye­rekképű, szintén harminchá­rom éves mérnök „idős” profesz­­szor módjára töpreng az »ifjú« technikai zseni sorsán ... MAKAI GYÖRGY Lányok a szerelőszalagnál: a munkaidő napi hét óra, óránként öt perc pihenő A Popov rádiógyár uj kultúrháza DOKTORRA FOQADOM... "Esküszöm, hogy a Magyar Népköztársaság alkotmányi­hoz és a magyar néphez minden­kor hű leszek ... Ebben az ün­nepi órában a jog és az igazság szolgálatának szentelem maga­mat ___­ Ünnepélyesen csengett az újdonsült jogászok esküje az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában, s rá a válasz: »Dok­torrá fogadom —« Izgatottan, lángoló arccal hagyta el a termet Oláh József villamos kocsivezető. Leült a folyosó ablak­mélyedésében egy padra, nagyot sóhajtott, és aztán úgy gyújtott cigarettára, mint ahogy a munká­sok szoktak, amikor elvégeztek valamilyen nehéz feladatot. — Ke­mény öt és fél év volt — mondja a frissen avatott doktor. Én iga­zán nagyon szeretek tanulni, de néha úgy éreztem, nem bírom tovább. Táncot jártak a betűk, összefutottak a sorok a szemem előtt... Ilyenkor sétáltam egy nagyot a friss levegőn, és folytat­tam a tanulást. Azután a család­ban sem volt minden rendjén: két fiam van, egyik nyolc, a másik ötéves, de a feleségem... hát ő nincs velünk ... És hányan kese­rítettek, ugrattak: »Minek töröd magad? Talán nem tudod elvezetni a kocsit diploma nélkül?« Dehogynem. Vezette is becsület­tel, évekig, baj nélkül. De többet akart ennél. Ezért tanult vasaka­rattal. Nem volt könnyű dolog, mert a diáknak is, a villamos­vezetőnek is koncentrálnia kellett. A fejében paragrafusok ugráltak, a kocsi előtt figyelmetlen em­­berek . .. íme egy doktori cím elnyerésé­nek rövid története. A cím vise­lője, dr. Oláh József holnap ismét munkába megy. Az 52-es vagy a 63-as vilamoson teljesít szolgála­tot. Van egy régi, dédelgetett álma, terve: balesetvizsgáló szak­értő szeretne lenni. Jól ismeri a járműveket: autót, motort és vil­lamost vezet. A »doktor úr« hol­nap is ugyanúgy kapcsol és fékez, mint eddig ... azaz mégsem: most már azzal a tudattal ül fel a kap­csolóasztal mellé, hogy álma, terve biztosan teljesülni fog. — b­l­ ­ Dr. Oláh József, a nemrég doktorrá avatott villamoskocsivezető (II). Schiller Alfréd felv.)

Next