Ország-Világ, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-25 / 39. szám
Kiev — Kirovograd — Lvov — Krakkó A Tájfun-csoport tagjai nyomában 2. Tájfun őrnagy, azaz most már Jevgenyij Bereznyák minisztériumi főosztályvezető, beszélgetésünk végén megkérdezte: — És Kolja tudja, hogy maguk meglátogatják? Rögtön kiszólt a titkárnőnek: — Maruszja, legyen szíves hívja fel Kirovográdban, a területi pártbizottságon Alekszej Sapovalovot. Néhány perc múlva már telefonon beszéltem Koljával, a Tájfun-csoport helyettes parancsnokával, vagyis Alekszej Sapovalov területi pártbizottsági helyettes osztályvezetővel. — Ma este fél nyolckor repülőgépen érkezünk Kirovográdba — mondtam. — Har-r-a-so.. . Har-r-a-so . . — Nagyon örülök, hogy személyesen találkozom a Tájfuncsoport helyettes parancsnokával — folytattam. — Har-r-r-a-so ... Várom a repülőtéren. — És hogyan ismerjük meg egymást? — Ez már az én dolgom lesz. Har-r-r-a-so . . . Alekszej Sapovalovról mindig ez a keményen megnyomott „r”-betű, ez a különös hangsúllyal kimondott har-r-r-a-so jut az eszembe azóta is. Alekszandriában született... A riport fehér asztalnál kezdődött. — Mondja, tényleg SS-tábornok volt az apja? A sötétbarna hajú, kissé őszülő, már 46 esztendős Sapovalov elmosolyodik, és mély ráncok húzódnak végig a homlokán. Ezek a ráncok szinte egy pillanatra sem tűntek el, mint ahogy ujjainak ideges mozgása is ugyanúgy jellemző erre a nagyon kedves, nagyon barátságos, de nagyon sok izgalmas küzdelmen átesett emberre, mint a keményen hangsúlyozott har-r-r-a-so. — Dehogy volt az apám SS- tábornok. Ez az író fantáziájában született. Az én apám asztalos volt. . . — Akkor mondja el a rövid élettörténetét. — Alekszandriában születtem . .. — Hiszen akkor egyiptomi! — csodálkoztam. — Az ördögöt vagyok én egyiptomi. Az ukrajnai Alekszandriában jöttem a világra. Az apám itt, Ukrajnában volt asztalos. Gyerekkoromban elköltöztünk Novaja Pragába. Itt ért a háború. Bevonultam és hamarosan — 19 éves koromban —, hadnagy lettem. Alekszej Sapovalov, a Tájfun-csoport Koljája, izgalmas hónapokat és éveket töltött a fronton. 1942-ben felderítő lett. Harkov környékén tevékenykedett. Aztán részt vett a partizán harcokban, az ukrajnai Fekete-erdőben. Kirovográdtól 40 kilométernyire volt a csapata. Nemegyszer bement Kirovográdba, a Donyec-medencében is bátran járkált egyik községből a másikba, sőt, szülővárosába, Alekszandriába is bemerészkedett. — Hogyan került a Tájfuncsoportba? — Az első ukrán front, Konyev marsall hadseregének stábja, az akkori Proszkurovban, a mai Hmelnyickij városban állt. Itt végeztem el a felderítő iskolát, Bereznyákkal együtt. Megszervezték a Tájfun-csoportot, Bereznyák lett a parancsnok, én a helyettese. 1944. augusztus 19-én repülőgépen indítottak el bennünket. Bereznyákot, engem és egy rádióslányt, Ászját, Krakkóba. A többi úgy zajlott, le, ahogy a regényben már megjelent. Különböző helyen értünk földet az ejtőernyővel, nem tudtunk egymásról. Én Németország területén, a lengyel főkormányzóságtól 60 kilométernyire nyugatra huppantam le .. . Mindenütt azt mondtam, hogy ukrán „menekült” vagyok, így aztán munkához és papírokhoz jutottam, csempészek segítségével átjutottam a lengyel főkormányzóságba. Krakkóban aztán megtaláltam a csoportot, Bereznyákot, Olgát (a regényben Anja néven szerepel). — Azt mondta, hogy Ászja volt a csoport harmadik tagja. A rádióslány. De tulajdonképpen Olga szerepelt ott, aki Lvovban építésztechnikus. Hát Aszja, vagy Olga? Konyev marsall parancsa — Elhiszem, hogy egy kissé bonyolult a dolog. Velünk Aszja repült. De Olga is szovjet rádiós-felderítő volt Krakkóban. Ő előbb érkezett a városba, mint mi, de a csoportját felmorzsolták a németek, így aztán ő is hozzánk került. És mindaz az izgalmas kaland, amely a regényben szerettei ! Olgával esett meg. ő került német fogságba, ő szervezte be a német Abwehr tisztjét, akit azután én rávettem arra, hogy engem vegyen magához, a német kémelhárításhoz. Igen, igen, én valóban az Abwehrnél szolgáltam, és onnan tartottam a kapcsolatot a szovjet kémelhárítással. — Hogyan aknázták alá a németek Krakkót, és hogyan sikerült megmenteniük a várost? — A németek nagyon ravasz, de egyben egyszerű megoldást találtak. A város alatt húzódó csatornákban helyezték el az aknákat. — Nem értem, hogy amikor a szovjet hadsereg támadta Krakkót, egy bombatámadás vagy tüzérségi tűz következtében nem robbant fel az aknahálózat. — Egyszerű a magyarázat: Konyev marsall megtiltotta, hogy Krakkót bombázzák és tüzérséggel lőjjék. A szovjet hadsereg úgy álcázta a dolgokat, mintha Krakkó teljesen be lenne kerítve. A németek keletről várták a csapást, a szovjet hadsereg azonban nyugatról és délnyugatról támadott és szinte áldozatok nélkül mentette fel a várost. Azóta a Tájfun-csoport helyettes parancsnokának élete sokkal, sokkal nyugalmasabb. Leszerelés után Kirovográdba költözött, Komszomol vezetőként dolgozott, levelező tanfolyamon főiskolát végzett, megnősült. Felesége is orvos Kirovográdban, lányuk, Szvetlána a nyolcadik általános osztályba jár. — Ne gondolja, hogy maguk az első magyarok, akikkel életemben találkoztam — mosolyogv a volt Tájfun-csoport volt helyettes parancsnoka. — Jól ismerem én Magyarországot. A Balatont, Kaposvárt, Debrecent, Dunaújvárost, Budapestet... — Csak nem harcolt Magyarországon is? — Dehogy ... Turista voltam 1964-ben. Har-r-r-a-so.. . «. B. (Következik: Olgánál és családjánál, Lvovban) Alekszej Sapovalov, a Tájfun-csoport egykori parancsnokhelyettese Sapovalov (jobbról) Iván Olifbrenkóval, a kirovogradi területi pártbizottság agit-prop. osztályának helyettes vezetőjével Bojár Sándor felvételei A Tájfun-csoport tagjai baráti találkozón Krakkóban. Balról jobbra: egy krakkói kisérő, Jevgenyij Bereznyák, Alekszej Sapovalov, Jozef Zajonc (a regényben ősz, a lengyel partizánok vezetője), Olga, a rádióslány, Válja, Zajonc felesége és egy másik krakkói kísérőjük 11