Ország-Világ, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-07 / 1. szám
MOSZKVAIAK SIL Vologya barátom a sísport szerelmese. Nem hivatásos sportoló, de a hétvégeken szívesen köt sílécet s családjával együtt nekivág a Moszkva környéki domboknak, ligeteknek. Megnéz minden rendezvényt, amelynek a két léc a főszereplője. Egyszóval síügyekben elfogult. Másrészt lobbanékony természet. Még az ismeretségünk elején meghívott egyszer egy sítúrára. Mindenféle kibúvót keresve igyekeztem elhárítani a meghívást. Valójában azonban szégyelltem bevallani, hogy utoljára gyerekkoromban láttam sílécet testközelből. Amikor azt találtam mondani, hogy menjünk el inkább autóval Zagorszkba vagy valamelyik más Moszkva környéki városba, előtört lobbanékony természete: — Ez jellemző rád! Kocsi nélkül egy lépést sem tudsz tenni. De majd én megmutatom neked, hogy milyen az igazi téli kirándulás! Velem jössz, és kész. A felszerelésről én gondoskodom. Moszkvai tartózkodásom első napjaitól tartottam magam a szabályhoz: ha Moszkvában vagy, mindenben kövesd a moszkvaiakat. (Igaz ugyan, hogy ez a mondás az angoloktól származik, és Rómát emlegetik benne, de tanúsíthatom, hogy a világ bármely városában érvényes.) Miért éppen e téren lógnék ki, a sorból ? Lássuk csak, mit kínál Moszkva a sísport szerelmeseinek. Vologya véleménye e kérdésben is mérvadónak bizonyult. — Egyetlen statisztika sem tudja pontosan megmondani, hányan vagyunk Moszkvában, akik a sí örömeinek hódolunk. Szerény becslésem szerint legalább egymillióan. A szombat és a vasárnap a családi sítúrák ideje. A város nagyobb parkjaiban — Izmajlovóban, Szokolnyikiban, Filiben, a Gorkij-parkban — minden hétvégén tartanak valamilyen rendezvényt az amatőr síelőknek. Nem is értem, hogyan hagyhattad ki eddig. Az sem akármilyen élmény, ha csak bámészkodni megy oda. Fantasztikus látványt nyújt a megvilágított sípályákon nyüzsgő tömeg. Télen Moszkva leglátogatottabb helye mégis a Lenin-hegy. Itt a legfőbb attrakció a hatvanméteres síugrósánc. Környékén három útvonalat járhatnak be a hegyisí kedvelői. Vasárnaponként úgy érzi az ember magát, mintha valamelyik alpesi üdülőhelyen lenne. A Lenin-hegyen síoktatás is folyik. Én is odajártam a fiammal. A lesiklást már hétéves korban kezdtük, de ugrásra csak tízéves kortól lehet jelentkezni. Annak, aki síelni akar Moszkvában, nem kell beérnie a város nyújtotta lehetőségekkel. Amikor Vologya meghívott arra a bizonyos sítúrára, azt mondta: sívonattal megyünk. Sívonat?! Az meg mi fán terem? Harmadnap reggel ott voltam a pályudvaron. Kiderült: a sívonat egy közönséges vonat, amely sínpályán jár és kerekeken gurul. Mégis van benne valami rendkívüli. A gyülekezők régi ismerősként köszöntik egymást. Néhány szokványos „Hogy vagy?”, „Mi újság?” után munkahelyi dolgokra terelődik a szó. Ennyi ismerős egy helyen nem lehet a véletlen műve, döntöttem el magamban. Nyertem: Vologya vállalatának dolgozói voltak valamennyien. A vonatot is a vállalat vette bérbe — arra az egy napra. Moszkva és Vlagyimir között félúton a vonat egy mellékvágányra tolatott. (Máig is titok számomra, miért épült ez a használaton kívüli vágány. Csak nem a sísport szerelmeseinek?) Hepehupás, hófödte táj. Azt hiszem, ilyen terep láttán a profi síelők elhúznák a szájukat és elő sem vennék a felszerelést. De egy amatőr síelőnek ideális hely. Szikrázó napi sütés, teljes szélcsend. A tizennyolc fokos hideg egészen tűrhető. Prisvin írta egyszer: „Tegnap reggeltől estig esett a hó, és mintha az égből csönd szállt volna alá.” Ezt a csöndet éreztük itt a terhük alatt bólogató fák társaságában. A vonat estig ott rostokolt a mellékvágányon. A kirándulók bármikor visszamehettek melegedni, teát inni, sőt akár ebédelni is. Félelmem fölöslegesnek bizonyult. Kezdetben okoztam ugyan néhány derűs pillanatot egy-egy jól sikerült huppanással, de aztán már senki sem hederített rám, a csetlő-botló idegenre. Közben rájöttem, hogy a hó nem jég, egész kellemes benne az esés. Vologya pedig lobbanékony természetét meghazudtolva, türelmes oktatónak bizonyult. Még egy rövid sítörténetre is futotta az időnkből. Tőle tudom, hogy a szakemberek ma is vitatkoznak a sí őshazájáról. Annyi azonban bizonyos, hogy az egyik legrégebbi, síelőket ábrázoló rajz éppen a Szovjetunió területén, a Fehér-tenger mellékén került elő. Később a két léc annyira népszerű lett, hogy 1444-ben a moszkvai sereg sítalpakon verte vissza Rjazanynál a tatárok támadását. .. Az első nemzeti amatőr síbajnokságot 1910- ben rendezték meg. A tizennégy versenyző közül egy Pavel Bicskov nevű házmester ért elsőként célba. Bicskov győzelme komoly vitát váltott ki a korabeli sajtóban. Az volt a tét, hogy amatőrnek tekinthető-e egy házmester, aki tudvalévőleg nehéz fizikai munkát is végez. A kérdésfeltevés abszurditása ma már mindenki előtt világos. Az a több millió ember, aki egy-egy hétvégén országszerte sítalpat köt, hogy felverje a tél csendjét, nem kutatja, ki fia-borja szomszéd. — Egy biztos — mondtam Vologyának —, az én amatőrségem nem képezte volna vita tárgyát azon a versenyen. Ebben egyetértettünk. PÉTER JÓZSEF FOTÓ: APN YI