Ország-Világ, 1887 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1887-07-02 / 27. szám

432 piaczon s felköttet oda minden komédiást és fel­köttet oda téged, te barbájos szép asszony, hogy ne szeressed többé a friss mandulákat... El for­dul aztán és változik az ábránd sebesen, és vál­toznak az alakok. Eltűnik a véghetetlen tenger, melyen délczeg gályán vitorlázik idegen tarto­mányok felé. A hajón sok katona, sok nép. Tarka egyvelegben váltakoznak a nők szines napernyői és könnyű nyári ruhái, a katonák szuronyos pus­káival, s a tengerészek kék színű, fehér csíkos, galléros, bő ruhával és vörös őrsáljaival, melyek bogra kötve lógnak alá bal oldalukon, s egy-két csontnyelű golyós pisztolyt szorítanak az erős férfi­ derekakhoz. A tenger pedig megmozdul ál­mosan, nyugalmasan. Bíbor vörösen merül alá nyugaton az égő nap, s megvilágítja vörös fény­nyel a végtelen távolba vesző fönséges tengert. A vihar, a vihar... Alig esteledik, s már forró szél csap keresztül a vitorlákon és megtépi dühö­sen a drótköteleket. Zsibongás támad a gályán, s lázas készülődés. Sípok fütyülnek éles jeleket adva, káromkodás hallszik s rekedt, biztató, kor­holó, zavaros kiáltozás. A tenger pedig hullám­zik, az ég sötét, s kemény északi szél süvölt. Lenn a hajómélyben imákat mormolnak néme­lyek, dorbézoló danát kezdenek mások. De az orkán rémei ellen minden hiábavaló. Léket tör a gálya testén s beküldi a zöld vizet, mely se­besen susogva dől be a nyílásokon. A tengeré­szek ordítanak, a sok nép Istent hivja rímán­kodva, s összezsugorodva fetreng a bárkák padlóján. Egy lelőtt kamasz mellett halavány delnő; egy vén asszony mellett síró fiúcska; egy bozontos holtrészeg férfi testén kérészül esve, ájult leány­­gyermek . .. Bábeli, rettenetes zűrzavar, mely jéggé dermeszti a vért. És azután még egyet recscsen a gálya, egy utolsót­ meginganak eresz­tékei és lassan lefelé sülyed a végtelen vízben. A­mit érez, az már víz, víz.. . Zöld, hideg, ha­lálos víz ... Ringasd Bertalan Ferenczet gályája minden népeivel, te hideg, zöld szemű halál; ringasd víz, ringasd lefelé a habok alá, tenger mélyre, vizek fenekére lágyan, hogy ne legyen nyoma többé, hidegüljön teste, álljon meg veré­sében szíve, s hogy senki se tudja a fenmaradt Mindenből, ha majd a gálya elsülyedési helyén tova vitorlázik, hogy mélyen a vizek alatt a Bertalan Ferencz szívével egy egész világ derűje, fénye el van temetve lenn ... Mire Józsa Bálint kiment házából, hogy meg­nézze miért ugat a kutya, Bertalan Ferencz mélyen aludt. (Folytatása következik.) A NAGY IM­B. A­ki nem akart hinni az újdonságoknak, meggyőződhetik egy terjedelmes javaslatból: Bu­dapest világvárossá készül felfúvódni. Nemcsak, hogy készül, hanem teljes erővel hozzá is látott a dicső czél valósításához: a bizottság már meg­alakult. Nemcsak hogy megalakult, ki is egé­szítette magát, é­ szakértő, világlátott tagokkal, a­kik tudják a módját, hogy él az ember világ­­városiasan. A dolog tehát a lehető legkomolyabb. Bizony ránk fér ez a kis dicsőség. Nemzeti hiúságunk régen szomjazza ezt az elégtételt. Mert a miképen mi sem emlegetjük Lissabont másról, csak a földrengéséről, h a mint mi sem hozzuk szóba Chicago-t egyébről, csak az égé­séről, (pedig már jó ideje, hogy kiheverték ezt a nevezetességüket.) — azonképen a mi szivünk városáról sem történik a külföldön emlékezés, csak olykép, hogy van egy hely a világon, a hol a hidakat miduntalan a levegőbe akarják röpí­teni s a hol az utazót revolverrel kényszerítik mindenféle tüsszögtető és krákogtató eledel lenye­lésére. A mely nevezetességünk szintén elég régi dátuma arra, hogy már elavulhatott volna. Ennek tehát vége. Mily változás! Kelet és nyugat összekötő­ városa leszünk, nevezetes pont a világ­forgalomban, a­hol a művelt nyugatnak kelet színpompáját, a műveletlen keletnek pedig nyugat kényelmét fogjuk produkálni. Emlegetni fogják architecturánkat, ábrázoló művészetünket, történelmi emlékeinket, ízlésünket, tudósainkat, asztalos mestereinket, iparunkat és kereskedel­münket , Budakeszről pedig úgy fognak beszélni, mint most Saint-Germainről, vagy Bordigheráról. Mindez már papíron van. Természetesen, mielőtt e gazdagságunkkal di­csekedhetnénk, még van egy csomó szerezni va­lónk. Ezzel azonban ne törődjünk. Lesz minden, egy varázsütésre. A bizottság figyelmét ez az apróság sem kerülte el. Akármilyen merészen hangzik: lesz iparunk és kereskedelmünk. Lesz, mihelyt világváros leszünk. Sőt legfőkép azért leszünk világváros, hogy iparunk és kereskedel­münk legyen. Nem pusztán hiúsági kérdésről, nemzetgazdasági érdekekről van szó. Csak az nem bizonyos még: mit fogunk előbb megszerezni: a tojást-e, vagy a tyúkot? Előbb lesz-e az ipar s csak azután a világhír? Vagy az egy csapással megszerzett világhír fogja-e megalkotni iparunkat?* Úgy látszik, erre a kérdésre sokan keresték a feleletet, mert a múlt vasárnap nem volt olva­sottabb czikk az ambic­iózus Lipótvárosban, mint a memorandum, melyet «Magyarszág ide­gen­forgalmának, iparának és kereskedelmének emelése tárgyában» egy ismert nevű gentleman adott ki egyik nagy újságban. Gyanakszom ugyan, hogy nem annyira a tárgy érdekelte a kiváncsiakat, mint inkább az író, de az ered­mény végre is az, hogy a világgal kaczérkodás ideája meghódította a közérdeklődést. ORSZÁG-VILÁG 1................................1 ■“ 1 I JJJ 111.1., .Ili 11 II 1.11.1 1887

Next