Ország-Világ, 1887 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1887-07-02 / 27. szám
432 piaczon s felköttet oda minden komédiást és felköttet oda téged, te barbájos szép asszony, hogy ne szeressed többé a friss mandulákat... El fordul aztán és változik az ábránd sebesen, és változnak az alakok. Eltűnik a véghetetlen tenger, melyen délczeg gályán vitorlázik idegen tartományok felé. A hajón sok katona, sok nép. Tarka egyvelegben váltakoznak a nők szines napernyői és könnyű nyári ruhái, a katonák szuronyos puskáival, s a tengerészek kék színű, fehér csíkos, galléros, bő ruhával és vörös őrsáljaival, melyek bogra kötve lógnak alá bal oldalukon, s egy-két csontnyelű golyós pisztolyt szorítanak az erős férfi derekakhoz. A tenger pedig megmozdul álmosan, nyugalmasan. Bíbor vörösen merül alá nyugaton az égő nap, s megvilágítja vörös fénynyel a végtelen távolba vesző fönséges tengert. A vihar, a vihar... Alig esteledik, s már forró szél csap keresztül a vitorlákon és megtépi dühösen a drótköteleket. Zsibongás támad a gályán, s lázas készülődés. Sípok fütyülnek éles jeleket adva, káromkodás hallszik s rekedt, biztató, korholó, zavaros kiáltozás. A tenger pedig hullámzik, az ég sötét, s kemény északi szél süvölt. Lenn a hajómélyben imákat mormolnak némelyek, dorbézoló danát kezdenek mások. De az orkán rémei ellen minden hiábavaló. Léket tör a gálya testén s beküldi a zöld vizet, mely sebesen susogva dől be a nyílásokon. A tengerészek ordítanak, a sok nép Istent hivja rímánkodva, s összezsugorodva fetreng a bárkák padlóján. Egy lelőtt kamasz mellett halavány delnő; egy vén asszony mellett síró fiúcska; egy bozontos holtrészeg férfi testén kérészül esve, ájult leánygyermek . .. Bábeli, rettenetes zűrzavar, mely jéggé dermeszti a vért. És azután még egyet recscsen a gálya, egy utolsót meginganak eresztékei és lassan lefelé sülyed a végtelen vízben. Amit érez, az már víz, víz.. . Zöld, hideg, halálos víz ... Ringasd Bertalan Ferenczet gályája minden népeivel, te hideg, zöld szemű halál; ringasd víz, ringasd lefelé a habok alá, tenger mélyre, vizek fenekére lágyan, hogy ne legyen nyoma többé, hidegüljön teste, álljon meg verésében szíve, s hogy senki se tudja a fenmaradt Mindenből, ha majd a gálya elsülyedési helyén tova vitorlázik, hogy mélyen a vizek alatt a Bertalan Ferencz szívével egy egész világ derűje, fénye el van temetve lenn ... Mire Józsa Bálint kiment házából, hogy megnézze miért ugat a kutya, Bertalan Ferencz mélyen aludt. (Folytatása következik.) A NAGY IMB. Aki nem akart hinni az újdonságoknak, meggyőződhetik egy terjedelmes javaslatból: Budapest világvárossá készül felfúvódni. Nemcsak, hogy készül, hanem teljes erővel hozzá is látott a dicső czél valósításához: a bizottság már megalakult. Nemcsak hogy megalakult, ki is egészítette magát, é szakértő, világlátott tagokkal, akik tudják a módját, hogy él az ember világvárosiasan. A dolog tehát a lehető legkomolyabb. Bizony ránk fér ez a kis dicsőség. Nemzeti hiúságunk régen szomjazza ezt az elégtételt. Mert a miképen mi sem emlegetjük Lissabont másról, csak a földrengéséről, h a mint mi sem hozzuk szóba Chicago-t egyébről, csak az égéséről, (pedig már jó ideje, hogy kiheverték ezt a nevezetességüket.) — azonképen a mi szivünk városáról sem történik a külföldön emlékezés, csak olykép, hogy van egy hely a világon, a hol a hidakat miduntalan a levegőbe akarják röpíteni s a hol az utazót revolverrel kényszerítik mindenféle tüsszögtető és krákogtató eledel lenyelésére. A mely nevezetességünk szintén elég régi dátuma arra, hogy már elavulhatott volna. Ennek tehát vége. Mily változás! Kelet és nyugat összekötő városa leszünk, nevezetes pont a világforgalomban, ahol a művelt nyugatnak kelet színpompáját, a műveletlen keletnek pedig nyugat kényelmét fogjuk produkálni. Emlegetni fogják architecturánkat, ábrázoló művészetünket, történelmi emlékeinket, ízlésünket, tudósainkat, asztalos mestereinket, iparunkat és kereskedelmünket , Budakeszről pedig úgy fognak beszélni, mint most Saint-Germainről, vagy Bordigheráról. Mindez már papíron van. Természetesen, mielőtt e gazdagságunkkal dicsekedhetnénk, még van egy csomó szerezni valónk. Ezzel azonban ne törődjünk. Lesz minden, egy varázsütésre. A bizottság figyelmét ez az apróság sem kerülte el. Akármilyen merészen hangzik: lesz iparunk és kereskedelmünk. Lesz, mihelyt világváros leszünk. Sőt legfőkép azért leszünk világváros, hogy iparunk és kereskedelmünk legyen. Nem pusztán hiúsági kérdésről, nemzetgazdasági érdekekről van szó. Csak az nem bizonyos még: mit fogunk előbb megszerezni: a tojást-e, vagy a tyúkot? Előbb lesz-e az ipar s csak azután a világhír? Vagy az egy csapással megszerzett világhír fogja-e megalkotni iparunkat?* Úgy látszik, erre a kérdésre sokan keresték a feleletet, mert a múlt vasárnap nem volt olvasottabb czikk az ambiciózus Lipótvárosban, mint a memorandum, melyet «Magyarszág idegenforgalmának, iparának és kereskedelmének emelése tárgyában» egy ismert nevű gentleman adott ki egyik nagy újságban. Gyanakszom ugyan, hogy nem annyira a tárgy érdekelte a kiváncsiakat, mint inkább az író, de az eredmény végre is az, hogy a világgal kaczérkodás ideája meghódította a közérdeklődést. ORSZÁG-VILÁG 1................................1 ■“ 1 I JJJ 111.1., .Ili 11 II 1.11.1 1887