Ország-Világ, 1887 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1887-11-19 / 47. szám

1887 -ot. Minek is a virág ősz utóján ? Az a babér, melyet életében rátettek a művész fejére, nincs ilyen hervadó levelekből fűzve. Sirasd meg vén Balaton, s ti őszi tájak a Balaton körül, öltse­­tek gyászruhát! A ki titeket oly nagyon szere­tett, a ki megosztá veletek ifjú lelkét, a művész pihen ! Ez a keserves, siránkozó ősz is elkivánkozik már. Megvárta, míg a költők és tárczaírók ki­öntötték merengő, sejtelmes és mindig egyforma érzelmeiket, megvárta, míg a fák koldus-mezte­lenekké lőnek s a legfösvényebb emberek is elő­­keríték téli kabátjaikat. Tetszik neki a behúzott vállú, megzsugorodott, vöröslő orrú embereket nézni, s a nemeslelkű fakereskedőket kéz­ dörzsöl­­getésre kényszeríteni. Irigyen nézek a fá­zókra, s keservesen hoza­tom az áldott kokszot. Van némi poetikus hajlan­dóságom :­­a nyitott kandalló előtt ülni s a fa­hasábok pattogását hallgatni, míg künn a szél balladákat (esetleg tragoediát) zúg a kémények fülében. Nos de vigasztalom magam azzal, hogy nem vagyok még a családapa. Mennyi télikabá­­tocskáról kellene gondoskodni! * Átmeneti időszak ez. Nem azért, mert a dele­­gácziók most vannak, hanem a levegőben van valami forrongás, vulkanikus mozgalom, melyet csak kitörésekor tudunk teljesen méltányolni. A táncziskolák zsúfolásig tömvék; az egyesületek­ben «szűkebb körű bizottsági illés»-ek tartatnak . A papák általános ostromzár alatt vannak, s a czigány-zenekarok vezetői sugdosódnak; titkos zeneszerző jogászok «csárdás»-on törik a fejeket; s a takarékpénztárakban megszaporodnak a vál­tók : ezek a symptomák. Valami lesz, de hogy mi, nem tudom. Engem még a parforce-vadásza­­tok sem érdekelnek, pedig jó hazafi vagyok. Az a néhány boldogtalan róka, aki elég ügyetlen a Pascal-malom tájékára vetődni, több vörös frak­kot és jól nevelt kutyát láthat, mint egy csen­des, megtelepedett honpolgár egész életében. Hal­lottam, hogy az egyik főherczegnő veszélyben is forgott, de a szinte, ez az áldott szócska meg­nyugtatott, mielőtt időm jutott volna a rémes gondolatokra. Pedig a rémes gondolatok most nemcsak időszerűek, hanem jogosultak is. A na­gyokra jár a végzet szekerének a rúdja. Nem sze­retek politizálni, de annyit mondok, hogy az orosz czár látogatása Berlinben több egy «vizit»-ecs­­kénél, s ha belátnék Bismarcknak hétszeres vassal vértezett szívébe, vagy tarkoponyájába, még többet is elárulhatnék a titokból — hanem azért háború nem lesz, mert előbb a delegáczió­­nak kell a Mannlicher-puskát megszavazni, azu­tán a sok milliót kell «bepótadózni» ; azután a «fegyvergyár»-at kell felállítani; azután a pus­kákat kell megcsinálni, azután ki kell osztani s még csak azután lehet háború. Talán meg sem érjük, pedig a katona­ élet oly gyönyörű dolog, hogy azt ki sem lehet mondani. A­ki nem hiszi, próbálja meg.* Öngyilkosságban sem volt szegény ez a hét, s valóban csodálom, hogy sikkasztót nem fedez­tek fel valahol. Mert kérdem: teljes volna-e a krónika, ha csupa jámbor, szeplőtlen életű embe­rekről, jó módban élő háztulajdonosokról, s meg­elégedett ifjakról szólana ? Hiszen még a regény sem ér semmit, ha nincs benne hevítőpor elhintve. A tornára vadászók közül akadtak, a­kik Jeru­zsálemet Győrött keresték, de úgy jártak, mint a derék Spangával, a­kinek elég szőke képe volt ahhoz, hogy sok becsületes emberhez hasonlítson. A jó Magyarország úgy látszik nyugati szomszé­daink előtt Amerika szerepét játszódja. Pompás búvóhely, annyi a becsületes ember benne, hogy a gazembert is annak nézik. Kapuink zárvák, s ha színpadjainkra diadalmenettel jönnek a «demi­­monde»-ok és «Francillon»-ok, szemet húnyhatunk sok minden felett. Mert hát meg volnánk érve vagy mi! A legkuruczabb erkölcsbíró is végig­­izgatódik a harmadfél órán, s mikor tollat fog kezébe, már meg van vesztegetve. Csak úgy van az : vizet prédikálunk és bort iszunk, felhúzzuk komoran szemöldökeinket és a szívünket csik­­landja a franczia szellem kis manója, dörgünk anathemát s kikaczagjuk a magunk komolyságát, s ha végre igazat adtunk a közmorálnak, kit vigyünk itélőszék elé: az írót, a közönséget vagy a korszellemet ? Az író védekezik a közön­séggel, a közönség takarózik a korszellem kön­tösével, a korszellem pedig fölötte áll ennek is. Prizma. ORSZÁG-VILÁG ÉDES PERCZEK. (Képpel.) Az első titkot súgta meg. E titok merengővé teszi a leányt. Kezéből a kötés kiesett, szemeit lesüti, s többet érez, mint kimondhat. Az ifjú vállára hajtva fejét, suttog azokon az édes-súgó hangokon, melyet az ember csak egyszer ért meg, csak egyszer értet meg igazán. Vissza­esés ez a gyermekkor legragyogóbb napjaiba, mikor az önfeledtség, a gondtalan ma betöltötte egészen a szivet s nem volt unszoló vágy, mely elégedetlenné tehette volna azt, s nem ütötték fel fejeket a gondok. A leány ar­­cza elárulja eltitkolni próbált érzelmeit, az ifjúé pedig maga a megtestesült ékesszólás. A­ki egyszer átérezte a helyzetet, sokkal többet olvashat e képről, mint a kép magyarázója. TUDOMÁNY ÉS IRODALOM. Az akadémia math. és természettudományi osztálya minap Thán Károly elnöklete mellett ülést tar­tott. Első­sorban König Gyula r. t. tartott felolvasást Bolyai Farkas arithmetikai rendszeréről. A felolvasás egy­szersmind alkalmi jellegű is volt, a­mennyiben ma telt be 34-ik évfordulója a Bolyai Farkas elhalálozásának. Utána Krenner József r. t. terjesztette elő Koch Antal értekezését, a­mely a coelestin és barátnak Torda közelé­ben való előfordulásáról szól. Végül Thanhoffer Lajos 1. t. mutatta be az újabb módszereket az idegsejtek kikészíté­sére. Az ülés végén az elnök bejelenti, hogy Alsóth Sándor pozsonyi keresk. akadémiai tanár ily czímű mun­kát írt: «Van-e gabonaneműtekben czukor» és e dolgoza­tot a «Math. és Természettudományi Értesítő» részére adja át. Az orvos-egyetemen Wagner János dr. a bel­­gyógyászat nagyérdemű tanára negyven, évi működés után leköszönt állásáról, s csak e félévben tart előadásokat. Utódjául a belgyógyászati tanszékre dr Kétly Károly nyilv. rendkívüli tanárt emlegetik. A II. sebészeti koro­bán két évre Bartha Gábor dr első és Kovács Endre dr második tanársegédül választattak meg. Az egyetem kór­­szövettani intézeténél pedig Szigethy Károly dr alkalmaz­tatott tanársegédül. Lőte József dr egyetemi magántanár s az általános kórtani tanszék segédje 1000 frtnyi uta­zási állami ösztöndíjat nyert. A magyar földrajzi társaságban Ballagi Ala­­dár «A magyarság Moldvában» czímen nagyérdekű érte­kezést olvasott fel, melyben alapos tanulmány útján kifejti, hogy a múlt században nemcsak Moldovában, de a szomszéd Bessarábiában, Podóliában és U­krajnában is nagy számmal voltak ős magyar telepek. Jelenleg ama vidéken — Moldva kivételével — sehol sincsen számottevő magyarság. A moldvai magyarok két főcsoportban laknak, úgy mint az erdélyi Kárpátoknak a Besztercze, Szeret és Tatros vize által körülfogott lankáján; e vidék központi helye Akna, legnagyobb — tisztán magyar — községei Bogdánfalva, Nagypatak, Klezse, Kalugerpatak, Forrófalva és Gorzo­­falva. A­­másik főcsoport a Moldva és Szeret lővabdájában foglal helyet, legnagyobb községe Szabófalva. Moldva ke­leti, azaz nagyobbik felében szétszórtan él némi magyar­ság, úgy hogy ma már nemzetünk ethnográfiai határa többé nem a Búg, még a Neszter sem, hanem a közeli Szeret völgye. Szászkút, Klezse, Forrófalva és Bákó csán­­gójainak részletes néprajzi ismertetését adja. Szászkúton van az egyetlen moldvai magyar ref. egyház, másutt a magyarság kizárólag katholikus s innen van, hogy Mol­­dováson a magyar pap és magyar vallás ép úgy egyje­­lentésű a katholikussal, mint nálunk a Tiszaháton a ma­gyar pap és magyar vallás a kálvinistával. A moldvai magyarokat 1525 óta a Rómában székelő Sacra congregatio de Propaganda üde látja el a minorita rendből való több­nyire olasz s azonkívül lengyel s német papokkal. Magyar származású lelkészük ez idő szerint egyetlenegy van. Az idegen papok közül pedig egyesegyedül a forrófalvi tud magyarul. Ennélfogva az olasz papok, a­kik nyelvrokon­ságnál fogva hamar elsajátítják az oláh nyelvet, híveikkel oláhul érintkeznek. A felolvasó felemlíti végül, hogy eddig ott magyar kántorok oktatták a fiatalságot, újabban román állami kinevezett tanítók állíttattak be a falusi iskolába, hol a mieink még a hitoktatást sem végezhetik magyarul. SZÍNHÁZ és művészet. A nemzeti színház kegyelete színre hozta e hó 10-dikén, Katona József születése napján Bánk­ bán­t. A szereposztás csak annyiban szenvedett változást, hogy Izidorá­t, Fáy Szeréna helyett Tolnainé játszotta elég érzelgős hangon, és elég melegséggel. Nagy Imre frank­­bánja úgy erényeivel, mint fogyatkozásaival eléggé isme­rős alakítás. Jászai Gertrudisa még most sem emelkedett oly magas színvonalra, mint az első magyar tragikától elvárhatnék. A problematikus asszonyban nemcsak a rideg nagyravágyást, de a családja iránt érzett önző szeretet is föl kell tüntetni. Jó volt Szacsvay Petur­ ja, nyers, de erőteljes kitöréseivel, s Ujházy Tiborcz­a. Márkus Emilia Melindában ragyogtatta tehetségét éppen annyi sikerrel, mint a többi kegyeletes Bánk­ bán estéken. Nemzeti színházi hír. Csiky Gergely az igazgatóság megbízásából Bayle Bernardtól egy egyfel­­vonásos mulatságos vígjátékot fordított le, mely «Esernyő» czímmel fog színre kerülni. Az operaház újdonsága e héten «Lakmé», De­libes Leo 3 felvonásos operája volt, melynek szövegét Gondinet és Gilles írták. Tárgya az indusok világából van merítve s azt az összeütközést veszi tragikuma alapjául, mely az ős-indus vallás jelenlegi hívei és a behatolt kö­zött van. Meséje röviden a következő : Nilakantha indus brahmin, kit az angolok papi méltóságától megfosztottak. Lakmé nevű leányával egy őserdőbe vonul, s ott egy rej­tett pagodában, maga köré gyűjtve titokban az ős­vallás h­iveit, dicsőíti a Visnut. A rejtek szenthely felé vidám angol társaság közeledik, két ifjú tiszt jegyesével. Beha­tolnak a pagodába s ott G­ér­ald, az egyik ifjú, mig je­gyese számára rajzolja az oltár ékszereit, találkozik a brahmin leányával s megszeretik kölcsönösen egymást, de az apa rajok tör s Géraldnak csak nehezen sikerül meg­menekülni. A második felvonásban a brahmin vezeklő ru­hában kéregét a városban s leányával elénekelteti a pária­leány gyönyörű legendáját. Apja pedig lesve a színen át­vonuló angol katonákat, Geraldot megismeri és leszúrja. Lakmé odarohan s elviszi magával a sebesültet. Egy­ ideig boldogan élnek szerelmüknek, de Geraldot harczba szólítja a kötelesség érzet és elbúcsúzik. Lakmé, ki a válást nem viselheti el, datura-virággal megmérgezi magát és midőn atyja kedvesére ront, hogy tőrét beleszúrja, a haldokló leány testével védi és magát áldozatul ajánlva meghal. Az opera első este megtöltötte a színházat. Delibesnek ismert kedves zenéje s a szereplők jó igyekezete sikerültté tet­ték, de már a következő napokon kevés volt a közönség. Legkimagaslóbb zenei része a «pária-leány legendája». A népszínház szemefénye, Blaháné, hosszas betegségéből szerencsésen felépülve, minap jelent meg elő­ször a népszínházban a «Sárga csikó» próbájára. Az összes személyzet élén Evva Lajos igazgató meleg szavakkal üdvözölte a művésznőt, mire perc­ekig tartó lelkes éljen­zés hangzott föl, a zenekar pedig háromszoros tust fújt. A művésznő meghatottan fejezte ki köszönetét a szíves fogadtatásért. A népszínházi bizottság minapi ülésén több­­rendbeli kényes személyi kérdést vitatott meg. Evva La­jos igazgató okát adta a jelesebb tagok elbocsátásának. Evvának legfőbb mentsége a folytonos defic­it volt, a­mely őt fizetés-redukáczióra kényszerítette , ezért távozott aztán a tagok egy része, köztük Kassai Vidor, Németh József és mások. Van olyan is, ki — az igazgató állítása sze­rint — családi okok miatt vált meg a népszínháztól. A bizottság végre ismételten is fölszólította a népszínház igazgatóját, hogy szerződtesse vissza a színháztól megvált jelesebb tagokat, vagy pedig hasonló erőkkel pótolja helyöket. A zenekedvelők egyesülete a napokban a Vi­gadó nagytermében előadta Haydn József «A négy évszak» oratóriumát Bellovics Imre karnagy vezetése alatt. Az est nagy sikere első­sorban az érdemes férfiúé, a­ki az ora­tóriumot Haydnhoz hív szellemben tanította be s főleg a mű legfontosabb részeit, a szebbnél-szebb, nehezebbnél-ne­­hezebb karokat adta kitünően. A tavaszban a földművelők s az ifjúság kara, a nyárban a hymnusz, a vihar s az esti dal, az őszben a vadászkar s a szüreti ének, a télben a fonódal s a hatalmas végső kórus mind oly kitűnően vol­tak előadva, hogy nem műkedvelőknek, hanem hivatás­szerű énekeseknek is becsületére válnék. A Vigadó nagy­termét ellepő, legalább is másfélezer főnyi közönség tet­széssel halmozta el a kar énekeit. Kijutott a sikerből a három főelőadónak is: Krammer Rita kisasszony, Ney Dávid, az opera tagja, és Hajós Zsigmond úrnak. Zichy Géza gróf művészi körútja. A svéd ki­­rály meghívta Zichy Gézát, hogy tartson udvari hang­versenyt. A zártkörű hangversenyre midössze csak huszon­heten voltak hivatalosak. Zichy Géza tizenkét darabot játszott rendkívüli hatással, az egyes darabok közt pedig egy párszor maga a király is gyönyörködtette vendégeit jól iskolázott, férfias, erős hangon előadott énekével, a­melyet zongorán kísértek. A hangverseny esti 9 órakor kezdődött. Utána fél 11-kor a buffetbe mentek, hol a hi­deg vacsorát állva költötték el. A király ekkor adta át Zichynek a Wasa-rend commandeur-keresztjét, jó németség­gel elmondott hízelgő beszéd kíséretében. Eugénia, a ki­rály beteg testvére, csinos keretbe foglalt arczképét küldte Zichynek. Zichy Géza gróf Stockholmból Upsalába ment, folytatva művészi körútját, Upsalából pedig Christiániába. 761

Next