Ország-Világ, 1898 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1898-11-27 / 48. szám
1898 A Pénzintézeti Tisztviselők Egyesülete szép ünnepet tartott abból az alkalomból, hogy Walkó Lajosnak, az eszkomptbank igazgatójának s az egyesület tiszteletbeli elnökének olajfestésű képét leleplezték. A festményt, amely Zilzer Antal festőművész jól sikerült művészi alkotása, az egyesület díszterme számára készíttették s a leleplezésnél megnyilatkozott az a közszeretet s általános tisztelet, a mely Walkót összes kartársai részéről körülveszi. Az ünnepségnél ott volt Wekerle Sándor v. b. t. t. is, az egyesület védője, azonkívül a fővárosi finansziék túlnyomó számban, köztük Pallavicini Ede őrgróf v. b. t. t., Kornfeld Zsigmond, Ullmann Adolf, Székely Ferencz, Grötschl Imre, Mannsfeld Richard, Szirmai Oszkár, Joób Károly, Schneller Alajos, Prager Gyula, Hankó Jenő, Havas Rudolf, Schober Albert dr. stb. Az ünnepi beszédet Lukács József, az egyesület elnöke, az angol bank igazgatója tartotta, akit beszédében a gyakori éljenzésekkel sokszor félbeszakítottak és a ki a következőket mondotta: Tisztelt uraim, kedves barátom ! Mindenekelőtt fogadják, tisztelt uraim, hálás köszönetem kifejezését, hogy oly számosan jelentek meg és tisztelték meg egyesületünk eme családi ünnepélyét, melyre ■önöket meghívni bátrak voltunk. Tisztelt uraim ! A modern élet egyik legkiválóbb jelensége, egyik leghatalmasabb tényezője a társulási szellem, amely a szétszórt erőknek egy czél iránt való összefoglalásában akarja annak hatalmát érvényesíteni. Legszembeötlőbb eredményeit e társulási szellemnek a gazdasági tevékenység terén észlelhetjük, ahol nagy pénzügyi, közlekedési és ipari vállalkozások mérvei bizonyítják kétségtelen módon, hogy a tőke-asszocziáció oly létesítmények megalkotására hivatott és képesített, amelyek ■egyesek erejét, bármily hatalmasok is legyenek azok egyénileg, messze túlszárnyalja. De nem erről akarom önöket, tisztelt uraim, untatni, habár nagyon könnyű volna, ünneplendő kedves barátomat ezen a téren szerzett bokros érdemeit kellő világításba helyezni, hanem arra szeretném becses figyelmüket felhívni, hogy a társulási szellem jótékony kihatása a társadalmi életben is új és új alkotásokban nyilvánult. Az egyes társadalmi rétegek, az egyes osztályok mind WilyKÓ LAJOS, inkább érezték szükségét annak, hogy tömörülve törekedjenek bizonyos szociális szükségletek kielégítését elérni. Ámde eme törekvések realizálása már nehezebb, mint a gazdasági czélokra való egyesülés eredményes keresztülvitele, mert egyrészről a törekvések inkább szellemi és szocziális irányban mozogván, csak nehezen preczizírozhatók, másrészről a kitűzött czélok elérése iránt kifejtendő munkálkodás és fáradozás nem kecsegtet más jutalommal, mint a közreműködők elismerésével és a saját lelkiismeretnek öntudatos megelégedettségével az önként elvállalt kötelesség hűséges teljesítése fölött. Hogy tehát valaki egy ilyen létesítendő szociális egyesülés megalkotását magára vállalja és sikerrel végezze, ahhoz okvetlen megkívántatik, hogy egyesítve legyen benne a megállapodott férfiú élettapasztalatai és tapintatossággal párosult akaratereje, az ifjú minden szép és jó eszményért lángoló, lelkesülni tudó idealizmusával. Amidőn egyesületünk megalakításának eszméje felmerült, ami szerencsés elhatározáshoz jutott, hogy Walkó Lajos kedves barátomat választotta meg első elnökének. Hogy ő ebben a minőségében minő tevékenységet fejtett ki, mily önzetlen és határtalan munkálkodást végzett, azt most felsorolnom talán nem kell, mert önöknek, tisztelt uraim, élénk emlékezetében van, kedves barátomnak, Walkó Lajosnak pedig végtelen szerénységében talán nem is volna kellemes annyi dicséretet szemtőlszembe meghallgatni. Csak annyit legyen szabad felemlítenem, hogy az egyesület mai magas pozícióját Walkó Lajos fáradozásának köszönheti és hogy az a jó szellem, mely egyesületünk belső életét áthatja, ama tradiczió öröksége, mely Walkó Lajos vezénylését áthatotta. És amikor Walkó Lajos kedves barátom, személyes viszonyok követelte indokokból, az egyesület tagjai mindegyikének szeretetétől környezve, vezető állásáról lemondott, az egyesület csak önmagát tisztelte meg, ha elhatározta, hogy szeretett elnökének arczképét lefesteti és azt ünnepélyesen leleplezvén, az egyesület termében kifüggeszti. Amidőn tehát ezt a műalkotást az egyesület őrizetébe átadnám, annak a kedves reményemnek óhajtok kifejezést adni, hogy szeretett első elnökünk arczképéből ki fog sugározni szeretetreméltó egyéniségének egész varázsa és az a lelkesedés, melylyel ő egyesületünk felvirágzása iránt érdeklődik. Tegyünk fogadalmat, hogy az ő alkotását szeretni fogjuk, mint ő szereti és hogy fáradni fogunk összetett erővel egyesületünk érdekében, mint ő fáradott megalkotása és munkálkodott megszilárdulása körül. Téged pedig, kedves barátom, úgy saját magam, mint az egyesület nevében csak arra kérlek, hogy tartsd meg mindnyájunknak továbbra is jóakaratodat és szeretetedet, légy továbbra is jó tanácsadónk és részese minden törekvéseinknek. Az ég áldása nyugodjék rajtad és drága családodon. Önök pedig, tisztelt uraim, kiáltsák velem együtt, hogy tisztelt és szeretett barátunk Walkó Lajos éljen! E nagyhatású és szónoki lelkesedéssel előadott beszéd után Walkó Lajos, az ünnepelt mondott köszönetet. A leleplezést kétszázterítékes vacsora követte, amelynél Székely Ferencz, Lukács József, Schneller, Molnár, Zilzer, Kotányi, Seidemann és még számosan mondtak beszédet. Zilzer Antal festménye pompásan sikerült. E heti számunkban bemutatjuk fényképben, amely persze meg sem közelítheti az eredetit. Valkó Lajos: Zilzer A. festménye. ORSZÁG-VILÁG ~»- Budapesttől Lisszabonig.ex Úti rajzok. Irta dr. Falk Zsigmond. Az úti rajzok irodalma örvendetes föllendülést mutat. Nem utánozzuk már a külföldet, akik sokszor nem látott és nem ismert tájak és városok képzeleti leírásait adják úti rajz helyett s Jules Verne modorában részint kompilált, részint költött képeket rajzolnak »für die reifere Jugend«. A mi útleírásaink már évek óta abban a helyes mederben járnak, amelyet a komoly tanulmányon és autopszián alapuló tapasztalás szab eléjök. És ebben az irányban haladt és halad dr. Fáik Zsigmond, amióta csak úti rajzokat ír. Barreuthi, oroszországi és amerikai leírásai frissek és hűségről tanuskodók, megfigyelései közvetlenek, előadása élénk és ami a fő : sehol sem nagyképűsködik, nem akar ismert vidékeket felfedezni, nem költ útjaihoz csodálatos epizódokat, s egyáltalán nem vindikál magának egyéb szerepet e leírásokban, mint az egyszerű turistáét, aki látni és tapasztalni akar, s örömmel lát és tapasztal, s mint ilyen viszi magával az olvasót, aki éppen azért megy vele örömest és érdekkel, mert hite sehol sem inog meg, tapasztalása ellenben minden lapon gyarapszik. Úti impresszióknak nevezhetném egyes fejezeteit, melyek itt-ott jóleső szubjektivitás nyomait mutatják. Vannak passzusai, melyek költői lelket és érzéket árulnak el. Mennyire jól esik aztán az előttünk repülő képek tarka sorában egyszer-egyszer megállam, egy kis egészséges reflexió vagy okoskodás meghallgatása czéljából. Mintha magasra és mindig magasabbra haladván élénk kalauzunkkal, meg-megállanánk a növekvő meredeken, s hogy kifújhassuk magunkat, közbe-közbe hallgatjuk, amint elmondja a maga véleményét is, amely mindig közvetlen, egészséges észjárásról és praktikus szemről tesz tanúbizonyságot. S csakugyan, mindig fölebb és fölebb érünk vele. Látóköre egyre szélesedik, mindig többet és többet mutat, mert amint útján halad, úgy nő érdekessége és úgy élesedik judicziuma, mintha fölebb és fölebb jutván, a magas régiók tisztább levegőjén keresztül élesebben tűnnének szeme elé még a távolabb levő tárgyak és dolgok is, amelyeket disztingvál és hiven ír le. Rövidsége néhol valósággal virtuóz. El nem engedi lapulni a szemlélete alapján gyűjtött képeket s óvakodik, hogy túlságos szélesség által elmosódjanak. Nagyon jól tudjuk, hogy az írás mesterségében sokszor nehezebb dolog elhallgatni valamit, mint megírni. Dr. Faik érti a mesterségét annak, hogy kell a fölöslegest kerülni, nyomatékot helyezni a szükségesre, a lényegesre és kiélezni röviden és találóan azt, amiből az olvasó ítélete vagy néhol fantáziája is hímet varrhat a továbbiakról. Mert igen fontos dolog az is, hogy ne verje békába az író az olvasójának a képzeletét és ítéletét egyaránt. Ne akarja azt, hogy az olvasó kizárólag csak az ő szemével nézzen, s ne merjen tovább gondolni annál a kulisszánál, amelyet ő a maga színpadának korlátaiul felállít. Ebben dicsérnem kell fiatal útleírónkat, aki igazán nagy ügyességgel kezeli a 765