Ország-Világ, 1921 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1921-07-31 / 31. szám

XLII. És ELŐFieEtÉSiJari Egész évre ......... 320 kor. Félévre.........................160 kor. Negyedévre ................ 80 kor. Egyes szám ára 10 korona. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. 31. SZÁM, BUDAPEST, 1921. JULIUS 31 p . 111 ----—, UyJ DÍSZPÉLDÁNY V j előfizetésgár*^^/^ ngess-^vfé ........ l.OOínfiSrE Félévre .. .. 500 kor...* Egyes díszpeldárny Az előfizetési pénzek az »Ország» Világ« kiadóhivatalába küldendők. SZERKESZTŐSÉG: VI., HORN EDE­ U. 18., földszint 1.Szerkezetik: DR. VÁRADI ANTAL és DR. FALK ZSIGMOND KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, Ú.­HOLD­ UTCA 7. KESERŰ BALÁZS TIZENHÁROM SZERELME Irta ZBORAY ERNŐ. 1 6. \ ------- / Valaki. / Álmot kell elmesélnem, egyszerű szürke szavakkal. Az álom csodálatos, de én értem, mert éber álmaimból alvó álom lett, a­ napvilági elgondolások testet öltöttek az éjben. Rólad álmodtam szép, törékeny, hamvas, puha leány. Rólad, kit első életiedben palanc­kínban hordoztatott egy vad, féltékeny man­darin, ki előtt földig hajtották homlokukat a bosszúálló rabszolgák. Rólad álmodtam leány, ki első életedben Kínának csodaasszonya voltál. Most elmondom az álmot. Mélyöblű székben ültél, lágy, szürke se­lyem omlott testeden végig. Félhomály deren­gett a langymeleg szobában. Kint az utcán ősz lehetett, vagy kora tél, mert a szoba sarkából néha vörös levegőt lehelt egy néma kályha. Én lábaid előtt ültem barna pijamá­­ban és Keserű Balázs életéből meséltem néked egy szomorú szerelmet. Vége volt, én öledbe hajtottam kócos fejem, te lágyan megsimo­gattad, akkor megint vörös fényt lehelt a néma kályha és én vadul öledbe haraptam a szürke selymen keresztül. Neked ez nem fájt, talán nem is érezted, mert tovább simogattad rád hajló fejemet. De vér buggyant ki a szürke selyemből, lassan, melegen lefolyt a földre, én megrémült, alázatos tekintettel néz­tem rád, várva fájdalmas penitenciára. Te pedig kacagva végigsimítottad forró arcom, s véredből bíboros ajkamra — éber álmaimban oly sokszor megkívánt — csókot adtál. Boldog voltam, amilyen boldog csak Dante lehetett a Rialtó hídján, mikor Beatrixet meg­látta. Nem, boldogabb voltam, mert ő csak vágyódott egy életen keresztül, az én vágyódá­som pedig már belezuhant egy gyönyörű csókba. Azután egyet fordult a szoba, a néma kályhából keleti tam-tamok izgató danája hömpölygött ki, a mélyöblű szék eltűnt, a félhomályból egyszerre vakító világosság lett, a tam-tamos zenét már egész hangosan hal­lottam, már tisztán láttam, hogy Cabiria isten­asszony templomában állok, a hatalmas ívelt boltozatok alatt. A cédrusi fából kirakott padlón félszegen lépegettem egy ajtó felé, mely az áldozati terembe vezetett. Be akar­tam lépni, de ekkor némán két éles bárd feküdt keresztül a levegőben, feketén csillo­gott elő két néger óriás bőre, a zene elhall­gatott, az ajtón egy függöny lebbent széjjel, amelyet az előbb nem láttam. A szoba nem az áldozati terem volt, hanem Monte Cristo párisi háreme, amelyben az indiai herceg leányát tartogatta. Világosan láttam­, amint csöndes, nesztelen lépésekkel bejött a buja színekkel tarkított szobába. Meg­ismertem őt. A kerevethez ment, amelyen ott feküdt India kincse, a szultán háremének első virága, mint a pihét felemelte, odatartotta felém, azután feldobta a levegőbe. A leány rémeset sikított s amint visszaesett a föld felé, láttam, hogy a leány te voltál. Feldo­bott egyszer, kétszer s amint a levegőben repültél, láttam rajtad a leghalálosabb rémü­letet, szemedben könyörgés volt és kín, szép barna hajad mint fáklya lobogott utánad. Én álltam, előttem keresztben két villogó pallos, oldalt két néger óriás. Te pedig repül­tél hol föl, hol le. Majd hirtelen letett a férfi és amilyen nesztelenül jött, úgy is ment el — még egyszer visszafordult — de akkor már alacsony turbános török volt, aki fehér fogaival rám vigyorgott. . . Elég volt már belőled datolyapálmás India, elég volt már félholdas, minarettes Stambul, láttam már felkelni a napot az Aya Sofia fölött és láttam már lenyugodni az Arany­szarv kékes vízében. Láttam már százéves mágusaidat is te bűvös kelet. De elég volt már. Visszavágyódom hozzád, te kócos gyerek, vissza, vissza hozzád, egy, egyetlen egy meleg csókodért. Látni akarom ismét egyszínű, sápadt városunkat és hallgatni aka­rom meséidet, melyeket rajongó tiszta szíved­ből írsz. Jöjj hozzám, jöjj, vigyél el innen, a szín, a pompa csak hideg csillogás meleg érzések helyett, csak forró vad kívánásokat adott ez az átkos, bűnös és mégis hideg kelet, így szóltál hozzám, rajongva, kérőn, erdőn, gyönyörű szemedben mint gyöngyök csillo­gott két könnycsepp. Én pedig álltam a bár­­dok előtt s mielőtt még szólhattam volna egy szót is, eltűnt az álomkép, én lassan ballagtam kifelé Cabiria istenasszony házából. Jézus, a názáreti, érezhette így magát, mikor a Golgotát taposta. Az ő ajkán Judás csókja égett és szívében boldog volt, mert tudta, hogy a Judásokért szenved. Az én ajkamon egy hamvas, tiszta leány csókja bíborozott és szívem boldog volt, mert olyanért szenvedtem, aki Judás volt, elárulta, meg­tagadta azt, aki őt szerette . .. Eddig volt az álom. Csodálatos, de én értem. Értem, mert rólad álmodtam, aki első életedben Kínának csodaasszonya voltál és szent lótuszvirágokkal ékesített palankinon hordoztatott egy vad, féltékeny mandarin akkor, mikor én büszke, bosszúálló rabszolga kuli, porig hajtottam előtted homlokomat . . . A NŐI NEMZETKÖZI BÉKELIGA ÜLÉSEZÉSE BUDAPESTEN. Balról: Dr. Alice Hamilton, miss Rose Sm­eth, Jane Addems elnök, Glücklich Vilma, Gertrud Baer. Egy kép alá. Távolranéző Bét szemed nem éget, A Bíbor ajkad nem susog, nevet,­­ Merengő csónak vágyak rőt ezüstjén, Mit a itató dal Bajt nagy csillag t­estén. Csodás keletről, az emlékezet... Ha szóba törne, fojtott, röpke szóba, Mi álmodozva ég a szív alatt. Eltűnne tán, hogy messze­­messze szálljon, Túl csillagszántás, - felhő,­­ Boldsugáron,­­ne lássa, Ba a köd fölém szakad. . . Selymes Bajad, a dús, királyi sátor, A dalfakasztó, nem Borús fölém, Apró kezed nem űzi gond’­s a házam, De érzem, érzem, újra rátaláltam, Jaj, Istenem, Ba dalba önteném­­... Jaj, Istenem, mi lenne, lenne akkor?... Virágot öltne tán a rét, Begyek, Bimbó tobzódna minden rózsaágon, Tavasz derülne... Meg se érzem, látom, S képedre Balkan könnyem Bull, pereg... THOMÉE JÓZSEF.

Next