Ország-Világ, 1923 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1923-10-14 / 42. szám
396 mely mögül újra Marco agyongyötört alakja bújt elő. Valóságos guerilla-harcot folytatók a gonosztevővel. Minden igyekezete most már oda irányult, hogy megóvja személyes szabadságát. Eddig ez sikerült is. Bronchi minden eddigi számítása bevált. Bettina és Hargittay le vannak csukva, a négy matróz megbízhatósága kétségtelen. Most csak egy dolog nyugtalanította: Manteschi. Ez volt a legkeményebb dió. De pokoli terve itt sem hagyta cserben. Marco, visszatéve a támlát a helyére, hatalmas szökésekkel a fedélzetre sietett. Hargitsayt vélvén látni, áttámolyogni a hajó olvasótermén, valami rettenetes titok gyötörte: hogyan szabadult ki kelepcéjéből a szegény ember ? A fedélzetre érve, ott látta Bronchit, amint mímelt szédület közben Mária mellett állott, meg-megkapaszkodva a hajó korlátjába. — Nos, hogy tetszett a hajó berendezése? — kérdezte Mária. Bronchi, ki bár kitűnő hasbeszélő volt, a minimumra csökkentette beszédét, egyrészt, mert észrevette, hogy Marco a nyomában van. Tudta, hogy ettől a találkozástól függ a teljes siker. A gazember tehát összeszedte minden mímelőképességét s legapróbb külsőségeiben is utánozni igyekezett azt a Hargiffayt, ki rettenetes helyzetéből kiszabadulva, kedvesnek akar mutatkozni Mária előtt. Marco szinte lihegve lépett Bronchihoz: — Kedves Hargiffay, — mondta, mialatt titokban feléje intett — nem segítene kinyitni a bőröndömet? — Valami baj van ? — kérdezte Bronchi, mialatt szüntelen homlokához kapott s olyan mozdulatot tett, mintha el akarna szédülni. — Jöjjön! Jöjjön! Az Isten szerelmére! — szólt Marco, támogatva Bronchit. Aztán Máriához fordult: — Rögtön visszajövünk, kedves grófné! — tette hozzá. — Menjen, menjen Tódor és segítsen Manfeschinek. Alig tettek néhány lépést, mikor Bronchi Marco vállára hajtotta fejét. — Rosszul van, kedves Hargitfay? — kérdezte aggódva Marco. — Kedves Manfeschi, — lihegett Bronchi — bocsásson meg, de még mindig nem tudok magamhoz térni. — Ne erőltesse meg magát, barátom. Tudom, hogy ön be volt zárva. — Tudjál — mondta önkénytelen döbbenettel a gazember. — Tudom. De hogy szabadult ki veszedelmes kelepcéjéből? — kérdezte gyanútlanul Marco, kit Bronchi művészi szemfényvesztése teljesen megtévesztett. Ez a körülmény okozta, hogy mikor kibújt a díván támlája mögül, nem rohant mindjárt a titkos kajátokhoz, melyek folyosójának nyitva kellett állnia, mert Hargitfay csak ezen át juthatott a fedélzetre. Barátjának feldúlt lelkiállapota, meg-megismétlődő szédülete, fojtott, szaggatott beszéde eloszlatta utolsó kétségét is. — Hogy szabadultam ki? — hörgött Bronchi. — Sejtelmem sincs. El voltam ájulva. Mikor magamhoz tértem, nyitva találtam az ajtót. Minden erőmet összeszedtem, hogy talpra állhassak ... Csak a nyitott ajtót láttam, a szabadulást... Támolyogva léptem át a küszöböt s a dívánba kapaszkodva, lassan a lépcső felé vánszorogtam. Mindezt halkan, akadozva mondotta. — Az ajtó tehát nyitva volt ? — Nyitva. Nyitva van most is. Meg akar róla győződni? — És pedig azonnal! Aztán, mintha egy gondolat villant volna át agyán, hirtelen kérdezte: — Le akar ön is jönni ? Bronchi, alig tudván elfojtani pokoli mosolyát, homlokához kapott s hörögve mondotta : — Nem! Nem! Borzadok attól a helytől! Csak menjen egyedül, kedves Manteschi! Én addig leülök a padra s megvárom önt. Az előbb, mikor Marco azt kérdezte Bronchitól, nem akarja-e követni, csak utolsó aggályát akarta eloszlatni. Ha Bronchi követi, a dolog gyanús lett volna, így azonban nyugodtan indult le a hajó mélyébe. Mikor a titkos folyosóhoz ért, azt csakugyan nyitva találta. És nyitva találta a 3-as kabint is, melyben Hargitfay imént be volt zárva. Gyanútlanul belépett a kabinba. Ebben a pillanatban valaki kötelet csavart teste köré. Mire védekezni akart, késő volt, tehetetlenül a padlóra zuhant s csak kábultan látta, hogy az ajtót bezárták. Santín, kit Bronchi, mikor a hajó külső párkányáról benyitott kabinjába, magához hívatott, értesülve a Manteschi elleni merényletről : átvitte az eszméletlen Hargitfayt a 2-es számú kabinba, bezárta az ajtót, míg a 3-as számúét nyitva hagyta, aztán lesbe állt a folyosó egy titkos ajtaja mögött. A helyzet jelen pillanatban a következő: 4-es kabin: Bestina. 3-as kabin: Marco. 2-es kabin: Hargiffay. Sanfin pompásan elvégezvén feladatát, visszament a fedélzetre, hol Bronchit még mindig a padon találta. — Rendben van? — kérdezte türelmetlenül. — Manteschi le van csukva! — súgta Bronchi fülébe Sanfin. Bronchi visszanyervén nyugodtságát, szinte elasztikusan ugrott fel helyéről, miközben megelégedetten dörzsölte kezeit. — Végre ! — sóhajtott könnyebbülten. — Derék fickó vagy Sanfin! Rangströmmel egy rangba helyezlek. Hogy lásd, mennyire becsüllek s bízok benned: átadom neked a titkos kabinok másodkulcsait. Ettől a perctől fogva minden lépésemről tudnod kell! Barátodért, mert most már az vagyok neked, életeddel felelsz. Vigyáznod kell minden jelre, minden mozdulatra s ha a körülmények úgy kívánják, fel kell magadat áldoznod. Sanfin csak annyit mondott: — Testestől-lelkestől a tiéd vagyok, Bronchi! — És most megkezdődhetik a bosszú! Látod azt a nőt a korlátnál ? Tönkretette ifjúságomat, kilökött a tisztességes emberek sorából, megalázott s összezúzta boldogságomat. De most karmaim között tartom. Most megfizetek a múlt minden keserűségéért ! Vacsora közben Cecco és Tomato az ebédlő ajtaja előtt lágy nászindulót játsszanak gitárjukon! Érted? — Értem. — A továbbiakra korábban kiadott parancsom érvényes! — Tomaso már felvilágosított. Féltizenkettőkor levezetjük az ebédlőbe Hargifrayt. Bronchi megveregette Sanfin vállát: — Derék fiú vagy! Pompás az emlékezőtehetséged. Született detektív vagy. A négy új matróz minden eshetőségre készen álljon! Rangström tizenegykor állítsa meg a gépet ! Érted ? — Értem! — Aztán ti is megvacsorázhatják. — Úgy lesz. — Most pedig eredj az ebédlőbe és csavard fel az összes villanyokat! Itt a kulcs. Sanfin átvette. Haptákba csapta magát, katonásan szalutált, aztán eltűnt a hajó túlsó lejárata felé. (Folytatása következik.) BORBÉLY LAJOS: A világhírű magyar vas- és acéliparmegteremtője és a magyar mérnöki kar nesztora , köveskállai Borbély Lajos, a rimamurány-salgótarjáni vasmű részvénytársaság nyugalmazott vezérigazgatója szeptember 29-én, 80 éves korában Budapesten meghalt. Az elhunyt több mint negyven évig állott a régi Nagy-Magyarország leghatalmasabb kiterjedésű vasipari vállalata élén, mely az 1914-ik és az ezt követő háborús esztendők alatt 16 ezer embert foglalkoztatott. Borbély Lajos nevéhez fűződik az amerikai gyárvárosokra emlékeztető ózdi és salgótarjáni vas- és acélgyári telepek, valamint az Ózddal szomszédos nádaskai vaslemezgyár modern átalakítása és újjáépítése. Ezenkívül neki köszönhető az ózdi Marfin- és más acélt gyártó kemencék építése is, amelyek gyártmányaiból a legjobb acélsíneket és más acélárukat állítanak elő hazánkban. Ő létesítette Salgótarjánban a kocsitengely- és sodronyszeggyárat. Nem feledkezett meg a munkásjóléti intézményekről sem s minden gyártelepen iskolát, templomot, fürdőt és az elszakított területen levő Likéren egy 200 árvát befogadó internátust alapított. A király érdemeiért a vaskorona-rendet és Ferenc József LÁTOGATOK PETŐFI SZÜLEINEK DUNAVECSEI LAKÓHÁZÁBAN. Balról jobbra: Lukácsy ref. lelkész, Szávay Gyula főtitkár, Platthy Gy. képviselő, Zilahi Kiss Jenő polgármester, Raffay püspök, Preszly E. főispán, Ferenczy Z. alelnök, Agorasztó alispán, Ilovszky J. főv. biz. tag. Achberger József felvétele. ORSZÁG-VILÁG 1923. október 14.