Orvosi Hetilap, 1872. június (16. évfolyam, 22-26. szám)
1872-06-02 / 22. szám
képen és minden esetben csakis élettevékenységnek tekintenünk. Hangsúlyoznom kell azon különböző irányt, melyben az élettan és melyben a szövettan a jelenségeket magyarázni törekszik, s míg az életbúvár mindenütt csak physicai és vegyi eseményeknek összeműködésére szereti a szervezetek működési nyilvánulásait visszavezetni, addig a szövetbúvár rendesen nem is gondol ezekre, legalább nem kísérti meg a górcsői képleteken észlelhető jelenségeket physikailag és vegyileg taglalni, s mindjárt kezdetben rámondja a specificus életjelleget, mihelyt valami feltűnő jelenséggel van dolga. Nagy jelentőséget tulajdonítok azért Engelmann felfedezésének — szövetbuvárlati irányeszméink reformjára nézve. Igaz, midőn azon bizonyos erély nyilvánulását látjuk, melylyel bizonyos szöveti elemek a hős és villamos ingerek hatásának megszűntével ismét eredeti állapotukba viszszatérni törekszenek, midőn a „nyugalom“ és „működés“ játékát szemléljük, melyet mintegy tetszésünk szerint ismételni vagyunk képesek ingerlő szereinkkel. — legkevésbé sem vétünk az inductiv logica követelményei ellen, ha a mondott jelenségeket garés exitiv életnyilvánulásoknak tekintjük, mert eddigi tapasztalataink csakugyan ily felvételre késztetnek. Azután azon pillanattól kezdve, mihelyt ezen meglepő játékot oly körülmények között is fellépni látjuk, ahol a vegyi és physicai törvények alkalmazása a magyarázatra teljesen elégséges, azon pillanattól kezdve, mondom, ott is hovatovább ezen törvényekhez fogunk folyamodni, ahol eddig a további okoskodás meg sem kísértetvén, a jelenséget azonnal specificus életnyilvánulásnak tekintettük, így már Hering figyelmeztetett arra, hogy az egyes keringő vérsejteknek az edényfalzaton való kivándorlása mechanikailag is értelmezhető, s nem szükséges, hogy a vértestecs ezen vándorlás megtevésére bizonyos specificus életsajátságokkal bírjon. (Zur Lehre vom Leben der Blutzellen. II. Mittheilung. Sitzungsb. der Wiener Akademie. LVI. köt. H. rész 1868). Ha H e ring-nek magyarázata a mondott irányra figyelmeztetni képes, úgy Engelmannak szép észlelete ezen irány követését szükségesnek tünteti fel. A velős idegcső bizonyára nem azon szöveti képlet, amelyen ingerek behatására az említett, ú. n. specificus életnyilvánulásokon alapuló mozgási jelenségek bekövetkeztét várnák vagy feltételeznék, s mégis előidézhetők ezek. Mert ha E. szerint az idegcsövekre váltakozva villámütéseket alkalmazunk, a cső mint valamely ábrányi szívtömlő váltakozva kitágul és összehúzódik; már pedig sem a hüvely, sem a velő, sem a tengelyfonal nem ismeretes mint oly szöveti elem, mely specificus életnyilvánulásokra képes volna. Ez esetben kéntelenek vagyunk physicai és vegyi eseményeket mint mozgási tényezőket felvenni, s E. magyarázata nagyon is elfogadható, hogy a velőnek alkatrészei (a lecithin stb.) a villamos inger által majd oldott, duzzasztott, majd szilárd összezsugorodott állapotba hozatik, midőn egyszersmind a ruganyos ideghüvely mechanikus okokból mindannyiszor kitágulni és összehúzódni képtelen. (Bewegungserscheinungen in Nervenfasern bei Reizung mit Inductions-Schlägen. Archiv f. d. gesammte Physiologie, Pflüger. V. köt. I. füzet 31—37. o.). Ezen felfedezés után a szóbanforgó jelenségeket lehetőleg physicai és vegyi okaik szerint fogjuk ezentúl elemezni és most már határozottan Heidenhain nézete mellé állhatunk Ro 11 e 11 ellenében, ki a porczsejteken észlelhető változásokat villámütések után némileg az életnyilvánulásokhoz kívánja sorolni; véleményem szerint így lesznek értelmezendők főleg azon mozgási jelenségek, melyeket nem is magukon az ép sejteken, hanem ezek elvált (zsírszerűen szétesett) részein észleltek,p. a tejben találkozó sejtmaradványokon 38—40° C.-nál. (Stricker: Über contractile Körper in der Milch. Wiener Sitzungsb. 1866). Ami az Achillesia porczsejteinek vegyi és mechanikai behatásokra vonatkozó magatartását illeti, röviden a következőkben lehet felsorolni. Valahányszor a sejtek fészkeikből akár kiecsetelés, akár vegyi szerek behatása által kiesnek, összezsugorodást mutatnak, s ilyenkor nem ritkán csillagalakot vesznek föl. Víz behatására a sejtek tetemesen megduzzadnak, az előbb lapos korongok többé kevésbé kettősdomború lencseképűekké válnak, s ilyenkor sem lehet olyasmit észlelni, mi a leemelődött sejthártyára emlékeztetne ; a sejttestben — a magon kívül — különleges (a vízbeivódásnak ellentálló) részt (Boll-féle „ruganyos csíkot“) szintén nem észlelhetni; a megduzzadt sejtek savak és sók behatására ismét összezsugorodnak. A lúgok behatásával szemben legkevesebb ellentállást sem tudunk kifejteni, már rövid idő múlva összezsugorodás és részletes oldódás jelenségei alatt megzavarodnak, fényes szemcsékkel megtelnek és szétfolynak ; tehát ezen hatások eredményei után határozottan el kell vetnünk az aféle magyarázatot, mely szerint a sejtek (Boll ruganyos rendszere értelmében) ruganylemezkéket képeznének (már barytvíz behatására is feloldódnak!) (Vége köv.) A xanthoma (vitiligoidea) palpebrarum boncztani viszonya. Gebeb EDUARD-tól, tr. és bőrgyógyászati tanársegéd Bécsben, Hebra tar. korodáján. (Folytatás). Waldeyer után Manzi a xanthoma felől észleletet közlött, mely —állítása szerint —lényegileg W-éval megegyez, mindamellett néhány pontra akadni, melyben azt kétségbe vonja. A kötszövet hálózatai között egyes csekély átlátszóságú és élénksárga színezetű darabokat talált, melyek nagy cohasiával bírtak, csupán finom, gömbölyű magcsákból állottak, s közvetlen egymás mellett voltak elhelyezve közben levő anyag nélkül úgy, hogy egymást érinték; rajtuk azonban magcsákat jellemző csoportosodást nem venni észre, miért azokat hajtüsző körüli zsírtestecseknek tartja. Még inkább lehetne magcsákra gondolni a kisebb csoportosodásoknál, hol ugyanis a sejtek tisztán különböztethetők meg. Váljon mindezen csoportosodások csupán zsírt tartalmazó sejtek halmazának tekinthetők-e, azt a szerző maga sem állítja kétségenkívülinek; nem lehet azonban a munkálat szerint állítani, hogy ezen csoportok a faggyúmirigyek halmazai lennének, de egyszersmind azt tagadni sem lehet. Újabb időben Virchow 2 esetet írt le, „Xanthoma multiplex“ név alatt; ez ugyanis nem jelentkezett kiválólag a szemhéjakon, hanem az egész test felszínén kisebb dagok nagy számmal voltak találhatók, melyek lapos lencseidomú vastagodással kezdődtek, s lassankint gömbölyded vagy göcsös csomókká fejlődtek. A porczhártya (cornea) szintén ily kicsiny új képletet tüntetett elő. Ezen dagok színezete élénk barnássárga, s sejtsarjadzásból állanak, mely sejtek zsírbeszüremkedést mutatnak; míg pedig a központ zsírcseppekkel annyira telített, hogy az átmetszet zsírral töltött csőhálózatot mutatott, a külső fiatalabb részlet sarjadzó kötszövetelemekből állott úgy, hogy sarcoma képét tüntette elénk. A kisebb csoportosodásoknál csak sejtsarjadzást venni észre, hol zsírbeszűrődés nincsen jelen, valamint festeny is igen csekély mennyiségben. Virchon „xanthelasma“ elnevezés helyébe „fibroma lipomatodes“ nevet ajánl. Kevéssel ezelőtt Kaposi() általánosan tartott czikket közlött a xanthoma felől, melyben Pavy, Murchison, Waldeyer és Virchow *) Manz. kiin. Monatsb. fúr Augenheilkunde. 1871. S. 251. *) Virchow’s Archiv für path. Anat. 1871. 52 Band p. 504. 3) Kaposi Wiener Medicin. Wochenschrift 1872. Nr. 8 u. 9 22*