Orvosi Hetilap, 1879. március (23. évfolyam, 9-13. szám)

1879-03-02 / 9. szám

181 182 Már kis nagyításnál (Harm­ack oc. 2. ok. 4) kiderül e szí­­nezési különbség oka. A sötétebb körökben az ideg­ rost-kötegek megszokott haránt metszetére ismerünk ; a halavány nagyobb körök központi részét hullámzatos, egymásba fonódott rostokból és szá­mos apró, többnyire hosszúkás magvakból álló szövet képezi, míg a körzeten szétszórt, itt-ott hasonló szövettel körülvett, tengely­­szalagoknak erősebb színezete által felismerhető idegrostok fog­lalnak helyet. Nagyobb nagyításnál (Hart­ack oc. 3, ob. 8.) a képek tö­kélyben nyertek. Számos készítményen tisztán ki lehet­ venni, mi­szerint a rostos, magdús (a magvak itt mindig hoszasak) kötszövet legtöbbnyire egy idegköteg közepén foglal helyet, s ezt a meg­maradt idegrostok koszorúként veszik körül. Az idegrostok és ne­vezett szövet közt azonban koránt sincs éles határ vonva, hanem a kóros szövet közvetlen folytatódik az idegrostok közötti kötszövetbe (talán Schwanféle burokba) ; sőt, hogy az átmenet még kétség­telenebb legyen, egyes idegszálak — a központi kóros szövet foly­tatását képező — ily rostos kötszövet által egészen concentrikusan, s elég nagy körben vétetnek körül. Egy kisebb dag hossztengelyére függélyesen vezetett metsze­tek sorozata míg egy részről a dagszövetnek az idegszálak közé való beterjedését a mondott módon állította elénk, addig más­részről bizonyítékot szolgáltatott arra nézve, hogy a dag alapfej­lődési helyéül szolgáló idegkötegen kívül a többi — az idegtör­zset alkotó — idegrost-kötegekben az idegszálak rendes alakúak és elrendezésűek , továbbá egészen normális haránt­metszettel bír­nak, hol az egymás mellé helyezett körökben a tengelyszalagnak megfelelő középpont, valamint a Schwanféle burok gyér magva tisztán kivehető. Egészen más képet nyújtottak a dagszövet által az első­ idegköteg (Primitiv-nervenbündel) körzetére kihelyezett idegrostok. Míg ugyanis egy részről számuk (Genersich-féle olvasási mód által megállapítva) a dag felső (központi) rétegétől lefelé (a körzet felé) mindinkább csökkent ; addig másrészről a szövet által közbefogott rostok eredeti alakjukat, vagy inkább vastagságukat az ideghüvely rovására mind jobban elvesztették ; úgy, hogy végre csak a ten­­gelyszalag jelölte meg az eredeti ideg helyét ; végül ez is eltűnt, s helyét a hullámzatos rostszövet foglalta el. A kisebb dagok körzet felé néző végén a megmaradt rostok ismét összegyűlnek és képezik a dag által felduzzasztott első­ idegköteg folytatását. A nagyobb dagokban —­hol még az egy idegkötegből való fejlődést általában constatálhatni — ilyszerű megmentett rostokról alig lehet szó , mert azokban feltalálni ily rostokat teljesen lehe­tetlen volt. Ha talán a haránt metszeteken nyert képekben kétkedhettem volna, úgy több, szerencsésen épen kisebb dagok hoszközépvona­­lán vezetett metszetek e tényről teljesen meggyőztek. Ily metszeteken úgy a központ mint a körzet felé a dagból — mindinkább keskenyülő — nyúlvány indult ki. Csakhogy, míg a központ felé menő — mind rövid oldalú kúp metszete — csak­hamar véget ért, s elég dúsan maggal ellátott kötszövetet, vagy még relative ép idegrostot, vagy már csak tengelyszalagot tüntetett fel, addig a körzet felé induló nyúlvány végét elérni — ily metszetben — nem volt lehető. E nyúlvány fokozatos, lassú keskenyedés után a többi idegszállal párhuzamosan tova­haladó, feltűnőn világosabban festett, gyér, koszas magvakkal ellátott, laza kötszövetrostpamatba (esetleg a megmaradt és össze­esett Schwan-féle burkokba) ment át. Az idegrostoknak, illetőleg a Schwan-féle buroknak a daghoz való viszonyát — részint egyszerűen, részint faeczetben áztatás után — készített szétszedett górcsői tárgyakon (Zupf-Praeparate) kívántam bővebben tanulmányozni. E készítmények azonban csak az eddig nyert képek megerősítéséül szolgáltak. Sikerült ugyanis egyes idegrostokat, teljesen isolálva, addig követni, míg nem a dagszövetbe elvesztek. Ily rostokon egészen tisztán lehet­ látni, hogy amint a daghoz közelednek, kiszélesed­nek, s közszöveti környezetükben (talán mondhatnék Schwan-féle burkokban) a magvak nagyobb és nagyobb számúak lesznek ; ideg­hüvelyük a dag közvetlen közelében többé fel nem ismerhető ; tengelyszalaguk követhető még a dagba, de ott ezek is végleg elvesznek; s végre a dagszövetben magában az idegszövetre a a hosszúkás magvakon kívül mi sem emlékeztet. A kisebb dagok — e lelet után — teljesen azonosaknak mutatkoznak a Virchow általi­ Faser-Kerngeschwulst név alatt le­írt daggal. Valamint ebben, úgy az általunk vizsgált dagokban is a különböző irányban egymással összefonódott rostkötegek között beszórt hosszas magvak voltak láthatók. És habár a nagyobb da­gokban sok helyen orsóidomú sejtekből álló szövetet, más helye­ken sejtszegény kötszövet-rostmeneteket és egyes helyeken ren­detlen csillagalakú sejtekkel ellátott inkább nyákos kötszövetet ta­lálunk, a dagok alapszövetében a rostos szerkezet még­is uralkodó. Ennek folytán a Virchow által használt elnevezést — rost-sejtdag — mint egészen találót elfogadnám, s az új képletet a fibroma és sarcoma közé helyezném. A dagok alapszövetére ez elnevezést megtartva, a további képződés kívánalma szerint ott, hol a szövetben gazdag edény­hálózat lép fel „edénydús“, ott, hol a vér inkább a szövetközi üregekben foglaltatik „barlangos“ (cavernosus) jelzőt helyeznek a név mellé. (Folytatás következik). A sérvek teljes visszahelyezése után fellépő belső bélzáródásokról. Báron Jónás tr., kórházi műtősebésztől. (Vége). II. Kizárt baloldali lágyéksérv, tömeges visszahelyezés, belső bélzáródás, hasmetszés, gyógyulás. Schmal Vilmos, 53 éves, nős, liberi (Pozsony megyei) születésű, községi hivatalnok, 1878. július 27-kén d. e. 9­2 órakor vétetett fel osztályomra. Évek óta kétoldali lágyéksérve volt, mely ellen sérvkötőt használt. 1878. évi július 24-ikén délben a baloldali sérv kizá­ródott ; azonnal hányásinger támadt, hányás, pár óra múlva bél­­sárhányás következett be, melyet gyakori csuklás követett; ehhez csatlakozott székrekedés, nagy fokú fájdalmak támadtak a has­ban, különösen a köldök körül. A kizárt sérv kis almamekkora­­ságú volt. Július 25-kén reggel a beteghez hívott orvos vissza­helyezte a sérvet. Azonban a beteg ezentúl is rövid időközökben zöldessárga bűzös folyadékot és bélsárt hányt ki, a csuklás nem szűnt meg, a székrekedés maradt. Calomel belladonnával és ál­­lövetek eredmény nélkül adattak. Betegnek leírt állapota jul. 27-diki reggeli 9­­­ óráig tartott, mikor a kórházba felvétetett. Betegnek jobboldalt könyen visszahelyezhető lágyéksérve volt. A tágult bal lágyékgyűrűn át mutató újjal 2 cm-re, de két újjal is lehetett betűrni a bőrt a hasár felé, úgy hogy a lágyék­­csatorna igen rövidnek mutatkozott. Ha a beteg fekvő, vagy álló helyzetben köhögött, az ujj itt valami előtoluló feszesebb képle­tet nem érzett. A has pufffadt, lágy és csak a köldök és a bal mellső felső csíptövis közti tájon kissé ellentállóbb tapintatú , azonban valami határozottan körülírt keményedést sem gyengébb, sem erősebb tapintásra itt sem bírtam érezni, akkor sem, ha a beteg köhögött. A kontatási hang, valamint az alhas többi ré­szein, úgy e tájon is dobos, csakhogy itt valamivel tompább volt. Beteg hasfájdalmakról panaszkodik, melyek különösen a köldök körül hevesek. Székrekedése van, bélsárt hány és gyakori csuk­lás gyötri. Hangja rekedt, szájából bélsárszag jön, testét hideg verejték lepi el. A szomj fokozott, a hő 37­2, érverés 60, elég erős. Beteg elég mennyiségű vizeletet bocsát. E körülmények közt tömeges visszahelyezésre kellett gon­dolnom és azonnal eltökéltem magamat hasmetszésre, melyet­­ o­­­ órakor kezdettem. Az előadottak után azt várván, hogy a tömegesen vissza­helyezett sérv valahol a mellső felső csíptövis és a köldök kö­zött van a hasürben, a hasmetszést a Poupart-szalag felett végez­tem. Körülbelül 2 cm-nyi távolságban a tancsontok egyesülése- 9* *) Virchow Archiv Bel XII. S. 114.

Next