Orvosi Hetilap, 1879. november (23. évfolyam, 44-48. szám)
1879-11-02 / 44. szám
973 zetéhez jutottam, mely következetes alapossággal, encyklopaedicus összefüggéssel még nem lett tárgyalva, s használata a mindennapi szükséglettel még nem hozatott összhangzásba, értem ugyanis a javalatok és ellenjavallatoknak pontos meghatározását, pedig nézetem szerint számtalanok azon esetek, hol e kis hasznos apparátus létjogot formált magának ; mindnyájan, kik alkalmazták, dicsérik jó tulajdonságait és mégis Toynbee, Gruber és Miot kivételével, kik egyes indicatiókat mégis csak említenek, senkit nem találunk, ki határozottan és kimerítően megállapította volna azon eseteket, hogy hol vehetjük hasznát a mesterséges dobhártyának, s hogy hol czélszerűbb annak elkerülése. Épen e hiányok indítottak engem arra, hogy az eddig kevéssé ismert műszer hathatósságát és erejét kipróbáljam, s azon bántalmakat megjelöljem, melyeknél therapeutice eredménnyel értékesíthetjük azt. E sérülések a dobhártyának legkülönneműbb, legkülönbözőbb alakú átsikasztásai, melyek miatt a hallcsontocskák sorozata, tekintve azok fekvését, a rájuk ható légnyomást, hullámzási képességüket, egymás közötti összefüggésüket, a nyakhártya-borítékuk, izületi viszonyaik, íz-szalagaik, továbbá ízvégeik, ízüregeik, valamint sztokjaik többé-kevésbé meg vannak változtatva. E bántalmak és a rendes feszülési viszonyoktól eltérő állapotok szükségkép a hallás csökkenésében nyilatkoznak, s ha sikerül e rendellenességeket a lehetőségig eltávolítani és az élettani viszonyokat megközelítő állapotot helyreállítani , megszüntetjük egyszersmind azon okokat is, melyek a hallás megzavarását eredményezték. Ilyen módszer a mesterséges dobhártya. (Folytatása következik). A váltólázas nyirkmirigylábról. (bubo malarious). Bodnár Sándor tr-tól Tisza-Roffon. Egy év alatt, mióta e vidéken működöm, ahol a váltóláz annyira uralg, hogy a beteg többnyire maga kórismézi a bajt, s az orvos kérdésére: „hideg lel “-lel válaszol, ritkán helytelenül — a malaricus infectionak annyi különböző alakjával találkoztam, hogy terjedelmes munkára volna szükség, ha minden anyagot feldolgozni akarnék. Más alkalommal majd szólok a malaricus neuralgiákról, pneumoniáról, hydropsról, melyek említtetnek ugyan, de teljesen nincsenek ismerve, úgyszintén a typhust színlelő, de lényegében febris intermittensnek bizonyuló megbetegedésről, hol a paroxismus kétszer, háromszor 24 óráig tart, s hol a chin. sulf. teljesen megszünteti a betegséget; most azonban a febris intermittensnek egy különös szövődményére bátorkodom a kartársak figyelmét felhívni, mely eddig tudtommal nem volt leírva, s mely úgy gyógytanilag érdekes, mint a tudományos theóriákkal szemben fontos adatul szolgál. Folyó évi június hó 15-én kelt hivatalos jelentésemben, melyet megyénk 1. főorvosához írtam, egy megbetegedési alakról emlékeztem meg, mely abban állott, hogy minden kimutatható ok nélkül, tekintet nélkül a korra és nemre, a test legkülönbözőbb részein fájdalmas mirigylábok léptek fel, melyekről a betegek azt állították, hogy különösen a napnak egy bizonyos szakában igen fájdalmasak. Én a körülmények szerint ordináltam, s ezen betegek, kik nálam ambulantián voltak, többé nem kerültek megfigyelésem alá, s én nekem sem ötlött volna ez szemembe, ha a rá következő nap két oly beteghez nem hívnak, kiknél már nem csak mirigy-daganatot találtam, de valami mást is. Azonban közlöm az eseteket: I. Kis József, 43—44 éves, ref., nős, tiszaburai lakos beteghez hivattam junius hó 16-án, kinél magas lázat találtam anélkül, hogy a fontosabb belszervekben a legkisebb okot is fedezhettem volna fel. Kórelőzményül megtudtam a következőt: mintegy 5 nappal azelőtt, tehát június 12-én gyenge borzongást érzett, mely rövid tartamú volt, s az ezt felváltó csekély fokú ,forróságt is csakhamar elmúlt. Ugyanakkor a jobb inguinális tájon érzett fájdalmat, de ez is megszűnt, amint a forróság után izzadni kezdett. Az egyén ekkor azonban, valamint a rákövetkező két nap alatt nem feküdt ágyba, bár fenntebb említett baja minden nap délutánján erősebben jelentkezett. A jobb inguinális tájon egy dag (mint ők mondák „támadás“) keletkezett, melynek jelentőséget beteg már csak akkor tulajdonított, mikor az nagyon fájdalmas volt. Mikor én e beteget láttam, a lép nagyobbodásán kívül egy szervet sem találtam változva, erős lázban, csaknem eszméletlen feküdt, s kérdéseimre csak akkor tudott felvilágosítást adni, mikor egy darabig hideg borogatást alkalmaztam fejére. Az inguinális dag, mely nem volt egyéb, mint egy lágyéki nyirkmirigy megnagyobbodása, egész kis tyúktojás mekkoraságig már fluctuált. A beteg úgy, mint környezete egész szabatossággal írta le a febris intermittens quotidianat. Adagra nézve nem akartam elhinni annak heveny voltát, de az egyén többi mirigyei nem voltak tapinthatók, a penisen semmi gyanúsat sem találtam, s csak az egyén felesége, kivel már több év óta jó házas életet él, biztosított arról, hogy férjének semmiféle baja sem volt, s férfi kötelességének mindig eleget tett. Miután azelőtt pár hónappal az egyén pneumonia crouposával kezelésem alatt állott, az ekkori tüzetes vizsgálásom alatt sem vettem észre semmit, mi gyanúsnak tűnhetett volna fel : úgy régibb, mint újabb genitalis infectiót legalább a legnagyobb valószínűséggel ki kellett zárnom. Rendeltem chin, sulf ot, mégpedig az első láztalan időszakban 2 grammot oldatban, azután még labdacsokban beszedett 2 grammot, vagyis összesen 4 gr. chin, sulfuricumot. A bubo-nak felmetszését ajánlottam, de betegem félt a késtől, s így cataplasmákhoz folyamodtam. Az eredmény a betegnek teljes felgyógyulása. A váltóláznak több rohama nem jött, a baba harmadnap áttörte a köztakarót, geny ürült ki, s az egész egy hét alatt begyógyult. Ugyanezen időben, június 16-án Tisza-Roffon volt egy hasonló betegem : I. Niederhaus Laura, 16 éves, r. k., franczia társalkodónő Bárczay Gyula úrnál T.Roffon, arról panaszkodott, hogy nyaka fáj, s én a bal oldali tarkómirigyeket, számra négyet, egymás alatt annyira megnagyobbodva találtam, hogy egy-egy diómekkoraságú volt. Miután betegnél kis fokú lázt is constatáltam, lefekvést ajánlottam és folytonos hideg borogatást a fájdalmas helyre. A láz okát nem tudtam megtalálni, mert a fellépett étvágytalanságból gyomorhurutra épen nem következtethettem, s egyéb helybeli tünet nem is volt. Magát a nyirkmirigylábot venni fel akul és abból magyarázni meg a lázat, szintén nem tartottam elégnek. A lépet néztem, de léptompulat, nagyobbodás épen nem volt, s a léptáj nem volt fájdalmas. Másnap, harmadnap a láz félbehagyó jellegét tisztán felfedeztem. Itt is chininhez folyamodtam, még pedig a kívánt eredménnyel. A váltóláz elmúlt, s a nyirkmirigyláb eltűnt, de a mirigy megnagyobbodása most is meg van. Hogy ezen babok — melyeknek hogy természetét kétségbe vonni ne lehessen megjegyzem, a beteg virgo — a láz további tartama folytán elgengedtek volna-e, vagy nem, azt eldönteni bajos; de tény az, hogy megvannak és máig is tapinthatók. Megjegyzem azon érdekes tényt, hogy ezen beteg azóta ismét szenvedett hideglelésben, s akkor a fenntart mirigyek újból megnagyobbodtak és keménységükből vesztettek, de a váltóláz leküzdése után ismét előbbi nagyságukat és consistentiájukat nyerték vissza. A harmadik eset mind a két előbbeinél érdekesebb, a mennyiben ennél a nyirkmirigyláb a váltóláz tartama alatt lépett fel. III. Zachranek Lajos, 5 éves és 7 hónapos, rom. kath., pusztatárkányi lakos, tanító fia, ezelőtt négy héttel betegedett meg negyed napos hideglelésben (febris int. quartana) és kiállott már három rohamot, mikor kezelésem alá került. Ekkor a legerősebb paroxismusban volt, nagyfokú szétszorulásban szenvedett és egészen soporosuskülemmel birt annyira, hogy bár a szülék erősi- 44' 974