Orvosi Hetilap, 1882. április (26. évfolyam, 14-18. szám)
1882-04-02 / 14. szám
315 következő volt: a kísérletre kiszemelt állatot, hasi felületével a műtőasztalhoz rögzítettem, s a bőrön keresztül kitapintva a tövisnyujtványt és hátulsó ferde nyujtványt, a kettő közötti távolság közepének megfelelőleg, domború élű szikével 2—3 cm. hosszúságú bőrsebet ejtettem; az izomzat szétválasztása után, a ferde nyujtvány mellett haladva, s néhány milliméterrel mell- és kissé a középvonal felé a nyúlványok által képzett résben előnyomulva, hatoltam a gerinczagyba. Kutyáknál a tövisnyujtványok és ferde nyujtványok között létező rés, a gerinczoszlop ágyéki részletén, igen kifejezett, s vékony késsel a gerinczagyba könyen juthatni. A felső részleten mások a viszonyok: itt ugyanis az egymást szorosan fedő tövisnyújtványok, valamint a felső ívek az említett rést a minimumra reducálják, úgy hogy azt vivisectionalis czélból felhasználni nem lehet. (Kis kutyánál a tövisnyujtvány és felső ferdenyujtvány közötti távolság 8—10 mm., középnagyságúnál 12 —15 mm.) Ezen eljárást azért választottam, mert ezáltal a gerinczagy felső részének lehető kímélésével, az oldalsó és mellső résznek sértése végezhető, ami tulajdonképen terveztetett. E sorozatbeli állatok egy részénél ismét oleum sinapis lett ugyan a résen keresztül Pravaz-fecskendő segélyével a gerinczagyba fecskendezve. A sértésnek ezen végzési módja oly kis területen történik, s amint majd az egyes kísérletekből kitűnik, a sértés maga relative oly jól tüzetik a kísérletezett állatok által, hogy épen e miatt bir előnynyel a gerinczagy sértéseknél használt egy másik eljárási mód felett, mely abban áll, hogy az egyes csigolyáknak megfelelő levésés által, a gerinczagy szabaddá tétetik. Igaz, hogy talán pontosabban sérthetünk egy kijelölt helyet, mely szabad szemünk előtt fekszik, mint ezt a másik, de általam nem követett eljárási mód megengedi ; azonban tekintve azon nagy és súlyos behatást, s ennek valószínű esélyeit (erős lábfolyamatot és nagy gengedéseket), nem tarthatjuk azt czélirányosnak, miután a kísérleti eredményeket csak elhomályosítani volna képes. A műtét közben és után fellépő tünetekről az egyes eseteknél lesz szó. Itt még meg kell jegyeznem, hogy a műtéteket narcosis nélkül végeztem. A kísérletek kezdetén narcotizálni akartam az állatokat, ez alkalommal azonban tudatára jutottam annak, hogy a chloroform iránt a kutyák sokkal érzékenyebbek az embereknél úgy, hogy csakis igen ügyes és figyelmes narcotizálás nem válik veszélyessé az állatra. Rendszerint azonban chloroform-narcosis alatt elvesznek. A szunyáinak viszérbe való fecskendezése igen hosszadalmas procedura, úgy, hogy ezeknek számbavételével czélszerűnek találtam, mint már említem, az állatokat narcosis nélkül operálni. A műtétei alatt vérzés rendszerint oly csekély volt, hogy sponglácskáknak néhány pillanatra a sebbe helyezése következtében az megszűnt. A bőrseb azután egyesittetett. Az állatok antiseptikus kötést kaptak. Az asztalról felszabadítva, ketreczbe helyeztettek. Megjegyzendő, hogy a kísérlet előtt az állatok részben lenyírettek, részben leborotváltattak, úgy hogy az egész bőr teljesen szőrtelen volt. (Folytatása következik). — — Takonykor (malleus humidus) emberen kórodailag észlelve. Közölve Havas (Hamburger) Adolf ír-tal. Az orvosi irodalomban számos eset van ugyan már feljegyezve, hogy különösen oly emberek, kik foglalkozásuknál fogva lovakkal folytonosan érintkezésben vannak, vagy e bántalomban szenvedő állattal véletlenül érintkezésbe jönnek, e fertőző bántalom áldozataiul esnek; minthogy azonban e fertőző bántalomban szenvedő állattal érintkezés eleinte, az esetek nagy részében, az orvos tudomására nem jut, minthogy továbbá e bántalom kórismézése, aránylag ritkaságánál fogva, a gyakorló orvosok részéről nehézségekkel jár, minthogy ezenkívül a lefolyás tünetei heveny izületi láb, hasi hagymáz, az agy vagy agyhártyák lobja, vagy esetleg a bőrön jelentkező tünetek miatt, a himlő kórisméjének téves feltevésre vezethet, azt hiszem, nem lesz minden haszon nélkül, ha a kérdésben forgó esetet, mely — lehet mondani — majdnem egész lefolyásában, kórodailag jól észleltetett, egész terjedelmében közlöm. A szóbanforgó beteg, Brnda Pál, 23 éves, nőtlen, kanászbojtár 1881. é. január 14-kén fej- és izületfájdalmak miatt a sz. Rókus kórház II. belgyógyászati osztályára magát felvétette. A kórelőzményre nézve, jóllehet a betegség lefolyása közben a kezelő orvosok fertőző bántalomra gondoltak, mi sem volt más kipuhatolható, mint az, hogy a pár nap óta a fővárosban tartózkodó egyén, 14 napja gyengélkedik. A kórházban tartózkodása alatt következők észleltettek : Jan. 15. Minden ízületben erősen szaggató fájdalom, a bal könyök és mindkét boka duzzadt volta, 403 fokú láz. Jan. 16. Semmi változás.— 17. A jobb sípcsont középső harmadának belfelületén tyúktojásnyi, fájdalmas, vörösen elszíntelenedett, köztakaróval fedett gócz; a láz és a többi tünetek hasonlók az előbbi napon feljegyzettekhez. Jan. 18. Az említett jobb sipcsont feletti góczban hullámzás. A jobb homlokzájon hasonneműr gócz fellépése észleltetett, miért is a beteg sebészeti kezelés végett Navratil tr. úr osztályára tétetett át, ahol jan. 20-kan a jobb sipcsonton levő hullámzó daganat megnyittatván, meglehetős mennyiségű, halavány sárgásvörös geny eltávolítása után draineztetett láz 39'"5. Jan. 21. A jobb homloktáji daganat scarifikáltatik, rövid ideig tartó görcsös állapot, 40'"4 láz. Jan. 22. A jobb szemhéjaknak erős vizenyős duzzadása, sárgás bőrszínezés, gyakori önkívületi állapot, 40°-a láz. Jan. 23. A test különböző részein diónyi csomók, a köztakarón gyéren elszórt, s egész lencsényi, a himlőhöz hasonló góczok, láz és közérzés mint előtte való napon. Jan. 24. Hosszantartó önkívületi állapotok, a láz 37°-ra sülled hasonló tünetek közt. Jan. 25. Délután 3 órakor halál. Január 27-kén megejtett bonczolatkor a következőket észleltem : A hulla középtermetű, mérsékelten táplált, halavány, sárgásba játszó, hátán számos halavány veres hullafolttal. Haja szőke, a bal láta középtág; a bal közhártya kissé sárgás. A jobb homloktáj alsó részletében, átterjedőleg a szemhéjakra és pofatájra, továbbá az állkapocs mellső részlete fölött, a köztakaró kékesvörösen elszíntelenedett, részben barnásfekete elszáradt pörkkel fedett, mely alatt a lágy részek egész a csontig, nyúlós, halavány sárgásvörös, igen sűrű, szövetcafatokkal kevert genyszerű anyaggal átszőttek. A jobb oldali köthártya egész terjedelmében nyúlós, halavány sárgásvörös, igen sűrű, szövetcafatokkal kevert anyaggal fedett, részben hasonlóvá szétesett. A szaruhártya elhomályosodott, s belső alsó negyedében, körülbelül kölesnyi terjedelemben, genyesen beszűrődött szürkéssárgás gócz. Az orr nyakhártyája halavány, kölesnyi egész kendermagnyi, szürkéssárgás, a felületen kiemelkedő, tömöttebb, kissé belövelt udvartól körülvett góczokkal, s lencsényinél nagyobb sárgásvörös, nyúlós, genyszerű anyaggal fedett, szalonnás alapú, mérsékelten tömött szélű, egész a nyakhártya alatti kötszövetig hatoló fekélyesedéssel. A nyak rövid, vastag; a mellkas dombordad, az altest mérség 316