Orvosi Hetilap, 1883. január (27. évfolyam, 1-4. szám)

1883-01-14 / 2. szám

27 28 lejen fordul elő a szemhéjakon, sokkal gyakrabban az arczon és nagyobb kiterjedésben a törzs különböző helyein, s a végtagok ízületei különösen a könyök és térdizületek közül; lelapult göbök alakjában pedig a tenyereken és talpakon. Egyes esetekben a hajzatos fejből is bele­vonatik a bántalom körébe, sőt nagy rit­kán a nemi szervek is lehetnek a xanthoma székhelyei (Kaposi, Chambard). Általános xanthomaképződés (xanthomatosis univer­salis) eseteiben a göbös és a foltos alak együttesen szokott elő­fordulni, az utóbbi már említett kedvencz székhelyeit foglalva el. A göbös alak még kisérő alanyi tüneteiben is különbözik a foltos alaktól, amennyiben az egyes göbök nemcsak gyakran ön­­szerűen fájdalmasak, hanem az izületi hajlatokban való előfordu­lásuknál fogva a végtag mozgathatóságát korlátozzák, sőt ideges tünetekre is adhatnak alkalmat. A göbös alakhoz közel áll az egyes franczia szerzők (Carry, Brachet, Besnier) által leírt xan­­thomatosus dagképződés (x. en tumeurs), mely diónyi, egész tyúk­­tojásnyi, majd különálló, majd egymásbafolyó dagok alakjában for­dul elő, melyek az eddig ritkán észlelt esetek tanúsága szerint az ízületek környezetét látszanak kedvelni. A foltos és a göbös xanthoma egy és ugyanazon megbe­tegedésnek két különböző alakját képviseli, melyek, ha együt­tesen jelentkeznek, már kezdettől fogva szorosan elkülöníthetők egymástól. Kóroktan. A xanthoma valódi oka ma, a bántalom újabb leírói előtt, csak oly homályos, mint amilyen volt annak első leírói előtt. Mindazonáltal a bántalomnak néha a máj kóros folyamataival egyidejű fellépte már régente arra vezetett egyes orvosokat, hogy a két megbetegedés között némi összefüggést gyanítsanak. Ezen okbeli összefüggés minden esetre figyelemreméltóbb, mint a nemnek, a kornak és az öröklékenységnek a bántalom fellépé­sére való hajlamosító befolyása, így Chambard az irodalomban össze­gyűjtött 58 esetben 30 nőbeteget talált, mindazonáltal e szám­arány még­sem látszik kóroktani szempontból döntő jelleműnek. Fontosabbnak látszik az öröklékenység szerepe a bántalom fel­lépésében. Hutchinson a xanthomát több ízben találta oly család­ban, melyben a nagyanya legelőször szenvedett a bajban . Church, aki a kérdésre különös figyelmet fordított, a bántalmat két család számos ivadékánál észlelte. Különben nincs oly észlelet, mely a bántalom öröklékenységének különös kóroktani jelentőséget tudna kölcsönözni. Bő vitatkozás tárgyát képezte az is, váljon a xan­­thoma-képződés nem áll-e másnemű megbetegedésekkel okbeli össze­függésben, amennyiben voltak, akik a bántalmat izületi lábokkal, diabetessel, a faggyúmirigyeknek szétterjedt megbetegedésével hozták viszonyba; oly felvétel, mely a máj megbetegedései és a xanthoma-képződés közötti összefüggés elismerésének jogosultsá­­gához képest minden esetre háttérbe szorul. A máj gyurmabeli megbetegedései azok, melyek itt tekin­tetbe jönnek, s szorosan elkülönítendők a sárgaságtól, melyet a szerzők különösen szeretnek a xanthoma-képződéssel összefüggésbe hozni. Kaposi a­z irodalomból összegyűjtött 27 esetben 15-ször találta felemlítve a sárgaságot; Hutchinson 36 esetben 6-szor, Chambard 58 esetben 22-szer észlelt sárgaságot. Magam az utolsó három évben észlelt 10 esetben, melyek közül csak kettőben volt kiterjedt göbös alakú xanthoma, csak egy­szer találtam sárgaságot. Hasonló tapasztalatot tettek Bärensprung1), Colcott Fox'1), Carry*), Brachet et Monnart4), Rigai és mások. Egyes észlelők, kik a sárgaságot a xanthomával viszonyba hozzák, elismerik, hogy a sárgaság sok hónappal, sőt több év­vel előzte meg a bántalmat, más esetekben a sárgaság csak a bántalom hosszú fennállása után jelentkezett, mint Laillier, Lavaydy eseteiben. Határozottan állíthatni, hogy sokkal csekélyebb azon esetek száma, melyek sárgasággal hozhatók összefüggésbe, mint azoké, melyek előzetesen vagy egyidejűleg jelentkező sárgasággal jártak. Ha a sárgaságot nem tekintjük a xanthoma-képződés esetleges szövődményének, nem vagyunk képesek a kettő közötti összefüggésre nézve eléggé indokolt támpontot nyújtani, annyival kevésbé, minthogy a sárgaság mindennapi, a xanthoma pedig ritkább megbetegedés. A xanthoma-képződés és a máj gyurmabeli megbetegedései közti okbeli összefüggés magyarázatánál némileg kedvezőbb viszo­nyokkal találkozunk, amennyiben vannak egyes észleletek, melyek bizonyító jelleműeknek látszanak. A belőlük vont következtetések azonban más, hasonló esetek észlelése által sokat veszítettek megbízhatóságukból. Nem nagy a bonczolásra került esetek száma, melyekben a xanthoma még az életben összefüggésbe lett volna hozható a máj megbetegedésével, sőt egyes esetek határozottan a máj gyur­májának megbetegedése ellen szólanak , így Maxons1) esete, melyben az epeutak heges elzáródása és Leggs2) esete, melyben az epeutakat elzáró tömlő volt jelen, mindkét esetben a máj gyurmájának megbetegedése nélkül. Murchison*) a szemhéjak cse­kély foltszerű xanthomájánál a hullában májzsugort talált. Cham­bard kiterjedt xanthoma-képződésben szenvedő egyénnek hullájá­ban, kinél az életben a máj túltengése lett kórismérve, a máj gyurmáját épnek találta, ellenben a jobb tüdőbe számos tömlőt talált beágyazva. Az elősorolt esetek eléggé bizonyítják, hogy a hullalelet különböző esetekben nem felel meg­ a betegen felállított kórismének; ez a felvetett kérdés eldöntésére tehát nem is nyújt biztos támpontot, úgy hogy kórodailag észlelt esetekhez kell folyamodnunk. Reflektálok Stiller4) és Hertzka) a legutóbbi idő­ben észlelt eseteire, melyek mindegyikében kiterjedt xanthoma képződés mellett a Charcot által leírt „cirrhosis hepatica hyper­trophica“ volt jelen. Mindkét esetet alkalmam lévén vizsgálni, szerzők ez állítá­sát csak bizonyíthatom, azonban Stiller esetében a xanthoma kiterjedt volta mellett jelentéktelen fokú vala, s nem bírt a göbös alakkal, míg Hertzka esete a szétterjedt göbös xanthoma-képző­­désnek remek példányát képviselte. Azon kérdés merül már most fel, váljon a májzsugor fennt említett neme kizárólag a gyurma megszaporodása vagy talán álképlet, tömlők stb. által volt-e fel­tételezve ? oly kérdés, melyet az életbeli tünetekből biztosan és minden kétely felett eldönteni lehetetlen. A fenntebbi eseteknek ellenérveiül szolgálhatnának Carry, Brachet és Monnard esetei, melyekben kiterjedt xanthoma-képződés volt jelen a máj meg­betegedése nélkül, valamint olyan esetek is, a­melyekben a felté­telezett májbántalom a hullában hiányzott. Az általam észlelt 10 eset egyikében csak egyszer volt kimutatható a máj megnagyob­bodása megbetegedése (eseteim egyike 5 éves leányt illet, kinek könyökein és szeméremajkain kiterjedt xanthoma képződés volt jelen). A máj megbetegedésének okbeli szerepe a bántalom lénye­gében csak oly bizonytalan, mint a sárgaságé, úgy hogy bátran kimondhatjuk, miszerint a májbántalmak és a xanthoma-képződés közötti összefüggés kóroktani szempontból szorosabb kapcsok felállítására nem igen jogosít fel bennünket. Sokkal czélszerűbbnek véljük, ha bevalljuk, hogy a bántalom kóroktanát eddigelé nem *) Deutsche Klinik. 1855. — 2) Lancet 8. Nov. 1879. — 3) Anna­les de Derm. 1880. pag. 75. — 4) U. o. 1881. pag. 659. 4) Pathol. Transactions 1873. XXIV. — 2) Vide Chambard. — 3) Journal of cut. Medic. London 1869. — 4) Orvosi Hetilap. Budapest. 1882. 16. s?. — 5) Berliner kiin. Wochenschrift 1881.

Next