Orvosi Hetilap, 1890. január (34. évfolyam, 1-4. szám)

1890-01-19 / 3. szám

magukat felelőseknek oly irányban, hogy a közönségnek e tekintetben garantiákat nyújtsanak. Ennek következtében ezen tejszövetkezeteknek nem volt jó hírnevük a városi lakosság előtt. A­ki tehette, iparkodott közvetlenül valamely termelőtől tejet biztosítani magának, mert joggal volt azon véleményben, hogy így legalább valamivel jobban van biztosítva hamisított vagy hanyagul kezelt tej ellen. A tejet önállóan értékesítő termelő ennélfogva ezen városokban rendesen magasabb árt bírt elérni tejéért, mint a szövetkezetek. Az utóbbiaktól árult tej csak másod­rangú árúnak tekintetik és a városi közönség jobb részétől fizetett tejárakat soha sem éri el, hanem csak nagyban való el­adásra van utalva. A tej legnagyobb részét pedig ezen szövet­kezetek vagy sajt, vagy más tejtermékek előállítása által kénytelenek értékesíteni. Ehhez járul még az a jelenség is, hogy Németországban a tej ára átlagban alacsonyabb, mint a mi városainkban; a vaj ára ellenben magasabb, így kevés különbség mutatkozik a vaj készítésénél, valamint a tej közvetetten elárusítása által elérhető árak közt s azért a németországi szövetkezetek in­kább az első értékesítő módot szokták felkarolni, mint ké­nyelmesebbet. Mindezen körülmények együtt oda hatottak, hogy a németországi tej­szövetkezetek az akkori időben (sőt azoknak túlnyomó része még ma is) a saját fővárosunkban akkoriban tervezett vállalatnak szervezetére mintaképül nem szolgál­hattak. E tejszövetkezetek mellett azonban léteztek már ak­kor is úgynevezett „gyermektej-intézetek“ vagy „tejgyógyinté­zetek“. Ezek az ellenkező szélsőségbe estek. Míg a tej­szövet­kezetektől azt lehetett állítani, hogy nem vették kellően figye­lembe a közegészség követelményeit, addig ezek a most neve­zett intézmények túllőttek a czélon és „sportot"­ űztek az egészségügyi tekintetekből. A közegészségügynek a kifogástalan tej előállítását ille­tőleg joggal hangoztatott követelményeit mesterségesen fel­csigázták, s egy a zöld asztalnál kigondolt s tudományosnak képzelt rendszer alapján, mely a gyakorlati élet iránt semmi érzékkel sem bírt, a tejnek mintegy gyógyszerként előállítá­sához jutottak és azt tartották egyedül üdvözítőnek. A tejkérdés ily mesterséges megoldását czélzó eme in­tézményeknek, bár helyes alapokból indultak ki, hibájuk az volt, hogy a gyakorlati életet ignorálván, eljárásukat illetőleg helytelen következtetésekre jutottak. A gyermektej-intézetek szervezésének hibái a következők: 1. Helyes az okoskodás, hogy a tej kifogástalan minő­sége iránt csak akkor lehetünk megnyugtatva, ha a tejet ter­melésének első pillanatától fogva ellenőrizzük. Ebből kiindulva azonban arra a helytelen következtetésre jutottak, hogy a tehe­nészeteket magába a városba, tehát a fogyasztó közönség köz­vetetten ellenőrzése alá kell helyezni­e. Eljárásuk második sarkalatos hibája a következő volt. Miután észlelték, hogy a tehenek betegségei közt a gumókór az, melynek átvitele a tejet fogyasztó emberi nemre legtöbb veszélylyel jár, és miután továbbá konstatálni vélték, hogy a gümőkór egyes tehénfajtáknál kevésbbé, másoknál inkább for­dul elő; a­helyett, hogy ezen tapasztalatból azon következte­tést vontak volna, hogy a tej szállítására szánt tehenészeteket a legszigorúbb egészségi ellenőrzés alá kell helyezni, ettől eltérőleg azt a tételt állították fel, hogy egészséges tejet csak bizonyos tehénfajtáktól lehet nyerni. Mint ilyet kizárólagosan a „borzderes“ hegyi fajtát vették általánosan használatba. 3. Továbbá kiindulván azon szintén helyes észleletből, hogy a tehén teje annál értékesebbé válik, mennél többször ellett a tehén, míg végre bizonyos kor elérése után ismét veszít értékéből: a teheneket csak egy bizonyos életkorban hasz­nálták tejtermelésre. 4. Úgy a zöld takarmányt, mint a legeltetést, tehát a szarvasmarha legtermészetesebb takarmányozását, eltiltandóknak vélték s csak szénával és erdőtakarmánynyal, tehát kizárólago­san egész év alatt ugyanazon összetételű száraz takarmánynyal rendelték a teheneket tartani. 5. Az orvosnak, állatorvosnak és vegyésznek ellenőrzését csak az esetben gondolták sikeresnek, ha ezen ellenőrzés csupán egyetlenegy istállóra vonatkozik, s azért kívánták, hogy a tehenek a város teljes közepén tartassanak. Németországban különösen ezen évtized elejétől fogva, de részben még ma is, számtalan orvos és sok ezer fogyasztó hódol e rendszernek. Annyira vitték, hogy szökőkutakkal, ülőhelyekkel és minden képzelhető comforttal ellátott „istálló­palotákat“ építtettek. Egyes városokban már az első emeleten is kezdtek teheneket tartani, és minden oly teret, mely más módon és nem a fenntebbi elvek alapján állíttatott elő, köz­­veszélyesnek vagy legalább is gyanús minőségű tejnek nyil­vánítottak. Mindezen szükségtelen complicatio következtében termé­szetesen a tej előállítása ára oly magasra szökött, hogy a gyermektejintézetek kénytelenek voltak, és a ma létezők még ma is kénytelenek tejüket kétszeres, háromszoros, sőt négy­szeres árban árulni, mint a rendes piaczi tejet. „Le mieux est l’ennemi du bon “ Ezen új jelenség a városok teljel ellátása terén különösen azért képezett nagy veszélyt, mert ha valóban a szövetkezetek képteleneknek nyil­­vánítandók arra, hogy orvosi szempontból megfelelő tejet szál­lítsanak s ha kifogástalan tejet csak a „gyermektejintézetek“ által kijelölt, a termelést mesterségesen megdrágító módon lehet előállítani, akkor a tej a legelterjedtebb és legfontosabb élelmiszer helyéből kiszorulván, a városi lakosság csak parányi része által elérhető luxusszerré tétetnék. Ezen meggyőződéstől áthatva 1883 elején német nyelven írt, Brémában megjelent brochüreben, melynek czíme volt: „Darf es „Milch für Reiche“ und „Milch für Arme“ geben? Ein Wort gegen die sogenannten Kindermilchanstalten“ fel­léptem a tejkérdés ezen mesterséges rendszabályoztatását meg­kísértő kinövés ellen. A fent fölsorolt 5 tétellel szemben felállítottam a követ­kezőket : 1. A tehén sem a sok helyen még található pinczealakú alacsony városi istállókba, sem gyermektejintézetek „istálló­palotáiba“ nem való. Egyedül künn a falusi gazdaságban van helyén. 2. Egyetlen tehénfajta sem zárandó ki a tejtermeléstől, de minden egyes tehén egészségi állapota orvosi ellenőrzés alá helyezendő. 3. Mindenkorú állat használható tejtermelésre és a tehén tejelési korszakának bármely idejében. Okvetlenül szükséges azonban, hogy a forgalomba hozott tej zsírtartalmára és egyéb alkatrészeire megvizsgáltassék, és ez­által lehetetlenné legyen téve, hogy oly tej, melynek össze­tétele nem rendes, forgalomba hozassák. 4. Egyforma úgynevezett normál takarmányt előírni szük­ségtelen. A takarmányozástól azonban teljesen kizárandók azon takarmányneműek, melyeknek ártalmas behatása a tehén egész­ségére, vagy a tej minőségére be van bizonyítva. Egyébként minden tejtermelő szabadon választhassa takarmányát. 5. Az egészségügyileg kifogástalan tejnek előállítását, minden városban egyetlen egy helyre koncentrálni már azért is lehetetlenség, mert legalább is 7—10 csecsemőnek egy-egy tehénre lévén szüksége, így tehát pl. Budapesten csakis a csecsemők tejjel való ellátására a város középpontjában 2000 darab tehénre kellene istálló­ palotákat építeni, míg az egész város lakosságának teljes ellátására egészben 20.000 tehénre volna szükség. Remélem, hogy a most előadottak által sikerült a tisz­telt hallgatókban azt a meggyőződést kelteni, hogy azok, a­kik 6 évvel ezelőtt egy a fővárosunk számára szervezendő tejgazdasági intézmény eszméjével foglalkoztak, sem az eddig létezett tej­szövetkezetek, sem a számos külföldi városban ala­pított gyermektejintézetek szervezetében nem találhatták meg azt, a­mire törekedtek. Szükség volt tehát egy tejrendszer ki­gondolására, oly rendszerre, mely mindkét intézménynek elő­nyeit lehetőleg egyesíti, árnyoldalait pedig kizárja. Ennek következtében a fővárosunknak szánt intézmény programmja következőleg alakult.

Next