Orvosi Hetilap, 1892. december (36. évfolyam, 49-52. szám)
1892-12-04 / 49. szám
598 ORVOSI HETILAP 1892. 49. be. asztalt egy vízszintesre állított Zeiss-féle górcső asztalkájához erősítettük, amely a Stroboskop lyuksorozata mögé lett elhelyezve. Ugyanezen lyuksorozat arra szolgált, hogy segítségével a szánkógép elsődleges árama időnként szakíttassék (1. közleményünket). Az izomáram elvezetésére egy physiologikus konyhasó-oldattal beitatott selyempapírcsík szolgált, amely a górcső látterének közvetlen közelében érintkezett a vizsgált izomrostokkal, míg a tárgyüreg alól szabadon kilógó vége egy ecset-elektróddal érintkezett. A másik ecset-elektród egy lemeztelenített lábizomra lett helyezve. A két elvezető edényt egy Frey-féle capillar-elektrométerrel kötöttük össze. Az elvezetés leírt módja arra szolgált, hogy a nyelv változó elektromos potentiálját egy változatlan potentiállal hasonlíthassuk össze, ami a rendesen használt ú. n. hatályos berendezés mellett könnyen érthetőleg nem érhető el, ha csak a mesterséges keresztmetszet tökéletesen nem halt el. Az elektrométer vízszintes górcsövét szintén a Stroboskop mögé helyeztük, mégpedig oly módon, hogy a stroboskop forgása közben a két górcső oculárja elé egyidejűleg került egy-egy lyuk. A stroboskop forgása közben a szánkagép főáramkörének gyorsan egymásra következő zárása és nyitása folytán a békanyelv tetanisáltatott, miközben úgy a békanyelv mint az elektrométer higanymeniskusa felől egy-egy stroboskopikus górcsős kép jött létre, amelyek az ingerlés után ugyanazon pillanatnak feleltek meg. Az egy kulcs által zárt főáramkört kiegészítő stroboskop-contact elmozdításával el volt érhető, hogy a stroboskopikus képek az ingerlés pillanatától számítva különböző idő múlva származzanak. A készítmény felmelegedésének meggátlására a világítást szolgáltató gázláng sugarait concentrált timsó-oldaton eresztettük át. A kísérlet előkészítése után egyikünk a készítmény gózcsöve, másikunk az elektrométer elé ült és a stroboskop óraműve megindíttatott, miközben az említett kulcs nyitva maradt. Azután a kulcs zárásával rövid időközökben tetanisáló áramokat bocsátottunk át a nyelven, melynek nyugalmi górcsövi képét ilyen módon közvetlenül hasonlíthattuk össze az ingerületi állapot bizonyos stádiumának megfelelő képével, míg a másik észlelő az elektrométer higanyoszlopának mozgásait kísérte figyelemmel. Mind a két észlelő egymástól függetlenül vezette kísérleti jegyzőkönyvét, amelyek csak utólag lettek összehasonlítva. A górcsői vizsgálatnál a harántcsíkolatok méretváltozásának (az izomrost hossztengelyével párhuzamosan) megállapítására szorítkoztunk, míg a villamos változást ocular-mikrometeren olvastuk le. (Folytatása következik.) Függő kérdések a szülészet- és a nőgyógyászatban. Közli: Bäcker József dr., első tanársegéd az egy. I. szül. és nőgyógyászati kórodán. (Folytatás.) A placenta praevia gyógykezelésénél lényegtelenek az eltérések. A tamponálásra van a fősúly fektetve. A tamponálást azonban egyes korodákon nem végezik csupán jodoform-gazezal (abortusnál sem), hanem a hüvelyboltozatba gyapotgomolyokat raknak, s ezeket rögzítik a hüvelybe tömött jodoformgaze-zal. Azt tartják ugyanis, hogy a gaze drainál s e tulajdonságát elkerülendők, ha teljes vérzéscsillapítást akarunk elérni, igen feszesen kell kitömnünk a vaginát, mi a szülőnőre nagyon kellemetlen, holott ha a méhszájra a nedvességet rosszul vezető vattát helyezzük, kevesebb gaze-zal is czélt érünk. E kombinált tömések is benhagyhatók 24—48 óráig, mert a bomlást a külvilággal érintkező tampon megakadályozza. Imitt-amott használják már az egyszerű sterilizált gaze-t is. Hogy azonban a külső vérzés hiánya nem jelenti minden esetben a vérzés megszűntét is, annak érdekes példáját láttam Schauta tanár korodáján. Az eset közölve lesz, s így részletes ismertetésétől tartózkodnom kell, de annyira fontos, hogy érdemesnek tartom a lényeg rövid ismertetését. Szülőnőt hoztak a korodára terhessége végén placenta praevia diagnosissal, mert vérzett pár óra óta. A vérzés azonban úgy a szülőnő, mint a környezet bevallása szerint igen jelentéktelen, s placenta szövete nem volt tapintható. Ezen adatokkal nem állott összhangzásban a szülőnőn mutatkozó kétségbeejtő anaemia, mely perezről perezre fokozódott, s konyhasó-oldat bőr alá fecskendőjét tette szükségessé, mely annyi eredménynyel volt, hogy a pulsus bár számlálhatlan de tapinthatóbbá lett. Tartós javulásra azonban nem vezetett, daczára annak, hogy közben a külső vérzés csaknem teljesen megszűnt. Schauta tanár tehát belső vérzést diagnostizált (a méh rendesnél nagyobb, feszes volt, szívhangok nem hallhatók) s a mohibundánál bemetszéseket alkalmazva a 2 ujjnyi méhszájba, perforálta a magzatot. A magzattal távozott a placenta is, s utána részint magától ürült, részint kézzel lett kihozva híg, de főleg aludt vér, mely megmérve, 1900 gm.-ot nyomott. .Műtét után a méh jól összehúzódott, a vérzés teljesen megszűnt, mindazonáltal a szülőnő az anaemia acuta tünetei között kimúlt. Mindenesetre speciális viszonyok okozták jelen esetben a vérzést (t. i. nephritis volt jelen, mint azon 5 —6 esetben is, melyek az irodalomból ismeretesek), de figyelmeztet arra, hogy a méh nem mindig biz oly tónussal még ép pete mellett sem, hogy a befelé való vérzést lehetetlenné tenné. Schauta tanár ez eset óta figyelve e kérdésre, észlelt egy másodikat is. Röviddel szülés előtt a magzat elhal. Megszületése után kiesik a lepény és vele körülbelül liternyi vér. Az ily eseteket azelőtt úgy fogtuk fel, hogy szülés vagy műtét közben a méh kisebbedése választotta le a lepényt s okozta a vérzést. De ismerve a fentebbi esetet, annak a lehetőségét sem zárhatjuk ki, hogy a lepény idő előtti leválása (amíg a magzat a méhben van) vezethet a magzat elhalására és jelentékeny vérzésre, anélkül, hogy az utóbbinak külső jelei mutatkoznának. Azon vérzésekkel szemben, melyek a lepényi időszakban mutatkoznak, meglehetős egyöntetűséggel járnak el a különböző kórodák. Alig képezi vita tárgyát a Dührssen-féle méhkitömésnek, mint ultimum refugiumnak áldásos volta, mit kevés kivétellel minden szülészeti iskola alkalmaz, de a legtöbben megvonják a prioritás jogát Dührssentől, véleményem szerint jogtalanul. Mert ha igaz is, hogy a méh kitömését vérzések ellen már azelőtt is ajánlotta Vuillet és Fritsch és végezték is endometritisek és abortusok esetén, de Dührssen előtt a szülészetnek általánosan elfogadott dogmája volt, hogy rendes szülés végén a kiürült méh tamponálása műhiba, belső elvérzésre vezet. Dührssen ezt a dogmát megdöntötte. Kevés azok száma, akik hatástalannak mondják az eljárást, igen sokan vannak, akik egész jogosan hangsúlyozzák, hogy oly rendkívül ritkán szorulnak reá, mint pl. a lepény mesterséges leválasztására. Sok függ mindenesetre a tampon alkalmazásától. Legjobb módszernek ismertem meg azt, mely a hanyattfekvő nőn végezi tükör és egyéb segédeszköz igénybevétele nélkül a méh kitömését, oly módon, hogy amíg az egyik kéz a has felől dörzsöli és letolja a méhet, a másik kéz diónyi-almányi göbökbe fogva a gaze-t ujjal viszi fel a fundusba, s rakja szorosan egymás mellé, az egyik tubaris szájadéktól a másik felé haladva. Mivel atonikus méhet tamponálunk, a kéz bevitele nehézségekbe nem ütközik. Ha a méhet jól kitömjük, a hüvely akár tampon nélkül maradhat. Fontos azonban, hogy egyidejűleg secalet is adjunk por os vagy bőr alá, és a tamponált méhet épen úgy meg kell figyelnünk Credo szerint, mint a nem tamponáltat, mert az első negyed-, félórában egyes esetek még mutatnak hajlamot az elernyedésre, s ha ezt észre nem veszszük, belső elvérzés támadhat. A Simsfekvést mindenesetre hibásnak tartom, mert a vele járó negatív hasiri nyomás a légembólia lehetőségét bizonyára elősegíti. Az ujjal való tamponálásnak fő előnye, hogy biztosabbak vagyunk, hova helyezzük a tampont, mint eszköz igénybevételénél. Tanulságos a következő eset: egyik külföldi kórodán, később felemlítendő szülészeti műtét után, a lepény távozását a rendes eszközökkel csillapíthatatlan vérzés követte, s ezért mint ultimum remediumot, a méh kitömését jodoform-gaze-zal