Orvosi Hetilap, 1911. február (55. évfolyam, 6-9. szám)

1911-02-26 / 9. szám

140 ORVOSI HETILAP megadva, ha az oxygen-dús kis vérköri vér és az oxygen­­szegény nagy vérkörbeli vér között valamely módon vérkicse­rélődés történhetik. Az irodalmi összeállításból láttuk, hogy a nyitva maradt foramen ovale és ductus Botalli a két szív­fél közötti communicatio feltételét igenis megadhatja és el lehet képzelnünk, hogy a vérkicserélődés ezen utakon át csak­ugyan létre is jöhet. Nem szabad azonban Rauchfussnak azt a megjegyzését figyelmen kívül hagynunk, hogy a keringések közt ily módon nehéz a kicserélődést elképzelnünk. Rauchfuss ugyanis utal arra, hogy az arteria pulmonalisban uralkodó nyomás sokkal kisebb, mint az aortában, tehát az aorta vére inkább belefuthat a ductus Botallin át a pulmonalisba, mint megfordítva. Viszont a foramen ovalen egy a jobb szív felől záró billentyű a vérnek a jobb szívből a bal szívfélbe való jutását lehetetlenné teheti. Ezen okok miatt azonban a vérnek ezen az utakon való kicserélődését teljesen kizárni nem mernék. Igaz ugyan, hogy normális viszonyok között az aorta nagyobb nyomása miatt a vérnek a pulmonalisból való átömlése az aortába el nem képzelhető, de ha tekintetbe veszszük azt, hogy az aorta a fenn vázolt esetekben egy ab ovo gyengébb szívkamarából ered, a­mely ha túltengett is, de a normálissal azonos nyomást kifejteni mégsem tud. Másrészt mivel úgy a ductus Botalli, mint a foramen ovale is nyitott, de legalább egyikük mindenesetre az, ezen az úton elképzelni könnyű a venosus vérnek a pulmonalisba, illetőleg a bal pitvarba való jutását. Kell, hogy ezen bejutott venosus vér, mint többlet, egyrészt a pulmonalis nyomását növelje, viszont mint hiány az aorta nyomását leszállítsa, így a két nyomás időnként kiegyenlí­tődvén, elképzelhető, hogy a bal szívből oxygendús vér ke­rül át időnként a jobb szívfélbe. A foramen ovale billentyű­jére vonatkozólag ellenvetésül föl lehet hozni, hogy az ily esetekben rendesen tág foramen ovalenak a billentyűje satnya, gyenge, máskor ismét, mint a 7. sz. (Ducrest) és a 14. sz. (Word) esetben, a billentyű nem balról jobbra, hanem el­lenkezően jobbról balra nyílik és így az oxygendás vér átju­­tását ez úton szintén el lehet képzelni. Ezen álláspontot fo­gadja el H. Meyer is.­­Tiedemann a vérkicserélődésnek egy más módját veszi fel. Ő ugyanis 12 napig életben maradt csecsemő esetében azt találta, hogy az arteriae bronchiales igen fejlettek, tágak vol­tak, ennek alapján úgy véli, hogy az arteriae bronchiales és venae pulmonales végágai közt levő anastomosisok útján, a venae bronchialeseken át kerülhet oxydált vér a jobb pit­varba. Így tehát ha az oxydált vérrel való ellátása a jobb szívnek nem is elég, mégis a korai életnek megfelelő meny­­nyiségű. Kisfokú septumdefectussal járó esetekben (I. II. tábla), másrészt azokban, melyekben cor triloculare biatriatum is van jelen, a vérkicserélődés a septumdefectuson át minden akadály nélkül megtörténhetik. A gyermekek gyönge fejlettsége, rövid élettartama a ke­ringésnek e nagyfokú zavarával magyarázható, a­mennyi­ben a hiányosan oxidált vér a szervezet által reá rótt mun­kát végezni nem tudja, a szervezet növekedési és fejlődési energiája, ellentállóképessége megcsökkent. A klinikai tünetek különbözők. Legszembeötlőbb tünet a súlyos cyanosis, a­mely, ha a gyermek sír vagy mozog, még inkább fokozódik. A cyanosis legtöbbször rögtön a szülés után jelentkezik, néha csak később, mint azt Stoltz és Cockle eseteiben láttuk, hol az elsőben a harmadik hét, a második­ban a második hó végén jelentkezett. A cyanosis rendesen igen súlyos, néha annyira fokozott, hogy a gyermek időnként egészen szilvakék színűvé lesz. De vannak viszont esetek, a­hol cyanosist egyáltalán nem észleltek, ilyen pl. a Theremin által leírt, 48 napot élt eset, melyben egyáltalában nem volt cyanosis. A cyanosissal kapcsolatosan a szemhéjak duzzadását, végtagvizenyőt is észleltek. A vérrel v­aló rossz ellátás és a cyanosis magyarázza az ily gyermekeken észlelt subnormális temperaturát (Rauch­fuss), a pangás pedig az egyes esetekben észlelt epistaxiso­­kat, bőrvérzéseket és a Bednar által leírt agyvérzést. Igen gyakori melléktünet a dyspnoé. Az ezen állapot­ban szenvedő gyermekek kivétel nélkül igen csendesek, alu­­székonyak, apathiásak. Ritkábban észleltek convulsiókat is (Kelly és Ogston). Physicalis vizsgálatkor feltűnik a szívtompulatnak (kü­lönösen jobbfelé eső részének) megnagyobbodása. Néha a szív fölötti tájék kifejezett voussure-t mutat. A pulsus lehet normális, de az esetek többségében mégis inkább arhythmiás, kihagyó, gyönge, puha, könnyen elnyomható. Hallgatódzáskor a szerzők a szívhangokat különbö­zőknek találták. Tiszta szívhangot ír le: Walsche, Stoltz, Bednar, Ogston (kinek esetében csak közvetlenül a halál előtt jelentkezett systolés zörej), Frankei, Rauchfuss, Ward, Ashby és Litten. Systolés zörejt észlelt a szívcsúcson Kelly, Pye-Smith, Gordon-Saunders, míg az Etlinger által leírt eset­ben mindkét hang zörejes volt. Hochsinger esetében a szív­csúcson hallható második hang erős accentuatiója volt feltűnő. Diagnosisa e fejlődési rendellenességnek rendkívül nehéz. Hochsinger, ki nagy súlyt helyez az egyes congenitalis vitru­­mok kórjelzésének megállapítására, fontos tünetként a nagy cyanosist s a tiszta szívhangok mellett a szívbasison hall­ható, abnormálisan erős, accentuált második hang jelenlétét említi, a­mely azt mutatná, hogy a kis vérkörben nyomás­fokozódás áll fenn. E mellett a septum-hiányt is felveszi, ha a szív felett ezenkívül valahol egy, a szívosziomokra nem lokalizálható zörej hallható.* Irodalom. 1. d’Alton: De cyanopathia ex permutata art púim. Bonnae, 1824. (H. Meyer.) — 2. Ashby : The Journ. of anat. and physiol. 1882. XVI. Pag. 90. —3. Baillie: Morbid Anatomy. 2. edit. 1797. (Rauch­fuss.) — 4. Beck B. : Archiv f physiol. Heilkunde, 1846 S. 288. — 5. Bednar : Die Krankheiten der Neugeborenen und Säuglinge, Wien, 1852. — 6. Bonét: Revue de Médecine, 1903 (Weilt). — 7. Bönninger: Ref. Deutsche med. Wochenschrift, 1908. Nr. 3.-8 0. de la Camp: Congenitale Herzleiden. Die Deutsche Klinik im Eingänge des XX. Jahrhunderts. Berlin, 1907. S. 185 — 9. Cockle: Journ. für Kinderkrank­heiten, Bd. 47. 1866 Pag. 384. — 10. Crocker : The Lancet, 1879. Bd. 1 — 11. Ducrest: Schmidts Jahrb., Bd. 30. S. 175. — 12.Eger: Deutsche med. Wochenschrift, 1893. — 14. Epstein: Zeitschrift für Heilkunde, 1886. S. 293. (Vierordt.) — 15. v. Etlinger: Archiv für Kinderheilkunde, 1885. VI. S. 117. und Berliner klin. Wochenschrift, 1882. S. 399. — 16 B Frankel: Berliner klin. Wochenschrift, No. 2. 1870. — 17. Ferber: Archiv der Heilkunde, 1866. (Weilt.) - 18. Friedberg: (Rauchfuss und Ft. Meyer). — 19. Gordon-Saunders: Journal of anatomy and physiol. 1893. Bd. XXVII. S. 404. - 20. Hochsinger: Wiener Klinik, 1891 .'Heft 2. és Pfaundler-Schlossmann: Handbuch der Kinderheilkunde, 1906. II Bd. Pag. 439. — 21. Holl: Virchow-Hirsch Jahresbericht, 1882. I. Bd. 24. — 22. Keil: Dissertation Würzburg, 1854. (H. Meyer) — 23. Kelly : Virchow-Hirsch Jahresbericht, 1871. II. Pag. 100. — 24 Lebert: Ziemssens Handbuch der alig. Pathologie und Therapie. — 25. Lees: The Lancet, 1880. I. Pag. 132. — 26. Litten: Zentralblatt für innere Medizin, 1896. XVII. S. 1239 — 27. H. Meyer: Virchow’s Archiv. Bd 12. 1857. — 28. Ogston: Oesterr Jahrbuch für Paediatrik, 1873. Bd II Pag 169. 29. W. Osler: Cyclopaedia of the diseases of children, Vol. Bd. II. Pag.760. 1890 —30. Peacock: On malformations of the human heart. London, 1866 — 31. Max Peiser: lieber angeborene Herzfehler. Inaug Diss. Greifswald, 1909. — 32 Pope Chase: The Lancet, 1882. Vol II. Pag. 9 - 33. Rauchfuss: Gerhardts Handbuch der Kinderkrank­heiten. Tübingen, 1878. Bd. IV. S. 107. — 34. Reef Schläger: Berliner klinische Wochenschrift, 1897. S. 81. — 35. Rokitansky: Die Defecte der Scheidewände des Herzens, 1875. — 36 Saunders-Gordon: The Journal of anat. and physiol. 1893. XXVII. Pag. 464. — 37. Scheel: Norsk Mag. f. Laegevid, 1907. No. 4. (Ref. Deutsche mediz. Wochen­schrift, 1907. No. 17) — 38. Scheerer: Casop. lek. ecsk Nr 34—41. (Ref. Deutsche med. Wochenschrift, 1905. No. 43.) — 39 Scott J H.: Journal of anat. and physiol. 1881. Pag. 302. — 40. Schmidt Pye: Vir­chow-Hirsch, Jahresbericht, 1872. II. Pag. 100. — 41. Théremin (Tiede­­mann) — 42. Tiedemann: Zeitschrift für Physiol., T. 1825. S 111. — 43. Vierordt : Nothnagels spec. Pathol, und Therapie, Bd. XV. I. Theil, II. Abtheil. — 44. Walsche: Journal der Kinderkrankheiten, Bd. II. 1844. Pag. 305. — E. Weill: Traité clinique des maladies du cqeur chez les enfants. Paris, 1895. S. 309. — 46. Otto Wenner: Virchows Archiv, Bd. 196. S. 127. — 47. Wistar: Göttinger Gelehrter Anzeiger, 1817 (Rauch­fuss). — 48. Word: Schmidts Jahrb., Bd. 70. Pag. 286. * A Budapesti Orvosi Újság 1910. évfolyamának 51. számában jelent meg Entz Béla dr. tollából egy czikk, a­melyben egy 3 hónapos csecsemőre vonatkozó tiszta transpositio-esetet ismertet, nyitott fora­men ovale és ductus Botallival, valamint leírja egy 31/2 hónapos gyermek esetét, hol a septum ventriculorumon egy kis defectus volt, teljes trans­positio mellett. E két esettel együtt nem 41, hanem 43 az irodalomból általam ismert esetek száma. 1911. 9. sz.

Next