Orvosi Hetilap, 1911. február (55. évfolyam, 6-9. szám)
1911-02-26 / 9. szám
140 ORVOSI HETILAP megadva, ha az oxygen-dús kis vérköri vér és az oxygenszegény nagy vérkörbeli vér között valamely módon vérkicserélődés történhetik. Az irodalmi összeállításból láttuk, hogy a nyitva maradt foramen ovale és ductus Botalli a két szívfél közötti communicatio feltételét igenis megadhatja és el lehet képzelnünk, hogy a vérkicserélődés ezen utakon át csakugyan létre is jöhet. Nem szabad azonban Rauchfussnak azt a megjegyzését figyelmen kívül hagynunk, hogy a keringések közt ily módon nehéz a kicserélődést elképzelnünk. Rauchfuss ugyanis utal arra, hogy az arteria pulmonalisban uralkodó nyomás sokkal kisebb, mint az aortában, tehát az aorta vére inkább belefuthat a ductus Botallin át a pulmonalisba, mint megfordítva. Viszont a foramen ovalen egy a jobb szív felől záró billentyű a vérnek a jobb szívből a bal szívfélbe való jutását lehetetlenné teheti. Ezen okok miatt azonban a vérnek ezen az utakon való kicserélődését teljesen kizárni nem mernék. Igaz ugyan, hogy normális viszonyok között az aorta nagyobb nyomása miatt a vérnek a pulmonalisból való átömlése az aortába el nem képzelhető, de ha tekintetbe veszszük azt, hogy az aorta a fenn vázolt esetekben egy ab ovo gyengébb szívkamarából ered, amely ha túltengett is, de a normálissal azonos nyomást kifejteni mégsem tud. Másrészt mivel úgy a ductus Botalli, mint a foramen ovale is nyitott, de legalább egyikük mindenesetre az, ezen az úton elképzelni könnyű a venosus vérnek a pulmonalisba, illetőleg a bal pitvarba való jutását. Kell, hogy ezen bejutott venosus vér, mint többlet, egyrészt a pulmonalis nyomását növelje, viszont mint hiány az aorta nyomását leszállítsa, így a két nyomás időnként kiegyenlítődvén, elképzelhető, hogy a bal szívből oxygendús vér kerül át időnként a jobb szívfélbe. A foramen ovale billentyűjére vonatkozólag ellenvetésül föl lehet hozni, hogy az ily esetekben rendesen tág foramen ovalenak a billentyűje satnya, gyenge, máskor ismét, mint a 7. sz. (Ducrest) és a 14. sz. (Word) esetben, a billentyű nem balról jobbra, hanem ellenkezően jobbról balra nyílik és így az oxygendás vér átjutását ez úton szintén el lehet képzelni. Ezen álláspontot fogadja el H. Meyer is.Tiedemann a vérkicserélődésnek egy más módját veszi fel. Ő ugyanis 12 napig életben maradt csecsemő esetében azt találta, hogy az arteriae bronchiales igen fejlettek, tágak voltak, ennek alapján úgy véli, hogy az arteriae bronchiales és venae pulmonales végágai közt levő anastomosisok útján, a venae bronchialeseken át kerülhet oxydált vér a jobb pitvarba. Így tehát ha az oxydált vérrel való ellátása a jobb szívnek nem is elég, mégis a korai életnek megfelelő menynyiségű. Kisfokú septumdefectussal járó esetekben (I. II. tábla), másrészt azokban, melyekben cor triloculare biatriatum is van jelen, a vérkicserélődés a septumdefectuson át minden akadály nélkül megtörténhetik. A gyermekek gyönge fejlettsége, rövid élettartama a keringésnek e nagyfokú zavarával magyarázható, amennyiben a hiányosan oxidált vér a szervezet által reá rótt munkát végezni nem tudja, a szervezet növekedési és fejlődési energiája, ellentállóképessége megcsökkent. A klinikai tünetek különbözők. Legszembeötlőbb tünet a súlyos cyanosis, amely, ha a gyermek sír vagy mozog, még inkább fokozódik. A cyanosis legtöbbször rögtön a szülés után jelentkezik, néha csak később, mint azt Stoltz és Cockle eseteiben láttuk, hol az elsőben a harmadik hét, a másodikban a második hó végén jelentkezett. A cyanosis rendesen igen súlyos, néha annyira fokozott, hogy a gyermek időnként egészen szilvakék színűvé lesz. De vannak viszont esetek, ahol cyanosist egyáltalán nem észleltek, ilyen pl. a Theremin által leírt, 48 napot élt eset, melyben egyáltalában nem volt cyanosis. A cyanosissal kapcsolatosan a szemhéjak duzzadását, végtagvizenyőt is észleltek. A vérrel való rossz ellátás és a cyanosis magyarázza az ily gyermekeken észlelt subnormális temperaturát (Rauchfuss), a pangás pedig az egyes esetekben észlelt epistaxisokat, bőrvérzéseket és a Bednar által leírt agyvérzést. Igen gyakori melléktünet a dyspnoé. Az ezen állapotban szenvedő gyermekek kivétel nélkül igen csendesek, aluszékonyak, apathiásak. Ritkábban észleltek convulsiókat is (Kelly és Ogston). Physicalis vizsgálatkor feltűnik a szívtompulatnak (különösen jobbfelé eső részének) megnagyobbodása. Néha a szív fölötti tájék kifejezett voussure-t mutat. A pulsus lehet normális, de az esetek többségében mégis inkább arhythmiás, kihagyó, gyönge, puha, könnyen elnyomható. Hallgatódzáskor a szerzők a szívhangokat különbözőknek találták. Tiszta szívhangot ír le: Walsche, Stoltz, Bednar, Ogston (kinek esetében csak közvetlenül a halál előtt jelentkezett systolés zörej), Frankei, Rauchfuss, Ward, Ashby és Litten. Systolés zörejt észlelt a szívcsúcson Kelly, Pye-Smith, Gordon-Saunders, míg az Etlinger által leírt esetben mindkét hang zörejes volt. Hochsinger esetében a szívcsúcson hallható második hang erős accentuatiója volt feltűnő. Diagnosisa e fejlődési rendellenességnek rendkívül nehéz. Hochsinger, ki nagy súlyt helyez az egyes congenitalis vitrumok kórjelzésének megállapítására, fontos tünetként a nagy cyanosist s a tiszta szívhangok mellett a szívbasison hallható, abnormálisan erős, accentuált második hang jelenlétét említi, amely azt mutatná, hogy a kis vérkörben nyomásfokozódás áll fenn. E mellett a septum-hiányt is felveszi, ha a szív felett ezenkívül valahol egy, a szívosziomokra nem lokalizálható zörej hallható.* Irodalom. 1. d’Alton: De cyanopathia ex permutata art púim. Bonnae, 1824. (H. Meyer.) — 2. Ashby : The Journ. of anat. and physiol. 1882. XVI. Pag. 90. —3. Baillie: Morbid Anatomy. 2. edit. 1797. (Rauchfuss.) — 4. Beck B. : Archiv f physiol. Heilkunde, 1846 S. 288. — 5. Bednar : Die Krankheiten der Neugeborenen und Säuglinge, Wien, 1852. — 6. Bonét: Revue de Médecine, 1903 (Weilt). — 7. Bönninger: Ref. Deutsche med. Wochenschrift, 1908. Nr. 3.-8 0. de la Camp: Congenitale Herzleiden. Die Deutsche Klinik im Eingänge des XX. Jahrhunderts. Berlin, 1907. S. 185 — 9. Cockle: Journ. für Kinderkrankheiten, Bd. 47. 1866 Pag. 384. — 10. Crocker : The Lancet, 1879. Bd. 1 — 11. Ducrest: Schmidts Jahrb., Bd. 30. S. 175. — 12.Eger: Deutsche med. Wochenschrift, 1893. — 14. Epstein: Zeitschrift für Heilkunde, 1886. S. 293. (Vierordt.) — 15. v. Etlinger: Archiv für Kinderheilkunde, 1885. VI. S. 117. und Berliner klin. Wochenschrift, 1882. S. 399. — 16 B Frankel: Berliner klin. Wochenschrift, No. 2. 1870. — 17. Ferber: Archiv der Heilkunde, 1866. (Weilt.) - 18. Friedberg: (Rauchfuss und Ft. Meyer). — 19. Gordon-Saunders: Journal of anatomy and physiol. 1893. Bd. XXVII. S. 404. - 20. Hochsinger: Wiener Klinik, 1891 .'Heft 2. és Pfaundler-Schlossmann: Handbuch der Kinderheilkunde, 1906. II Bd. Pag. 439. — 21. Holl: Virchow-Hirsch Jahresbericht, 1882. I. Bd. 24. — 22. Keil: Dissertation Würzburg, 1854. (H. Meyer) — 23. Kelly : Virchow-Hirsch Jahresbericht, 1871. II. Pag. 100. — 24 Lebert: Ziemssens Handbuch der alig. Pathologie und Therapie. — 25. Lees: The Lancet, 1880. I. Pag. 132. — 26. Litten: Zentralblatt für innere Medizin, 1896. XVII. S. 1239 — 27. H. Meyer: Virchow’s Archiv. Bd 12. 1857. — 28. Ogston: Oesterr Jahrbuch für Paediatrik, 1873. Bd II Pag 169. 29. W. Osler: Cyclopaedia of the diseases of children, Vol. Bd. II. Pag.760. 1890 —30. Peacock: On malformations of the human heart. London, 1866 — 31. Max Peiser: lieber angeborene Herzfehler. Inaug Diss. Greifswald, 1909. — 32 Pope Chase: The Lancet, 1882. Vol II. Pag. 9 - 33. Rauchfuss: Gerhardts Handbuch der Kinderkrankheiten. Tübingen, 1878. Bd. IV. S. 107. — 34. Reef Schläger: Berliner klinische Wochenschrift, 1897. S. 81. — 35. Rokitansky: Die Defecte der Scheidewände des Herzens, 1875. — 36 Saunders-Gordon: The Journal of anat. and physiol. 1893. XXVII. Pag. 464. — 37. Scheel: Norsk Mag. f. Laegevid, 1907. No. 4. (Ref. Deutsche mediz. Wochenschrift, 1907. No. 17) — 38. Scheerer: Casop. lek. ecsk Nr 34—41. (Ref. Deutsche med. Wochenschrift, 1905. No. 43.) — 39 Scott J H.: Journal of anat. and physiol. 1881. Pag. 302. — 40. Schmidt Pye: Virchow-Hirsch, Jahresbericht, 1872. II. Pag. 100. — 41. Théremin (Tiedemann) — 42. Tiedemann: Zeitschrift für Physiol., T. 1825. S 111. — 43. Vierordt : Nothnagels spec. Pathol, und Therapie, Bd. XV. I. Theil, II. Abtheil. — 44. Walsche: Journal der Kinderkrankheiten, Bd. II. 1844. Pag. 305. — E. Weill: Traité clinique des maladies du cqeur chez les enfants. Paris, 1895. S. 309. — 46. Otto Wenner: Virchows Archiv, Bd. 196. S. 127. — 47. Wistar: Göttinger Gelehrter Anzeiger, 1817 (Rauchfuss). — 48. Word: Schmidts Jahrb., Bd. 70. Pag. 286. * A Budapesti Orvosi Újság 1910. évfolyamának 51. számában jelent meg Entz Béla dr. tollából egy czikk, amelyben egy 3 hónapos csecsemőre vonatkozó tiszta transpositio-esetet ismertet, nyitott foramen ovale és ductus Botallival, valamint leírja egy 31/2 hónapos gyermek esetét, hol a septum ventriculorumon egy kis defectus volt, teljes transpositio mellett. E két esettel együtt nem 41, hanem 43 az irodalomból általam ismert esetek száma. 1911. 9. sz.