Orvosi Hetilap, 1914. december (58. évfolyam, 49-52. szám)
1914-12-06 / 49. szám
58. évfolyam. 49. szám. Budapest, 114 deczember 6. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. LENHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TANÁR ÉS székely Ágoston EGYET. TANÁR FŐSZERKESZTŐ, SZERKESZTŐ. SZERKESZTI ÉS KIADJA. Mellékletei: SZEMÉSZET Grósz Emil szerkesztésében. GYNAEKOLOGIA Tóth István és Scipiades Elemér szerkesztésében. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. A diphtheria és a vörheny epidemiológiájához. Irta: Szontagh Felix dr., egyet. rk. tanár. Paradigmának a kanyarót tartva szem előtt, a contagiositas tüneményeinek elemzéséből általam levezetett tételek egyike következőképpen szól: Budapest kanyarómorbiditásának görbéje értelmében a szorgalmi időszak — vagyis az a körülmény, hogy gyermekek zárt helyiségben naponta 4—5 óráig együtt vannak, tehát egy és ugyanazon levegőt lélegzik be — a kanyarómorbiditást legalább is ötszörösére szökteti fel. Ha Budapesten az orvosok 30 év leforgása alatt 150.000 kanyaróbeteget jelentettek be, akkor csak 30.000 beteget tudtak volna bejelenteni, hogyha ebben az időben — olyan feltevés, amely persze a valóságban nem képzelhető el — az összes iskolák, kisdedóvodák, árvaházak, internátusok stb. egy napig sem lettek volna nyitva. Ennek a thesisnek a megállapításából önként következik, hogy ha egy gyakori gyermekbetegség contagiosus hántalom, akkor ennek a ténynek a morbiditásgörbéjében nemcsak félre nem ismerhető módon, hanem igen pregnánsul kell kifejezésre jutnia, mégpedig abban, hogy a szorgalmi idő a morbiditás görbéjét feltűnő módon felszökteti, a szünidő ellenben feltűnő módon sülyeszti. Ha ez a feltűnő antagonismus a szorgalmi idő és a szünidő között a morbiditás görbéjében nem jut kifejezésre, akkor bátran eltekinthetünk ennek a betegségnek contagiosus természetétől. Ez olyan thesis, melyet lehetetlen tudomásul nem venni, mely előtt szemet hunyni valóban nem lehet. így láttuk, hogy Budapest vörhenymorbiditásának görbéje valóban mathematikai biztossággal, igazán ad oculos demonstrálja, hogy a vörheny nem sorakozik azoknak a betegségeknek a csoportjához, amelyek egyszerűen a contagiositas révén — bizonyos távolságra, de a lehelet útján — terjednek emberről-emberre. Ezt a logikai következtetést, hogy a vörheny nem contagiosus betegség, a mai orvosi köztudat nemcsak hogy nem fogadja el, de még el sem tudja képzelni. Mindazonáltal nem kételkedem, hogy a következtetés helyességét a közeli avagy távoli jövő, hogy mikor, nem tudom, de okvetlenül igazolni fogja. Teljesen nyugodt vagyok, hogy nem tévedtem. Mint aki meg van győződve az ő igazáról, várom a fejleményeket, bár nem nagy a reményem, hogy ebben a nagy horderejű kérdésben, eddig megjelent nagyobb számú dolgozatom daczára, rövidesen lényegesebb fordulat álljon be. Vizsgáljuk már most, hogyan viselkedik ebben a tekintetben a diphtheria, az a betegség, amely a vörheny után minden tekintetben leginkább figyelemre méltó. Analyzáljuk, mit hirdet, mire tanít bennünket Budapest diphtheria- és laryngitis crouposa-morbiditásának görbéje? Ehhez a tanulmányhoz a szükséges számbeli adatokat a székesfővárosi statisztikai hivatal igazgatója, Thirring egyetemi tanár volt szíves rendelkezésemre bocsátani, miért is fogadja hálás köszönetemet. 1882 január 1.-étől 1913 deczember 31.-éig, vagyis 31 év alatt Budapesten bejelentettek összesen 42.606 diphtheriás beteget. Annak idején végzett és ismertetett epidemiológiai tanulmányaim megállapítják, hogy Budapesten 100 kanyaróbetegre jut 39 vörhenybeteg, vagyis hogy a kanyarómorbiditás két és félszer nagyobb, mint a vörhenymorbiditas. Ha kiszámítjuk, hogy a kanyarómorbiditáshoz hogyan aránylik a diphtheriamorbiditas, kiderül, hogy Budapesten 100 kanyaróra 2657 diphtheria esik, vagyis a morbiditás diphtheriában négyszer kisebb, mint kanyaróban. A mai orvostudomány a contagiositas kérdésében nem tesz különbséget a három betegség között, egyaránt contagiosusnak minősíti mind a hármat. A vörhenynek azonban nemcsak direct, hanem indirect contagiositást (pl. tárgyak révén) is tulajdonít s hirdeti a legújabb vívmányt, és ezt ma már axiómaként, hogy a reconvalescensek is terjesztik a vörhenyt. Éppen így vannak a diphtheriával; bebizonyítottnak vélik, hogy a diphtheriát terjesztik reconvalescensek, sőt TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Szontagh Félix: A diphtheria és a vörheny epidemiológiájához. 841. lap. Nyáry László: Közlemény a pozsonyi állami kórház belosztályáról. (Vezetője: Herzog Ferencz dr., egyetemi ny. r. tanár.) A rekeszalatti gáztályog egy jellemző tünete. 844. lap. Herzog Ferencz: Közlemény a budapesti kir. magy. tudomány-egyetem II. számú belklinikájából. (Igazgató: Jendrassik Ernő dr., egyetemi ny. r. tanár, udvari tanácsos.) Anyastheniás elfáradásról az izom működési áramának vizsgálata és a szövettani lelet alapján. 845. lap. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. Dide: Des idéalistés passionés. — Lapszemle: Belorvosion. Ratkowitsch: A gyógyszerek hatása arteriosclerosisban szenvedők hypertensiójára. — Rarkowski. Az oedemáknak kezelése tökkel. — Sebészet. Berker: A laporotomiák utáni bélhűdéseknek sematinnal gyógykezeléséről. — Gyermekorvostan. Passini: A lumbalis punctióról chorea infectiosa ellen. — Húgyszervi betegségek. J. Dubs: A prostata stenosisos atrophiája. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. Schmitt. A syphilisben szenvedők nyálának rhodan-tartalma. — Frendt: Cholera. 847- 849. lap. Magyar orvosi irodalom. Gyógyászat. — Budapesti orvosi újság. 849. Vegyes hírek. 849. lap. Tudományos társulatok. 850 —852. lap.