Orvosi Hetilap, 1915. október (59. évfolyam, 40-44. szám)

1915-10-03 / 40. szám

1915. 40. sz. ORVOSI HETILAP tagú katona dolgozik e függesztő készülék segélyével, mely­hez Karlovitz László mérnök-tanár és Ráth Kálmán m. á. v. mérnök készített ügyesen szerkesztett munkaprothesiseket. A 3. és 4. számú ábrán is a függesztő készülékemre alkalmazott Ráth-féle prothesissel dolgozó csonka katonákat látunk. Itt is feltűnik, hogy az egész készülék mily szabad mozgást enged a vállizület a legkülönbözőbb mesterségek által megkívánt functiójának. A szemlélő esetleges azon aggodalmára, hogy a füg­gesztő készülék a mellkas légzésmozgásait akadályozza, azt felelhetem, hogy e merev vázú szerkezet a tapasztalat sze­rint nemcsak a tüdő functióit nem gátolja, hanem még a lágy szerkezetű készülékek állandó mellkashorzsolása és rongálása is elmarad. Ezt különben a rokkanttelepen dol­gozó csonkítottak intenzív munkássága jól bizonyítja. Végül még megjegyzem, hogy függesztő készülékem elő­nyének tartom azt is, hogy nemcsak bármely szerkezetű vagy alakú munkaprothesis kombinálható vele, hanem tisztán kozmetikai czélokat szolgáló prothesis felfüggesztésére is al­kalmas. Mindezek folytán e függesztő készüléket a művég­tagok készítésével foglalkozók figyelmébe bátran ajánlom. A lövés okozta aneurysmák és kezelésük. Irta: Paulikovics Elemér dr., műtősebész, cs. és kir. ezredorvos, a budapesti cs. és kir. 17. számú helyőrségi kórház sebészeti osztá­lyának vezetője. A jelen háborúban észlelt lövés okozta aneurysmák fel­tűnő nagy számát, a diagnosis tökéletesedése mellett a fegy­vertechnikának mind kisebb kaliberű lövedékre való törek­vése teszi érthetővé. A kiskaliberű, nagy eleven erővel haladó lövedék elöl a különben rugalmas érfal nem tud eléggé ki­törni és így állománya gyakrabban sérül. A sérülés kiterje­dése, illetve annak minősége mindenek előtt azon távolság­tól függ, melyből a lövés történik. Eddigi tapasztalataink sze­rint ez 300—500 méteres távon a leggyakoribb. Minél na­gyobb a lőtávol, annál kisebb a löveg átütő ereje, annál inkább tudja azt az érfal rugalmassága ellensúlyozni, míg közeli lövések esetén az explosiv hatás is érvényesül s a lágyrészek sérülése többnyire oly jelentékeny, hogy a sérülés önmagában véve az egyén halálát is okozhatja. A kis kaliberű lövegek által okozott vérérsérülések lágyrészsérülések kapcsán észlelhetők. Ha egyidejűleg csont is sérült, a sérülés több­nyire annyira kiterjedt, hogy még a helyszínen elvérzéses ha­lál következik be. A löveg minőségét tekintve, leggyakrabban fegyverek lövedéke okoz oly verérsérüléseket, melyeknek kapcsán később aneurysmák fejlődnek; csak igen ritkán észlelünk ilyeneket tüzérségi lövedékek okozta sérülések kapcsán. Gyakoribb az az eset, hogy tüzérségi lövegek oly kiterjedt sérülést okoznak, melyek még a helyszínen elvérzéshez vezetnek. A­mi a bekövetkező sérülés fokát illeti, azt tapasztal­juk, hogy a nagy eleven erővel előhaladó löveg igen gyak­ran úgyszólván elrohan az ér fala mellett és csupán zúzó­­dást okoz rajta. Ilyen esetekben az érfal rétegei közül ren­desen az intima és a media sérülése sokkal nagyobb fokú, mint az adventitáé, és bár ilyenkor is keletkezhetik aneu­­rysma, mégis a sértetlen adventitia a legtöbb esetben előse­gíti a sérülés sima gyógyulását. Egyes esetekben az adventitia és media izolált sérülését is észlelték, sőt előfordult (Baba­­sinoff esete), hogy a sértetlen intima a képződött nyíláson át mint mogyorónyi sérv tolult elő és műtétet tett szüksé­gessé. Leggyakrabban a sérülésnek következő két alakja lel­hető fel: 1. Egyszerű síkszerű sebzés támad az érfal egyik olda­lán, mely azután a falban futó és folytonosságukban meg­szakadt rugalmas elemek visszahúzódása folytán fokozatosan tágul. Ez a haematoma communicans keletkezésének leggya­koribb módja, a­mennyiben az érköteg épen maradt részé­ben futó rugalmas elemek visszahúzódása akadályozza meg az intimának begördülését és az ércsonkok retractióját. Hisz tudjuk, hogy az artériák harántsérülésekor az intima begör­dülése folytán a retrahált ércsonkok spontán gyógyulhatnak, illetve zárulhatnak, sőt a sérülés alkalmával támadt véröm­leny is aránylag gyorsan felszívódhatik s a későbbi műtétek alkalmával az ércsonkokat gyógyulva találjuk. 2. Még oly esetben is, hol a vérér fala kisebb kaliberű, mint a löveg maga, a rugalmas fal annyira tágulhat a löveg­­hatás időpontjában, hogy síkszerűen fúródhat át, épp úgy, mint azt idegsérülés eseteiben észlelhetjük. Egyidejűleg még maga a véráram is tovább roncsolja az ér falát és így nagyobbítja a rajta támadt nyílást. Ily módon azután egy vérrel telt, az ér lumenével összefüggő üreg támad, mely nem ritkán a szomszédos izomzatot mélyen kivájja. E mellett a szomszédság maga is vérrel ivódhatik be. Rendes viszonyok között a haematoma lassanként fel­szívódik, vagy pedig önmaga, avagy vele együtt az azt kör­nyező, vérrel infiltrált szövet is kötőszövetesen szervül és ily­­képp a lüktető vérömlenyből álaneurysma, helyesebben haematoma communicans (sec. Verebély) fejlődik. Ennek lét­rejöttéhez rendesen 3 hét szükséges. Máskor az érfal sebhelyét vérrög tömeszeli el, mely azután kötőszövetesen szervülve, az érfal heges gyógyulásá­hoz vezet. Természetszerűleg ez a gyenge heg idővel meg is repedhet és hirtelen aneurysma képződéséhez vezethet, külö­nösen oly esetekben, hol az adventitia és media izolált sé­rülésével állunk szemben és az ellentállóbb intima sértetlen maradt. Hedinger szerint előfordulhat az az eset is, hogy a lap­­szerű fibrinosus thrombus a sérülés után eltömeszeli az ér­fal sebhelyét és később a vérnyomás folytán fokozatosan tágulva, önmaga válik az aneurysma zsákjává. Az esetek legnagyobb részében a verőérrel egyidejűleg a gyűjtőér is megsérül. Ilyenkor a sérülés vagy a két ér falának direct összetapadása útján, vagy valóságos zsák­képződéssel, esetleg a nélkül, aneurysma arterio-venosummal gyógyul. Az egyszerű aneurysma (helyesebben haematoma com­municans) anatómiai szerkezetét lényegében képződése mód­jából érthetjük meg. Az ér fala folytonosságában sérül, vér áramlik ki belőle, mely a szomszéd szövetek között alvad meg. Az alvadék később szervül és kötőszövetes zsákká alakul át, a­melyben a véráram tovább halad és ilyképpen növeli azt. Rendesen a zsák legkülső részében különböző korú és az átalakulásnak különböző stádiumaiban lévő véralvadéko­­kat találunk, melyek metszéslapjukon hagymalevélszerű réte­­gezettséget mutatnak. Haematoma communicans esetén tehát tulajdonképpen aneurysmafalat nem találunk és a falat csak a megalvadt haematoma legkülső rétege helyettesíti. Klinikai vizsgálatkor az esetek egy részében a sebzés helyétől peripheriásan nem tapintható már az érlökés. Ilyen­kor föltehető, hogy egyrészt a környező szövetek erős infil­­tratiója, másrészt a fokozatosan növekvő haematoma commu­nicans maga mintegy leszorítja a véreret és nem engedi meg a vérhullám tovaterjedését. Ha a haematoma erősen nő, a nyomás annyira fokozódhatik, hogy a peripheriás végtag­részlet — bár ritkán — el is halhat. Ez az eset különösen gyakran észlelhető az artéria poplitea sérülésekor. Más esetben megtaláljuk a peripheriás pulsust, mely néha késést is mutat az ellenoldalihoz képest. Az aneurysma egyik legjellemzőbb tünete a tapintás út­ján, illetve Stethoskop segélyével észlelhető surranás, mely a tovaáramló vérben keletkező örvényekben leli magyaráza­tát. Ezen örvények azután az érfalra terjednek át s tapintás­kor surranásként érezhetők. A verőér egyszerű sérülésekor leggyakrabban inter­­mittáló, fúvó vagy reszelő jellegű systolés zörejt észlelhetünk, mely azonban igen gyakran hiányzik. E zörej erőssége aztán a haematoma visszafejlődésének arányában fokozódik. A sérültnek a legnagyobb kellemetlenséget az aneurys­­mának az idegtörzsekre gyakorolt nyomása folytán beálló és a peripheria felé kisugárzó fájdalmak okozzák. E fájdalmak 533

Next